2014.09.27.

Az Augustus kétezredik évfordulója kapcsán tették látogathatóvá Augustus feleségének, Líviának a Prima Porta római városrészben megmaradt és  restaurált villáját.

Az épület falait kertet idéző freskók díszítették, most másolatokkal helyettesítették, mert az eredeti gyönyörűséges freskók a Museo Nazionale Romano római régészeti múzeumban vannak, s ott, a Palazzo Massimo épületében az emeleten vezetéssel látogathatók. Nem volt látogatható viszont korábban a Villa Lívia eredeti helyszíne.

Megjegyzendő, hogy a régészeti terület anyagi források hiánya miatt csak részben van feltárva.

Csütörtökön és pénteken délelőtt 9.30 h-tól 13.30 h-ig, minden hónap első és harmadik szombatján 9.30 h-tól 13.30 h-ig, vasárnapján pedig 9.30 h-tól 18.30 h-ig látogatható október 31-ig.

 

A restaurátorok a területen kerámia dézsákban babérfákat helyeztek el, utalva arra, hogy Lívia villája egy babérligetben helyezkedett el.

 

A legenda úgy tartja, hogy Augustus első pillantásra szerelmes lett Líviába, és el kellett válnia akkori feleségétől Scriboniatól, majd el kellett intéznie, hogy Líviától is elváljon a férje. Tény, hogy házasságuk jól sikerült, 51 évig tartott.

 

---------------------------------------------------------------------------

 

http://www.ansa.it/english/news/lifestyle/arts/2014/09/12/villa-of-livia-now-open-to-the-public_f815aac8-c302-49d8-b38a-680e8c03a504.html

http://roma.repubblica.it/cronaca/2014/09/12/foto/villa_di_livia_mosaici_e_affreschi_restaurata_la_casa_dell_imperatrice-95558330/1/#1

http://en.wikipedia.org/wiki/Villa_of_Livia

http://www.ansa.it/sito/notizie/cultura/arte/2014/09/11/villa-di-livia-rivive-alle-porte-di-roma_98b7df9c-e39f-4ea5-a227-4e5dbe8532fa.html

 

http://www.060608.it/it/cultura-e-svago/beni-culturali/beni-archeologici/villa-di-livia-a-prima-porta.html
http://www.coopculture.it/en/heritage.cfm?id=177

 

---------------------------------------------------------------------------

 

 

 ---------------------------------------------------------------------

-----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

 --------------------------------------------------------------------

----------------------------------------------------------------------------------

A díszkerteket nem a rómaiak találták fel, már a görögök is ültettek díszcserjéket és fákat templomaik és tornacsarnokaik köré. Igaz viszont, hogy csak a római korban válnak a díszkertek az életművészet részeivé.

 

Az idősebb Plinius a díszkertészetre az opus topiarium kifejezést használja, mivel pedig a második szó, a többes számú topia (tájak) görög szóra utal, egyúttal arra is fény derül, honnan származott a római kertművészet, és mi volt a díszkertek egyik fő témája. A kertművész eredeti célja az volt, hogy vonzó környezetet teremtsen a gazdagok számára.

Plinius egy híres passzusából az is kiderül, milyen változatos tájak tárultak a műkertekben sétálók elé: „ligetek, erdők, dombocskák, halastavak, csatornák, folyók, tengerparti részletek". De csakhamar mesterséges elemek uralkodtak el ezeken a miniatűr tájkertecskékben, sorra-másra felbukkannak a kerti szobrok és a kerti bútorok, a geometrikus elemek, a mesterségesen formált falombok, valamint a növények és a szökőkutak kombinációi.

A formális kertművészet és a topiaria tervezése Augustus uralkodása idején kezdődhetett. Plinius szerint ekkoriban találta fel egy bizonyos C. Matius azt a kertművészeti módszert, amelynek latin elnevezése nemora tonsilia, ami „ligetfodrászatot" jelent, vagyis a fákat és a bokrokat geometriai alakzatokká nyírták meg.

A mesterséges növényi formák kialakítása párhuzamosan alakult ki a parkok szimmetrikus tervezésével; ekkor jelenhettek meg az első, mértani alaprajzú kertek, főként azután, hogy Agrippának és utódainak tervei nyomán kialakították Rómának és Itália más vidékeinek a vízhálózatát, s az állandó folyó víz lehetővé tette az alacsony dísznövények gondozását.

