2014.12.27.

2014. november 30-án, harmincegy év után elköszönt a Vatikáni Rádiótól és hallgatóitól a magyar adás eddigi megbízott felelős szerkesztője, Vertse Márta. A rádióban eltöltött évekről, tapasztalatokról és önmagáról kérdezte a Magyar Kurírtól Bókay László a nyugdíjba vonuló főszerkesztőt.

– A Vatikáni Rádió magyar adását hallgatók jól ismerhetik hangját, a Magyar Kurír olvasói pedig írásait. Ön évtizedeken át a „pápa hangját” közvetítő rádió munkatársaként dolgozott. Hosszú időn keresztül főszerkesztője volt a Vatikáni Rádió magyar szekciónak. Mindig szerényen, csak az egyház fontos kérdéseiről hallhattunk, olvashattunk Öntől. Most, hogy pár hete nyugdíjas lett, mesélne önmagáról is?

– A bölcsészkaron szereztem angol-francia tanári diplomát. Egy esztendőn át a Jedlik Ányos Gimnáziumban tanítottam, majd egy nemzetközi osztályon dolgoztam. A munka mellett felsőfokú olasz nyelvvizsgát szereztem. 1980-ban Budapesten kötöttem házasságot olasz férjemmel. Akkoriban ezzel együtt rögtön megkaptuk az állampolgárságot is. Ennek ellenére hónapokig tartott, amíg a hivatalos papírokat sikerült elintéznem. Utána indulhattam csak új életem helyszínére: Rómába. Azonnal állást kerestem, bár férjem sok jóval nem biztatott.

– Gondolom, nehéz lehetett beilleszkedni a római társadalomba…

– Nem volt könnyű a kezdet. Nyelvtudásommal próbáltam elhelyezkedni. Néha akadt tolmácsolási lehetőség, a magyar nagykövetségtől is érkeztek felkérések. Csak később tudtam meg, hogy mindig baloldali szervezetekben, baloldali emberekkel találkoztak az otthonról érkezők. Nekem csak az volt furcsa, hogy az olasz partnerek eleinte „compagnanak”, vagyis elvtársnőnek szólítottak. Ezt nem értettem, hiszen Magyarországon se voltam senkinek „elvtársnője”. Többször a hátam mögé is néztem, vártam az elvtársnőt. Rájöttem, ez a megszólítás nekem szól. Ekkor jeleztem, hogy én signora, vagyis hölgy vagyok…

– Ennyire általános volt baloldalinak lenni Itáliában?

– Igen. Rettenetes élményem volt például, amikor Assisibe kísértem egy delegációt. A város polgármestere fogadott bennünket. Ő is kommunista volt. Az önkormányzati tagok közül többeknek orosz feleségük volt. Lenin-kép lógott a falon, még a virágvázáról is Lenin nézett ránk. Számomra borzalmas ellentétet jelentett ez Szent Ferenc városával és az én világnézetemmel szemben. Akkor nagyon sok ilyen moszkovita volt komoly pozícióban. Talán az idősebbek még emlékeznek a szovjet gépkocsi ipar remekére, a Zaporozsecre. Gyönyörűen kifényesítve álltak az olasz hivatalok előtt. Férjem világosított fel: az itteni kommunisták így is támogatják a szovjet rendszert. Hozzátette, persze nem ezeket a kocsikat használják, ők is Mercedesszel járnak.

– Milyen kapcsolatot ápolt a Rómában élő többi magyarral?

– 1982-ben Kovács Angelusz atya segítségével találtam meg a kapcsolatot a magyar közösséggel. Ő az olaszországi magyarok lelkipásztoraként motorkerékpárral járta be az egész országot. Mindig úton volt, nagyon sokat tett értünk. Rómában, a Via Venetón lévő kapucinus kolostorban lakott. A közelben volt a magyarok találkozóhelye. A csoport tagjai közt javarészt hasonló, olasz-magyar vegyes házasságok feleségei voltunk. Havonta egyszer mindenki hozott egy kis süteményt, beszélgettünk és tapasztalatainkkal segítettük egymást. Ezek a találkozók azért is fontosak voltak, mert sok magyar asszony eldugott apró falvacskába házasodott. A legtöbb asszonynak magasabb volt az iskolai végzettsége, mint a férjének, sokszor ez okozott feszültségeket a családban. Angelusz atya ezeknek a házasságoknak a helyrehozásában, a másik félnek a megértésében is nagy segítség volt.

