2022.10.15.

VII. Sándor pápa 1656-ban megbízta Gian Lorenzo Berninit a Vatikáni Bazilika előtt elterülő Szent Péter tér (Piazza San Pietro, 1. kép) építészeti kialakításával. A munkálatok 11 év múlva, 1667-ben fejeződtek be.

A Vatikánvároshoz tartozó, 47600 m2 területű térhez keletről a Via della Conciliazione (a Kibékülés Útja) vezet.

Az obeliszkszerű lámpatartókkal határolt, széles utat Mussolini alakíttatta ki a helyén állott Spina (tüske) nevű keskeny, ódon háztömb lebontásával.

A tér keleti része az ellipszishez hasonló alakú Piazza Obliqua. Alaprajza két, egymásba olvadó körből szerkeszthető (2. kép). Nagytengelye 196 m, kistengelye 142 m hos­szú, területe kb. 35000 m2. (A téren állva kör alakúnak látjuk.)

Északról és délről fedett oszlopcsarnokok, a Kolonnádok határolják. Ezeket négy oszlopsor alkotja, amelyek között három folyosó húzódik. (Bernini szándé­kában állt, hogy a Piazza Obliqua nyitott, keleti oldalát is lezárja egy harmadik oszlopcsarnokkal, de ez nem való­sult meg.) A 16 m magas toszkán oszlopok átmérője kifelé fokozatosan nő. A csarnokok magas párkányán és a bazilika felé folytatásukat képező, egyenes, zárt folyosók tetején 140 szent (vértanúk, hitvallók, pápák, rendalapítók) 3,2 m magas travertin szobrát helyezték el. A jobb oldali folyosó elején nyílik a Bronzkapu, a Vatikán egyik, svájci gárdisták által őrzött bejárata (3. kép).

A jobb oldali kolonnád külső olda­lánál találjuk a Tiarák Kútját (P. Lombardi, 1927., 4. kép), amelyből friss, hideg vizet nyerhet a tikkadt turista. Az e mögött húzódó fal a XIII. sz.-ban épült Passetto del Borgo (5. kép). Ennek tetején lévő folyosón át menekülhettek a pápák veszély esetén az Angyalvárba. A falon lévő kettős kaputól balra haladva a rácsos kerítésen át láthatjuk a svájci gárdisták Szt. Mártonról és Szt. Sebestyénről nevezett kis templo­mát (6. kép), amely már a Vatikán belső területén fekszik.

A tér közepén, talpazatát nem tekintve, 25 m magas, kb. 330 tonna súlyú, vörös gránit obeliszk emelkedik, amelyet Caligula császár rendeletére 37-ben szállítottak Alexandriából Rómába egy 80 méter hosszú hajón. A Nero féle Vatikáni Cirkusz közepén állították fel. A tetején lévő fémgömb a néphagyomány szerint Julius Caesar hamvait tartalmazta (az eredeti gömb a Capitoliumi Múzeumban látható). A IV. sz.-ban mellette építették fel a „régi” Vatikáni Bazilikát. V. Sixtus pápa megbízatást adott Domenico Fontana építésznek, hogy helyezze át az obeliszket a régi helyére épülő új bazilika elé. 1586. ápri­lis 30-án kezdődött meg a munka (ekkor már nagyrészt állt a bazilika kupolája). Az oszlopot fa rácsozattal vették körül, és görgőkre döntve több mint négy hónap alatt ­szállították a mintegy 200 m távolságban lévő új helyére. 1586. szeptember 10-én történt felállítását 800 munkás végezte, 140 lóval meghajtott 75 csörlő segítségével. A gazdagon megjutalmazott Fontana 1590-ben könyvet is írt a munkálatokról. Csak a figyelmes szemlélő veszi észre, hogy az elrendezés nem teljesen szimmetrikus. A bazilika hossztengelye kissé délebbre húzódik a tér köze­pén álló obeliszktől. (Az utóbbi már állt, amikor a hossz­házat és a homlokzatot felépítették.)