Az első mesterséges kertek falfestményeken bukkannak fel a Kr. u. 1. század elején. A képeken sövényekkel és kerítésekkel elválasztott ágyásokat látunk, amelyre jó példa M. Lucretius Fronto pompeii házának tabliniuma (fogadóterme), ahol egy középen álló fa körül két, elkerített virágágyat látunk, amelyek a fölé magasodó villa homlokzatának szimmetriáját tükrözik.

A mesterséges kertekre alig van régészeti bizonyíték, bár az angliai Fishbourne-ben sikerült rekonstruálni egy szép példát: a központi ösvény két oldalát sövények követték, egy sor négyszögletes és félkör alakban váltakozó benyílóval. Az viszont tény, hogy ehhez hasonló, grandiózus kertek zöldelltek valaha Rómában és környékén; ezt bizonyítja a Septimius Severus uralma idején készült, márványból faragott várostervrajz (amelyen többek között szerepel a Vespasianus által építtetett Béke Temploma), illetve ránk maradt egy, ma Urbinóban őrzött fémlap, amelyen egy temetőpark alaprajza látható.

A topiaria további fejlődése, amely más jellegű volt, mint a hagyományos parkoké, szinte nem ismert határokat. Amikorra Plinius publikálta Naturalis historia című „természettörténetét", a tudós már nem csupán sövény formájúra nyírott ciprusokról írhatott, hanem olyan fákról is, amelyek csoportjai „vadászjeleneteket, hajóhadakat és más élőképeket" utánoztak, és unokaöccse toszkániai Tifernumban épült villájában vadállatokat és más alakzatokat formázó fák sorakoztak, köztük Pliniusnak és kertészeinek névbetűit utánzó növényi alakzatok. A tiferniumi kertek leírása ihlette meg később a 16-17. századi virágágyásminták és labirintusok kialakítását.

A római kertművészet egy szép példája a Villa Liviában talált freskó. A villakomplexum vagy Livia Drusilla hozományának lehetett a része, amit akkor hozott, amikor hozzáment Octavianushoz, vagy maga a császár ajándékozta neki eljegyzésükkor. Suetonius) azt írja, hogy Livia a házasságkötés után tért vissza ebbe a villába, mivel ez volt a pazar vidéki rezidenciája. A villa létezését és elhelyezkedését jól dokumentálta, többek között Plinius és Cassius Dio is. A történet szerint a nevét egy fehér tyúkról kapta, amely élve, egy sas karmai közül pont Livia ölébe esett. Állítólag a tyúk babérágat tartott a csőrében, amelyet elültettek, és olyan lendülettel nőtt, hogy a következő nemzedékek diadalainak koszorúit adja.

Livia festett kertje a triclinium falain kapott helyet, mely részben a föld alatt helyezkedik el. A perzselő nyári hónapokban használt helyiség így mindig kellemesen hűvös maradt.

A freskón nincsenek elválasztó architekturális elemek, így a terem festése "kifelé" repíti a nézőt egy, a kert fái mögötti buja növényrengetegben elvesző kertbe.

A villa olyan rossz állapotban volt, hogy a freskók restaurálására a helyszínen nem volt lehetőség, így 1951-ben drasztikus döntés született a freskók leválasztásáról. A római Palazzo Massimo Múzeumban 1998-ban az eredeti méretekre megépített helyiségben ismét összeállították a freskót, immár konzerválva.

 

---------------------------------------------------------------------------------

https://romaikor.hu/roma_tortenelmet_irt_(a_romaiak_tortenete)/tortenelmi_attekintes_(kr__e__10__szazad___kr__u__476)/a_hetkoznapi_elet_muveszete/cikk/kertmuveszet?fbclid=IwAR1RHV8vEj_nC4YgppO9fK-PJm7RpbXHnUReymdaO75Ci2TC-kG4j2kTZ_I

https://academic.oup.com/edited-volume/43505/chapter/364129670?login=false

https://www.facebook.com/photo/?fbid=10225883000315843&set=pcb.2188804704644940

 

-------------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

----------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -----------------------------------------------------------------------

 

 

 -----------------------------------------------------------------------

 

------------------------------------------------------------------------

 

Császár férjéhez mérhető taktikus volt Livia Drusilla, a „végzetes mostoha”

 

 

2020.10.17.

