Nagy Bettina: Amikor az olasz miniszterelnök telefonon rendelte meg a Tour-győzelmet.

1948-ban a forradalom a küszöbön állt Olaszországban. Hogy elkerüljék a teljes anarchiát, az országnak egy hősre volt szüksége – és itt jön a képbe az olasz kerékpársport ikonikus alakja, Gino Bartali.

1948. július 14., szerda, Carlton Hotel, Cannes. A Tour de France harmadik pihenőnapján járunk és Gino Bartali épp a szobájában lazít. Az olaszok klasszisa két héttel ezelőtt kiváló formában kezdte a versenyt: megnyerte a nyitóetapot, és Pireneusokban szállított további két szakaszgyőzelmet, ám az összetettben nem állt valami fényesen. Amikor Cannes-ban megpihent a mezőny, Bartali már 21 perc hátrányban volt a sárga trikós Louison Bobet-val szemben. Még csak nem is ő volt a legjobb olasz – a B-válogatottban versenyző Aldo Ronconi megelőzte.

Egy kiadós szieszta után Bartali a saját hotelszobájában fogadja az újságírókat – ez egyáltalán nem volt szokatlan jelenség. Sokan kritikusak az addigi teljesítményével kapcsolatban, ezért felteszik neki a kérdést, hogy így, 34 évesen nem járt-e már el felette az idő. Az olasz ezt persze nem veszi jó néven, és hamar lerázza a sajtó képviselőit, majd csatlakozik a csapattársaihoz egy kártyapartira. Ekkor még nincs tisztában azzal, hogy hazájában forronganak az indulatok.

Olaszországban a kereszténydemokrata Alcide De Gasperit választották meg miniszterelnöknek három hónappal ezelőtt – úgy tűnt, az ország megteszi első lépéseit a politikai stabilitás felé, maga mögött hagyva a második világháború által teremtett kaotikus állapotokat. De azon a reggelen, míg a versenyzők az Azúr-parton pihentek, az Olasz Kommunista Párt akkori főtitkárát, Palmiro Togliattit saját irodája előtt három lövés éri Rómában. A hír hallatán Itáliában eluralkodott az anarchia. Egymást érték a sztrájkok és tömegtüntetések. A gyári munkások túszul ejtették saját főnökeiket. Nyugtalanság fűti a lakosságot és a forradalom a küszöbön áll.

A Franciaországban tekerő Bartali az olasz újságíróktól tudja meg a híreket, akik a történtek után otthagyják a Tourt és nyomban hazautaznak. Az aznapi szakaszon Bartali képtelen a versenyre koncentrálni, lélekben Olaszországban jár és a családjáért aggódik. Mit kellene tennie? Térjen haza vagy folytassa a versenyt? Innen indult ki a kerékpársport egyik leghíresebb mítosza és hőstörténete.

Bartalit telefonon keresik. De Gasperi az. A két úriember ismeri egymást korábbról, de Bartalit így is meglepi az elnök hívása. De Gasperi udvariasan kifaggatja Bartalit, hogy mennek a dolgai, és rákérdez arra is, szerinte képes-e megnyerni a Tourt.
„Nos, van még hátra egy hét…” – feleli Bartali. „De 90%-ig biztos vagyok abban, hogy holnap nyerni fogok.” De Gasperi nem elégszik meg ennyivel, és arra kéri Bartalit, hogy próbálja csak megnyerni a versenyt. „Ez rendkívül fontos lenne mindannyiunk számára” – indokol a polgárháborútól tartó elnök.
Hős az országúton, hős civilben

Az azóta eltelt évek-évtizedek során állandóak voltak a találgatások arról, hogy ez az elnöki telefonhívás megtörtént-e egyáltalán. Ahogy Aili és Andres McConnon írja 2012-ben megjelent, Bartaliról szóló, már-már kétségbeejtően alapos kutatómunkával készített életrajzi könyvében (Road to Valor, azaz Út a vitézséghez), az ominózus beszélgetést követő napok fényében sokak hajlamosak voltak túldramatizálni az esetet. Végül a szerzőpáros több forrásra hivatkozva megjegyzi, a hívás ’korántsem volt annyira rendkívüli, mint hogy azt ma elképzeljük’. Az 1948-as Tour-csapat még életben lévő tagjai fültanúi voltak mindennek, így ők meg tudták erősíteni, a hívás tényleg megtörtént, azonban hozzátették, Bartali és De Gasperi már azelőtt is kommunikált egymással táviratok útján.

