2023.05.23.

 

 

Május 19-én, pénteken 19.30 órakor került sor a Falconieri-palota Galériájában a magyar származású világhírű festő, Sam Havadtoy: A Dream Within a Dream. A sense of Personality című kortárs kiállításának a megnyitójára. A tárlat 2023. szeptember 15-ig tekinthető meg. 

A megnyitón felszólaltak. 

• Kudar Gábor, a római Collegium Hungaricum igazgatója
• Sam Havadtoy, művész
• Kún Kelemen Melinda, kurátor

A megnyitót követően Binder Károly jazz zongoraművész adott koncertet.

Nagyon köszönjük Várhelyi Klárának az eseményen készült nagyszerű fotóit.

 

Sam Havadtoy (London, 1952. augusztus 4. –) magyar származású amerikai festő, lakberendező és galériatulajdonos. Az 1980-as évek New York-i művészvilágának jelentős tagja. Havadtoy magyar szülők gyermekeként született Londonban. A család 1956 elején hazatért Magyarországra, ahonnan a forradalmat követően csak nagy nehézségek árán tudtak visszamenni Nagy-Britanniába. Végül is 1971-ben illegális úton sikerült elhagynia az országot és Jugoszlávián keresztül visszament Londonba. Itt ismerkedett meg az angol régiségkereskedő és lakberendező Stuart Greettel, akinek a meghívására költözött Havadtőy New Yorkba 1972-ben, ahol megszakításokkal 2000-ig élt. 1978-ban létrehozta a lakberendezéssel foglalkozó Samuel Havadtoy Galleryt. Az 1980-as évek elején bekapcsolódott a New York-i művészéletbe, ahol a legkiválóbb művészekkel dolgozott együtt. Szoros baráti viszonyba került Warhollal, Haringgel, George Condóval, Donald Baechlerrel és sok más művésszel. Köztük Yoko Onóval is, akivel élettársi kapcsolatban élt húsz éven keresztül. Havadtoy inspirálólag hatott Keith Haring több késői munkáira és azok megvalósításában is segédkezett – pl. Haring bronz szárnyasoltárai kivitelezésében jelentős szerepe volt. 1986 és 1990 között Svájcban élt, miközben egyre többet járt Magyarországra. 1992-ben Havadtoy létrehozta a Galéria 56-ot. A név Yoko Onótól származik, aki ezzel a névvel a képzőművészetben bekövetkező forradalomra utalt, amelyik az 56-os forradalomhoz lesz hasonlatos. A galéria rendkívül fontos szerepet foglal el a rendszerváltás utáni magyar művészeti életben. Gyakran mutatott be olyan, az 1990-es években kuriózumnak számító világhírű, főleg amerikai művészeket, mint például Keith Haring, Andy Warhol, Agnes Martin, Cindy Sherman, Kiki Smith, Robert Mapplethorpe, Ross Bleckner, Donald Sultan, Donald Baechler, akik közül többen személyesen is részt vettek a kiállításmegnyitókon, ami a 90-es években igencsak ritkaságnak számított Magyarországon. Az amerikai művészek felvonultatása mellett fontos szerephez jutottak a kortárs magyar művészek és olyan művészóriások is, mint például Moholy-Nagy László. 2000 óta ismét visszajött Európába. Azóta Magyarországon és Liguriában él és dolgozik.

Közvetlenül New Yorkba utazása után kezdett el festeni. Egyedi stílusát – ami különös, finom ötvözete a közép-európai stílusjegyeknek és az amerikai pop artnak – a 80-as évek közepétől kezdi kialakítani. Havadtoy főleg olaj, akril és vegyes technikájú képeket fest és szitanyomatokat készít.

A Dream within a Dream - Álom az álomban

Vajon életünket álmodjuk? Minden olyan amilyennek megéljük, érezzük belül? Mennyire valós az élet? Sam Havadtoy életének, sorsának élményeit dolgozza fel. Nagyon széles spektrumon mozog, finom, meditatív, súlyosan terhelt, ugyanakkor vidám, reményteli és minden, amitől a látogató új erőt, töltést kap. Művészetében nem pusztán saját történetei jelennek meg, a csipke használatával ott vannak azoknak a nőknek a történetei, fájdalmai, akiknek a kézzel készített csipke jelentette a meditációt és még sokan. Választott témáinak szereplői lehetnek mesealakok nagyon fontos üzenettel, például Bugs Bunny Buddha pozícióban “csak répa legyen”. A szerelem történetei: “A szerelem pokol” élménytől egészen “A szerelem örök“ élmény megtapasztalásáig finom fátyolszerű csipkével, festékkel fedett őszinte történetek, események. Lehet mély tisztelet egy másik művész iránt, ilyenek a Martin Ágnes alkotásához fűződő viszonyból született művek. A római Collegium Hungaricum kiállítására Önarcképek, új művek születtek. Bámulatos tehetséggel dolgozta fel a kurátori gondolatot: Álom az álomban. Gyermekkori, iskolás éveiben készült fotóját többször átdolgozva 70 évesen tekint vissza életének eseményeire: néz a kicsi Samu szemébe, lát a szenvedő felnőttbe, mond ki nyomasztó titkot és végül eljut a reményteli jövő végtelen erejéhez, ami gyermekien kortalan, mint az ember egyik legszebb tulajdonsága, miszerint képes az örök megújulásra.

 

https://culture.hu/hu/roma/esemenyek/sam-havadtoy:-a-dream-within-a-dream-cimu-kiallitasa-

https://24.hu/kultura/2018/07/09/havadtoy-samuel-sose-hittem-hogy-yoko-eleteben-betolthetem-john-lennon-helyet/

 

------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ------------------------------------------------------------------------

 

 

 ----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ------------------------------------------------------------------------

 

 

 ----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 --------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -------------------------------------------------------------------------------

 

 -------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

Yoko Ono volt párja kicsipkézi Szent István intelmeit a Várban

2021.06.30.

Havadtőy Sámuel világhírű képzőművész és műgyűjtő készíti el a Budavári Palota frissen rekonstruált Szent István-terméhez kapcsolódó installációt. Fémet, csipkét, ékszereket használva idézi fel Szent István intelmeit.

A magyar születésű, de a hetvenes évek óta világpolgár képzőművész a „múlt és jelen, tradíció és értékmentés összefüggésében idézi fel Szent István király szellemi örökségét, államalapításának időtálló eredményeit. A helyiséghez kapcsolódó művészi alkotásban a kortárs művészeten keresztül, a képzőművészet eszközeivel mutatja be az államalapító király intelmeit. Az installáció megalkotásához hazai ékszerészek és bronzöntők segítségét kérte, de megjelenik benne a csipke is” – olvasható a Várkapitányság közleményében.