„Ezután mindenkitől búcsút vett, és miközben a Rómából érkezőktől Drusus beteg leánya felől érdeklődött, hirtelen halt meg, Livia csókjai közt, e szavak kíséretében: »Livia, emlékezz házasságunkra, és élj boldogul!«” (Kis Ferencné fordítása.) Suetonius, II. századi életrajzíró írja le így az első római császár, Augustus halálát. Szomorúságában is idilli kép: Az öntudatát és az államügyekkel való kapcsolatát az utolsó pillanatig megőrző agg princeps elbúcsúzik barátaitól, majd szerető nagypapaként érdeklődik még (mostoha) unokája egészsége felől, de utolsó szavait feleségéhez intézi.
Más gyermekével terhesen az oltár előtt

Egy kissé másképp fest mindez Suetonius kortársánál, Tacitusnál: „…súlyosbodni kezdett Augustus állapota. Némelyek Livia merényletére gyanakodtak (…) Bármint történt is, alig ért Tiberius Illyricumba, anyja levélben sürgősen visszahívatta; s nem tudni biztosan, még életben találta-e Augustust Nola városában vagy már csak holtan. Mert Livia szigorú őrséggel záratta el a házat és az utakat, s közben biztató híreket terjesztett, míg a helyzet parancsolta intézkedések megtétele után egyszerre jelentették be Augustus elhunytát és Tiberius hatalomátvételét.” (Borzsák István fordítása.)

Tacitus nem kezeli tényként, csak mint ki nem zárható gyanút említi meg: több mint ötven év házasság után Livia megmérgezhette férjét. Annál biztosabb ellenben abban, hogy az utolsó hetekben a princeps feleségének kezébe került az irányítás, aki okosságát (remek húzás a hírzárlat!) és informális hatalmát fia, Tiberius uralma érdekében vetette be.

Az első forrásunkban a szerető hitvessel, a mintaszerűen viselkedő, a saját szerepkörében megmaradó római matrónával találkozunk, míg a másodikban egy nagyhatalmú nővel, aki a háttérből irányítja a császári udvar életét, és így óriási befolyása van a birodalom ügyeire. Az első kép, amelyet Augustus és környezete – beleértve magát Liviát is – a nyilvánosság elé állított, önmagában biztosan nem teljes. Kérdéses azonban, hogy ezt mennyire kell átfesteni a második alapján.

Izgalmas lenne a legszélsőségesebb feltételezéseket követve felfedezni egy „titkos történetet”, melyben például Livia keze lenne mindazokban a halálesetekben, amelyek így vagy úgy, de hozzájárultak saját pozíciójának erősítéséhez, illetve fiának, Tiberiusnak a hatalomra kerüléséhez. De legalább ennyire izgalmas megpróbálni megérteni, milyen lehetőségei voltak egy intelligens és ambiciózus nőnek abban a különleges korszakban, s e lehetőségek közül nem kizárva természetesen a méregkeverést sem.

 

Livia Drusilla Kr. e. 58 körül született egy rendkívül előkelő családban, vér szerint Claudius volt, számos consul és triumfáló hadvezér leszármazottja, adoptáció révén pedig Livius, ami újabb consulokkal és triumfáló hadvezérekkel gyarapította előkelő ősei számát. Tizenhat évesen hozzáment távoli rokonához, Tiberius Claudius Neróhoz.

Édesapja Philippinél Brutus és Cassius oldalán harcolt, és az elvesztett csata után öngyilkos lett. Férje, aki korábban Iulius Caesar alatt szolgált Egyiptomban, 44 március idusa után Brutusékat támogatta, majd Antonius testvére mellé állt egy Octavianus elleni lázadásban, ezután a triumvirek fő ellenségéhez, az Itáliát blokád alatt tartó Sextus Pompeiushoz menekült, innen pedig Antoniushoz vezetett az útja. Fiatal felesége egy kisgyerekkel, a későbbi Tiberius császárral, és egy második fiúval a szíve alatt mindenhová követte férjét.

Forrásaink szerint többször forogtak közvetlen életveszélyben ezeken a nehéz utakon, egyszer például Livia haja és ruhája is megperzselődött, mikor egy tűzvész elől menekültek. Házasságuk néhány éve a polgárháborúk legvéresebb időszakára esett. 39 végén egy általános amnesztiával tértek vissza Rómába.

Livia, ahogy írott forrásaink állítják, és szobrai tanúsítják, gyönyörű nő volt, és Octavianus beleszeretett. Elválasztotta férjétől (aki készségesen beleegyezett a válásba), maga is elvált előző feleségétől, és 38-ban feleségül vette a második fiával terhes fiatalasszonyt.

