2014.05.18.

Várhelyi Klára Rómában gyönyörű fotókat készít. Számtalan blogunkat ékesítik felvételei. Köszönjük neki!!!

Találtam egy vele készült interjút, örömmel közlöm.

-Mióta él Rómában, hogyan került ki Magyarországról?

Igazából soha nem terveztem, hogy hosszabb ideig külföldön éljek, bár, mint sok más magyar honfitársam, mindig is vonzódtam a mediterrán országokhoz és életstílushoz. Mikor életemben először utaztam át Rómán Szicília felé félúton, valami megmagyarázhatatlan érzés fogott el: igazi “deja vu” élmény. A vonatból nézve a Termini pályaudvar környéki házakat, erkélyeket, valami nagyon erős megérzés azt súgta, hogy ezeket a helyeket még sokat látom még… és furcsa módon tényleg így történt… Hogy hogyan kerültem Rómába? Valahol a szerelem hozott ide: lassan, 3 év alatt csalogatott el szeretett városomból, Budapestről, ahonnan addig még a kerületemtől (Várkerület) sem voltam hajlandó eltávolodni… Ahhoz, hogy onnan elszakadjak, egyenesen Rómába kellett jönni.

Jelenlegi férjuramat: Massimo-t egészen véletlenül augusztusi névnapom ünneplésekor ismertem meg. Egy legendás hírű Nagymező utcai szórakozóhelyen ültem barátnőmmel, néhány széket a kis idővel azelőtt haza induló barátok hagytak körülöttünk üresen. Hát, mit tesz Isten, pont oda tudott leülni két – egy olasz nyelvű Budapest útikönyv által odakeveredő – római  fiatalember, akik közül az egyik 3 évre rá – nagy kitartásának és olaszos udvarlásának köszönhetően – bizonytalanságomat megtörvén… a férjem lett. Ők egyébként Budapestre akkor már másodszorra a Hungaroringnek, szeretett Ferrari csapatuknak  és – nem utolsó sorban – a város vonzerejének köszönhetően érkeztek.

- Szeret-e Rómában élni?

Erre a válaszra szerintem mindenki azt képzeli, hogy valami elementáris lelkesedéssel fogok majd felkiáltani és közölni, hogy imádom Rómát. Hát, ez azért ennél bonyolultabb és nem teljesen így van. Róma egy nagyon bonyolult, nehezen élhető város. Persze igaz, lélegzetelállítóan gyönyörű a belvárosa. Hihetetlen érzés minden nap a Colosseum mellett elbuszozni, látni rendszeresen a piazza Navona barokk szökőkútjait, ahogy eleinte tettem, és teszem is heti 5 alkalommal munkába menet. Az is igazán különleges érzés, hogy akár mindennap ellátogathatnék a Szent Péter Bazilikába. Rendszeresen mehetnék a Pápa miséjére, vagy a tengerhez például. Természetesen ezek azon jellegzetességei a városnak, amelyek  a város történelmi, művészeti és természeti gazdagságához kapcsolódnak , és amit egy világ csodál, amiért sokakat rabul ejt a ez a hely.