Havadtőy Sámuel, aki a nagyvilágban Sam Havadtoy néven vált ismertté, 1952-ben született Londonban. Szülei ott élő magyarok voltak, de mint erről Havadtőy többször is mesélt, édesapja komolyan vette a Nyugaton élő magyarokat hazacsábító kommunista propagandát. A családfő úgy döntött, hogy visszatérnek Magyarországra. Minderre közvetlenül az 1956-os forradalom kitörése előtt kerítettek sort.

Sámuel elvben rendelkezett brit állampolgársággal, de ezt a szocialista Magyarországon nem vették figyelembe, így útlevelet nem adtak neki, külföldre eleve nem is utazhatott. Ő persze vissza akart térni Angliába vagy bárhová Nyugatra, így végül kalandos körülmények között, 1971-ben sikerült emigrálnia.

Londonban több kanyar után egy műkereskedőnél talált munkát, majd néhány év múlva New Yorkba költözött. Belevágott egy lakberendezéssel foglalkozó üzletbe, ahol összeismerkedett a boltjába betérő John Lennonnal és Yoko Onóval. Ismeretségük baráti munkaviszonnyá alakult, a művész házaspár több nagyszabású feladattal is megbízta.

Lennon halála után Havadtőy és Yoko Ono kapcsolata szorosabbá vált, több mint húsz évig éltek együtt.

Havadtőy sztárok otthonait, nyaralóit rendezte be, de őt magát is érdekelni kezdte a képzőművészet. Baráti viszonyba került Warhollal, Haringgel, George Condóval, Donald Baechlerrel, a New York-i művészlegendákkal.

Alkotásaiban gyakran használja a kézzel vert csipkét, amely anyagként is izgalmas számára és gyermekkori magyarországi emlékeit is felidézi. A nyolcvanas évek óta egyre gyakrabban tért vissza Magyarországra, 1992-ben Budapesten megalapította a Galéria 56-ot.

Műveiből világszerte rendeznek kiállításokat. Néhány éve Ferenc pápa monzai látogatásának alkalmából készített alkotásából a Szentatya is rendelt egy másolatot.

 

--------------------------------------------------------------------------------------

https://index.hu/kultur/2021/06/30/yoko-ono-volt-parja-installalja-a-budavari-palota-szent-istvan-termet/

 

 -------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

-------------------------------------------------------------------------------------

 

 

Havadtőy Sámuel: Sose hittem, hogy Yoko életében betölthetem John Lennon helyét

2018. 07. 09. 

 

Nagy József interjúja:

Tizenkilenc évesen disszidált, New Yorkban lett sikeres festő és lakberendező, s nem mellesleg arról is ismert, hogy John Lennon halála után húsz éven át ő volt Yoko Ono élettársa. Pesti Nagyinterjú.

Fölfújták Orbánt egy Dob utcai ház és a János kórház falára.

Láttam, elég vicces.

A Kétfarkú Kutya Párt akciója a felcsúti kisvasúton poénkodik, a képek a világhírű brit graffitiművész, Banksy stílusában készültek és mozdonykán ábrázolják a miniszterelnököt.

Ettől még a budapesti két kép nem művészet, inkább hamisítás, ugyanis a kétfarkúak mindkét alkotás alá odabiggyesztették Banksy aláírását. És hamisítani nem helyes.

Pontosabban annak magyarosított verzióját, azt, hogy Basky. Amúgy az igazi Banksy sem csak művész, hanem politikai aktivista is. Dolga a művészetnek, hogy politizáljon?

Nem dolga, hanem lehetősége. Aki akar, politizáljon, aki nem akar, ne politizáljon. A művész is állampolgár, olykor van véleménye a közügyekről. Persze sajnos sok esetben politikai bábut kreálnak belőle a pártok.

Ön politizál?

A műveimben nem. És Trump tavalyi megválasztása óta a magánéletemben sem. Ami ott történt, rádöbbentett, hogy nagyon sokan nagyon mást gondolnak a világról, mint én, s ezt el kell fogadjam. Elbizonytalanodtam az igazamban, így visszahúzódtam a csigaházamba, hagyom, legyenek okosabbak mások.

Magyarországon eligazodik?

Itthon turista szeretek lenni, nem kívánok érintkezni a politikával. Magyarország ugyanis az a hely, ahol a vélemények képtelenek találkozni. Budapest belvárosi lakásom ablakai az Olimpia parkra nyílnak, ami a korábbi kormányok alatt szimpla kutyaszarató placcként működött. Ez a mostani kormány csodásan rendbe hozta a területet, bekerítette, sportpályát, játszóteret, kutyafuttatót alakított ki. Néhány ellenzéki barátom viszont háborog, hogy Orbán tönkretette a parkot. Én meg azt a következtetést vontam le, hogy engem se Orbán, sem az ellenzéke nem reprezentál. Bajom van azzal, akié a hatalom, s még nagyobb baj, hogy nincs ellenzék, aki kérdőre vonná. Ez itt tényleg a végletek országa. Soros papának volt egy jó mondata: amint egy általam támogatott párt megnyeri a választást, rögtön elkezdem támogatni az ellenfeleit, mert erős ellenzék nélkül nincs tisztességes kormányzás.

Ön már 1971-ben disszidált ebből a végletes Magyarországból. Sose bánta meg?

Egyetlen pillanatra sem. Idehaza olykor megkapom, hogy könnyű nekem, annyi érdekes történt az életemben. Csakhogy ehhez tizenkilenc évesen neki kellett indulni a világnak. Az Egyesült Államokban, ha valaki nyugdíjba megy, teszem azt, New York államban, fogja magát, leköltözik Floridába, és hetvenévesen új életet kezd. Én, amikor Magyarországon vagyok, egy az utóbbi évtizedekben őrült mód megdrágult társasházban lakom. A többi tulajdonos közül néhány alacsony jövedelemmel rendelkezik, de ahelyett, hogy csillagászati áron eladná az ingatlanát és a pénz egy részéből akár családi házba költözne, a többiből pedig jó nívón élne, inkább nyomorog, bezárkózik. Értelmetlen.

Miért disszidált?

Alapvetően migráns vagyok. Angliában születtem, a szüleim magyarok, apám órás, anyám szakács, 1956 nyarán, négyéves koromban migránskodtunk haza Magyarországra. Utóbb Angliába is migránsként érkeztem 1971-ben, onnan Amerikába repültem szintén migránsként, ahonnan 2000-ben visszakerültem Angliába, végül Olaszországban telepedtem le, ahol az év zömében ma is élek. Figyelemreméltó migránskarrier. Eredetileg pincériskolát végeztem, a Feneketlen-tónál, a Sportszállóban voltam a város legfiatalabb fizetőpincére. Angliában lakájként kezdtem, a kinti nagynéném szakácskodott egy gazdag nőnél, annak a krapekja volt egy tábornok, hozzá ajánlottak be. Hat hónapig lakájkodtam, ami lényegében bentlakó cseléd, hajnaltól éjfélig főztem, felszolgáltam, mostam, takarítottam.

