Jánosi Dalma: Bár már kislányként is vonzották a fotók és később is azon fantáziált, milyen csodálatos dolog lehet képekben megörökíteni a világot, az álma az Örök Városban vált valóra, amely lassan húsz éve az otthona. Több kiállítása volt Rómában és Budapesten is. Várhelyi Klára fotográfussal beszélgettünk.

– Sok éve él már az Örök Városban. Mikor érkezett el az a pillanat, amikor úgy döntött, hogy belevág a fotózásba és miért?

– A szerelem hozott Rómába, 1999-ben ismerkedtem meg a párommal, 2002-ben költöztem ki és azóta az Örök Város az otthonom. A fotózás iránti szerelem azonban már korábban kezdődött az életemben. A fotók világa mindig közel állt hozzám, már kislány korom óta különös izgalom fogott el, ha fotót foghattam a kezeim közé. Budapesten sokáig a Tabán fölötti Naphegyen, az MTI-fotólabor mellett laktam, minden este úgy aludtam el, hogy az MTI neonfényben úszó ablakait láttam, és azon fantáziáltam, hogy milyen érdekes dolog lehet képekben megörökíteni a világot. Római tartózkodásom elején, hogy nyelvtudásomat tökéletesítsem, beiratkoztam egy belvárosi nyelviskolába, melynek szomszédságában volt egy fotósiskola. Akkor jött el a pillanat, hogy úgy éreztem, a nyelv mellett megtanulhatok fotózni is. Szinte sorsszerűen adódott a lehetőség, hogy vágyaimat megvalósíthassam.

– Hogyan folytatódott?

– A Római Magyar Akadémia munkatársaként felajánlottam az intézet akkori vezetőjének, Molnár Antalnak a fotós közreműködésem. Ő örömmel fogadta a felajánlást így plusz feladatkörként elkezdtem a kultúrintézet rendezvényeinek fotózását. Mindig arra gondoltam, hogy mennyire fontos, szinte missziós feladat a legendás Palazzo Falconieri: a Római Magyar Akadémia (mai nevén: Collegium Hungaricum Róma) művészeti, tudományos eseményeinek megörökítése. A kulturális programokon túl rengeteg épületfotóm van a páratlan szépségű és szívemhez nagyon közel álló barokk Falconieri-palotáról. Felvételeim a palota történetét bemutató könyv illusztrációi között is jelen vannak.

– Mit fotóz a legszívesebben?

– Városképeket: urbán-, illetve street fotókat szeretek a legjobban készíteni, de közel áll hozzám az úgynevezett fine art photography műfaja is. 2016-ban megjelent egy kis kétnyelvű képeslapkönyvem „Itáliai reflexiók / Riflessioni italiane” címmel, amiben találunk néhány jó példát erre az utóbbi kategóriára.

Nagyon izgalmas a várost fotókban látni. Mint sok római fotósnak, nekem is vannak kifejezetten kötelező: képeslapszerű, idilli, alapvetően a város, a táj klasszikus szépségét megörökítő fotóim. A város szépségét hangsúlyozó sorozatok után egyre inkább úgy éreztem: hitelesnek kell lennem és vállalnom kell a város valódi látványát szépségével és néha már a szürreális otrombaságával együtt. Róma ugyanis nem csak gyönyörűség és mostanában főképpen nem „dolce vita”, hanem van egy visszataszító, megdöbbentő, szinte sokkoló oldala is, amiről a turistakatalógusok logikusan nem írnak, bár az utóbbi években sajnos ez a szomorú vetülete egyre gyakrabban szerepel a nyugati sajtóban. Ez a szemetes, elhanyagolt, lezüllött és korrupt Róma, a telefirkált házfalakkal, kibelezett elektromos szekrényekkel, a pontatlan tömegközlekedésével, az általában alacsony szintű közszolgáltatásokkal. Egy fotósnak feladata a valóság bemutatása… Róma Janus-arcának a kevésbé szép részét is be kell mutatni, alapfeladat, hogy ezt is meg kell örökíteni. Foglalkoztatnak a részletek is, szeretem a város alkotóelemeit, szimbólumait is fotókban megmutatni; klasszikus, de akár absztrakt keretben is. Izgalmas és általam gyakran használt szimbólumok: a píneafenyő és az utak királynőjének, az Appia Anticának a kövei, a római vízvezetékek. Ezek visszatérő elemei sorozatomnak. Ezen túl szeretem fotózni a visszatükröződéseket, amelyek lehetnek a barokk kutak vizének, de akár egy egyszerű pocsolya vagy az ablakok, kirakatok visszatükröződései is, amelyek megsokszorozzák, izgalmasabbá, komplexebbé teszik a témát.

– Előfordul, hogy a világot lencsevégen keresztül látja?