Azért szögezzük le: ez nagy százalékban a múlt vagy a természet érdeme és zsenialitása. Egy város kedvelésében viszont nem elhanyagolható szerepe jut az aktualitásoknak: a szolgáltatásoknak. Ezen belül pedig elsősorban a közlekedésnek (Rómának 2 metró vonala van csak, ami magáért beszél 5 millió lakosnál és rengeteg turistánál), a dolgok általános rossz szervezettségének (önkormányzatok, posta, egészségügyi hálózat), amit csak tetéz az olaszok türelmetlensége, hangossága, a közterületek piszkossága  és hogy mindent nehezebb elintézni, mint én anno otthon tapasztaltam. Összefoglalva: nekem 12 évvel ezelőtt Budapesten a mindennapjaim egyszerűbben zajlottak, könnyebben tudtam intézni a dolgaimat, jóval kevesebbet kellett utaznom. A sok és viszontagságos utazásokat megspórolva kényelmesebb volt otthon a mindennapi életem. Akinek gyermeke van, az Róma Budapesthez viszonyított hátrányát többszörösen aláhúzhatja, hiszen az oktatási intézmények színvonala, felszereltsége sok bosszúságot okozhat családjának. Némelyik közoktatási intézmény majd szétesik. Több iskolában láttam olyan WC-fülkét, ahol derék felett nem maradt meg ajtó. Az ablakok majdnem mindenhol piszkosak, a pedagógusok általános felkészültsége sem üti meg sok helyütt a szükséges szintet. Sajnos tavaly egy olyan tragikus esetről is sokat beszélt az olasz sajtó, mikor is egy római állami iskolában a mennyezet leomlott, örökre maga alá temetve egy 14 éves diákot. A speciális foglalkoztatást igénylő gyermekek helyzete pedig általánosságban teljesen megoldatlan, hacsak a lelkes szülők nem hoznak létre egyesületeket és szereznek pályázatokon keresztül pénzt. Ami a fogyatékosok helyzetét illeti, az általános ellátottság egyáltalán nem az európai normának megfelelő, sőt majdnem tragikus, hiszen ha csak a mozgássérültekre gondolunk, meg kell hogy állapítsuk, hogy az ő életük majdnem lehetetlen a járdák nélküli utcákon, a csak lépcsős metrómegállóknál, a lift nélküli magas lakóházakban. Ehhez még hozzáadódik a nagyon gyenge szociális háló, ami nem sokaknak teszi jelentősen könnyebbé, vagy legalábbis méltóságosan élhetővé a sorsát. Leszűrve a végső konzekvenciát: Rómát lehet imádni és gyűlölni is egy időben…

- Hogyan látja, sok magyar él-e az olasz fővárosban? Mostanában tele a sajtó azzal, hogy félmillió honfitárs vándorolt ki, jellemző cél-e ez a magyarok számára?

Rómában határozottan kevés magyar él. Hivatalosan talán, ha összesen 4-500 magyar személy lakik itt, ami a többi itt élő népcsoportot tekintve (románok vannak a legnagyobb számban, utána következnek a albánok, marokkóik, tunéziaiak, bangladeshiek ) valóban említésre sem méltó. A város jelenleg – szépsége miatt – inkább vágyálomként marad meg sokak számára azáltal, hogy nem sok lehetőséget, munkát kínál az itt élni akarónak, így könnyebb magyar turistákkal, zarándokokkal találkozni, mint itt élő és dolgozó magyarokkal. Ki is él magyarként Rómában??

Mikor kijöttem, a Római Magyar Akadémián találkoztam több, még anno 56-ban az örök városba emigrált magyarral, akik közül már nagyon kevesen élnek, járnak magyar rendezvényekre. Mindenesetre több ismert magyar személyt vonzott ez a kívülről nagyon romantikusnak ható város: Itt élt Amerigo Tot, az otthon és itt Rómában is elismert szobrász, aki többek között, a szinte minden Rómában járt magyarnak ismerős Termini pályaudvar főbejárati homlokzat díszítésének alkotója. Ez a város volt szeretett lakóhelye a kora tavasszal elhunyt, az ismert magyar kulturális találkozóhely, a „Triznya kocsma” alapítójának: Szőnyi Zsuzsának. (megj: Szőnyi István festőművész lánya, Triznya Mátyás festő felesége)

 A város Trastevere negyede volt utolsó és nem sok könnyedséget adó élettere a híres magyar, valamikori dívának: Perczel Zitának, aki lánya és unokái miatt került a talján fővárosba. Művészek közül – a teljesség igénye nélkül , persze- itt élt még a képzőművész: Hajnal János ( a Pápai Magyar Intézetben több műve megtalálható) és most is itt dolgozik énekes növendékeivel, itt tartja operista Masterclass kurzusát a városhoz mindig vonzódó Sass Sylvia művésznő. Persze ez csak néhány példa. Igen, Róma a művészeket egyértelműen vonzza, viszont mivel kevés a munkalehetőség és ezt a krízis is negatív irányban befolyásolja, kevés közülük, aki hosszabb ideig is megtalálja a számítását.  A 90-es években Itália északi részében több magyar próbált szerencsét, de Róma már akkor sem volt végcél a céget bővíteni kívánó, akkor még lelkesebb magyar vállalkozóknak..Ennek talán az olaszok úgymond laza munkafegyelme (ami dél felé még inkább rosszabbodik) is az oka lehetett.

