2011.június

Itt mutatták be 1921-ben Luigi Pirandello olasz drámaíró Hat szerep keres egy szerzőt című darabját, a múlt kedd óta viszont a római Teatro Vallét mintegy száz színész és római polgár tartja megszállva a színház tervezett bezárása ellen tiltakozva.

Cím: Via del Teatro Valle, 21

2012.08.03.

Róma központjában művészek egy csoportja 2011 júniusában elfoglalta a Teatro Valle színházat, amit az önkormányzat forráshiányra hivatkozva bezárt. „A spektákulum dolgozói vagyunk, művészek és értelmiségiek. 2011 június 14-én elfoglaltuk a Teatro Vallét, Róma legrégibb színházát, hogy megmentsük a privatizációtól, s hogy felhívjuk a figyelmet az olasz kultúra és politika válságos helyzetére.” – írták a foglalók egy későbbi kiáltványban.

A foglalás célja az volt, hogy a színházat tovább működtessék, s a kultúrát közjóként műveljék benne. A színház működtetésének alapgondolata egy politikai gondolat, ami a művészet fogalmát is meghatározza. Ez a gondolat a közjó mint „commons” gondolata. A „commons” egyszerre ellentéte a publikusnak, ami a központosított, állami irányítás alatt álló közjavakra vonatkozik, és a privátnak, ami a magántulajdonban levő javakra vonatkozik. A „commons” egyszerre politikai és gazdasági ötlet. Arra vonatkozik, hogy közös javakat a mindennapi gyakorlatban is együtt menedzseli a közösség, akikre tartoznak. A színház esetében ez a közösség mindazok, akik a színházat működtetik, akik közönségként odajárnak, akik fellépnek benne, vagy akik egyszerűen csak támogatják.

„Az elmúlt hét hónapban a foglalás alatt azzal kísérleteztünk, a törvényesség határát feszegetve, hogy a részvételnek és kulturális termelésnek megfelelő környezetet hozzunk létre, túl az adminisztratív kormányzáson és a profit logikáján. Január 13-án átléptünk egy következő, érzékeny és szenvedélyes fázisba: egy olyan jogi, művészi és gazdasági intézmény felépítésébe vágtunk bele, ami az együttműködésen, a részvételi menedzsmenten és az önkormányzáson alapul, s amivel a politikai küzdelmünk az alulról jövő alkotás folyamatává válhat.” – írják a foglalók. „Azt akarjuk, hogy a színház közjó maradjon. Van a közszféra, és van a magánszféra. Mi egy olyan harmadik szektort akarunk létrehozni, amit senki nem irányít, hanem mindenki alkot” – mondta egyikük a Guardiannek.

A Teatro Vallében azonban nem csak az az érdekes, hogy egy csoport művész jobb híján kitalált magának egy érdekes működési formát. Az érdekes az, hogy ez a „jobb híján” állapot általános állapottá kezd válni, nem csak a kulturális szférában. Az ő megoldásuk azért érdekelhet másokat, mert olyasmin gondolkodnak, ami másoknak is a problémája. Mióta a Teatro Vallét elfoglalták, és sikerrel működtetik, hat másik hasonló foglalás történt hat másik olasz városban, utoljára Milánóban.

Persze ez nem véletlen. A római színházfoglalás az olasz baloldali mozgalmak sűrű hálózatából nőtt ki, s számtalan, az olasz kulturális intézmények Berlusconi alatti átalakulása ellen fellépő kisebb foglalás előzte meg. Tágabb jelentőségét az adja, hogy kicsivel a színház befoglalása előtt történt, hogy a vízprivatizációról és nukleáris energiáról szóló népszavazás, nem kevés mozgalmi kampányerőfeszítés nyomán, sikerrel zárult; az olaszok megszavazták, hogy a megszorítások ne vezethessenek a víz és az energia fölötti állampolgári kontroll végső elvesztéséhez. „Mint a levegőt és a vizet, a kultúrát is visszaköveteljük!’ – szólt a foglalás szlogenje. A népszavazásról szóló kérdőív szövegezője, Ugo Mattei jogász a közjavak közös menedzsmentjének polgárjogi vonatkozásaival foglalkozik; azzal hogyan nézne ki a „commons” jogilag. Ő segíti a Teatro Valle Occupato szervezőit az általuk megálmodott „jogilag, gazdaságilag és politikailag” egyaránt közös intézménynek a létrehozásában. A színház szervezeti és működési szabályát mintának szánják arra, hogyan lehet ilyen intézményt egyáltalán működtetni.

Jelenleg tehát színházi és zenei előadások, táncleckék, szervezői naggyűlések és politikai viták helyszíne az a színház, ahol Pirandello Hat szereplő szerzőt keres c. darabját 1921-ben először előadták.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

http://tranzit.blog.hu/2012/08/03/a_kulturalis_intezmeny_mint_kozjo_a_romai_teatro_valle_occupato

---------------------------------------------------------------------------------------

2011.09.03.

Silvioniában, Silvio Berlusconi örökké derűs egű Itáliájában is gyűlnek mostanában a felhők. Leginkább a művészetek fölött. Például június 14-e óta a római Largo Argentinán álló Teatro Valle fölött borult be.

