2016.08.29.

Szent II. János Pál pápa és Kalkuttai Boldog Teréz anya közösen álmodták meg és avatták fel 1988-ban a Vatikán közelében a Mária ajándéka (Dono di Maria) elnevezésű otthont, amelyben Teréz anya nővérei és önkéntesek gondoskodnak a hajléktalanokról.

Az épület a Hittani Kongregáció épülete mellett található, néhány lépésre a Szent Péter tér bal oldali oszlopsorától. A Szeretet Misszionáriusai nővérek vezetik az intézményt, az önkéntesek segítségével ételt és szállást adnak hajléktalanoknak.

2008 januárjában, az alapítás huszadik évfordulója alkalmából XVI. Benedek pápa is ellátogatott az otthonba, hogy kifejezze háláját a nővéreknek és az önkénteseknek, valamint kifejezze közelségét a szegényekhez és a hajléktalanokhoz. Az otthon elnevezéséről elmélkedve a következőket mondta: „Aki az ajtótokon kopogtat, annak a számára valóban Mária ajándéka, hogy a nővérek és az önkéntesek szerető karjai fogadják. Mária ajándéka, hogy jelen vannak olyanok, akik meghallgatják a szükséget szenvedőket, és ugyanazzal a hozzáállással szolgálják őket, amely az Úr anyját arra vezette, hogy készségesen elinduljon Erzsébet felé. Az evangéliumi szeretetnek ez a formája legyen mindig a hivatásotok pecsétje és megkülönböztető jele, hogy az anyagi segítségen túl Krisztusnak ugyanazt a szenvedélyes szeretetét, Isten fénylő mosolyát tudjátok közvetíteni mindenkinek, akikkel találkoztok, amely szeretet és mosoly áthatotta Teréz anya létezését.”

Ferenc pápa 2013. május 21-én látogatott el az otthonba, annak emlékére, hogy II. János Pál pápa huszonöt évvel azelőtt Kalkuttai Teréz anyának ajándékozta az épületet. Az egyházfő atyaként, személyesen köszöntötte, meghallgatta, megáldotta, megölelte azokat, akik szegénységben, szenvedésben és kirekesztettségben élnek. A Szentatya már távozni készült az intézményből, amikor észrevette, hogy nem fogott kezet néhány ott élő szegénnyel. Magához hívta őket, és sorban mindegyikőjüket megölelte.

„Láthatóvá teszitek az egyház szegények iránti szeretetét. Mindennapos szolgálatotokkal olyanok vagytok – amint a zsoltár mondja –, mint Isten keze, amely kielégíti minden élő éhségét. Milyen sokszor hajoltatok le az elmúlt években azokhoz, akik szükséget szenvedtek, és mint az irgalmas szamaritánus, a szemükbe néztetek, a kezeteket nyújtottátok, hogy felemeljétek őket. Türelmes és odaadó módon milyen sok éhes szájat lakattatok jól! Milyen sok sebet bekötöztetek, különösképpen a lelki sebeket!” – szólt csodálattal Teréz anya nővéreihez és az önkéntesekhez.

„Az otthon szó jellemzője, hogy családias hangzása van, azt a melegséget, szeretetet idézi fel az emberben, amelyet a családban tapasztalhatunk meg. Az otthon a legnagyobb emberi gazdagságot is jelenti, a találkozás gazdagságát, olyan emberek kapcsolatát, akiknek különbözik az életkoruk, kultúrájuk, élettörténetük, de együtt élnek, és kölcsönösen segítik egymás növekedését…” – jellemezte Teréz anya nővéreinek otthonát Ferenc pápa. Külön kiemelte, hogy az épület a Vatikán és Róma határán fekszik, az egyházat és Róma városát is arra buzdítja, hogy éljen egyre inkább úgy, mint egy család, legyen befogadó, figyelmes, testvéries otthon.

---------------------------------------------------------------------------------------------

http://www.magyarkurir.hu/hirek/ii-janos-pal-ajandeka-terez-anya-szamara-hajlektalanotthon-a-vatikan-mellett

---------------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------------

Govindo – Teréz anya ajándéka egy olasz családnak

2016.08.29.

Marina Ricci újságíró, korábban a Tg5 olasz televíziós csatorna vatikánszakértőjeként is dolgozott. Idén júliusban megírta családja különleges történetét: 1996-ben ellátogatott Kalkuttába Teréz anyához és egy súlyosan fogyatékos kisfiúval tért haza, akit örökbe fogadott négy gyermeke mellé.

--------------------------------------------------------------------------------------------

1996 novemberében kezdődött a történet, amely megváltoztatta Marina életét: kegyelemmel árasztotta el családját, gyermekeit. 1996-ban Marina Riccit Kalkuttába küldték, hogy a súlyosan beteg Teréz anya közelében legyen, tudósítson állapotáról. Az újságírónő nem örült a kiküldetésnek: „Tudom, mindig kilógtam az újságírók körül. Inkább voltam háziasszony, mint kiküldött tudósító, ezer dolog miatt aggódtam: mi van otthon, mi van a gyerekekkel, hogy boldogulnak nélkülem. Aggódtam, mi lesz a szintén újságíró férjemmel, akit nagyon nehéz helyzetbe hozok ezzel.”

