Michelangelo hosszú élete Európa újkori történelmének egyik legnyugtalanabb, sok háborúskodással, politikai, társadalmi és vallási átrendeződéssel járó időszakára esik. Műveinek létrejöttében, félbehagyásában és olykor megsemmisülésében fontos szerepet játszott a zűrzavaros kor, amelyben élt. Michelangelo mára már csak másolatokból ismerhető Lédája pregnáns példája annak, miként fonódik össze a művészet és a történelem egy műalkotásban.

Michelangelo: a szobrász és a festő

Michelangelo az inaséveit Domenico Ghirlandaio műhelyében töltötte. Firenze első számú festőműhelye ezekben az években egy jelentős vállalkozáson, a Santa Maria Novella-templom Tornabuoni-kápolnájának falképsorozatán dolgozott. Így Michelangelo az itt töltött idő alatt első kézből sajátíthatta el a freskófestés technikáját és a rajzi előkészítés valamennyi munkafázisát is.

A fiatal Michelangelo Firenze egyik legtapasztaltabb mesterétől tanult rajzolni, arról azonban semmit sem tudunk, hol sajátította el a kőfaragás mesterségét. Első életrajzírói, Giorgio Vasari és Ascanio Condivi csak egy bájos anekdotát említenek, miszerint a csecsemő Michelangelót egy kőfaragó felesége dajkálta, aki így az anyatejjel együtt szívta magába a mesterség alapjait. Reálisabbnak tűnik, hogy Michelangelo a Buonarrotik otthonához közel, a korszak egyik legsikeresebb szobrásza, Benedetto da Maiano műhelyében próbálkozott elsőként a márvány faragásával, s ott sajátította el a kőszobrászat alapjait.

Rajzi előképzettsége ellenére Michelangelo később elsősorban szobrászként tekintett önmagára, szobrászi megbízásokat vállalt szívesebben, és leveleit is mindig „Michelangelo scultore”-ként írta alá. Ma azonban mégsem csak a Pietà, a Dávid, a Mózes és még sok más csodálatos szobor alkotójaként gondolunk rá, hanem mindenekelőtt a Sixtus-kápolna falképeinek zseniális festőjeként. Két-három monumentális freskómegbízáson túl táblaképet azonban szinte egyáltalán nem készített. Azok a ritka darabok, amelyek mégis kikerültek az ecsetje alól, sokszor befejezetlenek maradtak, még gyakrabban elvesztek vagy elpusztultak.

Ez volt a sorsa egyetlen erotikus festményének is, amely a XVI. század közepének bonyolult háborús konfliktusai közepette született.

Michelangelo és Firenze

A XVI. század első felének firenzei történelmét a köztársaság és a Mediciek forgandó szerencsével járó küzdelme határozta meg. Michelangelo mindössze 19 éves volt 1494-ben, amikor a befolyásos bankárcsalád tagjait – akik közül első pártfogói is kikerültek – száműzték a városból. Egy évtizeddel később Michelangelo megalkotta a Dávid-szobrot, amely a firenzei köztársaság legfőbb politikai szimbólumává vált. Régi guelf família sarjaként természetesek voltak számára a köztársaságpárti érzelmek, ugyanakkor nyíltan sohasem fordult szembe a Mediciekkel. Egymás után két Medici pápát is szolgált, de a Medici hercegek udvari művészi posztjától következetesen távol tartotta magát.

1527 májusában V. Károly német-római császár seregei feldúlták Rómát. Az öt hétig tartó ostrom végén VII. Kelemen pápa, Giuliano de’ Medici törvénytelen fia is fogságba esett.  Súlyos területi és politikai engedményeket kellett tenni a szabadulása érdekében. Az események egész Itáliát felbolygatták, szövetségek bomlottak fel, majd újak köttettek. A firenzei polgárok felbátorodva a Medici pápa meggyengülésén május 17-én ismét elűzték a városból a család tagjait, és kikiáltották a II. Firenzei Köztársaságot. Michelangelo korábban mindig kerülte, hogy politikai kérdésekben állást foglaljon, most azonban a köztársaság mellé állt, és ingyen, hazaszeretetből („gratis et amoravolmente”) felajánlotta szolgálatait a város vezetőinek.

1529 áprilisában a város védelméért felelős főkormányzónak választották, így nemsokára minden idejét Firenze erődítési munkálatai kötötték le. Erre minden másnál nagyobb szükség volt, hiszen a száműzött Mediciek nagyon hamar rendezték a soraikat. VII. Kelemen kiegyezett a császárral: szövetségük egyik alapja az volt, hogy a császár csapatai segítik a pápa családjának visszatérését Firenze élére. A köztársaságnak immár a német-római császár és a Medici pápa egyesült seregeivel kellett szembenéznie.