Olyan történet ez, amely hevességével és botrányosságával szinte vetekszik a triumvirtársának, későbbi ellenfelének, Antoniusnak híres szerelmi történetével. Livia persze nem Kleopátra, sok egyéb mellett például római, tehát a vele való házasság érvényes a római jog szerint. Továbbá Octavianus sem Antonius. Botrány a válás után rögtön, még terhesen új házasságba vezetni egy asszonyt, de a köztársaság majdani „helyreállítója” adott a látszatra: kikényszerítette a pontifexek papi testületének hozzájárulását.

Suetonius százötven év után talált egy levelet a császári levéltárban, amely sokat elárul a triumvirek közötti hangnemről, illetve a „nőügyek” propagandisztikus szerepéről. Antonius a következőket írta Octavianusnak: „Mitől változtál meg ennyire? Attól, hogy a királynővel dugok? Hisz a feleségem! Talán most kezdtem, nem kilenc évvel ezelőtt? No és te csak Drusillával (Livia) dugsz? Úgy légy szerencsés, hogy mire ezt a levelet elolvasod, nem dugtad már meg Tertullát vagy Terentillát, Rufillát vagy Salvia Titiseniát, vagy mindet.” (Kopeczky Rita fordítása.)

 

Megfelelő társ az állam első embere számára

Mind az ókori, mind a mai vélemények egybehangzóak: Octavianus és Livia házassága szerelmi házasság volt, de ez nem zárja ki azt, hogy a felek nyilvánvaló érdekeivel is számot vessünk. Livia előkelő (a lehető legelőkelőbb) származása rangot biztosított férjének is, aki csak egy-két éve került be adoptációval egy régi nemzetségbe, a Iuliusok közé. Továbbá a házasság kapcsolatokat is jelentett, de még inkább egy gesztust a régi, köztársasági érzelmű arisztokrácia felé.

Bizonyára az is nagyon hamar kiderült a hevesen udvarló fiatalember számára, hogy Livia tehetséges, hozományként magával hozza a Liviusoknak és Claudiusoknak nemcsak a kapcsolatrendszerét, hanem az évszázadok alatt felgyűlt politikai tudását is. Livia, aki Tacitus szerint nem passzív szereplője volt a válásnak és az új házasságnak, a folyamatosan rosszul választó férjét cserélte le Róma egyik legígéretesebb politikusára (egyikre a kettő közül: a harmadik triumvir, Lepidus egy Liviánál kevésbé éles szemű nő számára sem volt komolyan vehető).
A személyes vonzerőn túl olyasmiket láttak meg kölcsönösen a másikban, amelyek ellensúlyozták az egybekelésük botrányos körülményeit, és amelyeket aztán a hosszú házasság és a közösen elért sikerek igazoltak

 

Livia szerepe Augustus mellett Róma irányításában többrétegű. A legnyilvánvalóbb ezek közül a reprezentáció. Szépsége, előkelősége, fellépése a nyilvános szerepléseken megfelelő társsá teszik az állam első embere számára.

A nagy nyilvánosságot a vallási ünnepeken való részvétele jelenti, és mint jól tudjuk, az új-régi rendszer egyik legfontosabb eleme éppen a vallás. Alakja – mint különböző korabeli ábrázolások mutatják – alkalmas volt arra, hogy hozzákapcsolják a termékenységet, a bőséget, a közösség jólétével kapcsolatos női princípiumokat.
-

 

 

-

Ugyanilyen fontos volt a szerepe a politikai elit szűkebb nyilvánosságában, a megfelelő feleség volt az arisztokrácián belüli házasságtörések ellen, illetve a házasodási kedvért és gyerekvállalásért törvényekkel fellépni próbáló princeps számára.

A principátus politikája jelentős részben káderpolitika volt: a megfelelő emberek megtalálása kényes és nehéz feladatokra. Vagy fordítva: egyes „kényes” személyek számára (előkelőek, jelentős kapcsolati hálóval rendelkeznek stb.) kell megtalálni a megfelelő pozíciót. Továbbá az elit rivalizálását a hatalom számára kedvező keretek között kell tartani kitüntetések adásával és állandó személyes figyelemmel.