Indiában Frederick nővér segítségével sikerült engedélyt szereznie ahhoz, hogy stábjával együtt ellátogasson a Szeretet Misszionáriusai két otthonába: a haldoklókhoz és a gyermekekhez. A Shisu Bhavanban található árvaház ellentétes érzelmeket váltott ki Marinából, köztük félelmet, szomorúságot, ösztönös elutasítást. Amikor tekintete először találkozott a kis Govindo tekintetével, még nem tudta, hogy ez a pillanat örökre megváltoztatja majd az életét: „Teljes tudatlanságban léptem át Shisu Bhavan küszöbét. Semmire nem gondoltam, amikor mentem fel a lépcsőn a szoba felé, ahol Teréz anya fogyatékos gyermekei élnek, esznek, alszanak. Azt sem tudtam, hogy utazásom éppen abban a szobában kezdődik el majd igazán. (…) Cipőmet az ajtó előtt hagyva, mezítláb léptem át a gyermeki fájdalom szobájának küszöbét. Ez a hely tele volt szeretettel és elkeseredéssel, szörnyűséggel és gyengédséggel. Félhomály volt, a szoba tele volt fa- és vasrácsos ágyacskákkal. Jobbra a padlón egy parányi gyermek feküdt. Kezei és lábai egymásba gabalyodtak, szinte magzati pózban pihent, mereven, mintha valami görcs örökre ebbe a pózba szögezte volna. A hátán feküdt és amikor meglátott, megpróbálta felemelni a fejét, de nem sikerült neki. Olyan volt, mintha oda akarna jönni hozzám, vagy azt kérné tőlem, hogy hajoljak fölé és vegyem a karomba. Bénultan álltam. Nem tudtam válaszolni a hívására ennek a kis, keresztre feszített testnek, amely első látásra félelemmel töltött el és viszolygást keltett bennem.”

A Shishu Bhavan-i ház udvarában Marina elkeseredett sírásra fakadt. A nővérek mosolyogtak és arra buzdították, fogadjon örökbe egy gyermeket. Felhívta a férjét, mesélt neki, megosztotta vele érzéseit: „Tégy úgy, ahogy érzed. Részemről rendben” – hangzott Tommaso szeretettel és bizalommal teli válasza.

Elment az örökbe fogadásokért felelős Marjorie nővérhez, abban a meggyőződésben, hogy csodálatra méltó módon viselkedik azzal, hogy készségesnek mutatkozik az örökbe fogadásra, ehelyett azonban más történt „Marjorie nővér rám szegezte a tekintetét. »Az Úr valami többet kér Öntől. Vigyen el egyet azok közül, akiket senki nem akar. Vigyen el egy sérült gyermeket.« Azonnal egyértelmű választ adtam: »Sajnálom, de nem lehetséges. Dolgozom, már van négy gyermekem, hogyan tudnék gondoskodni egy sérült kisgyermekről? – és kicsúszott a számon még egy mondat. – »Nézze, nem lehet. Ez nem nekem való, pedig megtenném, láttam is egy kisfiút…« (…) »Jöjjön, mutassa meg« – szólt ellentmondást nem tűrő hangon a nővér. (…) Marjorie megfogta és a karomba tette. (…) Öt másodperc múlva odaadtam a gyereket az egyik nővérnek és gyorsan elmenekültem.”

„Annak ellenére, hogy elmenekültem, féltem Govindo degeneratív betegségétől – nem tudott járni, csont és bőr volt –, mégis erős vonzást éreztem feléje: megmagyarázhatatlan, de mély érzés volt. (…) Emlékszem, rácsodálkoztam, hogy a többi kicsi arc nem rendített meg különösképpen. Meghatottak, de az egyikük sem babonázott meg. Csak ő, aki nem sírt, nem kapaszkodott bele a ruhámba, csak ő volt képes rejtélyes módon magához láncolni.”

Marina Kalkuttában ismét elkezdett beszélgetni Istennel, erőteljes módon érezte a jelenlétét: felkavarták az érzései, sírt. Új, különleges barátnője, Frederick nővér hatására hosszú évek után ismét elment gyónni és áldozni.

Amikor visszament Rómába, a rokonok és barátok számos, jogosnak mondható érvet hoztak fel egy súlyosan beteg gyermek örökbefogadása ellen, Marina és Tommaso – négy gyermekükkel egyetértésben – mégis úgy döntöttek, hogy örökbe fogadják Govindót.