1998-ban Gino Bartali maga árulta el a La Repubblica újságírójának, hogy De Gasperi este 9-kor kereste őt, és hangsúlyozta, nagyon fontos lenne, hogy megnyerje a versenyt. Bartali saját elmondása szerint azt válaszolta,

nem tudom önnek megígérni, hogy megnyerem a Tourt, mert ahhoz sárga trikóban kellene megérkeznem Párizsba. A szakaszgyőzelmet viszont garantálom… emlékezetessé fogom tenni.
Ígéret szép szó… Másnap Bartali a Col d’Allos-on indított erődemonstrációval felérő támadást. Az éllovas Bobet eleinte ott volt a nyomában, de az olasz újabb megindulását már képtelen volt lekövetni. Mire Bartali az ónos esőtől átfagyva felért az Izoard tetejére, nem maradt ellenfele. Természetesen ő nyerte a szakaszt Briançon-ban, Bobet pedig több mint 18 perces hátránnyal ért célba. A francia ezzel megtartotta a sárga trikót, de Bartali 51 másodpercre faragta le a különbséget.

A következő is egy kőkemény hegyi etap volt az Alpokban, ahol Bobet és Bartali látványos különcsatát vívott egymással. A Lautaret-n, a Galibier-n és a Croix de Fer-en át vezetett az útvonal, és a két versenyző egy milliméter előnyt sem akart adni a másiknak, fej-fej mellett mászták az emelkedőket, míg végül a Col de Porte-on Bobet megzuhant és Bartali faképnél hagyta. Ennyit arról, hogy már eljárt volna felette az idő…
És Bartali az országúton nem ismert kegyelmet. Újabb szakaszt söpört be egy elképesztő szólóval, Bobet pedig további 7 perc lemaradással, megtörve gurult be. Ahogy Aix-les-Bains-ben leszállt az éj, a sárga trikó már az olasz klasszis gardróbjában lógott, aki két nap leforgása alatt közel fél órát (!) osztott ki egyik legfőbb kihívójának. Valóban emlékezetes.

Másnap a La Dauphiné Libéré francia napilap „két nagyszerű bajnok élet-halál küzdelmeként” számolt be a szakaszról, emellett pedig közöltek egy külföldi tudósítást is a „Béke Itáliában” címmel. Bartali erőfeszítései tehát hatásos figyelemelterelő hadműveletnek bizonyultak.

„Otthonról azt mesélték nekem, hogy az emberek a sztrájkokról, tüntetésekről és halálesetekről beszámoló cikkek helyett a Tour de France-ról szóló tudósításokat keresték az újságokban” – mondta Bartali 50 évvel később. „A parlamentben volt olyan képviselő, aki azt kiáltotta, ’Bartali a sárga trikós! Éljen soká’ Olaszország!’”
Amikor a mezőny Párizsba ért, Bartali előnye 26 percre duzzadt a második helyezett Alberic Schottével szemben. Az első és második Tour-győzelme között eltelő 10 év – ami részben a világégés számlájára írható –, azóta is rekordnak számít. A háború alatt Bartali katonai futárként teljesített szolgálatot, de eközben titokban a deportálás elől menekülő zsidó családoknak segített: saját házában bújtatta őket, valamint hamis iratokat és pénzt juttatott el hozzájuk, amit a kerékpárvázban rejtett el és ’edzések’ keretében kézbesített. Olaszországban mindenki felismerte őt, így senkinek nem szúrt szemet, nem tartóztatták fel.
Ám humanitárius cselekedeteire csak azt követően derülhetett fény, hogy 2000-ben szívrohamban elhunyt, hiszen Bartali sosem dicsekedett érdemeivel. „A jó olyasmi, amit teszel, nem amiről beszélsz” – fogalmazott egyszer.

Vannak olyan kitüntetések, melyeket a lelkedre tűznek ki, nem az egyenruhádra.

--------------------------------------------------------------------------------------

https://www.eurosport.hu/kerekpar/tour-de-france/2021/amikor-az-olasz-miniszterelnok-telefonon-rendelte-meg-a-tour-gyozelmet_sto8415285/story.shtml

--------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------