 

A largo, amiről az olaszul nem értő, de a zenét kedvelő tudja, széleset jelent, az olasz útikönyvekben azonban teret. A római Largo Argentina jókora tér; füves közepe, mint hatvan éve a Vérmező, az úttest és a járdák szintjénél néhány méterrel mélyebben fekszik, a fűből évezredes kövek antik domusok alapjait rajzolják ki, de mivel Rómában nem csak térdig érő romok őrzik az elmúlt évezredeket, a Largo Argentinára ezek miatt nemigen keveredik turista. Az a kevés, aki mégis, többnyire véletlenül tévedt oda, hogy aztán elbűvölve bámulja a tér besüppedt közepén, az antik romok térdig érő csonkjai között korzózó macskákat: százszámra élik itt a környék háziasszonyainak főztjén dolce far niente életüket. A macskaparadicsom nyomán híres lett az egyébként érdektelen küllemű Largo Argentina.

 

Pedig lehetne híre más miatt is. A tér déli oldalán áll Róma legrégibb, vagy kétszáz éve működő színháza, a Teatro Valle, színpadáról hallották először a rómaiak Donizetti és Rossini új operáit, itt mutatták be – 1921. május 9-én –a Nobel-díjas Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt című, a drámaírást forradalmasító darabját. De hagyom a felsorolást, mert mit tagadjuk, Róma nem a pezsgő színházi élet városa. Legalábbis így volt ez igaz június közepéig. Ekkor a fővárosi napilapok néhány soros hírben közölték, hogy gőzkalapács alá kerül a Teatro Valle, és helyén szupermarket lesz.

 

A közlemény nyomában felbolydult a Largo Argentina vidéke. Néhány nappal a hír felröppenése után azonban már nemcsak a színház sok száz éves környékének, de a város új betonkocka negyedeinek lakóit is foglalkoztatta a bezárásra ítélt Teatro Valle sorsa: azok is beszéltek róla, akik addig sosem ültek a nézőterén. A környék kávézóiban egyszeriben úgy tűnt, mindenki minden tud a Largo Argentinán álló színházról. Elsőül azt, hogy létezik. Majd azt is, hogy színpadáról ismerte meg a római közönség Rossini és Donizetti operáit, meg hogy itt mutatták be „A Pirandellót”.

 

Sok római turista azonban most hallotta először, hogy a Teatro Valle van. Az Örök Város egyszerre új turistacélpontot kapott, sztár lett a színház címe, a Largo Argentina, mindenki látni akarta, milyen széles, tudni akarta, mi köze Argentinához. A téren keresztülhúzó autóbuszok vezetői kezdték bemondani, hogy „Következő megálló: Largo Argentina!” Volt, aki hozzátette: „Teatro Valle.” Egy nap pedig azt hallottam, amint az egyik megtoldotta a konferálást: „E i gatti di Giancarlo Gasponi!” Hogyan? És Giancarlo Gasponi macskái? Hát van gazdája a tér gazdátlannak hitt sok száz macskájának?! De kiderült, hogy nem egészen erre utalt a buszvezető: ő csak bejelentette, hogy a macskáiról elhíresült térhez érkeztünk, és kapható egy naptár, amelynek oldalain és címlapján egy Giancarlo Gasponi nevű fotós tizenhárom római utcát ábrázoló képe látható, mindegyiken egyegy macskával. És lássanak csodát: sokan leugráltak a buszról: kiderült, éppen ide akartak jönni. Római vakációm egyik utolsó napján én is leszálltam, és a Largo Argentinán található Feltri nelli könyvesboltban megvettem Giancarlo Gasponi Gatti di Roma – Róma macskái – című 2012-es naptárát. Kedvencem éppen a címlap, rajta egy római császár kétezer éves, megalomá niásan hatalmas szobrának önálló létet nyert bal lábfeje, középső ujján, mintha gyűrű lenne, egy kismacska. Valaki azt mondta, hogy a kőlábfej a Largo Argentináról a Tiberis felé menet, a Toscából jól ismert völgyi Szent András-templom

– Sant’Andrea della Valle – mögött található. Már nem volt időm, hogy megkeressem. Eggyel több ok, hogy megint visszamenjek Rómába.

 

http://nol.hu/lap/hetvege/20110903-nem_csak_viktoriaban

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Teatro Valle Occupato

2016.05.07.

http://inkabringa.blogspot.hu/2016/04/teatro-valle-occupato.html

 

az "Orologio terén" rábukkantam Róma Katona József Színházára (évekig be volt deszkázva a bejárata, bár működött akkor is). Igen, a Teatro dell'Orologio, gyakori Pirandello-előadásokkal, és a legmaibb kísérletekkel... S most végül a címadó Teatro della Valle: nagy, mégis afféle "intim hangulatú" régi belvárosi színház, itt volt a Hat szerep keres egy szerzőt botrányos premierje, a múlt század elején itt kergették a szerzőt ("kecskeszakállas középiskolás tanárt"), ki hitte volna, hogy a világsiker felé... És mintha manapság minden komorabb meg zavarosabb volna: hol azt olvasom, hogy megszűnt a Teatro della Valle, hol azt, hogy színházvédők (vagy talán hajléktalanok) elfoglalták... - jó volna ott a helyszínen megfigyelni, mi is történik...

------------------------------------------------------------------------------------------