2013.12.19.

 

Ferenc pápa rendkívüli eljárással szentté avatta a 16. században élt Pierre Favre jezsuita szerzetest. Hivatalos ünnepség nélkül, rendeletben nyilvánította szentnek Favre-t, és csodákra sem volt szükség ahhoz, hogy neve bekerüljön a római katolikus szentek egyetemes kalendáriumába.

-

Az eljárás nem egyedülálló: Ezt olyan személyek esetében alkalmazzák a pápák, akik nagyon régen haltak meg, és az egyház már évszázadok óta szentként tekint rájuk.

-

 Boldog Fáber Péter (eredeti nevén Pierre Favre), a Jézus Társasága egyik alapítója, Loyolai Szent Ignác társa az első jezsuita pap a történelemben.

-

Favre 1506-ban született és 40 évet élt.

A szegény családban felnőtt Pierre Favre 1525-ben Párizsba került egyetemre. A Szent Borbála kollégiumban lakott, ahol a navarrai Francisco de Javier lett a szobatársa. Négy évvel később egy harmadik szobatárs költözött hozzájuk, egy náluk idősebb baszk férfit: Iñigo de Loyola. A Jézus Társasága hármójuk barátságából nőtt ki, hiszen barátokként éltek az Úrban.

Szent Ignác így ír ezekről az évekről: „Ez időben gyakran beszélgetett magiszter Pietro Faberrel és magiszter Francisco Xavierrel, akiket később a Gyakorlatok segítségével nyert meg Isten szolgálatára.”

Fáber Pétert 1534. április 4-én szentelte diakónussá Párizs érseke, Jean de Bellay (1492-1560), majd május 30-án áldozópappá. Miután még páran csatlakoztak hozzájuk, heten 1534. augusztus 15-én, Mária mennybevételének ünnepén fogadalmat tettek, hogy segítenek a lelkeknek, és elmennek a Szentföldre; ha azonban egy éven belül nem sikerül oda eljutniuk, vagy ha nem maradhatnak tartósan Palesztinában, akkor Rómában felajánlják szolgálataikat a pápának. A fogadalmat szentmise keretében tették le, melyet a közülük akkor még egyedül pap Fáber celebrált.

Miután nem jutottak el a Szentföldre, Rómába indultak, ahol felajánlották szolgálatukat III. Pál pápának. Fáber rövid ideig, 1539-ig teológiát és szentírástudományt tanított Rómában. Ezután Laínezzel együtt Pármába indulnak, ahol nagy sikerrel mondanak szentbeszédeket, de itt is csak rövid ideig marad, ugyanis V. Károly császár meghívására német földön működik, majd ezután Spanyolországban. Az ő példája is segített abban, hogy Canisius Péter is a Társasághoz csatlakozzék. Portugália, majd ismét Spanyolország következett. Innen indul el a pápa kérésére Trentóba a zsinatra. Barcelonából hajózik Rómába, ahol sok év után ismét találkozhatott Ignáccal.

 

-

A zsinatra már nem jutott ki, súlyos láz kapta el Rómában, ahol 1546. augusztus 1-jén halt meg Ignác jelenlétében. 1872. szeptember 5-én avatta boldoggá IX. Piusz pápa.

-

 

Ferenc pápa maga is jezsuita. Gyakran beszélt Favre iránti elkötelezettségéről, valamint arról, hogy mennyire csodálja a korai jezsuiták szellemiségét, lelki nagyságát.

-

------------------------------------------------------------------------------------------------

-----------------------------------------------------------------------------------------------

http://index.hu/kulfold/2013/12/18/soron_kivul_avatott_szentet_a_papa/

 

http://www.magyarkurir.hu/hirek/az-elso-jezsuita-papa-szentte-avatta-szent-ignac-elso-tarsat-videoval

 

http://www.magyarkurir.hu/hirek/faber-szent-peter-ferenc-papa-legkedvesebb-jezsuitaja

 

------------------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

 -------------------------------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------------------------------------------------------

 

film:

 

https://www.youtube.com/watch?v=M2NYwqu0-CE&feature=c4-overview&list=UUxshhzR907v2w6DjICyAgLQ

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Rendtársaival mutat be szentmisét az Il Gesu templomban

Ferenc pápa január 3-án

 

2014.01.03.