- Nemrég magam is jártam ebben a városban, ami szinte origója a mai nyugati kultúrának, a történelem rétegei együtt élnek, és az odautazó számára egy csodaként jelennek meg. A hétköznapokat inspirálja-e ez a különleges környezet? Vagy éppen ez is olyan, mint csodás panorámás lakás esete, ahol egy idő után megszokja az ember a látványt, és “már nem akkora durranás” számára?

Számomra mindenképpen inspiráló. Ha ez a jellegzetessége nem lenne meg a városnak, már régen megszöktem volna innen, hiszen ez az a tulajdonsága ennek a nehezen élhető városnak, ami elviselhetővé teszi, amitől még mindig megéri, néha akár élvezet is, itt élni. Én nem tudom megunni a város szépségét. Oké, van olyan, hogy a zsúfolt buszon, mikor már hárman lépnek rá a lábamra és teszik bele a könyöküket a gyomorszájamba miközben a fülembe ordítanak, hogy nem veszem észre a Colosseum vagy a Szent Péter Bazilika szépségét. Mindenesetre a város inspirálta, hogy komolyabban elkezdjek fotózni, ami lassan lassan a munkámmá is kezd válni. Köszönet Neked ezért, Róma…

- Milyenek a rómaiak? Én úgy láttam, hogy jól öltözöttek, mosolyognak, figyelnek egymásra, de hát én csak turista voltam…

Természetesen a sok éve itt élő halandó azért másképp látja a rómaiakat. Az átlag római hangos, sokat gesztikulál, nem túl udvarias. Bár az utcán kézzel-lábbal is megpróbálnak az információt kérőnek segíteni, tényleg a legnagyobb jóindulattal, lelkesen irányítva el az érdeklődőt, figyelmetlenségük miatt gyakran az ellenkező irányba. Egymásra szerintem, ha a tömegközlekedést veszem alapul, nem igazán figyelnek. Gyakori jelenet, hogy a rettentően zsúfolt buszokon határozottan kell – majd’ felkiáltva – helyet kérni ahhoz, hogy az ajtóban állók onnan arrébb mozduljanak. A kismamáknak, időseknek nagyon nehezen adják át a helyet, nem ritka az a jelenség, mikor egy férfi ugrik le az ülőhelyre egy álló idős nénit majd fellökve.

Nem túl pozitív sajátosság az ún. „furbizia” jelenség. Hogy mit is értek ez alatt? A ravasz jelentésű „furbo” olasz melléknevet több kérdőív alapján a legpozitívabb tulajdonságnak minősítették az országban, ami – szerény véleményem szerint – általánosítva természetesen, talán a leghívebben tükrözi az olaszok értékrendjét. Így már érthetőnek tűnhet, hogy miért állnak be ügyesen, szinte véletlenszerűen, a sor közepébe a vége helyett, vagy adnak elő elképesztő meséket, csak hogy előnyt élvezhessenek. Ezek azok a ravaszságok, amelyekről egyébként nagy büszkeséggel mesélnek. Az is magáért beszél, hogy bármikor külföldre megyünk, párom mindig azt kívánja, hogy olyan helyre menjünk, ahol kevés a főleg déli származású honfitársa, mivel ő is szégyelli a strandon, étteremben feltűnősködő, ordítozó taljánokat és ezt a véleményét osztja még sok más barátja.