Mi volt a perspektíva? Főlakájságig vinni?

Áh. Én sehol nem ragadok meg. Arra kellett az a fél év, hogy rendesen megtanuljak angolul. Miután otthagytam a tábornokot, pincérnek álltam. Az étteremben egyszer a vendégem volt Gábor Zsazsa, elmeséltem neki a történetemet, meghatotta, a kis Gucci-táskájából kivette a tárcáját, és ami pénzt talált, a kezembe nyomta, egész vagyont, öt hétig üdültem belőle Spanyolországban.

Amint visszatértem, egy másik vendég, egy amerikai bútorkereskedő és lakberendező szintén meghallgatta a sztorimat és kapásból New York-i munkát ajánlott. Dolgoztam is neki egy darabig, kitanultam a szakmát, aztán saját lakberendező stúdiót nyitottam. Fogalmam sincs, eleinte miért hitték el a kuncsaftok, hogy tudom, mit csinálok.

Olvastam, huszonegy évesen huszonkilencnek hazudta magát, hogy hitelesebbnek tűnjék.

Huszonkettő voltam! És nem hazudtam. Csak tódítottam. Minden erőmmel a felszínen akartam maradni, boldogulni, sikeres lenni.

Pénzt akart?

Persze. Egész korán, már amikor intézetben voltam, eldöntöttem: nem leszek szegény.

Élt intézetben?

Hétéves lehettem, amikor a szüleim elváltak, akkoriban a bíróságok az apának ítélték a fiúgyerekeket, így a két fivéremmel apámhoz kerültünk, aki azonnal intézetbe adott bennünket. Anyám, amint ennek hírét vette, próbálta kijárni, hogy hozzá kerüljünk, amit apám azzal akadályozott meg, hogy egy év után kivett minket és leköltöztünk a Balatonhoz. Ahonnan persze mi, gyerekek megszöktünk, vonattal utaztunk föl anyánkhoz Pestre. Ha jobban belegondolok, az életem szökések sorozata. Egyfolytában szökésben vagyok. És végig szerencsém volt.

Lakberendezőként is?

Lakberendezőként különösen. Már az elején a vevőm lett a marokkói nagykövet felesége, megkedvelt, berendeztem a lakását, mire bemutatott a királyi családnak, annak is dolgoztam, elterjedt a hírem, beindult a karrier.

Kiről szól a lakberendezés? A berendezőről vagy a berendezettről?

Is.

Hogyan rendezne be egy lakást Trumpnak és hogyan Orbánnak?

Pályám kezdetén vállaltam volna Trumpot, ha nem tetszik is, megcsináltam, kitaláltam volna, amit kér. De már nem szorulok rá senki megrendelésére. És nyilván ő se kérne fel engem. Egész más világ és egész más ízlés.

Milyen Trump ízlése?

Egyszerű figura, az a típus, akit könnyű boldoggá tenni: napi nyolc Coca Cola, négy hamburger és egy szőke. Orbán sokkal komplikáltabb személyiség, vele beszélgetni kéne sokat, hogy megértsem, mit szeretne.

Neki is olyan festményeket akasztana a falára, mint amiket az ön lakásában látunk?

Milyennek látja ezeket a festményeket?

Nem a világmegváltás igénye folyik a falról, inkább a kellemesség.

Az jó! Nem az lenne maga a megváltás, ha jó, kellemes hellyé válna a világ? Miért kell mindig a fájdalmat keresni? Amikor anyám kinéz a bárányfelhős égre, felsóhajt, „esni fog”, én viszont azt látom, hogy gyönyörűen süt a Nap. Egy gyűjtő mondta múltkor a szentendrei műtermemben, látva a festékes ruhámat, hogy „látszik, nem magyarországi festő vagy, az itteniek inge tele sötét foltokkal, a tiéd meg csupa világos”.

Ez a derű lehet az ön szakmai és emberi sármja, amivel a marokkói királyi családtól John Lennonig és Yoko Onóig mindenkit levett a lábáról, nem?

Igyekszem mindenben meglátni a szépet, a jót.

Lennonékkal hogyan barátkozott össze?

Bejöttek, vettek két széket, beszélgettünk, aztán sorra kaptam tőlük a munkákat.

Áldás lehetett ez a kapcsolat a karrierre.

Ellenkezőleg. Amikor Johnt 1980-ban meggyilkolták, hamarosan összekerültem Yokóval, ami lényegében véget vetett a lakberendezői karrieremnek. Yoko nem hagyott időt a saját dolgaimra, száz százalékot igényelt, az ő rengeteg problémájával kellett foglalkoznom. Hobbiszinten évi egy-két lakást vállaltam, csupa luxust, olyan sztároknak, mint Calvin Klein. Az mondjuk érdekes tapasztalás volt, hogy Yoko élettársaként hirtelenjében egyenlő lettem a megrendelőimmel.

Előtte nem?

A sztár mindig följebb van, mint egy hétköznapi lakberendező. Viszont, amikor sztárral éltem együtt, áttételesen én is sztár lettem, így elfogadtak maguk közül valónak.

Ez gagyi.

Mi gagyi?

Ez a méricske. Ön több lett attól, hogy a csaját ismeri a világ?

Mindenütt megy a méricske. Ha elfogadom, hogy ez a rend, akkor már egyáltalán nem gagyi.

Yoko Ono is elfogadta önt egyenlőnek?

Nem. Húsz év alatt összesen tán húsz fotó készült, amin Yoko és én is láthatóak vagyunk, ugyanis rendre kiálltam a képekből.

Miért?

Mert a fotók, melyeken Yoko szerepel, bárkik állnak is körülötte, kizárólag róla szólnak.

Ez zavarta önt?

Nem. Csak nem volt ott a helyem. Egy idő után elértem a paparazzinál, hogy exponálás előtt mindig szólt, hogy „Sam, vigyázz!”. Semmi gond. Ha az ember tudja a helyét, nincs probléma. Ha nem tudja és rossz polcra helyezi magát, akkor problémává válik, és a végén hatalmasat bukik.

Hogy nem reccsent meg húsz év alatt egy ilyen egyenlőtlen kapcsolatban?

Úgy, hogy sose hittem, hogy Yoko életében betölthetem John Lennon helyét.

Miért ne tölthette volna be?

Mert Yoko és John világhíres emberek, én pedig nem.

Akkor is számít ez, amikor kettesben van a sztár meg a nem sztár?

