Vértesaljai László, a Vatikáni Rádió magyar adása főszerkesztőjének képmeditációja a Caravaggio: Pál apostol megtérése a damaszkuszi úton című festményéről, ami Rómában, a Santa Maria del Popolo templomban található.

Hanyattfekszik a képen és kezeit kérő mozdulattal felemeli. Ki tesz ilyesmit rendszerint? Nemde a kisgyermek?! Ám itt a földön Saulus fekszik! Na de ki van benne, ha nem a születő Paulus! Mit is jelent ez a latin szó, ami felülírja az eredeti nevet, amibe beleszületett? Nemde csekély, kicsike! A krisztusi „Új Ember” van születőfélben Saulban, a régi emberben: még ki sem nyitotta szemét a látásra, de már most bontakozik benne a Születés csodája. Mysterium Nativitatis!

Az ágostonrendiek római Santa Maria del Popolo temploma Cerasi kápolnájának Conversio Pauli, Pál megtérése című festményét Caravaggio 1600-1601-ben festette. Előtte már bő háromszáz évvel korábban írt a Népek Apostola megtérésének időpontjáról a középkor legtöbbet olvasott könyve, Jacopo da Voragine „Arany Legendája”, s eszerint Szent Pál január 25-i megtérése pontosan egy hónappal, a december 25-i Karácsony után történik. Ahogy írja: a Nativitas Domini után a Conversio Pauli, az Úr születése után Pál megtérése következik!

Ilyen régtől ered tehát, hogy Pál megtérését a damaszkuszi úton az Üdvözítő betlehemi születéséhez lehet hasonlítani. Pontosabban fogalmazva együtt áll Krisztus születése és Pál újjászületése. Vajon egyenes út vezette-e idáig az éppen harmincéves festőt, hogy képe értelmezési kulcsaként éppen a születést válassza?

Megküzdött érte és elsőre nem is sikerült neki! Szerencsére fennmaradt a szerződés 1600. szeptember 24-ről, melyet a Pápai Kamara kincstárnoka, mint megrendelő kötött a fiatal lombardiai festőmesterrel, aki éppen csak befejezte a San Luigi dei Francesi templom Contarelli kápolnájában a Máté ciklusát és ami az „egregius pictor”, kiváló festő címmel ruházta fel és tette őt egycsapásra a legkeresettebb mesterré Rómában: „A Caravaggióból való Michael Angelo Merisi megígéri Tiberio Cerasi-nak (a megrendelőnek), hogy ciprusfa táblára két darab, tíz tenyér magas és nyolc tenyér széles képet fest nyolc hónapon belül, melyek Szent Pál megtérésének misztériumát és Szent Péter vértanúságát ábrázolják, a festő szabad találékonysága szerint”. A szerződésre esküt is tettek: „Tiberius prelátus a mellét érintve, a mester pedig a Bibliára tett kézzel”.

A Pál megtérése kép el is készült nagyjából a vállalt időn belül, mégpedig abban a hagyományos formában, ahogy a témát a nyugati ikonográfia kidolgozta és főként ahogy azt Michelangelo - az a másik firenzei! - az Apostoli Palota Pál-kápolnájában a falra megfestette. Ez úgy hatott Caravaggióra, hogy nem tudott szabadulni tőle, csak éppen a rá jellemző sűrűbb módon fogalmazta át: az idős Saul földre esik, lova megbokrosodik, a vakító fény és a képbe indulattal berobbanó Krisztus elől eltakarja az arcát. Giovanni Baglione, aki e korszak festőinek életrajzát megírta, jegyzi fel Caravaggio e művéről, hogy az „nem tetszett a Gazdának”. Ha a gazda a megrendelő, akkor az említett Tiberio prelátus ez idő tájt már halálos beteg volt és meg is halt 1601 májusában. Halálát érezve szerezte meg magának a kápolnát, hogy teste a két apostolfejedelem képe szomszédságában és a főoltár Annibale Carracci festette Assunta, Mennybe felvett Szűzanya festménye előtt békében nyugodjon. Meglehet, a kép „gazdája” akkor talán maga a festő, aki éppen az 1600-as években talál rá véglegesen az ő maradandó „valósághű” stílusára, mely gyökeresen szakít a későreneszánsz idealizáló módszerével?! Miután elfordul a római elődök hagyományától, fölszabadul az igazi forrásra, a Szentírásra. Az Apostolok Cselekedetei Saul megtérése nagyszerűségének jelzésére háromszor is elmeséli a conversio történetét. Caravaggiót főként ez a rész ragadja meg:

„Amint az úton Damaszkusz közelébe értem, az égből hirtelenül nagy fényesség vett körül. A földre zuhantam, és egy hangot hallottam, amint megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? Így folytatta: Én a názáreti Jézus vagyok, akit üldözöl. Útitársaim látták a fényességet, de a hangot nem hallották” (ApCsel 22.7-9).

