2021.06.27.

Tudósítóként szegődött Garibaldi mellé, végül katonáit is vezette Éber Nándor.

Éber Nándor 1826. május 23-án született Pesten, ahol apja, Eberl János számvevőségi tanácsos volt a magyar királyi udvari kincstárnokságnál. A pesti egyetemen folytatott jogi tanulmányok után Bécsben elvégezte a diplomáciai pályára felkészítő Keleti Akadémiát. Néhány hónapnyi külügyminisztériumi gyakornokoskodást követően 1848 elején kinevezték a konstantinápolyi osztrák követséghez titkárnak, a márciusi forradalom után azonban, állását otthagyva, hazatért. Novembertől az Országos Honvédelmi Bizottmány mellett nyert alkalmazást, a következő év májusától pedig a külügyminisztériumban lett titkár, júniustól elnöki titkár.

A magyar forradalomból a legnevesebb brit laphoz

A szabadságharc leverése után kimenekült az országból. Először Egyiptomba, majd Kis-Ázsiába utazott, ahonnét 1850 végén Angliába ment, ahol hadtudományi munkákat is tanulmányozott. Barátja és támogatója, William White képviselő, a magyar menekültek segélyezésére létrejött bizottság tagja közvetítésével magánórákból tartotta el magát. A diplomata végzettségű Éber anyanyelvén kívül tudott németül, franciául, angolul, olaszul, törökül és arabul, de zongoraleckéket is adott, sőt Dante Isteni Színjátékának egyes énekeit is magyarázta. A kevésbé izgalmas és fordulatos tanítóskodásból a krími háború jelentette számára a szabadulást.

1853 januárjában az egyik edinburgh-i újságban jelent meg egy cikke a keleti kérdésről. Amikor hónapokkal később Éber elégedetten látta, hogy helyzetértékelése helyesnek bizonyult és előrejelzései sorra beigazolódtak, küldött egy írást a témáról a The Timesnak is.

A kortársak között Európa hatodik nagyhatalmának tekintett lap 1854 márciusában Thesszáliába, az év decemberében pedig a Krímbe küldte haditudósítónak Ébert, aki először az Omer pasa parancsnoksága alatt a Duna-vonalat az oroszok ellen védő török sereghez csatlakozott, majd a betörő görög csapatok ellen harcoló Faud pasa vezérkari főnöke lett, ezredesi rangban. Jelen volt Szevasztopol hosszú ostrománál is: folyamatos, fülsiketítő ágyúdörgés közepette írta a szövetséges csapatok parancsnokait sem kímélő tudósításait.

A békekötés után egészen 1859 tavaszáig Konstantinápolyban maradt, a török helyzetről szolgált hírekkel. Itt találkozott Klapka György tábornokkal, és 1859 áprilisában az ő kíséretében érkezett Itáliába. Haditudósítói szerepe mellett a Magyar Nemzeti Igazgatóság megbízottjaként azt is feladatul kapta, hogy mozdítsa elő az osztrák hadseregben szolgáló magyar katonák átállását.

Ez ügyben június 6-án Novarába sietett, ahol az osztrák hadsereg Magentánál fogságba esett több mint 5000 katonáját őrizték, akik közül 5–600 magyar nemzetiségű volt. Némi huzavona után a magyar légió felállítását kimondó királyi rendelet június 10-én megjelent. Éber ettől az időszaktól kezdve aktív részesévé vált a magyar emigrációban kidolgozott terveknek, amelyek szoros kapcsolatban álltak az olasz politikai helyzettel.

Folyamatosan küldte beszámolóit lapjának a hadjárat eseményeiről. Az első nagy győzelmet hozó magentai csata fogoly sebesültjeinek szenvedéseit olyan megrázóan és átéléssel jelenítette meg, hogy írásával felkavarta az angol közvéleményt. Néhány hét elteltével pedig lezajlott az évszázad egyik legvéresebb csatája Solferinónál, ahol Éber szintén jelen volt, és – Pulszky Ferenc szavaival – „azt rögtön a hely színén oly melegen, oly híven és oly festői módon írta le a Times számára, hogy ezen levél Londonban nagy feltűnést gerjesztett, s a társaságban egy napig a közbeszéd tárgya lett”.

Éber tudósítása jelentős mértékben hozzájárult a háborús sebesülteket felkaroló Nemzetközi Vöröskereszt megalakításához. A villafrancai előzetes békefeltételek aláírása után is Itáliában maradt, milánói és torinói székhellyel az olasz helyzetről tudósított. Lapja megbízásából megírta az itáliai háború rövid történetét, amely már az év végén meg is jelent. Rendszeres tudósításaiban és összefoglaló történeti munkájában is tudatosan törekedett arra, hogy – a lap igen szigorú elvárásainak megfelelően – részrehajlás nélkül nyújtson minél bővebb ismereteket az olvasóknak.

