2015.10.01.

Nagyon jó hír a modern művészetek kedvelőinek, hogy október 10-től ingyenes lesz a MAXXI múzeum állandó kiállítása keddtől péntekig.

-

http://www.funweek.it/roma/musei/il-maxxi-ingresso-gratuito-collezione-permanente-museo.php

http://artportal.hu/magazin/nemzetkozi/kinai-muveszeti-igazgato-a-romai-maxxi-elen
http://artportal.hu/magazin/nemzetkozi/uj-sepruk-sepernek-az-olasz-muzeumokban
http://www.holmi.org/2011/06/ebli-gabor-a-ma-lesz-a-holnap-tegnapjat

---------------------------------------------------------------------------

Szombaton és vasárnap marad a 10 eurós belépőjegy.

Nyitvatartás: 11 h-tól 19 h-ig

                   vasárnap: 11 h-tól 22 h-ig

---------------------------------------------------------------------------

Híd Rómában, nem a Teverén, hanem a 20. és a 21. század művészete között
A Museuo Nazionale delle Arti del XXI Secolo, azaz a MAXXI

szerző: Markgraf Gabriella, Róma
2019.12.14.

Hamarosan öt éve lesz, hogy a MAXXI – azaz a Museuo Nazionale delle Arti del XXI Secolo, vagyis a 21. Századi Művészetek Nemzeti Múzeuma – megnyitotta a kapuit Rómában. Már maga az a tény, hogy az olasz fővárosban egy ilyen új múzeum egy új építményben létrejöhetett, óriási jelentőséggel bír. Róma ugyanis az a város, ahol mind a helyieket, mind azt a hozzávetőlegesen tizenkétmillió turistát, aki évente ellátogat az olasz fővárosba, szinte kizárólag a metropolis antik, középkori, reneszánsz és barokk művészeti hagyatéka érdekli, és az általános vélemény szerint ezekből van is itt éppen elég, tehát nem kellenek már ide újabb látnivalók. Ezért viszonylag kevés állami finanszírozású új, modern épülettel – és ezeken belül is még kevesebb múzeummal – gyarapodik a város. Az elmúlt tíz évben pedig szinte teljesen alábbhagyott minden építészeti – vagy talán inkább finanszírozási – kezdeményezőkészség. Ráadásul ami mégis létrejött, azt is rendszerint erős ellenállás fogadta. A MAXXI azonban mégis nyertes lett.

Az olasz főváros mindig is híres volt arról, hogy viszonylag mereven ellenállt a modern építészeti irányzatoknak, kísérleteknek, a megvalósuló modern épületeket pedig mindig erős kritikával, éles polémiával fogadják mind a politikusok, mind a városlakók. A 2008-ban megválasztott jobboldali római főpolgármester, Gianni Alemanno például a legkomolyabban képviselte azt az álláspontot, hogy Richard Meier éppen csak elkészült új munkáját, az Ara Pacis Múzeumot bontsák le. Ezt az elképesztő kezdeményezést ráadásul egészen odáig vitte, hogy kis híján népszavazás lett belőle.

A vérbeli római utálja a modernizmust, és azon a véleményen van, hogy az legyen inkább New Yorkban vagy Londonban. A kiváló olasz építészképzés és a több évezredes építészhagyományok ellenére rengeteg tehetséges fiatal tervező hagyja el Olaszországot, és dolgozik külföldön. A MAXXI-ban jelenleg látható kiállításon, amely a neves olasz építész(nő) Lina Bo Bardi munkásságát mutatja be, szerepel egy levél, amelyben az építész azzal indokolja áttelepülését Milánóba, hogy Rómában az építészeknek nincs terük, nincsenek lehetőségeik, mert itt mindenkit csak a múlt nagyszerű emlékei érdekelnek.

Bár Mussolini fontos városrendezési terveket hajtott végre, és létrehozta Róma első „modern” negyedét, az EUR-t, a fasiszta építészet konzekvensen az antik Róma építészeti formuláiban gondolkodott. Az 1950-ben átadott Termini pályaudvar és Pier Luigi Nervi 1959-es Palazetto dello Sportja voltak az első kísérletek arra, hogy Rómában valódi modern építészeti formák létrejöjjenek. Szinte két kézen megszámlálhatók azok a fontos középületek, amelyek az elmúlt ötven évben a merész építészeti útkeresés irányába mutatnak. Ezek közül kiemelkedik az új Tiburtina pályaudvar, az Odile Decq & Benoit Cornette Architects MACRO Kortárs Művészeti Múzeuma, a Powell-Williams Architects Ponte della Musicája (vagyis a Zene Hídja), Renzo Piano Auditoriuma és Richard Meier két munkája, az Ara Pacis Múzeum és a Chiesa del Giubileo.

