2013.03.15.

Míg nálunk a rendkívüli havazás miatt elmaradnak a szabadtéri ünnepségek, Rómában a Gianicolón, vagy Janiculum dombon a magyarok tudnak ünnepelni.

A Római Magyar Akadémia szervezésében a Március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a megemlékezést délelőtt 11 h-kor tartják a Gianicolón, a Türr István szobornál.

A hagyományossá vált ünnepségen megkoszorúzzák a márciusi harcokban a vörösingesek mellett harcoló Türr István tábornok mellszobrát.

---------------------------------------------------------------------------------------------

http://www.facebook.com/Accadung#!/Accadung

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=423228661104331&set=a.320819814678550.72195.320817564678775&type=1&theater

---------------------------------------------------------------------------------------------

Jékely Zoltán 1940-ben a Gianicolón

Sarolt osztotta meg a Magyar-olasz kulturális év idővonalán.

Így írt Jékely Zoltán Rómáról 1940-ben, miután néhány békésen legelésző tehenet fényképezett le egy római parkban (a kép Jékely saját felvétele):

Tehenek a Gianicolón

(...) Garibaldi ott ül karcsú lován, a városnak talán legmagasabb pontján, a Gianicolo széles kilátójú terén. (...) Autók búgnak, repülőgépek harsognak, állandóan dörög, morog alulról a város, és mégis, nincs semmi nagyvárosias hangulata itt a világnak. A „nagyváros” szó itt nem gyárkémények rengetegét, nem idomtalan tűzfalak labirintusát, nem autótülkök okvetetlenkedő üvöltözését s nem előre kitervelt utak áttekinthető vonulatait jelenti. Róma nem olyan nagyváros, mint Budapest, se nem olyan, mint Párizs. Róma sok kicsi olasz falu-város, sok apró terecske, templomalja kénytelen-kelletlen összekötődése, mozaikalakulása. Romtornyokban este lámpa ég, fent a magasban; vacsoránál ül odabent a család. Egy beépített templommaradvány roppant nagy kőhalmazából rádió jazz-zenéje zeng, a fehérnemű-szárító kötél antik oszlopról ível át a szomszéd kéményhez, rajta rendkívül változatos s az emberek időjárás elleni ravasz küzdelméről fogalmat adó fehérnemű-kiállítás. Mihelyt kisüt a nap: akárcsak a viperák, megjelennek s letelepednek egy-egy napfoltra a pincék homályában megnyirkosodott, didergő macskák. (A Panteon jobb oldali, omladékos részén múlt kedden éppen kilenc macska heverészett!) Nedves, napot soha nem látott, szűk piacokon esténként tüzet lát az ember: valaki összehord néhány ládadeszkát, némi gyaluforgácsot, szalmát, papírt, száraz szemetet, s alágyújt. A gyermekek köréje settenkednek, s ősi borzongással bámulnak bele. Szurtos kezüket áhítatosan feléje nyújtják. S gyakran látni tüzet a szegényebb utcák mesterembereinek boltjában közvetlen a kapu előtt, kicsi üstben vagy vederben. Macskák és gyermekek, egy-egy vénasszony fűtőzik körülötte, mint a mesében. Csudálatosan túlélte önmagát a középkor, gondolja az idegen, s lelkendező kíváncsisággal bámul be a meredek lépcsőjű kapualjakba, melyekből a küntinél mindig sokkal hűvösebb levegő árad. S ha történetesen magas sarkú, teli-parafatalpú cipős, ezüstfényű harisnyás, selyemszínű félbundácskát viselő, pazarul frizérozott lányka libben ki belőle, az embernek szeme-szája tátva marad a nagy csodálkozástól: hát ez itt lakik? Itt bizony, s neki mi sem természetesebb, hiszen minden őse benne született, benne halt meg. S mindenütt rengeteg sok gyermek. Némely család úgy él a romok tetején épített, fedezékszérű lakásban, mint sziklán a pingvinek. S minden mogorvaságot emberivé és vidámmá varázsol a sok, ugrándozó, hancúrozó gyermek s a sok lengő fehérnemű a magasban! Úgy van, itt ősi értelemben élik életüket az emberek. Aki romok között él, küzd a rommá levés és pusztulás, kihalás ellen: ha másként nem, számtalan gyermek hátrahagyásával hosszabbítja meg futó jelenlétét az időben, a földön…
Így elmélkedtem római tapasztalataimról a Gianicolón, a hajdankori Mons Janiculuson, 1939. december 12-én. (...) A túlfelőli, a várossal átellenes oldalon, a Doria-Pamphin kertnek gyönyörű rétjén nyolc tehénke legelészett. Valóságos kis csorda, Róma belső területén – álmélkodtam –, mintha Pesten a Gellérthegyen, vagy hogy jobb példát említsek, a Margitszigeten kínálkoznék ugyanez a látvány. Elképzelhetetlen! Budapest „nagyváros”, kormos, bömbölő, ezer kéményes, parkírozott nagyváros. Ilyesmi ott nem történhetik meg. Még a gyermekeket is kikergetnék egy ilyen parkból, nem hogy teheneket tűrjenek meg benne.
(Az írás A Bárány Vére című, 1981-ben kiadott esszékötetben jelent meg.)

-----------------------------------------------------------------------------------------

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=125607454282207&set=a.125088844334068.24992.124343351075284&type=1

------------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------

„A magyarság kiáll a felelős cselekvés mellett” – megemlékezés Rómában március 15-én, nemzeti ünnepünkön – Balla János római magyar nagykövet szavai

2013.03.15.

Március 15-én délelőtt 11 órakor Rómában nagyszámban gyűltek össze a magyarok, hogy nemzeti ünnepünkön együtt emlékezzenek az 1848. március 15-én történt eseményekre.

A hagyományoknak megfelelően köszöntő beszédet mondott Balla János, római magyar nagykövet, és koszorút helyezett el Juhász Dezső alezredessel, katonai attaséval Türr István szabadságharcos, olasz királyi altábornagy szobra előtt. Az ünnepi megemlékezésen a nagyszámú római közösségben jelen voltak többek között a római magyar nagykövetség munkatársai, a Római Magyar Akadémia igazgatója, Molnár Antal történész és az intézmény képviselői. A Vatikáni Rádiónak Balla János nagykövet röviden ismertette ünnepi gondolatait.

-------------------------------------------------------------------------------------------

http://hu.radiovaticana.va/news/2013/03/15/„a_magyarság_kiáll_a_felelős_cselekvés_mellett”_–_megemlékezé/ung-673849

-------------------------------------------------------------------------------------------