Azt mondják, a western jellegzetesen amerikai műfaj. Mégis, a zsánert megújító, megtermékenyítő alkotások nagyrészt a nagy vízen túlról érkeztek. Mindenekelőtt Olaszországból. Ez volt a spagettiwestern. A rövid áttekintéshez az apropót a Netflixen látható olasz westernek adják, noha némelyiknek még magyar címe sincs: Django spara per primo; Drágán adom a bőröm; Gyújtsátok meg a kanócot… itt jön Sartana; Öld meg mindet, és gyere vissza egyedül; Quel caldo maledetto giorno di fuoco.

Az 1960-as évek elejére az amerikai western kifutotta magát, saját karámjai között vergődött. Képtelen volt a megújulásra, csak önmagát ismételte, legföljebb a csomagolás lett drágább (Az Alamo-erőd, A vadnyugat hőskora, Cheyenne ősz/A cheyenne indiánok alkonya) A változás szele Európából, Itáliából érkezett. Az olasz filmesek mindig is híresek voltak arról, hogy elképesztő rugalmassággal követik a filmdivat változásait. A klasszikus műfaj az (ál)történelmi, mitológiai filmek lecsengésével került az érdeklődés középpontjába.

A műfaj újjászületése, a korlátok kitágítása, a szituációk átértelmezése a spagetti western érdeme, amely alapjaiban ingatta meg a klasszikus westernt – mind témájában, mind stílusában. Éppen az hiányzott e filmekből, amit azután a Sergio Leone vezette csapat oly bőkezűen produkált: „az újra feltalálás ereje, ami épp annyira alkotó önállóság, mint az idegen példaképektől való függőségünk világos tudata.” (Pierre Lachat)

Az olasz western sajátossága, hogy a vadnyugatnak az európai, sajátosan olasz értelmezését adják. A western az olaszok számára nem az amerikai nyugat pionírjainak úttörését, a természettel és az őslakosokkal folytatott heroikus küzdelmét tükrözi, hanem az olasz hagyományokat, amelynek középpontjában a család, a vallás és a vendetta áll. De ezek a hagyományok (is) legtöbbször kifordítva – sokszor a végletekig eltúlozva, hol elképesztő brutalitással, hol fekete humorral fűszerezve, és egy teljesen újfajta zenei hangzásvilággal – jelennek meg.

Kedvcsinálónak itt a Jó, a Rossz és a Csúf előzetese:

Megváltoztak a vadnyugatot benépesítő karakterek is, amely összefüggésben van az erőszak előtérbe kerülésével. Míg az amerikai westernben a hősök csúnyán halnak meg a háttérben, a spagetti westernben az előtérben, és kísértetiesen szépen. Ráadásul ezek a „hősök” nem egyenes jellemek, nem a jellemüket külsőségekben is ábrázoló fehér és fekete Steton-kalapos hősök, hanem magányos, gyökértelen figurák, csúfak, piszkosak és olykor gonoszak. Djangónak, Sartanának, Ringónak vagy Sabatának hívják őket, de néha még nevük sincs, egyszerű Senkik.

Az erkölcs és a tisztesség ismeretlen fogalom számukra, gátlástalanul, hideg számításból és önös érdekből ölnek, gyilkolnak. Mert ha felvállalnak egy ügyet, azt sohasem rokonszenvből, segítőkészségből teszik, hanem pénzért, olykor Egy maréknyi dollárért. Az egyetlen közös tulajdonságuk a 45-ös Colt vagy éppen a géppuska kezelésében való hihetetlen jártasság.

A spagettiwestern amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan véget is ért. A csúcsot Sergio Leone (A Jó, a Rossz és a Csúf, Volt egyszer egy vadnyugat), Sergio Corbucci (Django), Duccio Tessari (Ringo-filmek) Gianfranco Parolini (Sabata-filmek) mozijai és Sergio Sollima Számadás-trilógiája jelenti. A sztárjai között akad néhány hollywoodi nagyágyú (Henry Fonda, Charles Bronson, Yul Brynner, Burt Reynolds), több hollywoodi mellékszereplő, akiből Európában lett sztár (Clint Eastwood, Lee Van Cleef) néhány kiöregedett revolverhős (Lex Barker, Rod Cameron, Cameron Mitchell), és számos hazai, legtöbbször kék szemű legény (Franco Nero, Giuliano Gemma, Terence Hill). Bár a spagettiwestern önálló alműfajjá vált, alig egy évtized alatt kifáradt, lecsengett. a a hattyúdala Enzo G. Castellari Keomája volt 1976-ban. Azóta elvétve bukkan fel. Több mint harminc évvel később Quentin Tarantino a Django elszabadul című filmjével tisztelgett előtte.

Most akkor makaróni vagy spagetti? Nekem mindegy, a lényeg, hogy western legyen. De honnan jött az elnevezés? Kuroszava Akira A testőr című filmje adta az ötletet Sergio Leonének, hogy a történetet vadnyugati környezetbe helyezze át. Pontosabban a mexikói határvidékre, amelyre érdekes módon az amerikai western addig szinte ügyet vetett. Pedig kevés izgalmasabb, veszélyesebb helyszín létezik ennél: fantasztikus terep, az ember olcsóbb errefelé, mint a fegyver, és akkor nem is beszéltünk az apacsokról és a szomszédban zajló forradalomról. Az Egy maréknyi dollárért sikere arra ösztönözte Leonét, hogy tovább kalandozzon a témában, így született meg a két laza folytatás (Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf).

A nevezetes Dollár-trilógia mérföldkő lett a vadnyugati film történetében, nemcsak elindította a spagettiwestern hullámot, de kihatással volt az amerikai westernre, és sztárt csinált Clint Eastwoodból. A makaróniwestern elnevezést is Leone filmje ihlette. Az Egy maréknyi dollárért Japán bemutatója kapcsán Nagaharu Jodogava filmkritikus nevezte így a filmet, alighanem arra utalva, hogy kívül szép, de belül üres – a makaróni száraz tészta, keskeny cső formájú –, vagyis nem lehet egy napon említeni a mintájául szolgáló Kuroszava filmmel. A kezdetben lekicsinylőnek szánt spagettiwestern elnevezést viszont az amerikaik találták ki, ám rövid időn belül általánosan elfogadottá vált.

--------------------------------------------------------------------------------------

https://www.blikk.hu/streaming/western-spagettiwestern-olasz-netflix/efwke31?utm

-----------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------