2019.01.21.

Rómában Cestius fehér piramisa melletti protestáns temetőben (Cimiterio Acattolico) a két angol költő óriás Shelley és Keats sírja mellett van még egy nagyon sokat fényképezett sír, ami a szobráról nevezetes. A szobor a Gyász angyala, - ez az egyik legszomorúbb sír a temetőben.

A Gyász angyalát William Wetmore Story (1819-95) amerikai szobrász faragta a feleségének elvesztése okozta fájdalmában. Felesége volt az öröme, minden segítsége, s a szobor volt utolsó nagy munkája, mert egy évvel később, 76 éves korában ő is meghalt.

--------------------------------------------------------------------------
https://www.wantedinrome.com/yellowpage/angel-of-grief-in-romes-non-catholic-cemetery.html

-------------------------------------------------------------------------

-------------------------------------------------------------------------------------------------

A temető története

A legkorábbi ismert temetkezés Dr. Arthuré, egy Edinburgh-ból származó protestáns orvosé 1716-ban. Az angol költők, John Keats és Percy Bysshe Shelley, valamint az orosz festő, Karl Brjullov és az olasz marxista, Antonio Gramsci itt nyugszanak.

Mivel a katolikus egyház normái tiltották a nem katolikusok – beleértve a protestánsokat, zsidókat és ortodoxokat –, valamint az öngyilkosok megszentelt földön való temetését (ezeket haláluk után a keresztény közösség „kiutasította”, és a falakon kívül vagy azok szélén temette el), a temetések éjszaka történtek, hogy elkerüljék a vallási fanatizmus megnyilvánulásait, és megőrizzék a temetési szertartáson részt vevők biztonságát.

Kivételt képezett Sir Walter Synnot, akinek 1821-ben sikerült fényes nappal eltemetnie lányát; egy csoport őr kísérte, hogy megvédjék a fanatikusok betöréseitől.

A 18. és 19. században a nem katolikus temető területét „a római nép rétjeinek” nevezték. Közterület volt, ahol a szarvasmarhákat legeltettek, a bort pedig az úgynevezett Monte dei Cocciban kialakított üregekben tárolták, egy mesterséges dombon, ahová a rómaiak szórakozni jártak.

A területet Caius Cestius piramisa uralta, amely évszázadokon át a város egyik leglátogatottabb emlékműve volt. Maguk a nem katolikusok választották ezeket a helyeket temetkezési helyeiknek, és ezt a Szent Hivatal 1671-es döntése engedélyezte nekik, amely hozzájárult ahhoz, hogy a városban elhunyt „nem katolikus úrhölgyeket” megkíméljék a szégyenteljes Muro Torto temetőben való eltemetéstől.

Az első protestáns temetés a száműzött VII. és II. Jakab király egyik követőjéé, William Arthuré volt, aki Rómában halt meg, ahová a skóciai jakobiták vereségét követő elnyomás elől menekülve jött. További temetkezések következtek, amelyek nemcsak II. Jakab király udvaroncait érintették, akik időközben Rómában telepedtek le. Állítólag 1732-ben az angol király kincstárnokát, William Ellis-t temették el a piramis lábánál.

Addigra a terület brit temetővé vált, bár az ott eltemetettek nem csak az Egyesült Királyságból származtak.

A temető hivatalos elismerés nélkül alakult ki, és csak 1700 végén kezdtek a pápai hatóságok gondoskodni róla. Csak az 1820-as években nevezett ki a pápai kormány egy gondnokot a terület és a temető funkcióinak felügyeletére.

A közvélemény érdektelenségét főként az a tény okozta, hogy az akkori mentalitásban, ahol a katolikusok csak a templomban történő temetkezéseket képzelték el, a nem katolikus temetkezéseket lehetővé tevő temető nem számított kiváltságnak.

A tizenkilencedik század elején csak magyalnövények nőttek a területen, és a vidéken szétszórt síroknak, ahol szarvasmarhák legeltek, nem volt más természetes vagy mesterséges védelme, mivel a temetőt ma díszítő ciprusokat később ültették.

1824-ben egy vizesárkot emeltek, amely körülvette a temető ősi részét. Az ókorban a keresztek vagy feliratok tilosak voltak, mint minden nem katolikus temetőben, legalábbis 1870-ig.

Hosszú ideig közös sírok voltak, amelyeket nemzetek szerint osztottak fel: Németország, Görögország, Svédország és Románia.

2011-től a temető őrzését és kezelését külföldi képviselőkre bízták Olaszországban. A hatalmas, százéves ciprusok, a sírok egy részét körülvevő zöld rét, a római falak mögött álló fehér piramis, valamint a macskák, amelyek zavartalanul sétálnak a világ minden nyelvén írt sírkövek között, sajátos aurát kölcsönöznek ennek a kis temetőnek.

-------------------------------------------------------------------------------------