Mindenhol számít, társaságban különösen. És otthon is, mert ott is neki csörög a telefon. A híresség megváltoztatta Yoko belső világát, s ez mások számára is nyilvánvaló volt. Egyszer veszekedtünk a liftben. Kiszálltunk a földszinten, a portás nyitotta a kaput, az utcán pedig, mint mindig, várakozott néhány Lennon-rajongó, aki Yokótól akart aláírást. Addigra persze már mosolyogtunk, de rajtam valahogy meglátszott, hogy nincs jó kedvem. Amit kiszúrt egy lány és azt lökte oda nekem pikírten, hogy „ha azt akarod, hogy sokáig veled maradjon, meg kell szokd a stílusát”. Csak néztem. Egy semmi tinédzser jól a helyemre rakott.

Miben mutatkozott meg az alárendeltség?

Ezer mindenben. Egyet elmesélek… Illetve inkább nem.

Miért nem?

Yoko idős ember, nyolcvanöt éves, tolószékben ül, nem akarom bántani.

Ha már annak idején sem bántotta.

Hogyan is bánthattam volna?

Mondjuk egyszer, az elején, amikor a kapcsolatban leosztották a szerepeket, próbából ráboríthatta volna a dohányzóasztalt az isteni Yokóra. Illetve Yokóra, az élettársra.

Miért?

Miért ne?

Mert akkor nem lennék itt.

Itt?

Itt sem. Akkor egész másként alakul az életem, sok mindenből kimaradok, amiből így nem maradtam ki. Ha ráborítottam volna, akkor… hát…

Akkor?

Hát. Akkor magyar lennék. Haha. Ülnék a szobámban és szidnám a bárányfelhőket. Ehelyett kinyílt előttem a világ és látom a Napot.

Boldog volt abban a húsz évben?

Nagyon sokat. És nagyon sokat nem. De hát minden kapcsolat ilyen.

Miben segítette Yoko Onót?

Rengeteg üzleti dologgal foglalkoztam, nem szívesen. Bekerültem igazgatótanácsokba, tárgyalásokra kellett járnom, mind a négy Beatle-nek volt egy igazgató tanácsi delegáltja, John nevében Yoko engem küldött. Élmény, de nem az én világom.

Ön ért a bizniszhez, az igazgatótanácsossághoz?

Ott csak dönteni kell ügyekről. Mit kell ahhoz érteni?

Miben kellett dönteni?

Reklám, lemezkiadás, filmjog. Bármi. Valami szar mindig volt. Még ma is hatalmas üzlet a Beatles. Ha benéz a lakásom vécéjébe, láthatja, tele aranylemezekkel.

Arany a budiba?

Jó helyen van ott. A szobába nem illene.

Sértett?

Nem. Neeem.

Most is megrendült.

Húsz év sok idő. Sokat adtam a kapcsolatba, az üzleten túl különösen azzal, hogy neveltem John és Yoko fiát, Seant, akivel a mai napig jóban vagyok. Csomó mindent feláldoztam az életemből, hogy az övéké jobb legyen. És hát, ahogy Yoko befejezte a kapcsolatot, nem éreztem fairnek.

Úgy beszél, mint egy elhagyott asszony.

Mint egy elhagyott társ, aki alávetette magát a másik érdekeinek. Huszonkét szobánk volt, én beülök az egyikbe olvasni, tíz percen belül hallom, hogy „Sam, Saaaaam! Where are you?!” „Here.” „What are you doing?!” „Reading.” „Why???” Hol vagy, mit csinálsz, miért olvasol, miért nem velem vagy? Ez ment.

Önnek számos műalkotása nőtt ki a Yoko Onoval töltött évekből és a szakításból.

Ahogy beszéltük is, számos művész politizál, Yoko is ilyen, minden alkotásával véleményt mond. Én inkább önmagammal beszélgetek. Én vagyok a világ legnagyobb önkielégítője. Az én művészetem önterápia.

Melynek szinte állandó eleme a csipke. Hogyan talált rá?

A csipke olyan, mint a por, ott van, legalábbis ott volt minden európai lakásban: beléptél a szobába, szekrény, benne csipke, rajta nipp. Amikor lakberendező lettem New Yorkban, valami hiányzott a lakásokból. Hamar rájöttem, hogy a csipke. Amit amúgy az egyiptomiak találtak fel, eredetileg az előkelőségek végtelenül drága selyemruháin javították a felfoszlásokat úgy, hogy mintát varrtak az anyagba. Én meg elkezdtem párnákra csipkét varrni, ami lassanként a szignómmá vált. Utóbb Yokón keresztül megismertem a feminizmust, s alaposan elgondolkodtam a csipke és a nő viszonyán. Azon, hogy asszonyok generációi évszázadokon keresztül robotolnak, gyereket nevelnek, kertet ápolnak, főznek, mosnak, takarítanak, és mindezek közepette marad bennük igény művészi megnyilvánulásra, s ez a csipke. Jól el is szégyelltem magam, hogy ezt az univerzális teljesítményt én éveken át elsnasszoltam.

Egyes képein rövid történeteket ír ecsettel vászonra, majd csipkével fedi a betűket. Átlátszóan takar. Tán leghíresebb műve a szakítás után készült: fogott egy Yoko-festményt, lecsipkézte, majd fehér festékkel fedte, s az egészet filmre vette.

Temetés. A csipke halotti lepel, a velem történteket fedi le. Az alkotás folyamata oldja a belső feszültséget, egy pszichiáter tanított erre, nem én találtam ki. Amúgy egy létező mű lefedése nem az én találmányom, először a popartos Robert Rauschenberg csinált ilyet.

Ön sikeres nemzetközi képzőművész karriert épített a csipkére. Hasonló pálya miért nem adatik az itthon maradt kollégáinak?

Mert nem mozdulnak. Pedig 1990 óta nyitva Európa, magyar képzőművész is lehet világpolgár, még disszidálni sem kell hozzá. Őrültség röghöz kötni magukat. Picasso és Dali nem Spanyolországban vált sikeressé, Mondrian nem Európában futott be, Warhol pedig ugyan Szlovákiából származik, de Amerika tette sztárrá. Hogy az ember világművésszé váljék, előbb világpolgárrá kell lenni. Kimenni, látni, aztán akár hazajönni és a tapasztaltakat felhasználva alkotni. A múltkor kérdeztem egy zseniális kollégától, hogy milyen nyelven beszél, azt felelte, magyarul. Mondom, tanulj, hogy kommunikálhass. Mondja, nem akar kommunikálni, inkább fest, ha kell, amit csinál, találja meg őt a galériás. Csakhogy a galériások maguktól nem találnak meg senkit, hozzájuk oda kell menni, ugyanis ma a világban hétezer galéria van és hetvenezer művész. A galériást meg kell győzni, mert azt tudja eladni, amiről érti, micsoda.

