A Nagy Konstantin és Európa gyökerei című, a Történelemtudományok Pápai Bizottsága által szervezett nemzetközi tudományos összejövetel utolsó napját a Pápai Lateráni Egyetemen tartották meg április 20-án.

Az intézmény rektora, Enrico Dal Covolo püspök felszólalásában kiemelte, hogy egy olyan tudományos összejövetel keretében, amely Konstantin császárról szól, nem lehet megfeledkezni arról a helyről, ahol most a mindenkori pápa egyeteme, vagyis a Lateráni Egyetem található. A lateráni városrész ugyanis régészeti szempontból nagyon sokat mesél az akkori időkről, vagyis a Krisztus utáni IV. századról.

A Laterán elnevezés minden bizonnyal az egykor itt élő gazdag család nevéből származik (Plauzi Laterani). Ebben a térségben állomásoztak Maxentius csapatai is, akik nagy szerepet játszottak a Konstantin elleni Milvius-hídi csatában – magyarázta Dal Covolo püspök. A császár a csata utáni győzelmét követően, 312-ben parancsba adta a Laterán területén lévő kaszárnyák lerombolását, majd elrendelte egy keresztény bazilika és a hozzá tartozó keresztelőkápolna megépítését. A templomot és a keresztelőkápolnát I. Szilveszter pápa szentelte fel 324-ben – ismertette a Pápai Lateráni Egyetem rektora.

A háromnapos vatikáni konferencia P. Bernard Ardura OPraem, a Történelemtudományok Pápai Bizottsága elnökének mérlegével zárult péntek délután; este a jelenlévők a Nagy Konstantin című filmet tekinthették meg, amelyet a Redemptor Hominis Pápai Lelkipásztori Intézet igazgatója mutatott be.

........................................................................................................................

.................................................................................................................

http://www.magyarkurir.hu/hirek/veget-ert-nagy-konstantin-csaszarrol-szolo-haromnapos-vatikani-konferencia

http://www.pul.it/?p=6037&lang=en

http://www.pul.it/wp-content/uploads/2012/03/Costantinomail.pdf

.........................................................................................................................

...................................................................................................................

Constantinus császár 1710 éve vetett véget a keresztényüldözéseknek a Római Birodalomban 2023

2023.06.13.

Ezerhétszáztíz éve, 313. június 13-án adta ki I. (Nagy) Constantinus római császár a milánói ediktumot, véget vetve a keresztényüldözéseknek a Római Birodalomban.

A rómaiak valláspolitikáját a kezdetektől fogva viszonylagos tolerancia jellemezte: a hódítások nyomán nyelvileg és etnikailag is egyre inkább heterogénné váló birodalomban a különböző kultuszok békében megfértek egymás mellett. A meghódított területeken tisztelt istenségeknek és tiszteletük rítusainak a legtöbb esetben meg lehetett találni a római megfelelőjét, s amennyiben a provinciák lakosai elfogadták a római isteneket, illetve a császárkorban az uralkodó kultuszát, békében gyakorolhatták saját vallásukat.

Kivételt jelentett azonban a 3. században kialakult, dualista manicheizmus és a monoteista kereszténység. A keresztények ugyanis nemcsak a császárt nem voltak hajlandóak istenként tisztelni, de a hagyományos politeista kultuszokban sem vettek részt, ez pedig a rómaiak számára az egész hitvilág megkérdőjelezését is jelentette. A hitüket büszkén vállaló, több szempontból is kívülállónak számító keresztények és a birodalom többi polgára között állandók voltak a konfliktusok, így Jézus Krisztus követői kiváló bűnbaknak számítottak a hatalom számára. Már Nero (54-68) és Domitianus (81-96) is üldözte a keresztényeket, akiket a birodalom gondjaiért tettek felelőssé, de erről törvényt nem hoztak, a keresztényeket külön-külön perekben, feljelentés alapján felségsértés, a császárkultusz megtagadása miatt ítélték el.

A 3. századtól azonban a kereszténységet, amelynek hívei nem egy népből, hanem a birodalom egészéből verbuválódtak, az állam érdekeit fenyegető vallásnak minősítették, elsőként Decius (249-251) rendelt el kényszerintézkedéseket a keresztények ellen.