– E találkozók révén jutott el a Vatikáni Rádióba?

– Igen. Itt ismerkedtem meg Pighini-Szabó Zsuzsával is. Amikor megszületett a kislánya, engem is meghívott a keresztelőre. Ott találkoztam Ipacs Katalinnal, a rádió egyik munkatársával. Beszélgettünk. Ő a végzettségemről, nyelvtudásomról érdeklődött. Utóbb derült ki, hogy munkatársat kerestek, mert távozni készült a rádióból Puskely Mária Kordia nővér. Egyszer csak megszólalt otthon a telefon, behívtak a rádióba. Szabó Ferenc és Kozma György jezsuita atyák fogadtak. Beszélgettünk, végül alkalmasnak találtak arra, hogy a rádióban dolgozzak.

– Milyen volt akkor a munka, mennyiben változott mára?

– A ’80-as években még természetesen írógépeken kopogtuk le a stúdióban felolvasandó szövegeket. A technikai feltételek nem voltak olyan kényelmesek, mint manapság. Olasz technikus vette fel stúdióban az adásokat, ma már ezt is magunk csináljuk. A magyarul nem értő kollégának el kellett magyarázni, hogy hol bakiztunk, hova menjen vissza a felvételben. Indigóval készítettük az írásokat, mert már akkoriban is jó kapcsolatunk volt a Magyar Kurírral. Kezdetben meghallgatták esti műsorainkat, azt leírták és stencilpapírral sokszorosították. Ezek érkeztek aztán a plébániákra, hogy ott is hírt kaphassanak mindarról, ami a Vatikánban történt.

Később óriási forradalmat jelentett a telefax megjelenése. Ettől kezdve még jobban vigyáztunk, ügyeltünk cikkeink külalakjára is. Külön szertartás volt mindennap, amikor Ipacs Kati és jómagam rítusszerűen elkísértük Szabó atyát a második emeleten lévő egyetlen faxkészülékhez és onnan elküldtük a Kurírnak a kész szöveget. A világ azonban fejlődött, s hamarosan az interneten keresztül juttattuk el az anyagokat. Régen hatalmas magnószalagokra rögzítettük a műsort, este fél 7-ig kellett leadni, hogy adásba kerülhessen. Mára mindez már számítógépeken keresztül történik. Évek óta honlapot is szerkesztünk, sokszor egy-egy eseményről rádiós és újságírós verziót is kell készítenünk. Jelen vagyunk a Facebookon is, látogatóink száma ugrásszerűen növekedik.

– Ferenc pápa megválasztásával változott a rádióban dolgozók munkája?

– Péteri szolgálata a kommunikációban is nagy változást jelent. Korábban az volt a tapasztalat, hogy három egyenlő részre oszlott egy-egy műsor. Harminc százalékban beszéltünk a pápa napi tevékenységéről, ugyanennyiben a Szentszékről és a maradék egyharmadban a hazai egyház eseményeiről. Utóbbi a rendszerváltozás előtt azért is különösen fontos volt, mert sokszor még a hazai eseményeket is tőlünk tudhatták csak meg a hallgatók.

Visszatérve azonban a kérdéshez, Ferenc pápa sok meglepetést jelentett számunkra. A Szent Márta-házban bemutatott reggeli szentmiséin elhangzó prédikációk óriási érdeklődést váltottak ki a kezdetektől. Ezeket eleinte csak összefoglaltunk. A hallgatók azonban kérték az egész szöveget. Most már két szöveget kell írnunk: egy rövidebbet, amely a rádióban hangzik el, egy hosszabbat pedig a honlapra.

Ferenc pápáról szeretnénk mindent elmondani, de ez lehetetlen. A pápa ahhoz is hozzászoktatott bennünket, hogy különböző interjúkat ad lapoknak, magánszemélyeknek. Sokszor erről mi is csak megjelenésük után szerzünk tudomást. Hivatalos megnyilatkozásainak szövegét se közölhetjük anélkül, hogy a valóban elhangzottakat ne hallgattuk volna meg, hiszen sokszor improvizál, szabadon mondja el beszéde legfontosabb részeit. Megfigyeltük: olvassa a leírt szöveget, majd egy pillanatra megáll, huncutkásan az emberekre néz, és szabadon kezd beszélni. Nekünk erre is figyelnünk kell. Tényleg olyan, mint egy atya.