 

Lendületet sürgetett az egyház missziójában Ferenc pápa pénteken a jezsuita rend római templomában bemutatott szentmisén.

A Róma központjában levő Gesu templomban háromszázötven jezsuita pap koncelebrált Ferenc pápával a Jézus szent szíve nevű liturgikus ünnepen.

A rendalapító Loyolai Szent Ignác sírját őrző templomban bemutatott mise hálaadás is volt az új jezsuita szentért, Szent Faber (Favre) Péterért (1506-1546), a Jézus Társaság első papjáért, akit a pápa december 17-én avatott szentté.

Ferenc pápa homíliájában ismételten a papság és az egyház feladatairól beszélt. Azt mondta, az igazi jezsuita nem kizárólag magára összpontosítva éli életét, hanem mintegy kiürítve önmagát lealacsonyodik az őt övező világhoz, ami azt is jelenti, hogy nyitottá válik az emberek és a világ iránt.

"A folyamatos keresés, a szent és boldog nyugtalanság vezessen bennünket a világ felfedezésében" - mondta Ferenc pápa hangsúlyozva, hogy e nyugtalanság nélkül sivárrá válik az életünk.

Faber Péter egyszerű ember volt, de nagy vágyak vezették. Csakis őszinte hittel, magasan szárnyalással, misszióval, merészséggel lehet megváltoztatni a világot, "vagy középszerűek maradunk és megelégszünk az apostoli programozás követésével" - hangoztatta Ferenc pápa. Hozzátette: az egyház erejét nem belső szerkezete adja, az egyház a lendületét "Isten mély és mindent megmozgató vizeiből merítheti".

"Az evangéliumot nem inkvizíciós botozással, gyengédséggel, testvériséggel, szeretettel kell hírül adni" - fogalmazta meg az egyházfő.

A Gesu templomnál nagy tömeg várta Ferenc pápát. Ez volt a harmadik alkalom, hogy az egyházfő a római jezsuita templomba látogatott. Korábban július 31-én és szeptember 10-én járt itt, amikor a jezsuiták működtette Astalli menekültközpontot is felkereste.

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------

-----------------------------------------------------------------------------------------------

 

http://www.magyarkurir.hu/hirek/rendtarsaival-mutat-be-szentmiset-ferenc-papa-januar-3

 

http://www.hirado.hu/2014/01/03/ferenc-papa-az-egyhaz-ereje-nem-a-szerkezeteben-rejlik

-----------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -------------------------------------------------------------------------------------------------

http://magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-jezsuita-nyugtalan-ember-mert-faradhatatlanul-keresi-istent-videoval

-

-----------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ----------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Ferenc pápa homíliája a jezsuiták hivatásáról (teljes szöveg)

 

2014.01.05.

 

Szent Pál, ahogy hallottuk, így biztat minket: „Ugyanazok az érzések töltsenek el titeket, amelyek Krisztus Jézusban voltak, aki, bár Isten alakjában létezett, nem tartotta kiváltságnak Istennel való egyenlőségét, hanem kiüresítette önmagát, és a szolga alakját vette fel” (Fil 2,5–7). Mi, jezsuiták Jézus nevét szeretnénk magunkon hordozni, az ő keresztjének zászlaja alatt szeretnénk harcolni, ez pedig azt jelenti, hogy ugyanazok az érzések töltenek el minket, mint Krisztust: úgy gondolkodni, ahogy ő, úgy szeretni, ahogy ő, úgy látni, ahogy ő, úgy járni, ahogy ő. Azt jelenti, hogy ugyanazt tesszük, amit ő, és ugyanazokkal az érzésekkel, az ő szívének érzéseivel.

Jézus szíve egy olyan Isten szíve, aki szeretetből „kiüresítette” magát. Mindnyájunknak, minden jezsuitának, aki Jézust követi, késznek kellene lennie önmaga kiüresítésére. Erre az alászállásra kaptunk meghívást: kiüresedettnek lenni. Olyan embereknek kell lennünk, akik nem önmagukat állítják figyelmük középpontjába, mert a Társaság középpontja Krisztus és az ő egyháza. És Isten a Deus semper maior [a mindig nagyobb Isten], olyan Isten, aki mindig meglep minket. Ha nem a meglepetések Istene kerül a középpontba, a Társaság elveszti a helyes irányt. Ezért a jezsuita olyan ember, aki nem zárja le látószögét és nyitott gondolkodású: mert úgy gondolkodik, hogy közben mindig a horizontra figyel, amely nem más, mint a mindig nagyobb Isten dicsősége, azé az Istené, aki újra meg újra meglep minket. És ez a mi mélyről feltörő, meg nem szűnő nyugtalanságunk. Ó, szent és szép nyugtalanság!