A MAXXI-ról tehát ebben a kontextusban is érdemes beszélni, és belátható, milyen nagy jelentőségű a tény, hogy egy ilyen különleges és nagyszabású projekt ekkora – 150 millió eurós állami, az olasz Kulturális Örökség Minisztériuma által finanszírozott – beruházással létrejöhetett.

A MAXXI neve szójáték, a benne rejlő római szám, a XXI, utalás a 21. századra, amelynek művészetét és építészetét hivatott képviselni, gyűjteni, bemutatni. Az intézmény küldetése szerint „a művészeti kísérletezés és alkotás laboratóriuma, amely a különböző kortárs nyelvezeteknek ad hangot”. Az épület Róma észak-északkeleti részén, a történelmi városközponton már kívül, de az ahhoz közel eső Flaminio negyedben található, Renzo Piano Auditoriuma és a Ponte della Musica közelében. A Flaminio városrészben jelenleg a viszonylag tehetős és a szerényebb közép-osztály lakik, a Tevere folyó és a városközpont közelsége népszerűvé teszi a környéket. A kerület 19. században épült gyárait – ezek közül a legfontosabb az 1905-ben alapított Società Automobili Roma autógyár volt – és egyéb ipari építményeit az első világháború idején katonai létesítmények, kaszárnyák, erődítmények és a Reale Fabbriche delle Armi, vagyis a Királyi Fegyvergyár váltották fel. Az ipar és a militarizmus a mai napig meghatározzák a negyed hangulatát, építészeti jellegét, a lakóépületek száraz, lineáris, kemény stílusát. Az 1960-as római olimpiai játékokra épült olimpiai falu, a Palazetto dello Sport és a Stadio Flaminio modern lendületet és kreatív energiát hoztak a környék építészetébe.
A kilencvenes években a negyed immár harmadszor került a városrendezési tervek középpontjába, és ez az újabb folyamat több mint tíz évig tartott. Ennek részeként épült fel itt 1994-ben Renzo Piano Auditoriuma, 2011-ben a Zene Hídja (újabb nevén a Ponte della Musica – Armando Trovajoli, utóbbival az akkoriban elhunyt nagyszerű olasz zeneszerzőre emlékezve) és a MAXXI. Ettől a rendkívül erős modern hatástól és állami odafigyeléstől az egész negyed teljesen új funkcionalitást és arculatot kapott. Az addigi túlzsúfolt, zajos, komor és szennyezett városrész hirtelen kinyílt, emberközpontúbb, barátságosabb, élhetőbb, és az idelátogató turisták miatt kozmopolita lett. Az autóforgalomtól lezárt Zene Hídján kényelmesen át lehet sétálni vagy biciklizni a folyó túloldalán lévő sportlétesítményekhez, az Auditorium és a MAXXI körül hatalmas közösségi terek jöttek létre, ahol gyakran rendeznek különböző eseményeket, fesztiválokat, koncerteket, és ahol szép időben a környék apraja-nagyja elüldögél, és társadalmi életet él.