„Rosszul érintett, amikor sorolták, miféle katasztrófák történhetnek az életemben és a családom életében. Értettem én, hogy akik szeretnek, ésszerű és érthető módon arra akarnak rávenni, hogy gondolkozzak még rajta, változtassam meg az elhatározásomat. (…) Elsősorban nem is Govindo számára volt ez nagy lehetőség, hanem a számomra. Lehetőség arra, hogy kitágítsam a szívemet és szavak nélkül is el tudjam mondani a gyermekeimnek, hogy minden gyengeségünk, hibánk, ügyetlenségünk ellenére mindannyian képesek vagyunk arra, hogy nagyobb legyen a szívünk. Talán felnőttként emlékeznek majd erre. Frederick nővér azt mondta nekem: „Ha Isten kér tőlünk valamit, meg kell adnia az erőt is ahhoz, hogy megtegyük.” Ismételgettem magamban a szavait és úgy éreztem, tartozásom van a kisfiú felé. Tartozom neki, mert ismét tudok imádkozni. Tartozom neki, mert a férjemmel jobban szerettük egymást, mint valaha, és másként is, mint régen.”

Marina Teréz anya halála után tért vissza ismét Kalkuttába és újra elment a gyermekotthonba: „Siettem, és amikor beléptem, a tekintetemmel már kerestem is a kisfiút a földön, de nem láttam sehol. Govindo a szoba másik felében volt, az ablak mellett, egy fából készült kisszéken. Ami ezután történt, azt a felkavarodott, erős érzelmek ködén keresztül láttam. Amint meglátott, izgalomba jött, mosolygott, olyan volt, mintha mondani akarna valamit. Az öröm megtörte arca mozdulatlanságát. A vágya megmozdította lebénult testét. (…) Igen, a fiam megismert engem! (…) El sem hittem, hogy mindez éppen velem történik meg. Nem is tudom megmagyarázni azt a hihetetlen és leírhatatlan érzést, ami elárasztja az embert akkor, amikor a történések felülírják az elképzeléseit, amikor a mindennapokba betör valami rendkívüli és legyőz minden akadályt, minden hitetlenséget. Amikor Isten olyan erővel jelentkezik, hogy az ember elnémul és semmi mást nem képes kimondani, csak a beleegyezés szavát. Igen, megértettem, hogy ez Te vagy. Igen, megértettem, hogy ezt akarod, mert olyan ellentmondást nem tűrő, egyértelmű, erőteljes módon mondtad, hogy nem tehettem úgy, mintha nem értettem, nem éreztem, nem láttam volna. Azt hiszem, ez maga a csoda. Isten betör az életedbe és nem ad kiutat. Ez a »hatalmas csoda«, ahogyan Frederick nővér mondta, amelyet az ember először nem tud másképp fogadni, mint megdöbbenéssel, és csak ezt követi a hála érzése.”

Marina és Tommaso végül együtt mentek el Govindóért és hosszú várakozás után végre hazavitték. Nagy ünnepséget rendeztek az érkezésére, a repülőtéren rokonok és barátok egész serege várta őket. A négy gyermek izgatottan várta, hogy megismerhessék új testvérkéjüket, Gogót, ahogyan elnevezték maguk között. Elkezdődött kórházi kezelésekkel, hétköznapok sorával, vidámsággal és aggodalmakkal, imádsággal, meglepetésekkel, áldozatokkal, félelmekkel, ajándékokkal, kis csodákkal és nagy szeretettel teli közös életük, amely 2010. november 5-ig, Govindo haláláig tartott –tizennyolc évesen halt meg.

Gogo értékes ajándék volt az egész család számára, ennek állít emléket Marina a nemrég megjelent könyvében.

Törékeny, csendes, segítségre szoruló élete lehetővé tette örökbefogadó szüleinek és testvéreinek, hogy szoros egységben legyenek, térden állva imádkozzanak halála pillanatában, köszönetet mondva az Úrnak ezért a hatalmas ajándékáért. Govindo érkezése megmentette őket a világ keltette illúziótól, amely elhiteti az emberrel, hogy élni azt jelenti, szórakozni, saját magunkkal foglalkozni. Meg tudták ízlelni vele az élet igazi zamatát, megérezték a misztériumot, ami nem más, mint szeretni, elfogadni a másikat, érte élni – különösen akkor, ha beteg, gyenge –, nem félteni magunkat a megpróbáltatásoktól, hanem tenni másokért, odaajándékozni saját magunkat, ahogyan Kalkuttai Teréz anya tette egész életében.

Teréz anya, aki most már Govindóval és minden mennybe ment gyermekkel együtt szemléli Isten arcát.

Boldog Kalkuttai Teréz anya, akit az egyház szeptember 4-étől kezdve szentként tisztel.

Forrás: Aleteia.org

--------------------------------------------------------------------------------------------

http://www.magyarkurir.hu/hirek/govindo-terez-anya-ajandeka-egy-olasz-csaladnak

----------------------------------------------------------------------------------------------

----------------------------------------------------------------------------------------------