2014.01.30.

A Capitolium domb tövében a Sant'Omobono templom apszisa alatt archaikus templom maradványaira bukkantak, az etruszk időszak legrégebbi emlékére, melynek kora az i.e. VI. század közepére tehető.

Valójában Róma belvárosában található az Örök Város legrégebbi templomának maradványa az etruszk időkből.

Még a harmincas években a Forum Boarium területén feltártak tufatömbökből álló alapépítményt két cella nyomaival, két nagy oltárral, föld alatti helyiséggel, aknákkal és padlózatokkal, melyek meglehetősen összetett rétegződést mutattak.

A terület érdekes felfedezéseket ígér, 2009-ben az amerikai Michigani Egyetem részvételével egy rendkívül nehéz ásatási projektet indítottak. Az ásatás körülményei azért viszontagságosak, mert a talajvízszint alatt helyezkedik el a vizsgálandó legrégebbi templom maradvány.

Valaha a Tevere/Tiberis közelebb kanyargott, itt volt egy kikötő, ide építették a templomot, amit a hajóval érkezők elsőként pillantottak meg.

-

Az ásatás során napfényre került a templom alapja 4,5 méterre a földszint alatt, és nagy mennyiségű fogadalmi ajándékot találtak.

-

---------------------------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------------------------------------------------

https://www.facebook.com/santomobono?fref=pb&hc_location=profile_browser

http://www.npr.org/2014/01/29/267819402/archaeologists-unearth-what-may-be-oldest-roman-temple

http://www.sotterraneidiroma.it/notizie-sdr/item/oldest-roman-temple-to-date-unearth-in-rome?category_id=20

----------------------------------------------------------------------------------------------

----------------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------

Megtalálták az egyik legrégebbi római templomot

2014.02.04.

Az egyik legrégebbi római templom maradványaira bukkantak az olasz főváros történelmi központjában, a Sant'Omobono-i régészeti lelőhelyen.

A Michigani Egyetem, a Calabriai Egyetem, a Museum of London Archaeology és a római önkormányzat szakemberei egy 3 méter mély ásatási szelvényben egy ősi, i.e. 6. századi templom maradványaira bukkantak a római Sant'Omobono-i lelőhelyen. A Tarquiniusok idején alapított, i.e. 509 körül befejezett, majd a Sulla-féle polgárháborúk idején, i.e. 83-ban lerombolt Iuppiter temploma mellett ez lehet a legrégebbi templom az ókori Róma területén.

Mivel a szelvény több mint két méterrel a talajvízszint alatt húzódik, a szakembereknek fém hullámlemezzel kellett megerősíteniük a falakat és szivattyúkkal dolgoztak, hogy az ősi rétegeket feltárhassák. Ezért is fordultak Alison Telferhez, a Museum of London Archaeology munkatársához, akinek nagy tapasztalata van az elmocsarasodott londoni lelőhelyeken történő ásatásokban.

A régészek először három sor, vulkáni tufából készült, az építése óta eltelt több ezer év ellenére is egy síkban maradt kőfalat és egy lépcsőt találtak. A templom alapjait csak három nap után sikerült feltárni. A szakrális építménytől nyugatra agyagtöltésre bukkantak; ez vélhetően partfal lehetett, amely az áradásoktól óvta a templomot vagy az építkezéskor használták. Előkerült néhány váza is, amelyek valószínűleg áldozati ajándékok lehettek.

A romokat a Forum Boarium, az egykori marhapiac területén találták meg. A Tiberis közelében fekvő terület kereskedelmi központ volt, s a templom építésének idején Róma a mai Ciprussal, Libanonnal és Egyiptommal is kereskedett, ahogy a latinokkal, a szabinokkal és az etruszkokkal is kapcsolatban állt. A templomot szándékosan a kikötő mellé építették, hogy ezzel is üdvözöljék a kereskedőket és az idelátogatókat, kinyilvánítva jó szándékukat, illetve azt, hogy a kereskedelem tisztasága felett felsőbb hatalmak őrködnek.