-------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------

Ebben a kontextusban kell tehát elképzelni a MAXXI-t, amely hatalmas szürke betonfalaival és a környék épületeit visszatükröző üvegpaneljeivel annyira elüt az őt körülvevő kaszárnyaszerű lakótömböktől, hogy az már szinte sokkoló. Az épület első látásra egy óriási, földönkívüli űrhajónak tűnik. Az 1998-ban kiírt nemzetközi tervpályázatot az angol-iraki építész, Zaha Hadid nyerte el. A múzeum a már említett és csak nehezen előteremtett 150 millió euróból 29 ezer négyzetméternyi területen, egy hajdani kaszárnya helyén, tízegynéhány év alatt jött létre, amely időszak alatt hatszor volt kormányváltás Olaszországban. Az állandóan növekvő költségvetés és a gyakori politikai változások miatt többször is kétségesnek látszott a projekt megvalósulása. Majd miután a MAXXI végre elkészült, és óriási csinnadrattával 2010-ben megnyílt, szinte azonnal jelentkeztek a gondok. 2012 áprilisában úgy látszott, hogy a múzeum, amely 2010-ben elnyerte a Royal Academy of British Architects legjobb építészeti projektért járó díját, a Stirling Prize-t, és 2011-ben csaknem félmillió látogatót fogadott, bezárásra kényszerül. Nyolcszázezer eurós költségvetési hiány keletkezett ugyanis, ami a hárommillió eurós állami költségvetési csökkentésnek volt köszönhető. Ez a lépés a Monti-kormány úgynevezett spending review politikájának részét képezte, lényegét tekintve az állami intézmények, különösen a múzeumok, az egyéb kulturális intézmények, a közoktatás és az egészségügy állami támogatásának drasztikus csökkentését jelentette. Az intézmény végül, ha nehezen is, de túlélte a krízist, nem kis mértékben új igazgatójának, Hou Hanrunak köszönhetően. Amikor a kínai kurátor 2013 augusztusában átvette az intézmény vezetését, az igazgató szavaival élve „az általános vélemény az volt, hogy pénz nincs, és senki nem megy múzeumba”. A rossz nyelvek szerint azért került külföldi a sokáig igazgató nélkül működő múzeum élére, mert nem akadt olyan olasz kurátor, aki az intézmény vezetését a havi nettó 4000 eurós fizetésért elvállalta volna. Hou Hanruval azonban, úgy tűnik, jól járt a MAXXI, igazgatósága alatt a látogatottság fellendült, és egy-két költségvetési lyukat is sikerült betömködnie. A MAXXI alapítványának elnöke, Giovanna Melandri szerint a cél az, hogy a múzeum költségvetésének ötven százalékát saját erőből – a látogatóktól, szponzoroktól és adományokból – teremtsék elő, és így csak a másik felét kelljen az államnak finanszíroznia.

A via Montebellón álló egykori laktanya hatalmas területén felépült múzeum zárt falaival maga is kissé erődítményszerűnek tűnik. A főhomlokzat nem az utcára néz, hanem a belső kertre. A múzeumot kereső először talán észre sem venné a Guido Reni utcai főbejáratot, ahol megtartották az eredeti kaszárnyaépület külső falait, ha az nem lenne hatalmas MAXXI bannerekkel kizászlózva. A külső komor síkjainak totálisan ellentmond a belső tér több szinten egymásba folyó, sí- vagy inkább bobpályaszerűen kígyózó lépcsőszerkezetekkel tagolt fluiditása. Az építész Zaha Hadid szavaival élve „a projekt elkötelezettséget jelentett arra nézve, hogy egy eredetileg zárt, megerősített, erődítményszerű területen egy olyan épület, campusszerű, többszintes struktúra jöjjön létre, amely erőteljes rétegelt hatással bír”.

Nemcsak az épület formája, de elsődleges építési anyaga – vasbeton –, és domináns színtónusai – fehér, szürke, bézs – is ellentétet képeznek a környék sárgás, vöröses árnyalatú téglaépületeinek színvilágával.
Óriási az ellentét az épület külső és belső kiképzése között. A MAXXI külseje visszafogott, szerény, már-már unalmas, nehézkes. Sima formái vasbetonból épültek, a homlokzaton alkalmazott domináns szürke különböző árnyalatai, valamint a tört fehér monokróm hatásúak. Zaha Hadid azt reméli, hogy ezáltal az épület „divatálló” lesz. A múzeumot az építész nem tárgyak tárolóhelyéül, hanem a művészet számára épült egyfajta „campusként” képzelte el. A belső térben, ahol a szürke és a tört fehér mellett a lépcsőszerkezetek feketéje is dominál és ad struktúrát az óriási üvegfalakkal áttört, légies, szinte testtelen, lebegni látszó építménynek, a falak mintha hullámoznának, és mélységükben is állandóan változnak. Gyakran nem világos, hol kezdődnek-végződnek a különböző szintek, vagy hogy hol ér véget a padló, és honnan indul a mennyezet. Hadid egy interjúban elmondta, a vasbeton falakat úgy kívánta kialakítani, hogy olyan könnyedeknek látsszanak, mintha „szalagszerűen bomlanának ki a térben”. És valóban, a hatalmas mennyiségű építési anyag és a méretek ellenére van valami hihetetlen könnyed, légies a belső térben.