Mégis volt abban szerepe, hogy a háború kitörésekor a még – hagyományosan – osztrákbarát lap lényegesen megváltoztatta hozzáállását az itáliai kérdéshez. Az angol közvélemény egyre nyilvánvalóbb olaszbarát rokonszenve és a londoni kormány határozott álláspontja a közép-itáliai államok önrendelkezésének támogatására nem maradtak hatás nélkül a The Times vezetőségére sem: a tudósítók szabad kezet kaptak az Ausztria elleni sajtóhadjáratra.

Éber élt a lehetőséggel: a magyarországi belpolitikai helyzetről gyűjtött adatok alapján cikkek sorában leplezte le az osztrák kormányzati elnyomást. Munkájában nem csak a The Times igazgatójának támogatását élvezte, de maga Lord Palmerston is magához kérette két alkalommal, hogy hosszasan tájékozódjon tőle a magyarországi helyzetről. Bécs reakciója nem sokat késett: betiltották a The Times terjesztését az egész birodalom területén.

Garibaldi oldalán

1860. április 17-én lapja arra szólította fel, hogy járjon utána a szicíliai helyzetnek: mi a helyzet a felkeléssel, amelyről csak szórványos, ráadásul egymásnak ellentmondó hírek érkeznek. Elhatározta, hogy felkeresi a Genovában tartózkodó és sereget gyűjtő Garibaldit, akit néhány hónappal korábban, Alexandre Dumas társaságában, már meglátogatott.

Éber május 4-én érkezett Genovába, és Garibaldival folytatott beszélgetéséről már aznap beszámolt Klapka Györgynek: „Ami a tervét illeti, az egésznek nincsen még árnyéka is. Két gőzöst fogadtak fel, és ezeken akarnak menni... Egészen vaktában mennek, még jó tervrajzok sincsenek. Ma láttam az Öreget, és valami eszméket adtam neki. Ők ott Trapani mellett akartak kikötni, mintha arra nem lenne annyi gőzös, mint Palermón felül. Én azt javasoltam, hogy Mazara és Girgenti közt valami öbölbe szálljanak, és innét egy nap alatt a hegyekben lehetnek... Ők ma estve akarnak indulni, és az egész város telve a tervökkel, senki másról nem is beszél. Ugyan csak beszélhetnek szerencséről, ha sikerül a dolog.”
Maga Éber úgy döntött, hogy Nápolyból követi az események alakulását, és csak a partraszállás után folytatja útját a szigetre.
Garibaldi május 26-án érkezett meg katonáival a szicíliai főváros közvetlen közelébe, Gibilrossa mezejére. Éber részletesen ismertette a nápolyi csapatok városbeli elhelyezkedését, majd rámutatott, hogy a védelmi vonal leggyengébb pontja éppen Gibilrossával szemközt, a Porta S. Antonino és a Porta Termini között található. Az igen hasznosnak bizonyuló ismeretek birtokában a haditanács az azonnali támadás mellett döntött.
Miután június 19-én megérkeztek az első hajók, amelyek Giacomo Medici vezetésével újabb önkénteseket hoztak Genovából, Garibaldi hozzáfogott a további hadműveletek végrehajtásához. Garibaldi megbízásából, június 27-én Villafratiban Éber Nándor vette át a dandár feletti parancsnokságot dandártábornoki ranggal, Türr betegsége miatt. Éber nehéz és kényes döntési helyzetbe került: hogyan egyeztetheti össze tudósítói állásából következő kötelezettségeit a felelős dandárparancsnoki szereppel, amely utóbbit ráadásul egy olyan seregben vállalt, amely egy hivatalosan elismert állam ellen támad.

Tudta, hogy hat éve tartó, sokak által irigyelt, ráadásul igen jól jövedelmező tudósítói állását kockáztatja, de a mindig is vallott elveiből egyenesen következő szabadságszeretet nem tette lehetővé, hogy visszautasítsa az általa amúgy is csodált Garibaldi felkérését. Elvállalta tehát a parancsnokságot, de az újságírói karrierről sem akart lemondani. Anélkül, hogy értesítette volna munkaadóit újonnan vállalt szerepéről, továbbra is folyamatosan küldte a tudósításokat. Palermói eltávozását azzal indokolta, hogy különösebb fővárosi esemény hiányában tesz egy körutat a sziget belsejében, és az ott tapasztaltakról tájékoztatja a lap olvasóit. Még azt is hozzátette, hogy a 2. dandár útvonalát követi, de kinevezését titkolva, a dandárparancsnokról egyes szám harmadik személyben írt.