A régészek szerint a templomot valószínűleg Fortuna tiszteletére emelték, s a korai köztársaság idején, az i.e. 5. század környékén bonthatták le. Később ikertemplom épült a helyén, amely Fortuna és az anyaistennő, Mater Matuta („Reggeli Anya”) dicsőségét hirdette. A templomokat többször átépítették, majd a 6. században kora keresztény templomot húztak fel a területen.

---------------------------------------------------------------------------------------------

http://mult-kor.hu/20140203_megtalaltak_az_egyik_legregebbi_romai_templomot

------------------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------

T. HORVÁTH ÁGNES:

Area Sacra di San Omobono

2014.08.23.

A templom melletti szent kerület egyike Róma legősibb szakrális helyeinek. Több történeti rétegben is szentélyek álltak rajta. A későbbi korokban a középkori építmények alatt ez is eltűnt. A szent kerületet 1937-ben találták meg  a Capitolium lábánál a Largo Petroselli és a Vico Jugario kereszteződésében. A Vicus Iugarius volt az egyik legrégibb útja Rómának, a városközpontot (Forum Romanum) kötötte össze a Tiberis partjával. A Kr. e. VI. században az út mentén már felépült két templom. A források alapján Fortunának és Mater Matutának szentelték őket.

Templum Fortunae (Fortuna temploma)

Fortuna Servius Tullius védőistennője volt, akinek a városon belül számos szent helyet állíttatott fel. Fortuna alakja itt valószínűleg azonos Tykhé parthenos (Fortuna virgo) alakjával, akinek Varro szerint ezt a templomot ajánlották. Fortuna az etruszk Vortumna istennővel azonos, aki az év és a természet forgását szimbolizálta. Ünnepe egybeesett Mater Matuta ünnepével, június 11-én tartották, amely Fors Fortuna (a kiszámíthatatlan sors) napja is volt.

Templum Matris Matutae (Mater Matuta temploma, A „hajnal anyjának” temploma)

Mater Matuta őshonos itáliai istennő volt, akit a hellenizálódó római vallás Aurórával, a hajnal istennőjével azonosított. Ősi mivoltában Janus Paterrel, aki pater matutinus, azaz a hajnal apja, az új nap, a kezdet istenei voltak. Ebben a funkciójában a kereskedelemhez is kötődik, ő volt az az istennő, aki a navigációért felelős, a hajnalcsillag istennője, aki megmentette a hajósokat a zátonyra futástól. Emellett anyaistennő is, a terhes nők védelmezője, neki ajánlották a Matraliát, az anyák napját, amelyet a rómaiak június 11-én ünnepeltek. Karján gyermeket hordozó nőalakként ábrázolták, mint a hajnal, aki a megszületett új napot tartja. Ez az ábrázolás ikonográfiailag a madonna ábrázolások archetípusa. Kultusza az előkelő nők egyik collégiumához fűződik, akik a közösség gyermekeiért mutattak be áldozatot.
Templomát sokáig a forum Boarium Fortuna Virilis templomával azonosították. A két kultusz szintén összefüggött egymással, de a templomot rosszul azonosították.

A templomok több építészeti fázisát is meg tudjuk különböztetni.

A templomok közös podiuma és szoros egymáshoz tartozásuk a kikötők kettős szentélyeit idézi. Ilyen nemzetközi szent kerületek Pyrgi, Locri vagy Samos „nemzetközi” piacain is előkerült. A legkorábbi időszakból azonban csak egy templomot tudtak feltárni.
A szent kerületen belül talán Mater Matuta kultusza volt a korábbi keletű. A legkorábbi leletek még csak oltárt tudnak kimutatni, ami arra utal, hogy a kultusz régebbi, mint a templom, vagy a templomok építési ideje. A részlegesen feltárt területen találtak egy Kr. e. VII. század közepére–VI. századra datált etruszk feliratot, amely a legkorábbi bizonyítéka az etruszkok római jelenlétének.