A látogatót olyan érzés keríti hatalmába, mintha nem egy földön álló, szilárd, földrengésbiztos épületben járna, hanem valami túlvilági, éteri, lebegő térben. A bobpályaszerűen, a térben összevissza fel-le sikló, feketével hangsúlyozott lépcsőszerkezetek is a levegőben lebegni látszanak. Az egyenként megvilágított lépcsőfokok olyan hatást keltenek, mintha a látogató valamiféle különleges, szürreális világba tartana. Az egész enteriőrnek van egyfajta dezorientáló, az érzékeket összezavaró, az érzelmeket befolyásoló hatása: eleinte csak nehezen ismeri ki magát az ember ebben a fénytől átjárt, hatalmas labirintusban. Nem egyszerű feladat megtalálni a keresett galériát vagy visszatalálni a bejárathoz. Hadid szándéka az volt, hogy olyan közeget hozzon létre, amely „a térbeliséget több perspektívából reprezentálja; egyfajta töredezett geometriát, amelynek célja, hogy formát adjon a modern élet kaotikus folyamatosságának”. Úgy tűnik, sikerrel járt. Éppen ez a dekonstruált fluiditás az, amitől a MAXXI annyira újszerű, és ami miatt óriási hatást gyakorolt Rómában, abban a városban, amely önmagát a klasszikus építészet eleganciájával és ezzel együtt időtállóságával azonosítja. Ugyanakkor a MAXXI új otthona bizonyos értelemben maga is valóban hagyományőrző: az építők különös gondot fordítottak arra, hogy az épületet helyi vállalkozók hozzák létre, akik jól ismerik a környezet, a város sajátosságait, és olyan anyagokat használjanak fel, amelyek tradicionálisan megtalálhatók itt. Róma kétezer évvel ezelőtt élen járt a betonnak mint építőanyagnak a kifejlesztésében, és a MAXXI falai is ebből az ősi római betonból épültek.

A múzeumba belépve egy hatalmas előtérbe érkezik a látogató, amelynek magassága azonos magával az épületével. Felülről árad, ömlik be a természetes fény, ami az óriási üvegablakoknak köszönhetően átjárja az épület összes kiállítóhelyiségét is. Az ablakok sötétítéséről automatizált rendszer gondoskodik, amennyiben ezt az időjárási viszonyok indokolttá teszik, vagy a kiállítás jellege megkívánja. A mesterséges világítás és az egyéb, az épület működtetéséhez szükséges technika, mint például a fűtés, a légkondicionálás, a szellőzés szerkezeti elemei gondosan el vannak rejtve, mint ahogy azok a lebegő tértagoló falak is, amelyek szükség esetén a betongerendákról engedhetők le. A cél az volt, hogy a látogató figyelmét semmi ne vonja el a nagyszabású terek nyers erejéről és az ott kiállított tárgyakról. A vasbeton építési anyaga és meghatározó szürke színei érdekes módon nem tűnnek nyomasztónak, inkább egyfajta vitalitást kölcsönöznek a belső térnek, és sajátos módon segítik, hogy a figyelem a kiállított művekre összpontosuljon. Ottjártamkor Huang Yong Ping kínai művész installációja például a levágott fejű, kitömött fehér állatokkal tökéletes összhangban illeszkedett ehhez a belsőhöz, és sokkoló hatását csak fokozta az architektonikus tér szenvtelensége.

A belső tér megformálása egyfajta szabadságérzetet is kelt, olyan érzést, mintha nem lennének szabályok, arra invitálja a látogatót, hogy kóboroljon, kerengjen ebben a térben, vagy elüldögéljen valahol valamelyik kanapén, és a lábát feltéve olvasgasson. A kerület lakói előszeretettel járnak a MAXXI-ba, ahol télen meleg, nyáron kellemes hűvös van, hogy akár a belépőjegy megvétele nélkül is elolvasgassanak, elüldögéljenek, elpletykálkodjanak az előtérben vagy a múzeum kávézójában. Így aztán a MAXXI nemcsak az elit kulturális találkozóhelye, turisták által kedvelt nevezetesség, de az átlag környékbeli lakosság közösségi fóruma is egyben.

A hatalmas belső tér arra is – a városban egyedüli – lehetőséget kínál, hogy különlegesen nagy méretű alkotásokat is be lehessen mutatni, mint például Huang Yong Ping jelenleg a hármas számú galériában látható 2014-es Baton de Serpentjét – ez egy ötvenhárom méter hosszú, alumíniumból és rozsdamentes acélból készült, egy kígyó csontvázát ábrázoló installáció, vagy a múzeum megnyitása alkalmával a külső térben bemutatott huszonnégy méter hosszú Grande Scheletro (Óriás Csontváz), Gino De Dominicis munkája.
A MAXXI a 21. századi művészetet hivatott gyűjteni és bemutatni, ezért a múzeum ma még viszonylag üres. Az állandó gyűjteményt két nagyobb egység képezi: az építészeti archívum, vagyis a MAXXI Architettura, és a művészeti rész, azaz a MAXXI Arte.