De mivel bűnösök vagyunk, tegyük fel magunknak a kérdést: megőrizte-e szívünk a keresés nyugtalanságát, vagy inkább lelohadt a keresés tüze bennünk? Vajon a szívünk feszül-e, tart-e mindig valami felé? Olyan-e a szívünk, amely nem kényelmesedik el, nem zárkózik önmagába, hanem az Isten hűséges népével együtt járandó út ritmusa szerint dobog? Keresnünk kell Istent, hogy megtaláljuk, amikor pedig megtaláltuk, mindig újra kell keresni. Egy jezsuita szívének egyedül ez a nyugtalanság ad békét, és ez apostoli nyugtalanságot is jelent: nem szabad belefáradnunk a kérügma hirdetésébe, a bátor evangelizálásba. Ez a nyugtalanság készít fel minket az apostoli termékenység ajándékának elfogadására. Nyugtalanság nélkül terméketlenek vagyunk.

Ez a fajta nyugtalanság töltötte el Fáber Pétert is, akit nagy vágyak fűtöttek; ő egy másik Dániel. Fáber „szerény, érzékeny és mély lelki élettel megáldott ember volt, aki megkapta azt az ajándékot, hogy bárkivel barátságot tudott kötni” (XVI. Benedek beszéde a jezsuitákhoz, 2006. április 22.). Mindamellett nyughatatlan, bizonytalan, sosem elégedett lélek is volt. Szent Ignác vezetése mellett megtanulta összekapcsolni a maga nyughatatlan, ugyanakkor gyengéd, mondhatni kifinomult érzékenységét a döntéshozói képességgel. Nagy vágyak embere volt; felvállalta a vágyait, elismerte őket. Sőt Fáber számára éppen a nehézségek jelentkezésekor mutatkozott meg az igaz lélek, amely cselekvésre késztette (vö. Memoriale, 301). A valódi hit mindig magában hordozza a világ megváltoztatására irányuló mély vágyat is. Ezt a kérdést kell tehát feltennünk magunknak: vajon nekünk is vannak nagy álmaink, van lendületünk? Mi is merészek vagyunk? Merünk-e nagyot álmodni? Felemészt-e minket a buzgóság (vö. Zsolt 69,10)? Vagy pedig középszerűek vagyunk és megelégszünk a mesterséges körülmények között megfogalmazott apostoli terveinkkel? Sose felejtsük, hogy az egyház ereje nem önmagában van, s nem is szervezőképességében, hanem Isten mélységes vizeiben rejtőzik. És ezek a vizek felkavarják vágyainkat, a vágyak pedig kitágítják a szívünket. Ez az, amit Szent Ágoston mond: „Imádkozzunk, hogy vágy ébredjen bennünk, és vágyódjunk, hogy kitáguljon a szívünk.” Fáber éppen a vágyakban tudta felismerni Isten hangját. Vágyak nélkül nem megyünk sehová, s ezért kell felajánlani vágyainkat az Úrnak. A Rendalkotmányban ezt olvashatjuk: „segítjük felebarátainkat a mi Urunk, Istenünk elé vitt vágyainkkal” (Rendalkotmány, 638).