– Aki a Vatikánban dolgozik, a pápa rádiójának munkatársa, az a pápával közelebbről is találkozhat?

– Személyesen pápával még „civilként” találkoztam. Jelen voltam 1980-ban a magyar kápolna (a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnája –a Szerk.) felszentelésén. Olasz férjemmel és anyósommal vettem részt a szentelésen. Ott láttam Szabó Ferencet, aki magyarul olvasta a pápa homíliáját. Akkor láttam először közelről II. János Pál pápát. Nem is mertem arra gondolni, hogy egyszer majd munkatársa leszek. Vatikáni alkalmazottként először egy általános kihallgatásokon találkoztam vele. Volt azonban olyan karácsonyi szentmise is, melyet a kisebb nyelvi szekciók is közvetíthettek. Szabó atyát én kísértem a bazilikába, az ott kialakított stúdióba. A szentmise végén II. János Pál pápa minden egyes munkatárshoz odament, megköszönte a munkánkat.

XVI. Benedek pápával is találkozhattam személyesen. Egy szerdai általános kihallgatáson elé járulhattunk, és megköszönhettük minden magyar nevében, hogy a diplomatáknak adott újévi fogadásán olyan szépen megemlékezett az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulójáról.

Ferenc pápa szolgálata kezdetén elmondta, minden munkatársával személyesen szeretne találkozni. A Szent Márta-házban mondott egyik reggeli miséje után találkozhattunk vele. Korábban készítettem egy interjút a Buenos Airesben működő Mindszentynum magyar kulturális központ vezetőjével. Ő elmondta, hogy Bergoglio atya volt a Magyarországról Argentínába menekült angolkisasszonyok lelkipásztora, így Ferenc pápa jól ismerte az ottani magyar közösséget. Amikor a mise után pár szót válthattunk vele, én erről is beszéltem neki, hidat építve Argentína, a magyarok és a Vatikán közt. Ferenc pápa egyik legfontosabb üzenete számomra – melyre ő példát is ad –, hogy a szeretettel szeretetet tudunk magunk körül ébreszteni.

– Aki ismeri Önt, tudja, nyugdíjba vonulása nem a semmittevés időszakát jelenti.

– Nagyon sok tervem van. Szeretném Rómát még jobban felfedezni, amelyre az elmúlt évtizedekben kevés időm maradt a munka és a két gyerek nevelése közben. Szeretném a magyar közösséggel még szorosabbra fűzni a kapcsolatot. A Római Magyar Akadémián tartott programokról munkám miatt szinte mindig lemaradtam. A résztvevőkkel sokszor készítettem interjút, de az eseményre már nem tudtam elmenni. Továbbra is szeretnék hasznára lenni mind a hazai, mind a világegyháznak. Ez természetesen azt is jelenti, hogy adott esetben szívesen segítek a rádió munkájában is, ha hívnak. Remélem, többször látogathatok Magyarországra is, hogy találkozhassam az otthoni rokonokkal, barátokkal. Ikerlányaim is érdeklődnek Magyarország iránt, diplomamunkáik témája is szülőhazám volt.

-----------------------------------------------------------------------

http://www.magyarkurir.hu/hirek/vertse-marta-szeretetet-ebreszteni-magunk-korul

-------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------

http://mno.hu/roma/kozpontilag-blokkoltak-a-vatikani-radio-adasat-1145289

--------------------------------------------------------------------------

A Mindszenty József életműdíj Isten dicsőségét, a katolikus hit elmélyülését szolgálja

Vertse Márta beszámolója 2022.05.23.

2020-ban részesültem abban a megtiszteltetésben, hogy számomra ítélték oda a Mindszenty József életmű díjat, amelyet a Tiszteletreméltó Isten Szolgája által 1972-ben alapított Magyarországi Mindszenty Alapítvány hozott létre 2015. május elsején, Munkás Szent József ünnepén, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek jóváhagyásával. Ez egy vándordíj, amelynek egyidejűleg legfeljebb hét személy lehet a tulajdonosa, élethossziglan lehet birtokolni, ünnepélyes formában kerül átadásra egy latin nyelvű adományozó levéllel és Mindszenty bíboros bronzból készült szobrával együtt, amely Hermann Zsolt alkotása. Mása annak a szobornak, amelyet szintén ő készített és amely ma a Mindszenty téren, az egykori Conti utcai ÁVH-s börtön előtt áll 2017 óta, ahol a bíboros 1949 szeptembere és 1954 májusa között raboskodott.