A birodalmat időlegesen stabilizáló és minden tekintetben egységesíteni kívánó Diocletianus (284-305) eltávolította őket a hadseregből, betiltotta istentiszteleteiket, vagyonukat és templomaikat elkobozta, papjaikat bebörtönözte, rengetegen haltak mártírhalált hitük miatt.

Diocletianus uralmát – és egy újabb polgárháborús időszakot – követően végül I. Constantinus, avagy Nagy Konstantin császár (306-337) ragadta magához a hatalmat – ez pedig a keresztényekkel kapcsolatos politika gyökeres megváltoztatását jelentette. Ő is tisztában volt vele, hogy a birodalom fennmaradásának záloga annak egységesítése, de felismerte, hogy a császár személye körüli kultusz nem képes eszmeileg összefogni az államot, a Diocletianus által bevezetett tetrarchia (a kormányozhatóság érdekében a birodalom megosztása két társcsászár között, akik egy-egy segítőt is maguk mellé vesznek) pedig tovább nehezítette a kérdés megoldását. Constantinus az új ideológiai alapot az addig üldözött, de mégis terjedő kereszténységben talált meg, amelyet ellenségből terveit elősegítő tényezővé tett. A fordulatot jelképezi a legenda, amely szerint 312-ben, a Maxentius ellen vívott, a birodalom sorsáról döntő csata előestéjén az égen megjelent előtte a kereszt az „E jelben győzni fogsz” szavak kíséretében. A császár katonái pajzsára festtette a jelet és valóban legyőzte túlerőben lévő ellenfelét.

Konstantin 313-ban a birodalom nyugati fővárosában, Mediolanumban (Milánó) társcsászárával, Liciniussal közösen kiadott rendeletével engedélyezte a keresztények szabad vallásgyakorlását és azonnali hatállyal rendelkezett a keresztény közösségek korábban lefoglalt vagyona, templomai és ingatlanai visszaszolgáltatásáról.

Bár ez szakítást jelentett a korábbi császárok valláspolitikájával, a közhiedelemmel ellentétben nem tette államvallássá a kereszténységet. A milánói ediktum latin szövegét a keresztény teológus, Constantinus fiának nevelője, Lactantius De mortibus persecutorum (Az üldözöttek haláláról) című művéből ismerjük.

Constantinus támogatta a keresztényeket föld- és templomadományokkal, adómentességgel, a korábban előttük zárva levő tisztségek megnyitásával, de tisztában volt azzal is: nem lehet csak keresztény alattvalói császára. Ezért építkezésein és az általa veretett pénzeken továbbra is használta a római vallás szimbólumait, viselte főpapi tisztségét (pontifex maximus), sőt, csak halálos ágyán keresztelkedett meg. Így a következő fél évszázadra sajátságos helyzet alakult ki, egymás mellett élt a monoteista keresztény és a politeista hagyományos római vallás.

Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a keresztény vallás sem volt egységes: az alexandriai Arius ugyanis azt tanította: Jézus is isten teremtménye volt, így nem lehetett vele egylényegű (homouszion), csak hasonló lényegű (homoiuszion) – ezzel gyakorlatilag elvetette a Szentháromság eszméjét. Tanainak gyors terjedése az egyházszakadás veszélyével fenyegetett,

a császár így 325-ben összehívta az első egyetemes zsinatot Niceába, amelyen ő maga elnökölt – pontifex maximusként. A zsinaton megerősítették a Szentháromságtant, Ariust és híveit eretneknek minősítették és kiátkozták, lefektették az egyetemes és igazhitű (azaz katolikus és ortodox) egyház dogmáit és tanait.

A következő évtizedekben a kereszténység rohamos terjedésnek indult és a következő császárok is ezt tekintették a privilegizált vallásnak – egyedüli kivételt a később hitehagyottként (Apostata) emlegetett Iulianus uralma jelentett, aki sikertelen kísérletet tett a keresztény közösségek kiváltságainak megszüntetésére és az eredeti vallás restaurálására. Halála után a régi vallás híveit egyre gyakrabban érték atrocitások, a keresztény térítés egyre erőszakosabbá vált. A folyamatot I. Theodosius császár zárta le, aki 380-ban a kereszténységet a birodalom államvallásának tette meg.

https://vasarnap.hu/2023/06/13/constantinus-csaszar-1710-eve-vetett-veget-a-keresztenyuldozeseknek-a-romai-birodalomban/

 ----------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------