Éber katonai szerepvállalása időközben Londonban is ismertté vált, és kitűnő szicíliai tudósításai sem mentették meg a felelősségre vonás alól. A The Times igazgatója augusztus 1-jei levelében figyelmeztette, hogy az ő feladata nem Szicília felszabadítása, és felszólította, hogy válasszon az újság és a katonai ambíciók között, mivel a The Times tudósítói állása egész embert kíván. Éber azonban tisztában volt tudósítói munkájának értékével: úgy vélte, a lapnak sokkal több érdeke fűződik a megbízás fenntartásához, mint neki magának.
Klapkának írt levelében megjegyzi, hogy például a palermói tudósítása megjelenésekor ötezerrel több példányt adtak el. Augusztusban már nem volt olyan nehéz számára a döntés, mint június végén. Azon túl, hogy egyre szorosabb kapcsolat fűzte a mind jobban csodált Garibaldihoz, a kalabriai átkelés idején az expedícióban résztvevő magyarok között egyre erősödött az a hit, hogy Nápoly elfoglalása után Róma, majd Velence következik, akkor pedig az osztrákok elleni háborúban újra lehetőség nyílik Magyarország függetlenségéért harcolni. Végül a The Times igazgatója engedett.

Éber nem mondott le tehát a dandárparancsnokságról, katonáit, akiknek száma ekkor már meghaladta a 3000 főt, augusztus 25-én Messinából a félszigetre vezette, majd szeptember 11-én bevonultak Nápolyba. Garibaldi már másnap S. Mariába vezényelte Ébert a dandárral együtt, ahol az elővéd parancsnokaként nézett szembe a Capuában összpontosuló Bourbon csapatokkal.

A gyors sikerek hatására időközben kiéleződött a helyzet a meghódított területek jövőbeni sorsát illetően. A radikálisok, Mazzinivel az élen, a köztársaság kikiáltását követelték a piemonti annexióval szemben. Éber azt a többségi véleményt támogatta, amely Garibaldi eredeti elképzeléseinek is megfelelően, Dél-Itália felszabadítását II. Viktor Emánuel jogara alatt képzelte el. Garibaldi a két tábor között őrlődött. A vitát azonban egy időre félre kellett tenni, mivel közeledett a döntő ütközet.

Folytatni a harcot és az írást

Október 1-jén a volturnói csatában az Éber-dandár, sorai között a Magyar Légió katonáival, döntő szerephez jutott. Az Éber-dandár az 5600 fős Türr-hadosztály részét képezte, amely tartalékként a főhadiszálláson, Casertában várt bevetésre. A csata első felében nem vettek részt, délután fél kettőkor viszont Garibaldi magához rendelte az egész tartalékot a kritikus helyzetbe került balszárnyra, S. Mariába. Nagy szükség volt a friss egységekre, a Milbitz vezette garibaldista csapatok ugyanis már kilenc órája állták az erős ellenséges nyomást és erejük határára jutottak.

Miután megérkezett S. Mariába, Éber, hallván az erős tüzet, ami a Garibaldival az élén elvonuló Milano-dandárt érte, segítségükre küldte a magyar légiót, egy hegyivadász-századot és egy ezredet azzal a paranccsal, hogy a Milano-dandár jobb szárnyához közelítsenek. Maga Türr is Garibaldi után indította az Éber-dandár egyik felét, a másikat pedig Porta Capuához vezette, ahol a Scheiter őrnagy vezette magyar huszárok éppen akkor hajtottak végre egy igen jól sikerült rohamot.

A tartalék bevetése nyomán kedvezőre forduló hadi helyzet láttán sikerült lelket verni a hajnal óta harcoló fáradt katonákba és ismételten rohamra vezetni őket. A garibaldista csapatok egymást múlták felül lelkesedésben, a királyiak pedig kénytelenek voltak hátrálni, egymás után adták fel állásaikat. Dicsőséges szerep jutott tehát a tartaléknak is, amely a legmegfelelőbb pillanatban kapcsolódott be a küzdelembe, hogy helyrebillentse a csatatéren megbomlott egyensúlyt, és ezzel nagymértékben hozzájáruljon a királyi erők visszaveréséhez.

Éber, természetesen részletes és alapos beszámolót küldött a Timesnak a döntő csatáról. Az egyszerű haditudósítói szerepen túllépve mindent megtett azért is, hogy az igen befolyásos brit lap hasábjain keresztül megvédje Garibaldi presztízsét az európai liberálisok előtt, akik riasztó híreket hallhattak a zűrzavaros nápolyi helyzetről. Éber elismerte ugyan a torinói kormánnyal, különösen annak vezetőjével, Cavour gróffal fennálló konfliktust, ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy Dél-Itália sorsát illetően szakítás történt volna Garibaldi és II. Viktor Emánuel között, sőt egyértelműen kijelentette, hogy az uralkodó nélkül lehetetlen Olaszország egysége.