Ön is nyitott galériát Budapesten, még 1994-ben, ez volt a Galéria56. Azt ígérte, forradalmat hoz a magyar művészetbe.

Hoztam is. Tizenhét évig működött a hely, betöltötte küldetését. Élvonalbeli nyugati képzőművészeket és alkotásaikat csábítottam Magyarországra, hogy a street arttal, a populáris kultúrával, a képregények világával adjanak új impulzusokat az itteni alkotóknak. Állítottam ki képet 220 ezer dollárért, nem vették meg, pedig, ha tudták volna a látogatók, hogy 2018 tavaszán az az alkotás a Sotheby’s árverésén tizenegymillió dollárért cserél gazdát, bizonyára akad vásárló.

Magyarországon dekkolva nem biztos, hogy összejött volna a műnek a tizenegymillió.

Sose tudni.

Mitől fut fel egy kép ára?

Egy galériás ismerősöm szerint az a legfontosabb, hogy egy kép többe kerüljön, mint egy nagyon drága cipő. Ugyanis, ha egy gazdag nőnek választania kell egy műtárgy és egy cipő között, mindig az utóbbit választja, s ezt a lehetőséget nem szabad megadni neki. Egy másik barátom amellett kardoskodik, az a legjobb, ha ötvenezer dolláros művész az ember. Mert ötvenezer dollárig világszerte van kétszázezer gyűjtő, százezer dollár fölött viszont van tízezer művész és ezer gyűjtő. Ugye hogy egész más a statisztikai lehetőség az eladásra? Elmesélek még valamit. A nyolcvanas évek New Yorkjában várólisták íródtak bizonyos művészekre: amikor a népszerű alkotó elkészült egy képpel, a galériás felhívta az első pozíción lévő reménybeli vevőt, hogy lehet jönni az alkotásért, és ha a kuncsaft megkérdezte, fizetés előtt láthatja-e a képet, azt a választ kapta, hogy nem, ennyibe kerül, ha kell, kell, ha nem, hívom a következőt.

És ez művészet? Inkább csak üzlet. A kép pedig részvény.

Az! Ugyanis eltelt három évtized, és a vakon vett művészek ma a kutyának se kellenek, a képeik az eredeti ár negyedét érik. Kiderült, a ‘túlspílelt’ szárnyalás nem tartós.

A művészeti placc is tele spekulációval, lufival, mint az ingatlanpiac?

Csomó mindenre nincs magyarázat. Például Braque tizedannyiba kerül, mint Picasso, miközben Braque legalább olyan jó művész, mint Picasso. Sőt, ő előbb volt Picasso, mint maga Picasso, hiszen Picasso lényegében Braque miatt lett Picasso. Mondok mást. Ha belép a Louvre-ba, már a bejáratnál nyíl mutatja, hol találni a Mona Lisát. Tizenkét termen kell keresztülmenni, padlótól mennyezetig képek, de senki nem néz rájuk. Három teremmel a Mona Lisa előtt már szentségel a nép, hogy miért teszik ilyen messzire ezt a szart, aztán amikor célhoz érnek, az első reakció az, hogy „jé, ez miért olyan nagy durranás?!”. És szelfi, és irány ki. Ugyanez Milánóban Leonardo Utolsó vacsorájával, ami a festékréteg pusztulása miatt ma már lényegében láthatatlan. Sorolhatnám. Mi ez?

Show és fogyasztás.

Ennyire nem lehet buta az ember.

A Mona Lisa jó kép?

A Mona Lisa nem kritizálható.

Miért ne lenne az?

Nekem eszem ágában nincs kritizálni más műalkotását. Pláne egy világsztárét. Festegetek. Festő-mázoló vagyok.

A Mona Lisa túlértékelt?

Na, az meglehet.

Egy zseni csuklója és szeme kellett hozzá. Ma viszont olykor a geg, a show is elég a sikerhez, nem?

Régen is ment a show. Leonardo és Michelangelo hatalmas showmanek voltak, csak nekik elég volt egy kis hercegség uralkodóját vagy a pápát megnyerniük a jól fizetett munkához. Bizony a művészetben mindig is hatalmas smúzolás folyt. Még Picasso és Dali is végtelen számú vacsorán vett részt, rengeteg emberrel fogott kezet és váltott felszínes mondatokat. Az megvan, hogy Picasso ellátogat egy párizsi grófnőhöz, aki kérdezi, „hogy van, mester?”, „jaj, nagyon fáradtan”, „hogyhogy?”, „hát, ma negyvenegy remekművet festettem”? Ez micsoda? Hát píár és smúz a grófnőnél. Csupán annyi változott, hogy nagyobb térben forgolódunk. Húsz éve elég volt négy amerikai újsággal interjút csinálni, és az egész világ hírt kapott az emberről. Most van Facebook, Twitter meg az isten tudja, micsodák.

Ma blöff is elég lehet a sikerhez? Cinikus művész keze alól kicsúszhat remekmű?

Jeff Koons eredetileg tőzsdeügynök volt. Egy a kilencvenes évek elején tartott előadásán mesélte, úgy lett belőle képzőművész, hogy egyszer arra ébredt „miért árulom én a mások gyártotta pénzt, a részvényt, miért nem nyomtatok inkább sajátot?”. És nekiállt műalkotásokat gyártani, nyomtatni és sok pénzért eladni.

Ez is gagyi.

Ennél cinikusabb művészi megnyilatkozást valóban ritkán hallani, de én értékelem az őszinteséget. Ráadásul amúgy magas minőségű, amit csinál.

Ön a lakberendezői és a képzőművészi karrierépítésében használta a smúz eszközét?

Én? Soha. Én sose smúzoltam! Én mindig kiállok magamért! Ha elfogadnak jó, ha nem, hát nem… Én vagyok a kivétel, ami erősíti a szabályt. Hahaha.

De most komolyan.

Ja, hogy komolyan!… Pár perce olvasta rám, hogy miért nem fordítottam az asztalt Yokóra. Hát mert az egész életem a megalkuvásról szól. Ahogy minden ember élete a megalkuvásokról szól. De ha a végeredmény jó, megérte. Fontos, hogy értékarányos legyen. Ha hajlandó vagyok megtenni dolgokat, hogy elérjek valamit, s ezt nyugodt szívvel teszem, azzal nincs baj. Júdás nem lennék, de fogadásra, vacsorára elmegyek, udvarias vagyok és kedves. Ez része a szakmának. Része az életnek. És elengedhetetlen feltétele a sikernek.

 

https://24.hu/kultura/2018/07/09/havadtoy-samuel-sose-hittem-hogy-yoko-eleteben-betolthetem-john-lennon-helyet/

 

 

Szent István intelmei

2023.05.23.

