Húsz évvel ezelőtt ezen a napon, április 2-án halt meg Szent II. János Pál pápa. Utolsó nagypénteki keresztútjának felidézésével emlékezünk rá.

2005 nagypéntekén, március 25-én a Szentatya már nem tudott személyesen jelen lenni a Colosseumban tartott keresztúton, a hagyományos római Via Crucison. Az egész világot bejárták a képek, amint vatikáni kápolnájából követi az imádságot, magához ölelve a keresztet.

Nyolc nappal halála előtt már egészen eggyé vált Krisztussal, a szenvedésben is.

Abban az évben a római nagypénteki keresztút elmélkedéseit Joseph Ratzinger bíboros írta. Az a bíboros, aki XVI. Benedek néven egy hónapon belül követte II. János Pált Szent Péter székében.

Az elmélkedésszövegek bevezetésében arról olvasunk, hogy a keresztút az Eucharisztia misztériumának bensejébe vezető út, ahol „a népi vallásosság és az egyház szentségi élete egybeolvad”.

A keresztút imája olyan út, amely mély lelki közösségbe, kommúnióba vezet Jézussal – a keresztút „a misztériumba vezető út”.

A keresztút a hit iskolája, a hité, mely természetéből adódóan „a szeretetben teljesedik ki” (Gal 5,6). A keresztút önmagunk elvesztésének, azaz az igazi szeretetnek az útja. Jézus Krisztus előttünk járta be a keresztutat, megtanítva arra, hogyan kell végig járnunk és végig imádkoznunk azt. A keresztút „visszavisz bennünket a búzaszemhez, a szentséges Eucharisztiához, amelyben folyamatosan jelen van közöttünk Krisztus halála és feltámadása”.

Ratzinger bíboros kezdőimádsága és II. János Pál pápa utolsó nagypénteki üzenete:

Joseph Ratzinger imája

Urunk Jézus Krisztus, értünk elfogadtad a búzaszem sorsát, amely földbe hull és elhal, hogy bő termést hozzon (Jn 12,24). Te arra hívtál minket, hogy kövessünk ezen az úton, amikor azt mondtad: „Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre” (Jn 12,25).

Mi viszont ragaszkodunk életünkhöz. Nem akarjuk elveszíteni, szeretnénk teljesen megtartani magunknak. Birtokolni akarjuk, nem odaadni. De te előttünk jársz, és megmutatod, hogy csak akkor mentjük meg életünket, ha odaadjuk. Ahogy végig kísérünk a keresztúton, elvezetsz minket a búzaszem útjára, az örökkévalóságba nyíló termékenység útjára. A kereszt – önmagunk felajánlása – súlyos teherként nehezedik ránk. De te az én keresztemet is hordoztad keresztutadon. Nem csak a távoli múltban tettél így, mivel szereteted végig kíséri életem minden pillanatát. Ma velem és értem viszed, és csodálatos módon azt várod tőlem, hogy most én is, mint akkor Cirenei Simon, veled együtt álljak a világ megváltásának szolgálatába.

Segíts, hogy keresztutam ne legyen csupán pillanatnyi jámbor érzelem. Segíts, hogy ne csak fennkölt gondolatokkal kísérjünk el, hanem egész szívvel és életünk minden lépésével járjuk végig utadat. Segíts, hogy elszántan induljunk el keresztutadon, és hogy kitartsunk ezen az úton.

Szabadíts meg a kereszttől való félelemtől,

attól a félelemtől, hogy mások kinevetnek, attól a félelemtől, hogy az élet kisiklik a kezünkből, ha nem ragadjuk meg mindazt, amit kínál. Segíts, hogy le tudjuk leplezni a kísértéseket, amelyek élettel kecsegtetnek, de csábításaik végül csak ürességhez és kiábránduláshoz vezetnek. Segíts, hogy ne birtokunknak vegyük az életet, hanem ajándékozzuk el. Amint végig kísérsz bennünket a búzaszem útján, segíts, hogy „életünk elvesztése” által fölfedezzük a szeretet útját, azt az utat, amely az igazi, a bőséges élettel ajándékoz meg (vö. Jn 10,10).

II. János Pál pápa üzenete

Kedves testvéreim!

Lélekben veletek vagyok a Colosseumnál, azon a helyen, amely oly sok emléket és érzést ébreszt bennem. Veletek akarom elvégezni a Via Crucis, a keresztút megrendítő szertartását, ezen a nagypéntek estén. Egyesülök veletek ebben az oly mélyértelmű könyörgésben: „Adoremus te, Christe, et benedicimus tibi, quia per sanctam crucem tuam redemisti mundum” – „Imádunk téged, Krisztus, és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot”. Igen, imádjuk és áldjuk Isten Fia keresztjének misztériumát, mert ez az a halál, amelyből új reménység áradt az egész emberiség számára.