Azt is hozzátette, hogy Garibaldi személyes barátsága a radikális eszméket hirdető követői iránt nem jelenti azok programjának elfogadását, végezetül pedig kifejezte meggyőződését, hogy az uralkodó és a diktátor közelgő találkozója véget vet az átmeneti válságos helyzetnek.

Éber, a maga eszközeivel, már csak azért is küzdött a két személyiség közötti egyetértés fenntartásáért, mivel az év szeptemberétől a magyar emigráció vezetői előrehaladott tárgyalásokat folytattak a torinói kormánnyal egy közös osztrákellenes háborúról. A reguláris hadsereg támogatására pedig jelentős szerepet szántak egy expedíciós seregnek, amelynek az élén Garibaldit szerették volna látni. A Magyar Nemzeti Igazgatóság egy körlevelet bocsátott ki a terv támogatására, amelyhez aláírásukkal elsőkként Türr és Éber csatlakoztak.

Ezzel a mozzanattal gyakorlatilag le is zárult Éber szerepvállalása az 1860. évi hadjáratban, ugyanis amint megtudta, hogy Garibaldi visszavonul, benyújtotta lemondását. Nem követte tehát magyar társai többségét, akik a királyi hadseregben folytatták a szolgálatot, hanem visszatért újságírói működéséhez. Élete végéig kapcsolatban maradt a The Timesszal, amely, hogy el ne veszítse tehetséges tudósítóját, végül elnézte itáliai katonai szerepvállalását is. A torinói kormány Ébert kitüntette a Szent Mór és Lázár Lovagkereszttel.
1863-ban Éber újra feltűnt Olaszországban: a The Times megbízásából egy körutat tett, hogy beszámoljon a félszigeten uralkodó állapotokról. Az újságírás azonban továbbra sem elégítette ki. A következő év tavaszán, amikor a lengyel felkelés ismét életet lehelt a magyar reményekbe, Éber, Klapkával együtt, Torinóba sietett. Egy részletes emlékeztetőt készített az olasz kormány számára arról, hogy milyen módon lehetne fegyvert juttatni Romániába és Erdélyen keresztül felkelést szítani Magyarországon.

Ez a terv azonban csak két évvel később, az 1866. évi osztrák–porosz–olasz háború kirobbanásakor került igazán előtérbe. Ekkor ugyanis, a tervek szerint, Éber feladata lett volna egy expedíciós hadsereg szervezése Romániában, amellyel be kellett volna törnie Erdélybe. Hiába érkezett meg Éber a rendeltetési helyére, a békekötés, akárcsak 1859-ben, hamarabb bekövetkezett, mintsem a tervet végre lehetett volna hajtani. Ez volt az utolsó esély a magyarországi felkelés kirobbantására.

1867-ben hazatért. Jóllehet a The Times tudósítói állását élete végéig megtartotta, sőt egy évtizeden keresztül a Közép-Kelet-Európát érintő hírszolgálatot irányította, tehetségét főképpen a hazájának szentelte. Kezdetben az erdélyi Szék város, majd a szászsebesi kerület képviselőjeként a Deák-párt soraiban foglalt helyet az országgyűlésben, ahol elsősorban hadügyi és külügyi kérdésekben szólalt fel.

Részt vett a magyar–angol bank megalapításában, 1883-ban pedig az osztrák államvasút-társaság magyar vonalainak igazgatótanácsába választották. Gróf Andrássy Gyula miniszterelnök, majd külügyminiszter bizalmi embere lett. A nőtlen Éber a művészetben, különösen a zenében keresett szórakozást, és a színházakban is állandó vendég volt.

Élete vége felé szavaiban és viselkedésében az elmezavar tünetei mutatkoztak, elméje egyre jobban elhomályosult. Halála tragikus körülmények között történt: 1885. február 27-én este színházba készült, és amikor kilépett második emeleti lakása folyosójára a lépcsőnél megtántorodott, majd a lépcső korlátján keresztül a mélybe zuhant. Temetésén a Times tudósítója búcsúztatta, azé a lapé, amelyhez több mint harminc éven keresztül kötődött.

-----------------------------------------------------------------------------------

https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89ber_N%C3%A1ndor
https://olaszforum.blog.hu/2011/03/15/eber_nandor_garibaldi_harcostarsa_a_times_ujsagiroja
https://ujpestmedia.hu/ujsagiro-garibaldi-dandartabornoka/
https://index.hu/tudomany/tortenelem/2016/07/28/garibaldi_egyik_legjobb_embere_volt_a_fellabu_magyar/

-------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------