A Szent István-teremhez tartozó kiállítás részeként megtekinthetjük a világhírű magyar képzőművész, Havadtőy Sámuel kortárs installációját, mely Szent István intelmeire reflektál. 

Első királyunk fiának, Imre hercegnek írta intelmeit, melyekben a helyes uralkodáshoz szükséges utat jelölte ki fia számára.
Az 1027-ben latinul írt műve királytükör, a középkor egyik gyakori műfaja, mely erkölcsi és kormányzati tanácsokat ad a királyt követő trónörökösnek. A 10 fejezetben István kiemeli Imre számára a legfőbb elveket, melyek betartásával jó király válhat belőle.

A katolikus hit megtartása és a keresztény egyház és főpapjainak tiszteletben tartása az elsők között szerepel, de ugyanígy kiemeli István a főemberek és vitézek megbecsülését. Az igaz ítélet és a türelem teszi igazságossá és dicsővé az uralkodót. A vendégek becsben tartása az ország és az udvar fényét emeli, valamint fontos, hogy a király tanácsa a legbölcsebb öregekből álljon össze, akik a koruk és tapasztalatuk miatt jó iránymutatást adhatnak az uralkodónak. István arra is felhívja a figyelmet, hogy az elődök követésével, vagyis a fiúk apáik tiszteletével megtarthatják a fontos szokásokat és az ország rendjét. Emellett az imádság megtartására figyelmeztet az uralkodó, mely feloldoz és megtisztít a bűnöktől. Végezetül pedig a kegyességet, irgalmasságot, türelmet, erőt, alázatot, mérsékletességet, szelídséget, becsületességet és szemérmességet emeli ki Imre hercegnek, melyek mind egy jó uralkodó erényei.

Tekintsék meg Havadtőy Sámuel installációját, a Szent István-teremhez tartozó kiállítás részeként!

 

https://szentistvanterem.hu/hu/hirek/szent-istvan-intelmei

 -----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

 ----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

Csak Szent István tíz ajtaján átlépve láthatjuk meg a budavári Mona Lisa mosolyát

 

2021.08.18.

Imre herceghez írt intelmeken keresztül vezet az út a szépséghez. A sietőkre a Louvre fanomja, Belphegor haragja sújt le. Installációja kapcsán a világhírű Havadtőy Sámuellel beszélgetett Jamrik Levente.

Barokk minimalista, így jellemezte őt a kortárs művészet legendás kurátora, Arturo Schwarz. Festőművész, lakberendező. Londonban született magyar szülők gyermekeként, négyéves volt, amikor a családja vele együtt 1956-ban visszaköltözött Budapestre. Tizennyolc évesen a Sportszálló fizetőpincére, majd hat évvel későbbi disszidálása után New Yorkban már galériatulajdonos. Barátai között tudhatta Andy Warholt, Keith Haringet és John Lennont. A zenész tragikus halála után több mint húsz évig volt Yoko Ono párja. Idén augusztus 20-án adják át Budapesten a Szent István-termet, előterébe ötletes installációt készített a világhírű Havadtőy Sámuel.

Hogyan jött ez a felkérés? Pályázat útján, vagy egy régi találkozás lecsapódásaként?

Kaptam egy telefonhívást a kiállítás kurátorától Gulyás Gábor filozófus-esztétától, ő kért fel a Várkapitányság nevében ennek az installációnak az elkészítésére.

A Szent István-terem újjáépítésekor miért gondolta a budai Várkapitányság, hogy szükséges lehet egy modern, minden ízében kortárs installáció bemutatására? Nem alakulhat ki így egy olyan szituáció, mint a párizsi Louvre-nál, hogy mindenki csak a Mona Lisa mosolyát akarja lefotózni, de a mellette látható Manet, Monet, Delacroix, Véronèse képeire és a többi 460 ezer kiállítási tárgyra szinte rá sem néznek?

Erre van egy egyszerű válaszom. Amikor elmegyek a Louvre-ba, nagyon sok időt töltök abban a 15 teremben, ami a Mona Lisa előtt van. Az emberek nagy többsége tényleg csak azért megy a múzeumba, hogy szelfit készíthessen magáról a képnek háttal állva, nem Leonardo festményét nézve. De a múzeumok célja nem ez, hanem, hogy a szakma által elismert többi művész alkotását bemutathassa. Azért, mert a 90 százalék így viselkedik, attól még fontos a 10 százaléknak kiállítást rendezni!

De nem fogja zavarni, hogy csak elrohanhatnak az installációja mellett és mindenki a most elkészült Szent István-teremre lesz kíváncsi? Vagy abban bízik, hogy a Louvre fantomja, Belphegor a budai várpalotában is megjelenik és itt is lesújt azokra a kevély és narcisztikus hajlamú portrékészítőkre, akik a „kötelező fénykép” elkészítése miatt sietnek?

Én nem leszek itt. Egyáltalán nem fog zavarni, ha sietnek, de remélhetőleg nem fognak átrohanni az „én szobámon”. Amikor a római Vatikán Múzeumban voltam, ott az embereket például kötélkordon mögött terelgették jobbra-balra, be sem mehettek a kistermekbe megnézni a műalkotásokat. Sajnos ilyenné vált a mai felgyorsult, internet-központú világunk. Itt vannak például az online újságok. Nagyon fontos, hogy mi egy írás címe, mert a cikkeket már nem olvassa el a legtöbb ember. Ettől függetlenül engem nagyon sokszor zavar, hogy semmi köze a címnek ahhoz a cikkhez, ami rólam szól.

Ez most is így lesz, valószínűleg.

(Nevet) Értem én, értem én. Ha a cikk címét nem az újságíró – aki dolgozott rajta – dönti el, hanem a szerkesztő, a rovatvezető, vagy a gazdaság igazgató, és akkor már nagy bajban vagyunk! De ilyen az élet most.

Pointilista festőnek tartják, de ami nekem szemet szúrt, hogy gyakran használ fel Disney-figurákat, így Dadobert bácsit, Goofyt és Mickey egeret is az alkotásainál. Ezt a sajátos pop art koncepcióját nem akarta ennél a megbízatásánál is megjeleníteni?

Pont ellenkezőleg! Amikor ez a megbízás jött, addigra én már megnyertem egy pályázatot, és Milánó külső parkjában, egy Monza nevű kisvárosban elkészítettem egy kültéri bronzemlékművet Ferenc pápának. Az is egy bronz ajtó, kereszttel. De előtte volt még egy kiállításom a Mudim Alapítványnál is. Mivel az olaszoknak nagyon fontos a kereszténység, a hit, így ott Jézus 14 stációját jelenítettem meg lomtalanításokon talált ajtók segítségével. Krisztus kálváriájának megidézésével arra a kérdésre kerestem a választ, hogy mi emberek, hogyan tudjuk feldolgozni a bennünket érő megpróbáltatásokat, hogyan tudunk együtt élni velük. Úgyhogy nagyon közel áll hozzám ez a téma, ezzel nem volt semmi probléma.