A kereszt előtti hódolat egy olyan feladatra emlékeztet bennünket, amely alól nem vonhatjuk ki magunkat: a küldetésre, amelyet Szent Pál a következő szavakkal fejezett ki: „Testemben kiegészítem mindazt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, testének, az egyháznak javára” (Kol 1,2–4). Én is felajánlom szenvedéseimet, hogy Isten terve beteljesedjék, és tanítása elterjedjen a nemzetek között.

Közel vagyok ebben a pillanatban mindazokhoz, akiket próbára tesz a szenvedés. Mindnyájukért imádkozom.

A keresztrefeszített Krisztus mai emléknapján a Keresztre tekintek, s veletek együtt imádom azt, elismételve a liturgia szavait: „O crux, ave spes unica!”

Üdvözlégy, ó, Kereszt, egyetlen remény, adj türelmet és bátorságot, és hozd el a világnak a békét!

Megáldalak titeket…

https://www.magyarkurir.hu/hirek/o-crux-ave-spes-unica-ii-janos-pal-papa-utolso-keresztutja2

---------------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------

P. Vértesaljai László: Szent II. János Pál pápa halálának eleven emlékére

2025.04.02.

P. Vértesaljai László SJ jegyzete: 27 éven át fáradhatatlanul nyitogatta az emberiség kapuit a Megváltó Krisztusnak, mígnem a fáradt, idős és beteg Pápának maga az Úr nyitott ajtót. Napra pontosan húsz éve történt, 2005 április másodikán. A világ lélegzetvisszafojtva figyelte utolsó lépteit, mígnem kijött érte a Papa az Atyai Házból, s visszafogadta „tékozló fiát”, aki tékozlóan a világra hintette egyetlen Fiának a szeretetét.

Az a húsz év csak karnyújtás, csak a tegnapi nap, de még pontosabb jelen időt mondani, hogy a Nagy Pápa szíve itt maradt köztünk. Ütemesen dobog együtt Péterével. Jól tudják ezt a zarándokok, mert a bazilikában két kötelező helyet keresnek.

Most a Szentév során, éppen csak átlépve a Szent Kapun nagyon sokan megállnak a Michelangelo Pietáját követő második oldalkápolnánál, ahol az oltár maga a sír, benne Karol Woytila testével, rajta a latin felirattal a márványlapon: Sanctus Johannes Paulus Secundus Pontifex Maximus, Szent II. János Pál pápa. Az oltár előtti padokban mindig imádkoznak, reggeltől estig, lengyelek, és hozzá még emberek a föld minden országából. Így mennek tovább és jutnak a sor elejére, vagyis a római pápák Elsőjéhez, a galileai Halász sírjához, mely nemcsak a bazilika szíve-közepe, hanem a római katolikus egyházé is: „Erre a sziklára építem egyházamat…”.

A palástjáról szeretnék még szólni. A Szent Pápa szerette a könnyű pelerinjét, amit szívesen öltött fehér reverendájára, nem is csak liturgikus alkalmakkor. Az a palást valahogy szolgálatának „térfogatát” jelezte, azt a szélességet és hosszúságot, amit Pál apostol efezusi híveinek fölemlít:

 „A hittel együtt Krisztus lakjék szívetekben, s verjetek gyökeret és vessetek alapot a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével” (Ef 3.13-19).

Széles és tágas az a palást. Befér alája az egész egyház. Az értéket őrző és a tegnapért aggódó papok és hívek éppúgy a palást oltalmát élvezték, mint az előre-tekintő és utat-készítő, a holnapért aggódó papok és hívek, férfiak és nők, mindenki, aki vallotta a Krisztust. De nyitott volt a palást elöl, a szíve felől mindazoknak, akik még nem ismerték a Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét. Őket is a palást-lakók felé hívogatta jó szóval és szeretettel: Térjenek meg Krisztushoz és lépjenek be!

„Örökké emlékezetesek maradnak első szavai:

„Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat! Nyissátok meg az ő üdvözítő hatalma előtt az államhatárokat, a gazdasági és politikai rendszerek határait, a kultúra, a fejlődés és a civilizáció széles mezőinek korlátait. Ne féljetek! Krisztus tudja, hogy „mi lakik az emberben”. De egyedül csak Ő tudja ezt! Manapság az emberek nagyon sokszor nem tudják, hogy mit hordoznak magukban, lelkük mélyén, a szívükben. Sokszor olyan bizonytalanná válik a földi élet értelme. Kételyek árasztják el az embert, és kétségbe is tud esni. Engedjétek tehát – kérlek benneteket, alázattal és bizalommal kérlek –, hagyjátok, hogy Krisztus szóljon az emberekhez. Egyedül nála vannak az Élet, az Örök Élet Igéi!”       

---------------------------------------------------------------------------------------      

https://www.vaticannews.va/hu/papa/news/2025-04/szent-ii-janos-pal-halal-husz-ev-emlekezes-vertesaljai-jegyzet.html

--------------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------