Pozitív tulajdonság negatívumok mellett, hogy errefelé az átlagember is jobban ad magára. A férfiak is divatosan, szépen öltözködnek, gyakran parfümtől illatoznak. A hölgyek általában csinosak, vékonyak, de vigyázat, itt többet számít a külcsín, mint Európa északibb részein, így sok túlzásokba esett hölgy is észrevételezhető: ami mind a sminkjüket, mind néhány rosszul sikerült szépészeti műtétet illeti.

- A történelem a város része. Mennyire büszkék erre és mennyire ügyelnek arra, hogy rendben legyenek a mementók? Gondolom Euró-milliárdokat költenek műemlék védelemre…

A műveltebb római büszke városára, a város dicső múltjára, aminek a jelene már igazán nem annyira dicső. Sajnos a legtöbb római már olyan természetességgel megy el a több ezer éves emlékek mellett, mintha egy buszpályaudvaron vagy piacon sétálna. Nem érdekli a története és a szemetet sem restelli melléjük  eldobni.

Sajnos a műemlékek védelme, restaurációja – a hatalmas költségek miatt – nagyon nehéz feladat, így a legutóbbi időben szponzorációkkal próbálták megoldani. A Colosseum felújítására sem csak állami pénzek mentek és a Spanyol lépcső felújításában sem (Bulgari), illetve anno a piazza Farnese szökőkútjainak restaurációjában (Laura Biagiotti)  is magánemberek segítettek. Mindent összegezve nem volt egyszerű, hiszen a bürokrácia útvesztői a források megléte ellenére komolyan késleltették a munkálatok megkezdését. A Colosseum restaurációjának nehézségeiről egy könyvnyi anyagot tudnánk összehozni, amíg a Rómától nem is annyira messze található világhírű Pompei falai meg hetente omladoznak a karbantartás, megfelelő restauráció hiányának és a nagyon rosszul működő Campania Megyei Önkormányzat lassú és rossz munkájának köszönhetően.

-Melyek a város árnyoldalai?

A város árnyoldalait egyértelműen a közszolgáltatásai jelentik, első helyen a rosszul szervezett tömegközlekedési hálózatával: az állandóan késésben lévő buszaival, a 2 ronda, koszos metróvonalával, tönkrement aszfalthálózatával, aminek eredményeképpen számtalan kerületben mély lyukak veszélyeztetik a több százezer motoros mindennapjait. Engem különösen zavar, hogy sok zónában nincs járda, így a gyalogos élete gyakran rémálommá válik, miközben az autók között galoppozik úti célja felé közeledve.

 A város másik rémintézménye a Római Köztisztasági Vállalat – rövidítve AMA – amiről mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy jól végezné a feladatát. A magas szemétdíjak ellenére (állítólag Nápolyban a legmagasabb!) az utcák koszosak, van ahol kisebb dombokat alkot a szemét. A rengeteg turistát fogadó belvárosban alig található utcai szemetesláda.

Sajnos az általános bűnözés: a zsebesek munkálkodása, az utcai rablások, lakásbetörések száma a krízissel párhuzamosan növekedést mutat, de természetesen még messze elmarad a nápolyi vagy palermói bari-i helyzettől.

A szervezett bűnözés: úgy a calabriai Ndranghetá, mint a Campania megyei Camorra ( ezek a déli régiók maffiáinak a megkülönböztető nevei) is egyre inkább befúrja magát az illegális pénzekből megvásárolt és főként pénzmosásra használt több, gyakran belvárosi vendéglátó egységeken keresztül a fővárosba.

Számomra az este a belvárost a külvárosokkal összekötő utak mellett álló fiatal, gyakran fiatalkorú prostituáltak látványa is felháborító és ezt most nem mint potenciális erkölcscsősz mondom, hanem az igazságtalanságokon és az erőszakon felháborodó európai polgár kiált ki belőlem. Sajnos az ott álló lányok nagy többsége: itt kb. 90%-ról beszélnek, nem önszántából áll ott a klienseket várva, hanem a román-olasz-albán maffia „erre szakosodott ága”  kényszeríti ezeket a főképpen román, albán és nigériai lányokat erőszakkal és útlevelük elvételével erre a keserű életformára, amiről az itteni rendőrség is tud és mégsem tesz semmit. Pozitív jel viszont, hogy az  utóbbi időben több felvonulást tartottak ezen nehéz sorsú fiatal lányok megsegítésére, felszabadítására. A legutóbbi mozgalmat egy lelkes pap szervezte.