A templomok megépítésének korszakai közül az első az archaikus fázis, amit Kr. e. 570-re datálnak. Ennek is két építészeti korszakát különböztették meg. A legkorábbi podiumon állt, és előtte egy áldozati gödör volt. A podium gerendalenyomatai alapján a cella szokatlanul nagy volt, és különleges építészeti struktúrája volt. A cellát fal vette körül, amin belül, in antis, két oszlop tartotta a tetőt. Az épületszerkezet fából, a cellafal vályogból készült.
Az épületdíszek közül több színes, korinthoszi ihletésű terrakotta töredék került elő, ami arra utal, hogy etruszk stílusban ezek díszíthették a tetőt. Kiemelkedő közülük a tympanonon két félig ülő, mellső lábaira támaszkodó párduc egymással szembefordított figurája. A geison sima (syma) részén oroszlánfejes vízköpők, a ferde geisonon pedig terrakotta dombormű, amely jellegzetesen etruszk hatású, egy felvonulási jelent töredéke, ahol lovak és szárnyas lovak húzta diadalkocsik vonulnak egymás után. Emellett számos állatcsont, fogadalmi ajándék, köztük etrusco-korinthoszi vázatöredékek kerültek elő.
A területet Kr. e. 540 körül restaurálták, az akkori épületdíszek már ión hatást mutatnak, attikai és lacóniai kerámia antefixek kerültek elő. Ebből a korszakból egy férfi, talán Heraclés, illetve egy Minervának, vagy Fortuma Armatának (fegyvert viselő Fortuna) tartott alak került elő. A férfialakot Coarelli a ciprusi Héraclés alakjával, a nőit Astartével hozza párhuzamba. Mindkettő a templom tetején csúcs akroterionként állhatott, két lituus formájú akroteriondísz között. A templom tetejének oldalsó akroterionjai szárnyas, ülő szfinxeket formáznak. Különleges az oszlopfők díszítése, az egyiptomi pálmalevél fejezetekre hasonló nyelves levélsor tart egy toszkán párnatagra emlékeztető elemet, amit abacus zár le. A levélsort zsinór fogja össze. A töredék alapján az oszloptest kannelúrázott volt.
Az épület nagysága is megváltozott, a podium a korábbi áldozati gödörig előrenyúlt, és az előtérben már nem két, hanem in antis 2, és ezzel párhuzamosan a cella belseje irányába még két oszlop állt. Az épület még a század végén leomlott, vagy az árvíz pusztította el, és nem állították helyre. Mindez összhangban van az etruszk uralom megszűnésével Rómában. A kereskedelmi korlátozások a Tarquiniusok kiűzése után minden bizonnyal csökkentették a Forum Holitorium kereskedelmi jelentőségét is, és a körzet szentélyei egy időre gazdátlanná váltak.

