Dolgozott, felugrott, rohant, imádkozott, megérintődött, örült – így élte át a helyszínen XIV. Leó pápa megválasztásának délutánját Kajtor Domonkos SJ, Rómában tanuló magyar jezsuita diakónus.

Személyes hangú visszaemlékezés

Kora este a megszokott ülőmunkámat végeztem a számítógépem előtt. Bár a „megszokotton” kívül volt valami szokatlan is. A kijelző jobb alsó sarkába kitettem a Vatican News Live közvetítését, hátha… Munka közben a figyelmemet a kémény mögött elsuhanó felhők vagy épp a kíváncsi sirályok terelték el egy-egy pillanatra.

Este hat óra múlt, nyugodtan dolgoztam, amikor a rendház folyosójáról szokatlanul nagy zajt hallottam, még a fejhallgatómon keresztül is, amin épp Hans Zimmert hallgattam. Hirtelen lenéztem az élő adásra, semmi…, de talán egy frissítést megér. Ahogy ráfrissítettem a weblapra, a kémény alig látszott a fehér füsttől. Hirtelen azt sem tudtam mit kell most tennem. Korábban eldöntöttem, hogy itt, a római életem utolsó heteiben biztos kimegyek a Szent Péter térre – egy közös kezdete a jövőnek és zárása a múltnak.

Ledobtam magamról a fejhallgatót, gyorsan ruhát cseréltem, sportcipőt húztam és rohanás ki a szobából. 2200 méter futás várt rám. Három rendtársammal együtt futottunk. Amikor kiléptünk az utcára, nyugalom volt, de ahogy múltak a percek, egyre több embert láttam futni, biciklizni, rollerezni a Szent Péter tér felé. Még egy idős atya sántikáló futása is az emlékeimbe égett. Elképesztő volt. mmire odaértem a térre, hatalmas tömeg gyűlt össze, ameddig a szem ellátott, emberek voltak mindenhol: a téren, a Via della Conciliazione-n, a mellékutcákban, az épületek teraszain és ablakaiban. A város megállt, és közös szívdobogással vártuk a bejelentést, miközben csak egyre jobban hömpölygött a százezres nagyságokra megnövekedett embertömeg.

A Szent Péter-bazilika mögött épp lemenőben volt a nap, még langyosan melegítette az arcomat a májusi nap fénye. Becsuktam a szememet, imádkoztam. Magam sem tudtam mit mondjak, egy Miatyánk vagy Üdvözlégy, az egyházért, a pápáért? Engedtem magamban az imáim kuszaságát. Nyugodtan teltek a percek, mígnem kinyílt a bazilika balkonjának az ajtaja és végigsüvített a mondat a Szent Péter-bazilikától indulva, át a téren, át a Via della Conciliazione-n, végigsöpörve a Teverén, át az időn és dimenzión, a világ másik sarkáig, amit mindenki várt: „Habemus Papam.”

Mintha a közös emberiség együtt vágyakozó lelkét ölelte volna át ez két reményteljes szó. Nem is tudtuk még ki, de tudtuk, hogy van! Feltört a tapsvihar. Amint elhangzott Robert Francis Prevost neve, még nagyobb tapsvihar süvített végig a több százezres tömegen. Öröm és meglepődés: „vajon ki ő?”

Első gondolatom ez volt: a Lélek működik és a bíborosok hallgatnak rá. Hiába a sok tippelgetés, sajtózás, politikai köntöshúzás, jöhet a Lélek meglepetése a világ számára. Nem vagyok az az ember, aki kifejezetten lelkesedik a nagy tömegért, aki felszabadul ilyen helyzetekben, de amint kilépett XIV. Leó pápa, kedves mosolyával és integetésével, annyira megérintett, hogy a könnyeimmel küzdöttem. Néhány napja még Ferenc pápa ravatalánál jártam, percekig az utolsó mosolyánál imádkozva, a koporsója mellett, és most ez a mosoly újra élettel, emlékkel, reménnyel, egy személlyel lett teli. Megindító pillanatok voltak és távolról figyelve Leó pápa is megérintődött. Emberként állt ott, érintődve, könnybe lábadt szemmel. Ferenc pápát Leó pápa követi, mintha csak Assisi Ferenc és Leó testvér legendás baráti kapcsolata sejlene fel.

Az áldás után mindenki útnak indult, boldogan, mosolyogva. Nem kellett most senkinek rohannia, volt időnk, nem sietett senki. Hova siessünk? Van most ennél fontosabb? Az utcákon csak úgy áradt ez a szabadság és öröm az emberi léptekben.

Így tértem haza én is és csak akkor vettem észre, mit hagytam magam mögött néhány órával korábban, amikor kinyitottam a szobám ajtaját: égő lámpák, ruhák a földön, bekapcsolt számítógép és fejhallgató, de mégis valami más volt, más volt a lámpa fénye, más volt a szétszórt ruhák kuszasága és más a fejhallgatómból duruzsoló zene…

Habemus Papam!

https://www.facebook.com/jezsuitak

---------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------

-----------------------------------------------------------------------------------

Két fiatal magyar jezsuitát is diakónussá szenteltek Rómában

2025.05.12.

Tizenhat fiatal jezsuitát, köztük két magyart, Kajtor Domonkost és Timár Dánielt is diakónussá szentelte húsvét után, április 22-én, kedden 16 órakor Rómában, a jezsuiták anyatemplomában, az Il Gesùban az első török származású katolikus püspök, Antuan Ilgit SJ.

Az eseményen számos Magyarországról érkezett jezsuita is részt vett.

„A diakónusságban központi szerepe van a liturgiában a pap mellett végzett szolgálatnak, az igehirdetésnek, a szeretetszolgálatnak. Ez az egy év segít abban, hogy ne énközpontú legyek, hanem másokért szolgáló pap” – fogalmazott a diakónussá szentelés szertartása előtt kettejükkel készített interjúban Timár Dániel.

Kajtor Domonkost valamivel hamarabb, augusztus 30-án szentelik majd pappá, így az ő életében most egy rövidebb átmeneti időszak következik. „Mondhatni bemelegítés, ráhangolódás arra, mi vár rám szeptembertől. Ugyanakkor azt érzem, túl nagy ugrás lenne, ha egyből pappá szentelnének. Vissza kell szokni az oltárhoz is, az elmúlt években jezsuitaként más liturgikus szolgálataim voltak” – nyilatkozott ugyanott.

Forrás és fotó: Jezsuiták hivatalos Facebook-oldala, Kajtor Domonkos SJ

Magyar Kurír

https://www.magyarkurir.hu/megszentelt-elet/ket-fiatal-magyar-jezsuitat-is-diakonussa-szenteltek-romaban-kepriport

------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------