- Azt olvastam egyszer, hogy a kínaiaknak nem nagyon van lehetőségük elárasztani a várost, mert erősebb az olasz lokálpatriotizmus és a burkolt nemzeti lobbi. Ehhez képest, a Termini pályaudvar környékén szinte csak kínaiakat láttam. Befogadóak a rómaiak?

Ezt még véletlenül sem mondanám. Az anno igazi római kerületnek tartott piazza Vittorio környéke igazi Chinatown-ná nőtte ki magát. Sőt, mostanában már a belváros környékén is egyre több a tucatterméket áruló kínai üzlet. Ami a legmegdöbbentőbb számomra, hogy az olasz souvenir boltokat is kínaiak vezetik. Én elvártam volna a rómaiaktól, hogy megvédjék a piacukat, hiszen mennyire sokkoló úgy egy Colosseum hamutartót, vagy Róma-zászlót, Róma-farkast vásárolni, hogy azt ferde szeműnek fizetjük ki…

- Mi történik a belvárossal, amikor Ferenc pápa vasárnap misét tart a Szent Péter téren? Én magam nem láttam, de úgy hallom, kezd kezelhetetlenné válni a helyzet, mert annyira népszerű a pápa, hogy özönlik a nép érte.

Nekem úgy fél éve sikerült jegyet szereznem a Pápai Magyar Intézeten keresztül a szerdai pápai audienciára, ami ülőhelyeket jelent a Pápához viszonylag közeli sorokban. Az audiencia általában fél 11-kor kezdődik, de fél 10-kor már csak a térre tudtunk bejutni. A biztonsági beengedő mosolyogva legyintett a jegyeket látván és bizalmasan közölte: “ha le akartak ülni, legalább 7:30-ig kellett volna ide érniük.” Szóval, ez azt jelenti, hogy mióta Ferenc Pápa a Katolikus Egyház feje, valóban igazi nagy tömegek vándorolnak a Szent Péter térre és ezeken a napokon a közelben való mozgás igen csak embert próbáló feladat.

- Drága a lakhatás Rómában? Tudjuk, hogy az európai nagyvárosokban az ingatlanárak általában brutálisak, de akár a bérlés is egy teher. Egy tervező számára mi az üzenet, “kösse fel a gatyáját”?

Rómában a régi uniós országokhoz képest igencsak nagyon gyér fizetésekhez képest (úgy 1200-1500 euró lehet itt az átlagkereset, de sajnos ebbe a rengeteg feketén dolgozó bele sem számít) igencsak aránytalanul borsosak a lakásárak. Bár a krízis hatására és az ebből következő csökkenő kereslet miatt valamennyire csökkentek az ingatlanok árai. Kb. 2 éve egy távolabbi, nem is túl elegáns külvárosban cirka 250-300.000 euró lehetett egy kb. 80-90 m2-es apartman ára, míg az elegáns belvárosban közelíthetett akár az 1.000.000 euróhoz. (ma már ezekből az összegekből levonhatunk kb. 20-30%-ot, persze az ingatlanárak azért nem feltétlenül arányosan csökkentek)

Az albérletek ára szintén irreálisan magas: a belvárosban 2000-4000 eurót is kóstálhat, a távolabbi külvárosokban már 700-800-900 euróért is lehet egy 2-3 szobás lakást találni.

Az Erasmus ösztöndíjjal Rómában tartózkodó diákoknak igazi rémálmot jelentenek a rettentő szobaárak. A belvárosban és az azt körülvevő zónákban, illetve egyetemhez közeli kerületekben 400-500 euróba is kerülhet egy bútorozott szoba, az elegáns részeken hallottam már havi 700 eurós szobadíjról is.