Az életműdíj megalapításáról szóló dokumentum leszögezi, hogy szolgálni kívánja Isten dicsőségét, a katolikus és keresztény hit elmélyülését, Isten Szolgája Mindszenty József tiszteletének további erősödését, valamint a boldoggá és szentté avatásának mielőbbi megvalósulását, de céljai között szerepel az is, hogy a díjazottak között személyes kapcsolat jöjjön létre.

P. Criscuolo OFM kapucinus Aviánói Boldog Márk ügyének posztulátora

Idén Vincenzo Criscuolo OFMCap kapucinus atyának, a Szentté avatási Kongregáció főrelátorának ítélték oda a díjat, akivel hosszú éveken át együttműködhettem a boldoggá avatási eljáráshoz szükséges Positio elkészítésében. Ő kért meg, hogy gyűjtsek anyagokat többek között a Bíboros haláláról és temetéséről. De számos dokumentumot is lefordítottam, például a Mindszenty József bíboros teljes jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálásáról szóló hivatalos nyilatkozatot, a Legfőbb Ügyészség határozatát, amely 2012. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén jelent meg. Továbbá elvégeztem a mintegy 860 oldalas kötet kefelevonatának lektorálását, mind a magyar vonatkozású tartalmi részek, mind a magyar nevek, helységnevek helyesírását tekintve. Egyfajta összekötő kapocs szerepét töltöttem és töltöm be ma is a Magyarországi Mindszenty Alapítvány és a Szentté avatási Kongregáció között, hiszen az eljárás tovább folytatódik.

A világjárvány miatt én is csak idén vehettem át az életműdíjat az idei díjazottal, P. Criscuoloval együtt. Vincenzo atyát én fogadhattam május 6-án, délután a Ferihegyi repülőtéren, és kérésének megfelelően szálláshelyére, az alsóvízivárosi Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplomhoz kapcsolódó, Fő utcai olasz kapucinusok rendházába kísértem. Az Aviánói Boldog Márk budapesti olasz lelkészség 2004 óta működik. A történet különlegessége, hogy Vincenzo atya volt kapucinus elődje boldoggá avatásának posztulátora. XI. Ince pápa követe jelen volt 1686-ban Buda visszafoglalásakor, erre emlékeztet a rendház előtti szobra. Vincenzo atya egy alkalommal járt előzőleg Budapesten, 36 évvel ezelőtt. Elmesélte, hogy akkor egy Buda visszafoglalásáról szóló kiállítást tekintett meg a Várban, ahol nem volt semmiféle utalás Aviánói Márk szerepére. Bírálatát hosszasan bele is írta olaszul a vendégkönyvbe.

Mindszenty bíboros álma a „Pannonia Sacra”

Szombaton reggel korán indultunk autóval az immár 1991 óta minden évben megrendezésre kerülő országos Mindszenty József engesztelő zarándoklatra, Kovács Gergely, okleveles posztulátor, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány képviselője vezetett bennünket, Dr. Nagy Brigitta, az Alapítvány irodavezetője társaságában.

Fél 10 körül érkeztünk meg az esztergomi bazilikához, amelyet már nagy hívősereg vett körül, jelen voltak a biciklis zarándokok, sok gyermek, zenekarok, vidám, lelkes hangulat uralkodott az egész téren. Csak az autóból kitekintve tudtuk megcsodálni Vlagyimir Szurovcev orosz szobrász Mindszenty bíborosról készült alkotását, amelyet 2015-ben avattak fel. Az alkotó akkor elmondta, hogy művének a vezető motívuma az a Mindszentytől vett idézet volt, amely a szobor talapzatán fel is van tüntetve: „Imádkozom a szeretet és a béke világáért.” Ezeknek az orosz művész által bronzba vésett szavaknak ma különösen nagy a súlya.