Azt nyilatkozta korábban, hogy ateista. Ehhez képest hogy tud azonosulni a keresztény ikonográfiához és továbbgondolni ennek a világvallásnak a félig-meddig dogmatikus elvek mentén működő művészetét?

Én nagyon szeretem a történelmet, és a történelemnek nagyon fontos része a hit és az egyház. Már többször mondtam az embereknek, hogy Szent István az intelmeit, Mózes pedig a Tízparancsolatot törvénykönyveknek szánta! Azt, hogy az évezredek alatt mi mivé változtattuk, az már egy másik dolog. Amikor a keresztény, vagy a zsidó hit megalakult, akkor a templom, a zsinagóga lett a bíróság, a pap volt a bíró, az esküdtszék pedig azok a hívők, akik bejöttek Isten házába és ítélkeztek a gyarlók fölött ezek a parancsolatok alapján. Ráadásul ezek a szabályok még mindig a mai törvényeinknek az alapját alkotják, úgyhogy ezzel nekem nem volt és nem is lehet semmilyen problémám.

A mostani műve egy apostoli keresztet formázó, egymás mögé és mellé elhelyezett 10 darab ajtóból álló installáció. A szándéka nekem egyértelmű. Az ember csak Szent István fiának, a trónörökös Imre hercegnek írt tíz intelmével ékesített, Jákob lajtorjáját, vagy a Kékszakállú herceg várát is jelképező kapukon átlépve juthat el Istenéhez és juthat be a Mennyek országába, jelesül a most rekonstruált terembe. Ez az én koncepcióm, de önt milyen motivációk irányították és hajtották?

Nekem István, a vezér, István, a király, később Szent István – a mi kultúránk talán legfontosabb személye – egy zseniális politikus volt. Most már ezt a szót használjuk, akkor még nem. Egy zseniális politikus volt, aki látta, hogy a magyar törzsek válaszút előtt állnak. Ő döntötte el, hogy asszimilálódnunk kell ahhoz, hogy ez a nép ne tűnjön el a süllyesztőbe. A kardinális kérdés itt az volt, hogy melyik egyház felé forduljunk. Az ő zsenialitásának köszönhető, hogy a helyes utat választotta, hiszen itt vagyunk ezer évvel később is, megmaradtunk nemzetként. Ezek az ajtók azt reprezentálják, hogy az ő segítségével tudtunk itt maradni, megmaradni, fennmaradni és ehhez szüksége volt az egyházra.

Ezek az ajtók akár jelképezhetik a hét magyar vezérnemzetséget és a három kabar törzset is?

Akár igen, hiszen Istvánnak kellett nemzetté alakítania a népet. Ugyanez történt 1948-ban Indiában, amikor a sok kis királyság egy állammá alakult és önkéntesen lemondtak az uralkodók a korábbi jogaikról, hogy egy nagy és erős állam lehessenek. Ez nem először fordult elő a világtörténelemben.

Az ajtók ultramarin kék színe a fennköltséget, az isteni színt reprezentálják?

Is, és Giottót is.

Giottót?

Igen, számomra Giotto di Bondone, a reneszánsz zseni – egy másik zseni a teremben –, amikor Padovában a templomot megfestette a padlótól a mennyezetig, akkor ott egy bizonyos kéket használt háttérnek, ami „vallásosság kék” is. Én annyira tisztelem és becsülöm őt, hogy miatta is vissza kellett nyúlnom az egyházhoz és az ő színét felhasználnom. Egyébként ez csak egy szimbolikus Giotto-kék, mert ő ásványi anyagokat is kevert a festékeibe, amelyeknek színe állandóan változott annak függvényében, hogy a Lapisba milyen más színeket kevert még. Az évszázadok alatt persze megfakultak freskói, de ez nem fog.

A csipke minden munkájában előfordul, de itt most olyan hangulatot kölcsönöz az alkotásának, mintha egy historizmusban született  muráliát, egy díszes sormintát látnék. Ez a textúra itt és most a „szittya magyarok” huncut kikacsintása, kötődési szándékának kifejeződése a műveltebbnek, finomabbnak gondolt Nyugat-Európa felé, vagy ismét az ön egyik kifejezési formája?

Igen, igen. A csipke használata azért fontos nekem mert az oltárok terítőit is szinte mindig vert csipkéből készített szegélyekkel keretezték. A pápának szánt emlékművemnél is ezt használtam, csak ott a végén bronzból kiöntöttük. 20-25 évvel ezelőtt az Egyesült Államokban döbbentem rá, hogy a csipke egy nagyon fontos és értékes, ráadásul speciálisan női művészeti megnyilvánulás, hiszen az asszonyok miután elvégezték a napi munkájukat, még mindig volt idejük és energiájuk, hogy kifejezzék magukat így is. Emlékszem rá, hogy gyerekkoromban mennyire lenézték ezt a művészeti alkotást a férfiak. Női giccsnek tartották, amely mindig ott lógott a tévé képernyője előtt, vagy a szék kikopott karfáján, ami csak labilissá tette az oda helyezett söröskorsót. Amikor ezeket a gyönyörű munkákat elkezdtem felhasználni a képeimben, akkor a csipkeverést lenéző, egyébként hozzáértő műgyűjtők mindig azzal szembesültek, hogy lényegében ők nem is tudják, hogy mi fene az ott. Tehát két okból használom a csipkét. Az egyik, hogy a hölgyeket bevonjam a munkámba, a másik mert így jobban megjeleníthetem a vallásos szimbólumokat.

Nem zavarja, hogy a csipke európai elterjedése csak a XVI. századtól lett mérvadó? Bár tény, hogy találtak már olyan Árpád-kori uralkodói sírt, ahol az asszonyon aranyfonalból varrott, áttört főkötő volt.

Miért zavarna? Ezek az ajtók a XIX. század végén készültek. Mi nem másolni próbáltuk ezt az ezer évet, hanem bemutatni, ami ezalatt történt. Ha bemegyünk a korszak legjobb kézművesei, iparművészei és szakemberei által elkészített Szent István-terembe, amely az 1900-as párizsi világkiállításon még a nagydíjat is elnyerte, majd beépítették a budai királyi palotába, akkor kijelenthetjük, hogy itt semmilyen olyan dolog sincs, amely Szent István korából származna. Itt arról van szó, hogy tiszteletet adunk annak, aki megmentett minket, aki alapított egy nemzetet és neki köszönhetően itt vagyunk. Hogy én milyen formában emlékezem meg róla, az már teljesen mindegy.