A festő lelkében új kép születik, mely a mennyei fényzuhatag és a párbeszéd után csak Pál lelkére figyel és az új ember születésének csodálatos és láthatatlan benső misztériumát próbálja láttatni apró jelekkel és mégis lenyűgöző erővel. Hiszen olvastuk előbb, a szerződés kifejezetten a „megtérés misztériumát” kéri tőle. Ezt a mélységes titkot próbálja megfesteni. Nem zavarja, hogy másodjára fut neki, és évekkel később lesz kész vele, de közben valahogy ő maga nő bele a misztériumba.

Tehát Saul a földön, hanyatt fekszik. Először is lefegyverzi őt az Úr. Nemcsak földre zuhan, hanem kiesik kezéből a kard és fejéről legördül a sisak. Félig meztelenül, csukott szemmel, védtelenül fekszik, ám az Úr kegyelme, a rácsorgó csodálatos isteni fénybe öltözteti. Arca sima, nyoma sincs rajta erőfeszítésnek, ellenben mintha ámulat töltené el. Pál megadja magát, de Caravaggio többet mutat ennél: Pál átadja magát ennek az odafentről érkező erőnek. Bizonyára ismerte Jeruzsálemben Nikodémus farizeus társát és talán hallott a Názáretivel való titokzatos éjszakai találkozásáról, amikor mondatott: „Ámen, ámen, mondom neked: aki nem születik újjá a magasból (anóthen, desuper), az nem láthatja meg az Isten országát” (Jn 3,3).

Mellette a kardja azon a vörös drapérián nyugszik, mely a római polgár, a civis romanus Paulus katonaköpenye, s ami egyúttal azt a vérfolyamot jelzi, amit ezt a kard kiontott volna, ha az Úr le nem veri a lábáról az elébb még „dühtől lihegőt”. S hogy mi is döntötte le? Az a fény, mely Caravaggio szinte egyetlen, mindenható eszköze, hogy ő ebbe a „fény-köntösbe” öltöztesse az isteni kegyelemtől megérintett embereket. Mint ahogy a Máté meghívása képen a kegyelem szelíd fénypásztája ráömlik a vámos-Lévi arcára. A Gamáliel lábánál tanult buzgó fiatal farizeus biztosan emlékezetből ismerte a zsoltárokat, köztük a 103-ik híres sorát: „Uram, Istenem, mindennél nagyobb vagy! Fönségbe és méltóságba öltözöl, a fény, mint köntös ölel körül.” (Zsolt 103,1-2).

Pál szemei még nem látnak, de őt már a kegyelem fény-köntösébe burkolták és éppen ezért becsüli meg az imént kapott új feladatát: „Menj, a pogányokhoz küldelek, hogy nyisd meg a szemüket, s visszatérjenek a sötétségből a világosságra” (ApCsel 26,18). Aki egyszer vak volt, tudja megbecsülni igazán a megvilágosodást, ahogy régi eleink a keresztséget hajdanán nevezték: fótiszmosz, illuminatio, megvilágosodás!

Caravaggio a kegyelem fénye kiemelésére szinte mindig kioltja az események természetes világosságát. A páli megtérés délidőben történt, ahogy a megtérés-történet nyomatékkal hangsúlyozza, mégis mindent sötétség vesz körül, csak az Isten harmatfénye hull alá, ahogy a János prológusa mondja: „Az igazi világosság, mely megvilágosít minden embert, a világba jött” (Jn 1,9).

Furcsa és sajátosan caravaggiói a képen, hogy amíg Saul kísérője, a lovász fejét lehajtva nem érti és talán nem is akarja érteni az egészet, nem emeli föl a fejét, hogy ő is napvilágra kerüljön, addig a kép közepét uraló hátasló engedelmes társa lesz az isteni kegyelemnek.