A MAXXI Architettura mintegy hetvenötezer dokumentumával egyszerre igyekszik a 20. századi olasz építészetet és az építészszakma 21. századi útkeresését bemutatni, valamint „felfedezni az építészet határait, kereszteződéseit az alkotás más területeivel, és a nyilvánosság számára feltárni az építészet új kifejezésmódjait, az olasz és a nemzetközi új irányzatokat”. A MAXXI Architettura keretén belül működő MAXXI B.A.S.E. – amely egyszerre könyvtár, archívum, médiatéka és kiadó is egyben – a MAXXI Alapítvány küldetésnyilatkozata szerint „proaktív, dinamikus struktúra, igazi műhely, amelynek célja, hogy a közönség számára elérhetővé tegye a korszerű eszközök és alkalmazások megismerését, valamint hogy a kortárs építészet jelenségeit kutassa és reprezentálja, az építészet, a kultúra és a kortárs művészet társadalmi feladatait vizsgálja, kutassa, és dokumentálja”.

A múzeum másik része, a MAXXI Arte kiindulópontul kíván szolgálni a 20. századból a 21. felé, „a két század művészetét egyfajta hídként összekötve jelen lenni, bemutatva, hogy a kortárs állandó kapcsolatban van a múlt, azaz a 20. század művészetével” – fogalmaz a MAXXI Alapítvány. A tizenháromezer-ötszáz négyzetméternyi területen elhelyezkedő állandó kiállítás egyfajta kísérleti műhely, amelyben a saját gyűjtemény mellett interdiszciplináris útkeresések is helyet kapnak, lehetőséget és teret kínálva a színház, a tánc, a grafika, a divat, a film és a reklám kortárs képviselőinek is. A múzeum áramló belső szerkezete nemcsak lehetővé teszi, de egyenesen elősegíti ezt az interdiszciplinaritást, tág teret engedve mindenfajta krea-tív művészeti megnyilatkozásnak. A koreográfus Sasha Waltz, aki a múzeum megnyitásakor tánctársulatával a MAXXI-ban szerepelt, így fogalmaz: „Zaha Hadid építészetével a kapcsolat nehéz, állandó kihívást jelent, de ugyanakkor izgalmas is, ami a formák nagyságának, a vonalak és a geometria erejének köszönhető, és mindezek visszatükröződnek a koreográfiámban is”. Az épület tehát nemcsak teret ad a kortárs művészeti performance-oknak, de erős ösztönző, megtermékenyítő hatással is van rájuk.
A MAXXI Arte állandó művészeti gyűjteménye mintegy háromszáz alkotást számlál, köztük Alighiero Boetti, Francesco Clemente, Anish Kapoor, William Kentridge, Mario Merz, Giuseppe Penone, Cristiano Pintaldi, Gerhard Richter és Andy Warhol munkáit. A kollekció vásárlások, a művészek ajándékozása, valamint adományok révén jött létre. A MAXXI Arte közvetlenül is megrendel kortárs művészeti alkotásokat. Ennek ellenére a múzeum állandó kiállítási része jószerivel még üres, és a kurátorok nem is nagyon sietnek megtölteni azt, hiszen ez a múzeum a 21. századé, és az még csak most kezdődött el.

A MAXXI-t a Fondazione MAXXI, vagyis a MAXXI Alapítvány működteti, amely 2009 júliusában jött létre. Élén az egykori kulturális miniszter, Giovanna Melandri áll. Az alapítvány megfogalmazott küldetése szerint az intézmény Olaszországnak a művészetek és az építészet terén elért több évszázados vezető szerepét kívánja tovább erősíteni, olyan módon, hogy ez a tevékenysége folyamatosságot biztosítson a múlt és a jövő között.

http://muzeumcafe.hu/hu/hid-romaban-nem-teveren-hanem-20-es-21-szazad-muveszete-kozott/

----------------------------------------------------------------------

A MAXXI modern múzeum állandó kiállításáról képek:

2015.10.08.
http://roma.repubblica.it/cronaca/2015/10/06/foto/da_boetti_a_kiefer_a_paolini_al_maxxi_riscopre_la_sua_collezione_permanente-124480158/#1

-------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------

 ---------------------------------------------------

 ------------------------------------------------

 --------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------