Az obeliszk egy óriási napóra árnyékvetőjét is képezi. Bár az órák nincsenek számokkal jelölve a kövezeten, a helyi időt az északi oldalon végighaladó árnyék helyzeté­ből megbecsülhetjük. A tér nagyátmérőjének északi fele fehér színnel van jelölve. Ezen az észak-déli meridiánvonalon az árnyék délben halad át, az évszaktól függően különböző helyen.

Az obeliszk két oldalán a teret egy-egy szökőkút díszí­ti (7. kép). Az északit C. Maderno tervezte (1613), a délit ennek mintájára C. Fontana készítette (1677). Az Acqua Paola vize táplálja őket. A középen felszökő, majd egy gomba alakú kőidomról oldalt leömlő vízzel egy stilizált liliom alakját kívántak utánozni.

Az obeliszk és a kutak között két fehér szegélyű, feke­te korongot találunk a szürke bazaltkövezetbe süllyesztve (8. kép). Ha ezekre állunk, akkor az azonos oldali kolon­nád oszlopai fedésbe kerülnek, és úgy tűnik, mintha azokat csupán egy oszlopsor alkotná (9. kép). A nézőpon­tok egy-egy kör középpontjai, amelyek a nagytengelyt 1/3:2/3 arányban osztják (2. kép).

A Piazza Obliqua folytatása nyugat felé a 100 m hos­szú, trapéz alaprajzú Piazza Retta. Ez a bazilika felé enyhén emelkedik, és 35 m-rel kiszélesedik. Optikai csaló­dás folytán a teret négyzet alakúnak látjuk, az épületet pedig a ténylegesnél közelebbinek, és ezáltal kisebbnek érzékeljük. Bernini ezzel a fogással kívánta mérsékelni a C. Maderno által 1607-ben épített palotaszerű homlokzat túlzott szélességének hatását.

A bazilikához közeledve a kupola egyre inkább eltűnik a homlokzat mögött, amelynek attikáján Jézus, Keresztelő Szent János és 11 apostol 5,7 m magas szobra magasodik (Szent Péteré lent, a lépcsőzet bal oldalán áll). A homlok­zat közepén az Áldások Erkélye (Loggia delle Benedizioni), amelyről az újonnan megválasztott pápa első áldását adja népre. Két szélén díszes keretbe foglalt órák. Bernini felettük akarta felépíteni a Maderno tervében szereplő harangtornyokat, amelyek a homlokzat arányait javították volna (10. kép). A déli torony 1638 és 1641 között el is készült, de az alapozás elégtelensége miatt a falon repedés keletkezett, ezért 1646-ban le kellett bonta­ni. Így a hat harang a baloldali óra alatti helyiségbe került (11. kép). A legnagyobb (a Campanone) 9 tonna súlyú, és csak ritkán szólal meg. A jobboldali órának szokványos számlapja, de csak egy mutatója van (12. kép). (A régi itáliai órák számlapját hat órára osztották, és az egy mutató naponta kétszer járt körbe.)

A térre irányuló, főként a keleti országokból származó turistaforgalom egyre fokozódik. A legújabb kor pápái a bazilikából a térre helyeztek ki egyes szertartásokat (hús­véti mise, pápák temetése, szentté avatások), hogy azo­kon minél több néző vehessen részt. A tömeg terelésére szolgáló fakorlátok, az egymásra halmozott székek és a nagy kivetítő monitorok a tér állandó berendezési tárgyaivá váltak. Nem nyújtanak esztétikus látványt, inkább szabadtéri színpad kellékeire emlékeztetnek. A pápák az 1870-től 1920-ig tartó önkéntes „vatikáni fogságból” kilépve mindinkább keresték a tömegekkel való kapcso­latot. A téren a népszerűség érdekében rendezett találko­zások adtak lehetőséget a II. János Pál pápa elleni merényletre (1981), amelynek helyét a Piazza Obliqua ÉNy-i szektorában a kövezetbe süllyesztett fehér kőlap jelzi (13. kép).

Megjelent: OSTEOLOGIAI KÖZLEMÉNYEK 2022/3-4

Irodalom

Buchowiecki, W.: Handbuch der Kirchen Roms. Bd. I., pp. 103–213. Brüder Hollinek. Wien, 1967.

Medvigy, M.: A vatikáni Péter-bazilikák életrajza. Magyar Kegyes Tanítórend. Budapest, 1998.

----------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------