Augustus – miután fiatalon ellenfeleinek jelentős részét kiirtotta – kifejezetten sikeresen találta meg a régi elit maradékával a hangot, és ez akkor már nem az erőszak nyelve volt. Bizonyítékaink zömében közvetettek, de úgy tűnik ebben a munkában óriási szerepe volt Liviának is. Ezt erősíti meg továbbá egy fontos elméleti megfontolás is.
Az Augustus által (pontosabban az Augustus és fontos emberei, Maecenas, Agrippa, Livia által) kiépített rendszer legjellemzőbb vonása az informalitás volt: nem császárság volt trónnal, koronázással, szokásokkal stb., hanem egy speciális „köztársaság”, amelyet tekintélyére támaszkodva egyetlen ember irányított. Ahol a hatalom formái nincsenek meghatározva, ott óriási szerepe van a személyes kapcsolatoknak, nagyon sokat számít, ki áll legközelebb a hatalmat gyakorló személyhez.

 

„A Caesar-házra végzetes mostoha”

A principátus újonnan kiépülő rendszerének stabilitása jelentős mértékben függött attól a jövőképtől, amelyet sugárzott, tehát kulcskérdés volt Augustus utódlásának kérdése már akkor is, amikor Augustus még ereje teljében volt. Korábbi házasságaikban mindketten termékenynek bizonyultak, de közös gyermekük nem született. Ez a tény ugyan megnehezítette Livia hatalmi aspirációit, de nem tette lehetetlenné.

Energiáinak nagy része minden bizonnyal azokra a személyes kérdésekre irányult, amelyek elősegítették leszármazottai pozícióinak erősítését. Ez a gyakorlatban házasságpolitikát jelentett: fiainak, illetve azok gyermekeinek összeházasítását Augustus vér szerinti utódaival. A végeredmény egy családfáról utólag könnyen leolvasható: vér szerint Róma első császári dinasztiája, a Iulius-Claudius-dinasztia sokkal inkább Claudius, mint Iulius.

És ezzel visszakanyarodtunk a „méregkeverés” kérdéséhez, ugyanis Tiberiusnak, Livia fiának utódlása kezdetben egyáltalán nem volt egyértelmű. Az első kijelölt örökös Marcellus volt, Octavia, Octavius nővérének Tiberiusszal nagyjából egyidős fia. Augustus hozzáadta egyetlen gyermekét, Iuliát, és már nagyon fiatalon elindította a politikai pályán. Marcellus azonban váratlanul, még húszéves kora előtt megbetegedett és meghalt.
A princeps megözvegyült lányát legközelebbi munkatársához, Agrippához adta nőül. Az ebből a házasságból született fiúk léptek idővel Marcellus helyére, és nem az időközben a birodalom leghatékonyabb hadvezérévé vált Tiberius.

 

A sors mintha ismételte volna önmagát, az ifjak már nagyon fiatalon komoly feladatokat kaptak, és nagyon fiatalon meg is haltak egy váratlan betegségben, illetve egy elfertőződő sérülésben. Az ő haláluk az a pont, amely után Tiberiusból kijelölt örökös válik, amelynek jeleként a császár megosztotta vele a hatalmát.

Augustusnak azonban volt még egy vér szerinti fiúunokája, akit azonban fékezhetetlen magatartása miatt már korábban száműzött Rómából. Tacitus információi szerint az agg princeps élete végén titokban felkereste a száműzött unokáját. Ez Livia fülébe jutott, és Augustus nemsokára meghalt. Mint láttuk, maga Tacitus nem állítja, hogy ezek a tények egy oksági láncot alkotnak, csak beszámol a „szóbeszédről”, mivel jellemzőnek tartja a korra, illetve a történet szereplőire nézve ezeket.

A kortársak és a következő generációk között kialakult összeesküvés-elméletek logikus kísérői egy új rendszer kialakulásának. Ennek az új rendszernek egy különösen szokatlan eleme a császári család, a császári udvar, és így a császár környezetében élő nők szerepe a közéletben és a politikában.

A principátus rendszerének megszilárdításában és a zökkenőmentes utódlás biztosításában nagy szerepe volt egy határozott, okos asszonynak is, aki bizonyára – férjéhez hasonlóan – nem mindig válogatott az eszközökben. Mivel azonban a politikuspálya Rómában a nők számára nem létezett, maradtak a feleség, az anya, a mostoha stb. szerepek. Így vált Augustus feleségéből – Tacitus tömör megfogalmazásában – „Livia, a közre végzetes anya, a Caesar-házra végzetes mostoha.”

2020.10.17.
https://mult-kor.hu/csaszar-ferjehez-merheto-taktikus-volt-livia-drusilla-avegzetes-mostoha-20200924?pIdx=3

 

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------