Pszichológusa javaslatára ön mindegyik munkájánál először olyan feliratokat pingál a képeire, amely kifejezik az akkori gondolatait és érzéseit. Magyarán kiírja magából fájdalmait és így pszichésen megkönnyebbül. Ezután olyan jól lealapozza műveit, hogy az elkészült műalkotások átvilágításakor sem lehet látni ezeket a korábban odaírt mondatait. Ennél a 10 ajtónál is vannak titkos, nem látható felirat?

Ez volt a legérdekesebb. Amikor felhívott Gulyás Gábor kurátor, rögtön igent mondtam, mert ez egy hatalmas megtiszteltetés. Ezen nem volt mit gondolkodni, de csak három nappal később döbbentem rá, hogy mire is vállalkoztam. Akkorra ülepedett le bennem ez az egész. Én valóban huszonvalahány éve elrejtek különféle gondolatokat, történeteket, történelmi tényeket az alkotásaimban, majd azzal ez erővel el is tüntetem. Itt az volt a feladat, hogy az ezer éve elporladt fontos írásokból kivegyek idézeteket, azokat bronzba öntsem – mert azok tartalma örök – és felrakjam az ajtókra. Leegyszerűsítve ezek a táblák Szent István használati utasításai a következő generációknak, nehogy elrontsuk azt a munkát amit ő elkezdett. Ezekkel az idézetekkel felidéztük szellemiségét, hogy emlékeztethessük a jelenlegi generációt, hogy a király intelmei még ma is érvényesek, érdemes azokat még ma is követni.

De én a titkos mondatokra, szavakra gondoltam.

Ebben az esetben nincs. Kicsit bajban is voltam, mert most nem elrejtenem, hanem elő kellett hoznom az elfelejtett gondolatokat, szavakat. Ez egy fordított folyamat volt. Az is problémám volt, hogy az eredeti írás nyelve a latin volt. Akkor most latin legyen, vagy magyar? Amikor eldöntöttük, hogy magyar, akkor jött az újabb probléma, hogy melyik fordítást használjuk, hiszen abból is többféle van. Mivel a nyelv folyton változik, így picikét a fordítások is változtak. Ezek az árnyalatok nagyon fontosak, hiszen egy író is jól tudja, hogy mit jelentenek ezek a hajszálnyi különbségek, hogy hol a pont, hol a vessző.

A fehérre festett falakon is vannak feliratok. Úgy domborodnak ki, mintha Braille-írás lenne.

Azok ugyanazok a szövegek, mint amiket az ajtókon látunk, csak itt más nyelveken is megjelenítettük.

Ezek az ajtók is bontásból származnak?

Igen. Budapestről és Szentendréről származó polgári lakások beltéri és kültéri ajtajai. Ahol nem voltak párban, ott a helyi mesteremberekkel legyártattam a hiányzó darabokat. Mivel Hauszmann Alajos a Szent István-terem kivitelezésekor a korszak legjobb mestereit kérte fel a padló, a parketta, a csillárok, a bronzmunkák, a csempék és az aranyozási munkákhoz, így megpróbáltam úgy kötődni a terméhez, hogy nemcsak sok régi dolgot, ajtót, csipkét és bronzot használtam fel én is az installáció elkészítésekor, hanem bevontam a munkába ékszerészt, bronzöntőt és asztalosokat is. Azt akartam elérni, hogy korunk mesterei is tiszteleghessenek a régi mesteremberek előtt.

Arra nem gondolt esetleg, hogy az ajtók nyithatók legyenek és a látogatók valamiféle kiterjesztett virtuális valóság segítségével, vagy digitális tér bevonásával haladhassanak az előtérből az újból felépített terem felé vagy Szent Istvánként, vagy Imre hercegként?

Valami hasonlót találtunk ki. A falakra tíz monitort szereltünk fel, amelyekben az intelmeket tíz színész olvassa fel. A teremben sok pöttyözött és csíkozott szék is lesz, ahova az emberek majd leülhetnek, átélhetik az eseményt és elkészíthetik a szelfiket. Az ajtókat azért nem lehet kinyitni, mert a mozgássérültek védelmében az Európai Unió szigorúan szabályozza, hogy milyen feltételek mellett lehet nyitva egy kiállításra szánt nyílászáró. Mivel nem tudtuk garantálni, hogy a tolószékesek gond nélkül áthaladhassanak rajtuk, így az ajtók zárva lesznek.

Több mint húsz évig alkotott egy párt Yoko Onóval. Egykori élettársának volt egyáltalán olyan művészi kvalitása – annak ellenére, hogy filmrendezőként, képzőművészként, előadóművészként is számon tartják egyesek – ami értékes, maradandó, amivel előre vitte a világot, vagy csak azért tudjuk, hogy ő kicsoda, mert a Beatles énekesének a felesége volt, aki sokszor állt ki a kamerák előtt pucéran?

Érdekes ez a kérdés, de ha utána néz, akkor a New York-i, a londoni, a párizsi és a japán Museum of Modern Art sok műtárgyat vásárolt tőle, miután sok áttekintő, retrospektív életmű kiállítást rendezett nekik. Az én szememben talán az egyik legfontosabb XX. századi művész.

Igen? Önre mennyire hatott?

1000 százalékban. Ő volt a professzorom, én meg az egyetlen tanítványa.

Nem fordítva?

Nem.

Ezt most szerénységből mondja?

Nem, nem! Nem fordítva. Rengeteget jártunk múzeumba. Ő mutatta meg a hetvenes évek közepén a New York-i Museum of Modern Art-ban kedvenc műtárgyát. Duchamp egyik ready-made-je volt az, a Fresh Widow: egy zöldre festett francia ablak, fekete üvegekkel. Akkor fedeztem fel, hogy egy műtárgy nemcsak vászon lehet olajfestékkel, hanem bármi a világon.

Ha Budapestre jönne, mit szólna a most elkészült ajtó-installációjához?

Szerintem büszke lenne rám.

Ő is ateista, vagy buddhista?

(Nevet) Ez most nem fontos.

Csak az installációjában felhasznált keresztek, illetve Vajk hitehagyása, Szent István hitkeresése miatt kérdem.

Az édesanyja katolikus volt.

Látom, megint érzékeny témát feszegetek. Mi a következő projekt?

Szeptember 15-én lesz egy kiállításom a budapesti Makláry Galériában, majd Olaszországban egy másik kiállításom.

Az is egyházi vonatkozású lesz?

(Nevet) Nem, nem, nem. Elég volt most ennyi.

 

https://index.hu/kultur/jardasziget/2021/08/18/csak-szent-istvan-tiz-ajtajan-atlepve-lathatjuk-meg-a-budavari-mona-lisa-mosolyat/

 

-------------------------------------------------------------------------------------

 

 --------------------------------------------------------------------------------------

-----------------------------------------------------------------------------------------