Mielőtt elfoglaltuk volna helyünket az oltár két oldalán elhelyezkedő stallumban, megmutattam Vincenzo atyának a Bazilika Dunára néző oldalát, a 2001-ben újjáépült Mária Valéria hidat, amelynek égbe meredő romjai évtizedeken át emlékeztettek a második világháborúra. Felidéztem neki, hogy a hidegháború idején a dombról letekintve szovjet katonákat és harckocsikat láthattunk. Most pedig a Bazilikát körülvevő légkör azt sugározta, hogy a jelenlévők közös vágya a Pannonia Sacra, Mindszenty bíboros álmának a megvalósulása.

„Az egyház iránti önzetlen odaadás példaképe” – Szent VI. Pál szavai a Bíborosról

A fél 11-kor kezdődő szentmisének Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek volt a főcelebránsa, a homíliát pedig Francesco Moraglia velencei pátriárka mondta. Erdő Péter bíboros a szertartást megnyitó szavaival köszönetét fejezte ki a velencei pátriárkának a magyar nép iránti szolidaritásáért és testvéri szeretetéért.

A velencei pátriárka homíliájából most csak két gondolatot szeretnék kiemelni. Idézte Szent VI. Pál pápa szavait, amelyeket 1971. szeptember 3-án, a püspöki szinódust megnyitó szentmisén mondott. „Az Apostoli Szentszék és a magyar egyház közötti ezeréves egység dicső jelképének” nevezte a koncelebráló bíborost: „Példaképe ő a hitben gyökerező, megingathatatlan erősségnek és az egyház iránti önzetlen odaadásnak, amit előbb fáradhatatlan munkásságával és őrködő szeretetével, majd imáival és hosszú szenvedéseivel mutatott meg”. Mindszenty bíboros Emlékirataiból pedig többek között azt emelte ki, hogy mélységes tisztelettel misézett a Szent Péter-bazilikában a nagy pápának, XII. Piusznak sírjánál. (Emlékirataim, 2002, 503.) Tudjuk jól, hogy Pacelli pápát milyen szoros kapcsolatok fűzték Magyarországhoz, mint az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus, vagy a Szent István koronája iránti mély tisztelete, amelyről budapesti tartózkodása idején személyes tanúságot tett. A szentmise végén, Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, a Kardinal Mindszenty Stiftung és a Magyarországi Mindszenty Alapítvány elnöke úgy, mint Rómában is, imádkozott Tiszteletreméltó Isten Szolgája mielőbbi boldoggá avatásáért.

A szertartás után Erdő Péter bíboros prímás vezetésével levonultunk a kriptába, és itt teljesült Vincenzo atya kívánsága, az, hogy imádkozhatott Mindszenty bíboros sírjánál, ahol égő mécseseket, gyertyákat helyeztünk el. Ezt követte a Szent Adalbert központban az ünnepélyes díjkiosztás és nagyszabású fogadás. Először az idei díjazott, Criscuolo atya laudációját olvasta fel olaszul Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, a Kardinal Mindszenty Stiftung és a Magyarországi Mindszenty Alapítvány elnöke, majd az én munkám méltatása hangzott el, a díjakat Erdő Péter bíboros prímás nyújtotta át. Az egész számomra olyan volt, mintha egy filmet néznék, mintha nem velem történnének meg ezek az események. Vincenzo atya is nagy alázattal fogadta a díjat, mondván, hogy ő csak a munkáját végezte el. Ez részben igaz, hiszen minden eljárást ugyanazzal az aprólékos munkával, körültekintéssel végez, de azt is hozzá kell tennem, hogy aki járt dolgozószobájában, az meggyőződhet róla, hogy Mindszenty bíboros ügye különösen közel áll a szívéhez, erről fényképek is tanúskodtak már. Ugyanis az iroda egyik falán számtalan fiók sorakozik, amelyek az egyes eljárások dokumentációját őrzik, de csak az egyikre van kitéve kép, ez pedig éppen Mindszenty bíboros imádkozó kegyképe.

„Mindszenty bíboros tanúsága időtlen és időszerű” – P. Rupnik SJ

A díjkiosztó fogadást követően visszatértünk Budapestre és felkerestük a Magyarországi Mindszenty Alapítvány Horánszky utcai székházát, hogy ott megtekintsük a Bíboros személyi tárgyait, majd a Conti utcai börtönben P. Vincenzo szentmisét mutatott be. A Bíboros több mint négy évet töltött itt embertelen kínzások közepette, 1949. szeptember 27-től 1954. május 13-ig. Hosszú hónapokig szentmisét sem mutathatott be. Az ÁVH – Államvédelmi Hatóság egykori börtöncellái, a rácsok, korlátok, ajtók, ma is sok helyen eredeti állapotukban láthatók. 1945-48 között a szovjet katonai bíróságé volt az épület. Az egykori börtön ma bűnjelraktár, vagyis lepecsételt helyiségekben a folyamatban lévő bűnügyek bűnjeleit tárolják, vizsgálják.

