2016.09.27.

Róma reggel esővel fogadott. Lányom reggeli után kijelentette, hogy nem jön velem várost nézni, igy egyedül vágtam neki a szemerkélő esőben római városnézésemnek. Mire a buszmegállóba értem, reményt keltően elállt az eső. A buszról menet közben megpillantottam a vatikáni piac lépcsőjére rajzolt street art műveket, rögtön leszálltam, hogy a valóságban is láthassam. A művek tetszettek, igaz kicsivel többet kellett gyalogolni a Szent Péter bazilikához, ahol feltett szándékom volt a kupola megmászása.

Ahogy a vatikáni falakhoz értem, már a nap is kikukucskált, ettől kezdve a szerencse mellém szegődött, mert csodálatos élményekben volt részem: csodálatos volt a kilátás a kupolából, a séta az Angyalvárhoz, az Angyalhídon való sétálgatás is megunhatatlan.

A további program kialakítása fejtörést okozott, mert egyszerre nem tudtam két helyszínre menni: ott volt az Angyalvár előttem, kecsegtetett, hogy bemenjek egy esti programra, igen ám, de a Spanyol lépcsőnél a Villa Mediciben a franciák táncestjére még itthon bejelentkeztem, s oda is szerettem volna elmenni.

A két lehetőség között vacillálva, egy harmadikat választottam, - nem fogjátok kitalálni, de egy sétát a Via Giulián, ami régi vágyam volt. Még hat évvel ezelőtt, Róma kutakodásom közepette, a híres utca valamennyi palotájáról próbáltam információt gyűjteni, a legtöbb infót olaszul és nem angolul találtam. Akkor még semmit nem tudtam olaszul, de egy nagyon kedves olasz nyelvet tanító kolléganőm lefordította nekem a fontosabb dolgokat.

Így történt, hogy fényképezés nélkül, minden érzékemmel a látványra koncentrálva végig sétáltam a Via Giulián, ami hatalmas örömöt okozott.

A hab a tortán a vége volt, mert a Római Magyar Akadémia épülete nyitva volt, - zárás előtt tíz perccel estem be, és kivel találkoztam? Várhelyi Klárával, akit én rögtön megismertem, hiszen rengeteg fényképet neki köszönhetünk a megírt blogokban. Természetesen ő nem tudta ki vagyok, hiszen soha nem találkoztunk, - aztán megismerkedtünk. Az aktuális kiállításokat még az emeleti részen is megnézhettem, s kiderült, hogy előző nap volt a kiállítások megnyitója.

Összesen négy kiállítás nyílt meg, kettő a Római Magyar Akadémián, kettő pedig ezzel szemben a a római galériákban, magyar és római művekkel, így Klárának a négy megnyitón egyszerre kellett fényképeket készíteni!!!

Az is kiderült, hogy az új igazgató Hervé-Lóránth Ervin, művész ember, s nagyszabású dolgokat tervez Rómában végigvinni, amire garancia, hogy Budapesten a Lánchídnál emlékezetes földből kinéző óriás szobrot alkotott, - szerintem aki látta a szobrot nem felejti el.

Klára még ajánlott nekem egy vacsorázó helyet a Campo de Fiorin, ahol újra, mint a szeptember 7-i római estén, a földrengés áldozatainak megsegítésére főzött amatricei szósszal készült spagettit ettem.

Remek nap volt, a másnapi hazamenetelünk azonban kissé zűrösnek mondható.

Szeptember 16-án reggel megint esett az eső, nem is esett, leginkább zuhogott. Kényelmesen megreggeliztünk, majd összecsomagoltunk, - időnként kimentem az erkélyre megnézni, hogy mikor áll el az eső. Semmi rosszat nem sejtettem, mert fél tizenegykor már csak szemerkélt, és a buszok is közlekedtek. Amikor lementünk, nem esett az eső, viszont egy busz nem sok, de annyi se jött. Fél órás ácsorgás után a rómaiak is kezdték elhagyni a megállót, így mi is gyalogosan indultunk el a metró megállóhoz. Az A jelű metró közlekedett, elmentünk a végállomásra, az Ananginára, ahol negyedóra várakozás után felszálltunk a transzfer buszra. Dugó volt, de még így is korán kiértünk a Ciampino reptérre, s csak a repülön tapasztaltam valami furcsát. A repülő nem indult el jó ideig, az eső ömlött, s tiz perc után még mindig engedtek felszállni utasokat.

Kiderült, hogy a rengeteg víz miatt Rómában nem tudtak a buszok közlekedni, tengelyig merültek az esővízben, sőt helyenként a metró megállókba is befolyt a víz. Óriási szerencsénk volt, hogy mi mégis kijutottunk Ciampinóra.

Itthon ragyogó napsütéses idő fogadott. A taxis azt mondta, bár Pesten is esne már az eső, - kívánsága teljesült, mert másnap Budapestet is elérte az égi áldás. Elhoztuk a zivatart Rómából, - azért nem biztos, hogy ennek mindenki örült.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

-----------------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------------------------------------------

-------------------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------------