Ágyúkat egy festményért

Az ostromra készülődő Firenzének szinte egyáltalán nem volt saját tüzérsége, ezért a ferrarai hercegtől, Alfonso d’Estétől próbáltak ágyúkat kölcsönözni. A cél érdekében minden eszközt bevetettek: a hidegfejű reálpolitikus helyett a szenvedélyes műgyűjtőre próbáltak hatni egy Michelangelo-mű felajánlásával.
Michelangelo hamarosan Ferrarába utazott, ahol meg is állapodott a herceggel egy festmény elkészítéséről. Irving Stone Michelangelo regényes életrajzában így ír erről az epizódról:

„Michelangelo (…) temperaképet kezdett festeni, amely Lédát ábrázolja a hattyúval. Addig is rajongott a testi szépségért, műveiből mégis hiányzott az érzékiség (…) Ezen a képen a vérbő testiség uralkodott. Lédát elragadóan szép nőnek ábrázolta, heverőjén fekszik, míg a hattyú a lába közé férkőzve, hosszú nyakának S vonalával Léda egyik mellét körülfonva, csőrét a nő szájához illeszti.”

A nyíltan erotikus, antik gemmákról és szarkofágokról ismert jelenet feldolgozása jól illeszkedett a herceg gyűjteményének többi antik témájú darabjához. Az Esték ráadásul a trójaiak leszármazottainak tartották magukat, így a trójai háborút közvetve kirobbantó Helené születésének története jól kapcsolódott a hercegi család eredetmítoszához is. Az elkészült festmény azonban soha nem került Alfonso d’Este birtokába.

A legenda szerint a herceg egy kereskedőt küldött a képért, aki lekicsinylően nyilatkozott a festményről, ezért Michelangelo nem adta át neki a művet. Valószínűleg valójában csak annyi történt, hogy Alfonso d’Este nem adott ágyúkat a városnak, így nem kapta meg a cserébe ígért festményt. 

Firenze 10 hónapig tartó ostroma 1530 augusztusában ért véget, amikor az áruló Malatesta Baglioni feladta a várost. Michelangelo a Medici-kápolna alatt egy föld alatti kis kamrába rejtőzött el, hogy elkerülje a győztesek bosszúját. Rejtekhelyét csak novemberben hagyta el, amikor kegyelmet kapott VII. Kelemen pápától. Szabadsága feltétele azonban az volt, hogy folytatnia kellett a Medici-kápolna félbehagyott munkáit, azaz kénytelen volt a firenzei köztársaság eltiprói számára dolgozni.

Léda Franciaországban

A ferrarai herceg számára készült festmény ekkor már valószínűleg Franciaországban volt. Michelangelo az egyik tanítványának, Antonio Mininek adta, aki Franciaországba vitte. A korabeli dokumentumok alapján úgy tűnik, hogy a különleges műnek hamar híre ment. Mini 1531 decemberétől 1532 márciusáig Lyonban időzött, ahol a helyi előkelők számára számos másolatot készített a képről. Az eredeti festmény végül a fontainebleau-i kastély királyi gyűjteményébe került.

I. Ferenc francia király nemcsak az itáliai reneszánsz művészetért, hanem az erotikus témákért is rajongott. Gyűjteményében Raffaello és Leonardo remekművei is megtalálhatók voltak, Leonardótól éppen egy Lédát a hattyúval ábrázoló festmény. Leonardo képén ott láthatóak a tojásból frissen kikelt gyermekek is, akik mellett a „szülők” finom gesztusokkal „karolják át” egymást. Ezzel szemben Michelangelo nyíltan erotikus alkotása magát a szerelmi aktust ábrázolta.

Ez a vérbő érzékiség pecsételte meg a festmény sorsát. Valószínű, hogy mindkét remekmű XIII. Lajos király feleségének, a spanyol udvarból érkező, fanatikusan vallásos Ausztriai Anna prüdériájának esett áldozatul. Az ő parancsára égették el a két géniusz alkotását valamikor a XVII. század közepén. Így mára mindössze a korabeli másolatok és a művekhez készült vázlatok alapján alkothatunk képet az eredeti festményekről.

Michelangelo Lédájáról az eredeti mű ismeretében készült, legfigyelemreméltóbb másolat Rosso Fiorentino nevéhez köthető. A francia király udvari művészeként ő felügyelte Michelangelo festményének Fontainebleau-ba szállítását, és készítette el a kép keretét is. A londoni Royal Academy hatalmas méretű rajzáról mérethűsége és tökéletesen kidolgozott részletei miatt sokáig azt hitték, hogy Michelangelónak a műhöz készült saját kezű kartonja. Ha a karton nem is, de a művész néhány előkészítő rajza ránk maradt. Köztük egy csodálatosan szép vörös kréta fejtanulmány, ami Michelangelo más fejtanulmányaihoz hasonlóan egy hosszú szempillákkal és finomabb orrvonallal nőiesebbé tett férfiportré. Ebben az esetben talán éppen azé a tanítványé, Antonio Minié, aki Franciaországba vitte Michelangelo egyetlen erotikus festményét.

-------------------------------------------------------------------------------------

https://mult-kor.hu/erotika-es-tuz-michelangelo-elegetett-festmenye-20220205?pIdx=2

-------------------------------------------------------------------------------------