- Van-e munka? Az EU mediterrán országairól, lásd Portugália, Spanyolország, vagy Görögország, eléggé rémisztő munkanélküliségi adatokat hallani. Igaz-e ez Olaszországra és Rómára is? Könnyű lenne elhelyezkedni, ha szeretnék ott dolgozni? Ha igen a válasz, milyen területen könnyű jó munkát találni?

A munka a legutóbbi időben Olaszországban egy igazi ritka tüneménynek minősül és ami még inkább elkeserítő, hogy a munka elnyerésénél alapvetően nem az érdemek, rátermettség, képzettség dominálnak. Itt a legtöbben a családi illetve baráti kapcsolatokon keresztül keresnek állást. Ha valaki jó háttérrel rendelkezik, hiába nem rátermett, nem eléggé képzett, lusta, biztos az útja a munkaerő piacon. Nekem hihetetlen volt, hogy bizonyos hivatali és banki állásokat a gyerekek örökölték meg a szülőktől.

Az még hihetetlenebb, hogy sokan a hatalmas minisztériumi és állami bürokrata gépezetben dolgozók közül munkanapjaik nagy többségét a bárokban, éttermekben, vásárlással töltik, tengerpartra járnak – leplezte le 2-3 társadalmi igazságtalanságokkal, botránnyal foglalkozó feltáró TV-műsor. Már évek óta próbálják a hónapokig, fél évekig munkahelyek mellé járókat, valódi nyomós ok nélkül hiányzókat eltávolítani a munkahelyeikről, de valahogy annyira erős a szakszervezet, hogy máig sem tudták megoldani a problémát.

A munkanélküliség az országban hatalmas és riasztó tendenciákat mutat. A legfrissebb adatok szerint az Itáliában ma az aktív lakosság 13 százaléka munkanélküli, a fiatalok munkanélküliségi rátája (17-25 évesek között, ha jól emlékszem) pedig a sokkoló 40 % felé halad, ami a déli megyékben még aggasztóbb számot mutat. Nem véletlen, hogy egyre többen és többen választják a határokon túli boldogulás lehetőségét.

Gondolom, az eddigi válaszaimból már kiderülhetett, hogy itt külföldiként rendszeres, megbecsült és az illető végzettségének megfelelő munkát találni tényleg nagyon nehéz, mostanában majdnem lehetetlen feladat, így Rómát aktuálisan nem ajánlanám a magyar határokon túl boldogulni kívánónak. Természetesen más lapra tartozik a kiküldetéssel érkezők helyzete. De szerintem, ide mostanában inkább turistának jöjjenek!

- Végezetül: képes-e ez a város több pozitívumot adni, mint negatívumot? Vagyis, mit ad az egyenlet: megérheti-e kiköltözni Rómába egy magyarnak?

Megéri-e Rómában élni? Az én helyzetem speciális, hiszen nem munkakeresés miatt jöttem az örök városba, hanem a férjem miatt érkeztem és itt alkalmazkodtam a helyzethez, kerestem a lehetőségeket, utamat a városban.

A belváros –ahogy mondtam- gyönyörű, aki vizuális típus, minden nap talál valami szépséget, ingyen élvezetet itt. Viszont, a megélhetés kemény. Ha valaki a papi hivatást választja, a tanulás szempontjából ajánlanám. A jobb élet reményében jövők meg inkább Ferenc Pápától és Szent Ferenctől, mint a jelen Rómától várják a segítséget a lelki boldogság felé. Aki anyagi jólétre vágyik, az pedig menjen inkább Németország vagy a Skandináv országok felé, és ide csak hosszabb turistáskodás végett utazzon.

--------------------------------------------------------------------------

http://publik.hu/2014/04/06/kemeny-az-elet-a-gyonyoru-romaban/

--------------------------------------------------------------------------