A köztársaságkori réteg

Csak egy évszázad elteltével építették újjá a kerületet, amikor mintegy négy–hat méterrel megemelték a szintet, hogy a rendszeresen kiöntő Tiberis ne károsíthassa az épületeket. A podium építőanyaga egy XIV–XIII századi bronzkori, kora vaskori falu leletanyagát mutatja. Feltehetően a környékről, a Palatinusról hordták ide a földet, amely megőrizte a korábbi település nyomait. Ezek között olyan kovatárgyakat is találtak, amelyek a görög kereskedők jelenlétét valószínűsítik. A két régészeti korhoz tartozó adat részben a Palatinus legrégebbi lakosságának korára, részben a Kr. e. VIII. században a legkorábbi görög kereskedelmi kapcsolatokra utalnak. Mindkettő rendkívüli jelentőséggel bír a korai római történelem szempontjából.
A közös podium megmaradt, négyzet alakú lett, minden oldalán 47 méter nagyságú, cappellaccióval (egyfajta mészkő) burkolták. Tájolása kissé eltér az archaikus templomokétól, tökéletes észak-déli irányú. A podiumra a homlokzati oldalon vezetett fel lépcső. Ez etruszk-italicus megoldás, szemben a görög templomok mind a négy oldalán felvezető lépcsősorral. Formája talán prostylos (a cellafal előtt szabadon felállított négy oszlop tartja a tetőgerendázatot), vagy sine postico (a templomot három oldalról szabadon álló oszlopsor veszi körül). A templomok oltárai tipikus Kr. e. IV. századi etruriai és latiumi formát, jellegzetes U alakot mutatnak.
A köztársasági újjáépítést Camillusnak tulajdonítják, aki a Veiivel vívott háború után átépíttette a kerületet. Ez Kr. e. 396-ban történt. Egy újabb század múlva, Kr. e. 246-ban Volsinii elfoglalása után Marcus Fulvius Flaccus felújította a padlózatot, Monteverde és Anio tufa lapokkal kövezve, és két új fogadalmi helyet hozott létre az oltárok mentén, valamint egy kör alakú térséget (donario), ahol a városból elrabolt, mintegy kétezer bronz épületdíszt állították ki. Ezt örökíti meg az egyik tufa blokkon talált felirattöredék:
FOLV[IO(S) QF COS]OL D(EDET) VOLS[INIO] CAP[TO] (Marcus Fulvius fia, Quintus consul ajánlotta, miután elfoglalta Volsiniit)
A templom előtt vezetett a diadalmenetek útja a Porta Triumphalison keresztül, ahol elsőként Kr. e. 196-ban állított fel diadalkaput Lucius Stertinius. Róma első diadalkapujának tetejére két aranyszobrot helyeztek.
Utolsó köztársaságkori restaurációjuk Kr. e. 216-ban volt, amikor egy tűz után helyreállították, és Monteverde tufával kövezték újra.

A császárkor

Domitianus és Hadrianus idején építik át ismét. A padló Domitianus alatt travertinből épült újjá. Egyéb helyeken pedig Hadrianus kori téglapecséteket találtak. Ekkor a két templom közé egy négyoldalú diadalkaput emelnek, amelyen keresztül a győztes hadvezérek megkezdték a diadalmenetet.

San Omobono temploma

Ma csak a Fortunának szentelt templom maradványai láthatók, ugyanis a Mater Matuta templom romjain felépült több keresztény templom is. A legkorábbi adat a VI. századra utal, de erősen vitatott. Valamikor 1200 körül egy S. Salvatore in Portico templom, épült a két antik templom helyén, akkor padlózatát cosmata mintával borították. Neve talán a Porticus Octaviára, de még valószínűbb, hogy egy császárkori tabernasorra utal. Az Ospedale della Consolazione kórház egyik kápolnájaként funkcionált. Ezt a templomot 1482-ben átépítették. Egy 1555-ös sztélén a város consuljai állami terültként emlékeztek meg róla, és IV. Pál pápa a római örökség fenntartójaként tetszeleg. 1575-ben a területet a szabócéh szerezte meg, és egy új templom épült, amelynek orientációja az előzővel ellentétes. S. Omobonónak, a szabók védőszentjének szenteltek.  Szent Omobono egy XII. századi kereskedő volt, aki a szabóknak tett adományokat, hogy azok felruházzák a szegényeket.
Egyhajós templom, ötszögű apszissal. Az apszis fölött aprócska kupola áll. Festményét Pitro Turini festette.

Szisztematikus ásatásaira 1959-ben, 1961-1962-ben, 1964-ben, 1974-1975-ben, 1977-1979-ben, és 1985-1986-ban is kíséreltet tettek, de a magas vízállás miatt csak részleges eredményekre jutottak. A legutóbbi ásatások 2010-ben kezdődtek, és azóta is folynak  Professor Nicola Terrenato, a University of Michigan professzorának vezetésével, és Róma város, valamint a Calabriai Egyetem támogatásával. Speciális segítséget kapnak a Museum of London Archaeologytól, akik a víz alatti feltárások specialistái. A project ezen részét Alison Telfer vezeti, akinek az elmocsarasodott londoni lelőhelyek feltárásában szerzett tapasztalati jelentősen segítik a munkát.

-------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------------------------------

http://roma-szenvedely.eu/latnivalok/forum-holitorium/area-sacra-di-san-omobono/

--------------------------------------------------------------------------