– Nem csak lencsevégen látom a körülöttem történt eseményeket, hanem szinte hallom, ahogy kattog a gép, amikor valami izgalmasat látok. Mivel sokat utazom busszal, így gyakran suhannak el szemeim előtt olyan jelenetek, árnyhatások, emberek, akiket nagyon jó lenne azonnal lefotózni, de nem mindig sikerül. Ilyenkor szinte kattog a fülemben a meg nem született fotó hangja. A hang később elindít egy gondolatot; továbbvezet, súgja, hogy mire figyeljek, mit lesz izgalmas a jövőben lencsevégre kapnom.

– Mit üzen a nézőknek, mit szeretne kifejezni a fotóin keresztül?

– Vannak képek, amelyekkel egyszerűen gyönyörködtetni szeretnék, a szépségen keresztül kényeztetni a nézőt. Másokban időutazásban repítem vissza a szemlélődőt a különböző történelmi korokba, például a reneszánszba vagy az ókorba. A közelmúltban a páromat fotóztam le egy térhatású reneszánsz freskó előtt, ami azt a hatást keltette, mintha valóban ahhoz a korhoz tartozna, mintha belépne egy másik idősíkba. Egy antik épület freskóin keresztül megsejthetünk valamit a kor hangulatából, életmódjából, a fotó pedig egészen közel hozza ezt az élményt.
Azt üzenem a nézőknek, hogy engedje, hogy a szépség elvarázsolja, merjen elmerülni a csodában, tanuljon meg rácsodálkozni a világra, egyszerűen csak élvezze azt, ami tetszik neki. Szeretném abban is segíteni nézőt, hogy felfedezhesse az Örök Város kifogyhatatlan klasszikus szépségeit, ezen keresztül megszeresse a klasszikus művészetet. Továbbá szeretném, ha a szépségen túl megismerné a néző a valóságot is, szeretem néha felrázni a nézőket reális Róma- és Itália-képekkel: „figyelj, ez is az Örök Város, ez Olaszország… 2021-ben ez történik erre; Róma nem csak idill…

– Hivatása a fotóművészet?

– Számomra egyértelműen hivatás. Az alkotói inspiráció állandóan ott motoszkál a szívemben, a fejemben. Vannak kevésbé intenzív időszakok, de valójában pontosan ezek az inspiráció letisztulásának pillanatai, majd ezt követi egy bőségesebb, intenzív periódus. Róma valójában az ihletek kifogyhatatlan forrása, hiszen egy nagyon izgalmas, ingergazdag környezet, mely évszázadok művészeit alkotásra indította.

– Mit jelent az ön számára az Örök Város?

– A csoda és a csalódás egyben. Róma valószínűleg fennállása óta az ellentmondások városa. Mindaz, ami régi, az izgalmas, végtelen, kifogyhatatlan, valódi és időtálló érték, de a jelen a hanyatlás, az elhanyagoltság, szervezetlenség jeleit mutatja… Ha egyszerűen csak kifelé figyelek, látom, hogy minden napra van egy felfedezésre váró csoda, mely ámulatba ejthet. Az évszázados szépségeket azonban szinte elengedhetetlenül elkíséri a modern ember igénytelenségéből adódó pusztítás, káosz, szemét.

– Több kiállítása is volt Rómában és Budapesten is. Hogyan fogadta a kétnemzetiségű közönség a képeit?

– Eleinte a fotósiskolám kiállításain vettem részt, majd egy hosszabb munkafolyamat után 2013-ban a Római Magyar Akadémián is kiállíthattam munkáimat. Ez nem a rendezvényekről szólt, hanem inkább arról, hogy hogyan látom az Örök Várost és Itáliát. Elég sokan meglátogatták a tárlatot, és nagy örömömre rendkívül jó visszhangja volt. 2016-ban Budapesten a K11 Király utcai kulturális központban tekinthette meg a magyar közönség a fotóimat. Itt szintén Olaszország bemutatása volt a cél a fotóimon keresztül: a tárlat címe „Belső-Itália” volt. A Rómát kiválóan ismerő egyetemi tanár, író, Sárközy Péter professzor úr nyitotta meg a kiállítást, aminek Mucsy Szilvia fotóművész volt a szervezője, kurátora. A kiállítás anyagából később egy kétnyelvű kötet is napvilágot látott Itáliai reflexiók címmel. Szintén 2016-ban egy kicsit távolabb utaztam: a toszkánai Lucca városában a Maxartis fotóskollektíva tárlatán is módom volt megjelenni.

Idén olasz felkérésre a Colosseum szomszédságában található galériában tekinthették meg néhány képemet a rómaiak, szerencsére úgy tűnik, hogy jövőre is van egy-két felkérésem csoportos tárlatok résztvevőjeként.

A magyarok időnként sérelmezték, amikor a csodák városának az elhanyagolt oldalába is bepillanthattak, az olaszok viszont elfogadják a kétarcú valóságot, a szépséget és a lepusztultságot egyaránt. (Munkáimat a Facebook- és Instagram-oldalaimon követheti a kedves érdeklődő)

https://magyarnemzet.hu/kultura/a-ketarcu-roma-varhelyi-klara-fotoin-megorokitve-9979847/

--------------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------------