Fáberben megvolt az az igaz és mély vágy, hogy „Istenben kitágított” ember legyen: teljesen Isten volt élete középpontja, s ezért tudott az engedelmesség szellemében elmenni, gyakran gyalog is, bárhová Európába, hogy szelíden párbeszédet folytasson mindenkivel és hirdesse az evangéliumot. Most eszembe jut a kísértés, mely talán meglehet bennünk és sokakban meg is van, hogy tudniillik az evangélium hirdetését inkvizítori ütlegeléssel és ítélkezéssel kapcsoljuk össze. Nem, az evangéliumot szelíden, testvérien, szeretettel kell hirdetnünk! Istennel való meghitt kapcsolata megértette vele, hogy a belső tapasztalat és az apostoli élet mindig együtt halad. Azt írja Memorialéjában, hogy a szív első rezdülésének annak kell lennie, hogy „vágyjon arra, ami lényegi és eredendő, vagyis hogy az első hely fenn legyen tartva a mi Urunk, Istenünk megtalálására irányuló tökéletes törekvésnek” (Memoriale, 63). Fábert az a vágy töltötte el, hogy „hagyja, hogy Krisztus elfoglalhassa szívének középpontját” (Memoriale, 68). Csak akkor vagyunk képesek elmenni a világ határterületeire, ha Istent helyeztük életünk középpontjába! Fáber megállás nélkül utazott, a legtávolabbi térségekbe is, és annyira állandóan úton volt, hogy azt mondták róla: „úgy tűnik, arra született, hogy sehol se állapodjon meg” (MI, Epistolae, I, 362). Fábert az a csillapíthatatlan vágy emésztette, hogy az Úrról beszéljen. Ha nincs meg bennünk ugyanez a vágy, akkor meg kell állnunk imádkozni, el kell csendesednünk, és buzgón kérnünk kell az Urat, hogy – Péter testvérünk közbenjárására – ismét nyűgözzön le bennünket: szükségünk van az Úr elbűvölő erejére, amely Pétert mindezekre az apostoli „őrültségekre” indította.

Olyan emberek vagyunk, akik törekszenek, akiknek élete „feszül” valami felé, ugyanakkor ellentmondásos és inkoherens emberek is vagyunk, bűnösök, mindannyian. Ámde olyan emberek, akik Jézus tekintete alatt akarnak járni. Kicsik vagyunk és bűnösök, de a kereszt zászlaja alatt akarunk harcolni a Jézus nevét hordozó Társaságban. Mi, akik önközpontúak vagyunk, mégis nagy vágyaktól hajtott életet akarunk élni. Újítsuk meg hát önfelajánlásunkat a mindenség örök Urának, hogy dicsőséges anyja segítségével tudjuk akarni, vágyni és megélni az önmagát kiüresítő Krisztus érzéseit. Ahogyan Fáber Szent Péter írta: „Soha ne keressünk ebben az életben olyan nevet, amely nem Jézuséhoz kapcsolódna” (Memoriale, 205). És imádkozzunk Máriához, hogy az Atya minket is odahelyezzen majd Fia mellé.

(Kristóffy Lilla Krisztina fordítása)

----------------------------------------------------------------------------------------------

https://www.facebook.com/pages/Gratuitas-Szerzetesteol%C3%B3giai-Int%C3%A9zet/138333052997233?hc_location=timeline

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------

-------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

470 esztendeje hunyt el Fáber Szent Péter 470 esztendeje, 1546. augusztus 1-jén hunyt el Fáber Szent Péter, eredeti nevén Pierre Favre (1506-1546), aki Loyolai Szent Ignác első társa volt és első követője; Ferenc pápa egyik legkedvesebb szentje.

Az ünnepélyes forma helyett ún. „egyenértékű szentté avatással” került a szentek közé a Savoyából származó Fáber Péter. Nem példa nélküli esetről van szó, hiszen Ferenc pápa már hasonló módon avatta szentté Folignói Angélát, de XVI. Benedek is így iktatta a szentek sorába Bingeni Hildegárdot 2012. május 10-én. Árpádházi Szent Margit szentté avatása is így történt 1943. november 9-én XII. Piusz által.

A szegény családban felnőtt Pierre Favre 1525-ben Párizsba került egyetemre. A Szent Borbála-kollégiumban lakott, ahol a navarrai Francisco de Javier lett a szobatársa. Négy évvel később egy harmadik szobatárs költözött hozzájuk, egy náluk idősebb baszk férfi: Iñigo de Loyola. A Jézus Társasága hármójuk barátságából nőtt ki, hiszen barátokként éltek az Úrban.

 

Szent Ignác így ír ezekről az évekről: „Ez időben gyakran beszélgetett magiszter Pietro Faberrel és magiszter Francisco Xavierrel, akiket később a Gyakorlatok segítségével nyert meg Isten szolgálatára.”