Igen, még arról a hátaslóról szólok, mert akármennyire is furcsa, a festő főszerepet szán neki is, a hátán fekvő újszülött mellett! Rómában vagyunk, ahol az akkor látogatható katakombákból ismerősek voltak a Megváltó születésének első kezdeti ábrázolásai, gyakorta elementáris egyszerűséggel: pólyába csavart Újszülött, mellette az ökör és a szamár. Nincs semmi történés. Mozdulatlanság és csend. Csendélet, amit a latin nyelvek egészen másként mondanak: natura morta, halott természet. Mintha Caravaggio tudna magyarul, mert ebben a csendben és mozdulatlanságban az Élet születik. Izajás, az Úrjövet nagy ádventi prófétája jelzi: „Az ökör megismeri gazdáját és a szamár urának jászlát” (Iz 1,3). Igen de itt egy lovat látunk! Caravaggio az említett szerződés jegyében szabad kezet kapott a megtérés misztériumának a megformálásában. Él is vele. Az első verzió harci ménjét „domesztikálja”, megszelídíti, s az állat hozzá még oly meztelen is, mint egy újszülött. Kantárja is csak arra jó, hogy oktondi lovászát a hirtelen „színében elváltozott” Gazdája fölismerésére vezesse, bár igyekezete hasztalan. Azt a vakító fényt – a leírások szerint – mindenki látta és amitől a ló természetesen megretten, de itt ez az állat békében van. Csupa sugárzó meleg, szinte érezzük a sima, fényes és fénybevont testének párálló hevét. Okos állatként jobb első lábát felemeli, nehogy kárt tegyen a lábai közé került gazdájával. Pontosan az ellentéte azoknak a harci méneknek, melyet Izrael kollektív emlékezete örökre és felejthetetlenül megőrzött a nagy győzelmi énekében: „Magasztalom az Urat, mert dicsőség övezi, a lovat és a lovast a tengerbe vetette” (Kiv 15.1-2). Ez az Egyiptomból szabadulás, a Húsvét, a megtérés és így Saul halála, Pál születése. Azt a lovat egyetlen pontos szóval lehet és kell jellemezni: szelíd állat.

A szelídségnek azt a fajtáját hordozza, ami a dühtől lihegő egykori Gazdáját is megszelídítette. Igen, a názáreti Jézus vonása ez, aki mindnyájunktól kéri: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű s megtaláljátok lelketek nyugalmát” (Mt 11, 29). Nemde ezt akarta a megrendelő saját magának, a lelke nyugalmát? El is temették a nevét viselő Cerasi kápolnába, de előbb még végrendelkezett, ő a Pápa főkamarása, az akkori Róma tán leggazdagabb embere. Minthogy eredeti foglalkozása orvos volt és ő is ott kezdte pályafutását apja nyomdokaiban, összes vagyonát a római Santa Maria della Consolazione kórházra bízta, azt is meghagyva, hogy a Caravaggiótól megrendelt képek, okvetlenül a helyükre kerüljenek. Az újjászületés békéjében halt meg és a Gondviselés kegyelméből a nagy lombard mester által festett képek azon kevesek közé tartoznak, melyek eredeti helyükön szolgálnak, a Santa Maria del Popolo templomban, amely elől északnak indul a régi Via Flaminia konzuli út, amin immár négyszáz éve érkeztek a zarándokok Rómába. Teszem hozzá, az első szent hely, amit a „falakon belül” meglátogattak, éppen a Megtérés misztériumát őrző ágostonrendi Santa Maria del Popolo temploma a híres Cerasi kápolnával, melyben Róma védőszentjei köszöntik a ma érkező zarándokokat is.

https://www.magyarkurir.hu/nezopont/saul-megterese-avagy-pal-megszuletese-ahogy-caravaggio-latta

-----------------------------------------------------------------------------------------

A Santa Maria del Popolo templom Cerasi kápolnájában szemben van Annibale Carracci „Mária mennybevétele”, balról Caravaggio „Péter megfeszítése”, jobbról pedig „Pál megtérése” festménye.

---------------------------------------------------------------------------------------

Megjegyzés: Rómában magántulajdonban, az Odescalchi Balbi palotában (Piazza dei Santi Apostoli, 80. nem látogatható) is van egy Caravaggio festmény Szent Pál megtérése címmel. Ezt a képet a Tiberio Cerasi monsignor által 1600-ban a kápolnája számára megrendelt mű első változatával azonosítják.

Michelangelo Merisi festménye dit Il Caravaggio (A Caravaggio) (1571-1610) 1594-1596 Méret: 237x189 cm Odescalchi Balbi Gyűjtemény, Róma – Szent Pál megtérése, Michelangelo Merisi a.k.a Il Caravaggio (61071-1). Olaj

https://www.facebook.com/photo/?fbid=877921154341994&set=pcb.877925137674929

https://www.turismoroma.it/en/places/palazzo-odescalchi-balbi

https://thearkofgrace.com/2012/08/24/conversione-di-san-paolo-odescalchi/

 ------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------