Vincenzo atya mély meghatottsággal mutatta be a szertartást a cellában, amely nagy valószínűséggel Szent Pio bilokációjának a helyszíne volt. A szertartáson Kovács Gergely, én és Török Janka, a Mindszenty Alapítvány munkatársa vettünk részt. Nagyon megható volt, hogy a szentmisén használt áldozati kelyhet Szent VI. Pál pápa ajándékozta Mindszenty bíborosnak. Csak a mi kedvünkért nyitották ki az egykori börtönt, csak mi voltunk ott a kísértő emlékekkel, leírhatatlan volt az egész hangulata.

Mindszenty bíboros Emlékirataiból tudjuk, hogy cellája ablaka alatt állították fel a bitófát és itt akasztották fel a halálra ítélteket, közöttük Rajk Lászlót és társait. A bíboros ablakából nézte végig a kivégzéseket, imádkozott az elítéltekért, feloldozta és megáldotta őket. A cellában ki van állítva P. Marko Rupnik szlovén jezsuita atya festményének egy másolata, amely a gazdagréti Szent Angyalok templomában látható és Pio atya bilokációját ábrázolja Mindszenty bíboros cellájában. Rómába visszatérve értesítettem az eseményről Rupnik atyát, megköszönve neki, hogy a Szent Pio atya Positio-jában szereplő mintegy 160 bilokáció közül éppen ezt ábrázolta mozaik alkotásában San Giovanni Rotondo 2009-ben felszentelt új templomában, valamint köszönetemet fejeztem ki összes többi művéért, amelyekkel országunkat gazdagította, mint a mátraverebély-szentkúti Mária kegyhely mozaik ábrázolásai és a gazdagréti Szent Angyalok templom csodálatos alkotásai.

Válaszában, miután megköszönte az értesítést, így írt: „A bíboros élete és tanúságtétele időtlen és nyilvánvalóan időszerű ezekben a napokban. És egyre inkább azt gondolom, hogy Pio atya is, amikor ott volt nála, mondott egy olyan szót, amely túlmutat az időn, tanúsítva a Lélekben való élet igazságát, amely prófétai és szabad. Isten segítsen meg bennünket, üdvözlöm Krisztusban, P. Rupnik”.

Vasárnap délelőtt a Szent István bazilikát kerestük fel, de előtte végigsétáltunk a Szabadság-téren, hogy megtekintsük az Amerikai Nagykövetség épületét, amelyet csak messziről láthattunk, mert sokkal jobban be van kerítve, mint annak idején. Így az emléktábla szövegét sem olvashattuk el. Viszont Vincenzo atya, aki jól ismeri Mindszenty bíboros minden írását, egész életét, meggyőződhetett róla, hogy a Bíboros, ablakából éppen a ma is álló szovjet emlékműre látott, amelynek aranyozott ötágú csillagát gyakran fényesítették, az oszlop előtt tartották nagy zajjal a kommunista ifjúsági gyűléseket.