Maga Fáber is szívesen emlékezik vissza erre az időszakra: „E négy év vége felé, amikor láttam, hogy egyedül az Istenben megerősödött elhatározásom, amelyben már két év óta kitartottam, tudniillik, hogy kövessem Ignácot a szegénységben, és csak arra vártam, hogy tanulmányaim befejeződjenek, és hogy Ignác, magiszter Ferenc és a többiek is befejezzék tanulmányaikat, akiket ugyanez a vágy és elhatározás lelkesített, szüleim látogatására indultam: anyám már meghalt, de apám még élt. Vele maradtam hét hónapig. Visszatértem Párizsba, hogy befejezzem teológiai tanulmányaimat. Ez 1534-ben történt, akkor voltam huszonnyolc éves. Elvégeztem a lelkigyakorlatokat, a szent rendekhez bocsátottak, és Szent Mária Magdolna ünnepén, aki nekem és minden bűnös férfinak, nőnek pártfogója, elmondtam első misémet.”

 

Fáber Pétert 1534. április 4-én szentelte diakónussá Párizs érseke, Jean de Bellay (1492-1560), majd május 30-án áldozópappá. Miután még páran csatlakoztak hozzájuk, heten 1534. augusztus 15-én, Mária mennybevételének ünnepén fogadalmat tettek, hogy segítenek a lelkeknek, és elmennek a Szentföldre; ha azonban egy éven belül nem sikerül oda eljutniuk, vagy ha nem maradhatnak tartósan Palesztinában, akkor Rómában felajánlják szolgálataikat a pápának. A fogadalmat szentmise keretében tették le, melyet a közülük akkor még egyedüli pap Fáber celebrált.

 

Miután nem jutottak el a Szentföldre, Rómába indultak, ahol felajánlották szolgálatukat III. Pál pápának. Fáber rövid ideig, 1539-ig teológiát és szentírástudományt tanított Rómában. Ezután Laínezzel együtt Pármába indultak, ahol nagy sikerrel mondtak szentbeszédeket, de itt is csak rövid ideig maradt, ugyanis V. Károly császár meghívására német földön működött, majd ezután Spanyolországban. Az ő példája is segített abban, hogy Canisius Péter is a Társasághoz csatlakozzék. Portugália, majd ismét Spanyolország következett. Innen indul el a pápa kérésére Trentóba a zsinatra. Barcelonából hajózik Rómába, ahol sok év után ismét találkozhatott Ignáccal.

A zsinatra már nem jutott ki, súlyos láz kapta el Rómában, ahol 1546. augusztus 1-jén halt meg Ignác jelenlétében. 1872. szeptember 5-én avatta boldoggá IX. Piusz pápa.

 

Fáber az első jezsuiták talán kevésbé ismert, de nagyszerű alakja, Jézus Társaságának első papja. Ferenc pápa legkedvesebb jezsuitájának és példaképének nevezte a misztikus Fáber Pétert, aki „párbeszédet folytatott mindenkivel, a legtávolabbiakkal, sőt az ellenfeleivel is”. A pápa szerint „egyszerű vallásosság, bizonyos fokú naivitás, szolgálatkészség, figyelmes benső megkülönböztetés és az a tény jellemezte őt, hogy nagy és erős döntések embere volt, ugyanakkor képes volt kedvesnek, gyengédnek lenni”.

2014. január 3-án, Jézus Nevének ünnepén Ferenc pápa szentmisét mutatott be a római Il Gesù-templomban, a Jézus Társasága római címtemplomában. Ezzel a szentmisével nyílt meg a Jézus Társasága visszaállításának 200 éves évfordulójáról megemlékező ünnepi év, s a szentmisével Ferenc pápa egyben hálát adott Fáber Szent Péter szentté avatásáért. Federico Lombardi jezsuita, szentszéki szóvivő elmondta, hogy Adolfo Nicolás, a jezsuiták általános elöljárója volt az első, akiért a Szentatya Fáber Szent Péterhez imádkozott a szenttéavatást elrendelő határozat aláírásának pillanatában.

 

----------------------------------------------------------------------------------------------

http://www.magyarkurir.hu/hirek/faber-szent-peter

 

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------