„Devictus vincit” – Legyőzetve győz

A Szent István bazilika kincsestárában megtekintettük Mindszenty bíboros emlékeit, többek között a híres „Devictus vincit” szentképet, személyes tárgyait, liturgikus öltözékeit, majd pedig siettünk a Terror Házába. Már máskor is jártam ott, de most is hátborzongató volt viszont látni a szovjet tankot, csak úgy, mint 1956 novemberében az Izabella-utcai házunk előtt. Éjjel lőtte a szemközti házat, mert annak a tetejéről fiatal forradalmárok dobtak rá kézigránátot. Vincenzo atya is megrendülten járta végig a termeket, az egyikben meghallgattuk Mindszenty bíboros beszédét az ítélethozatala előtt, miközben archív filmhíradókat vetítettek róla. A Könnyek termében, amely emléket állít mind a nyilaskeresztesek, mind a kommunizmus áldozatainak, Vincenzo atya megállt és kérte, hogy imádkozzunk közösen minden kegyetlenség áldozataiért. Latin nyelven mondtunk el egy Miatyánkot, egy Üdvözlégy Máriát és egy Dicsőséget, mivel kiváló idegenvezetőnk angolul kísért bennünket. Mindnyájan megállapítottuk: milyen jó, hogy egyházunknak van közös nyelve! P. Vincenzo a következőket írta be a látogatás végén a Terror Háza vendégkönyvébe: „Ez a múzeum késztessen mindnyájunkat arra, hogy jobbak legyünk, hogy az egész emberiség jobbá váljon. Isten bocsásson meg azoknak, akik tévedtek, Isten segítsen mindnyájunknak, hogy jobbak legyünk és a jó útjait kövessük, járjunk a szeretet ösvényein”.

Isten, egyház, haza – hűség Szent István örökségéhez

Vincenzo atya vasárnap délben visszatért Rómába, az én „hivatalos” programom még hétfőn délelőtt folytatódott. Kovács Gergellyel felkerestük a Kútvölgyi Engesztelő Kápolnát, ahol Regőczy István atya, az Isten Vándora örökségét nagy gonddal folytató Beatrix Van de Borre belga nővér fogadott bennünket. Itt megtekintettük azt a kápolna melletti emlékszobát, amelynek egyik oldalán Mindszenty bíboros hagyatéka, másik részében pedig Regőczy atya emléktárgyai láthatók. Beatrix nővér beleegyezésével én itt helyeztem el az életműdíjjal járó szobrot, amelyet halálunk után vissza kell szolgáltatni az Alapítványnak – ez történt Mészáros István professzor esetében. Vincenzo atya a budai olasz kapucinusok rendházában hagyta a szobrot, én pedig a Mindszenty emlékszobában állítottam ki, egy hasonló nagyságú, kb. fél méteres Szent István szoborral párhuzamosan, jelképesen utalva az ezeréves kezdetekre és napjainkra. Az emlékszobában találhatók Mindszenty bíboros személyes tárgyai, amelyeket az Amerikai Nagykövetségen használt, többek között imazsámolya is. Ezeket a bútorokat Regőczi atya vásárolta fel még annak idején árveréseken, Belgiumból kapott pénzen.

Beszámolóm végén még szeretném megemlíteni: nagy öröm volt számomra, hogy a május 7-i szertartást lélekben követték dél-amerikai magyar testvéreink is, mivel továbbra is levelezek Balthazár Mártával, az Argentínai Magyar Intézmények Szövetségének elnökségi tagjával, a Buenos Aires-i magyarok kulturális központja, a Mindszentynum, képviselőjével, akikkel Ferenc pápa megválasztása után vettem fel a kapcsolatot. Ő személyesen is köszönthette Mindszenty bíborost 1975-ös caracasi látogatása idején, és azóta is ápolja emlékét. 2016-ban személyesen átnyújthatta Ferenc pápának a dél-amerikai magyarok levelét, amelyben Mindszenty bíboros boldoggá avatását kérik. A Mindszentynum ma is hirdeti, hogy bár a bíboros nem jutott el Argentínáig, „lelke itt lebeg közöttünk, két imádságra kulcsolt keze, fennkölt lelkét sugárzó két szeme és szavai biztatóan hatnak ránk: Ne hagyjátok el a magyar templomot és az iskolát”.

Úgy érzem, hogy Tiszteletreméltó Isten Szolgája, Mindszenty József bíboros szavai, amelyeket a Dél-Amerikában szétszórtságban élő magyarokhoz intézett búcsúlevelében, ma is kötelezik mindnyájunk lelkiismeretét: „maradjatok hűek apáitok és őseitek szent örökségéhez, Szent István végrendeletéhez, ami így szól: hűség az Úr Istenhez, Krisztushoz, a Nagyasszonyhoz, az Egyházhoz és a magyar hazához”.

https://www.facebook.com/vaticannews.hu/photos/pcb.5560647093946865/5560629913948583/

Pio atya bilokációja Mindszenty bíboros börtöncellájában
P. Marko Rupnik SJ szlovén jezsuita atya alkotásának másolata.

https://www.facebook.com/vaticannews.hu/photos/pcb.5560647093946865/5560634170614824

-----------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------