2019.12.18.

December 6-án nagy sikerrel megtartották a Római Magyar Akadémián a Danubia Talentsnek a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongora Tehetségkutató verseny gálaestjét.
Köszönjük Várhelyi Klárának az eseményről készült szép fotóit:
https://www.facebook.com/Accadung/photos/a.2674464215940802/2674466282607262/?type=3&theater


A Mesterkurzust Kiss Julianna tartotta az Akadémia épületében tanítványainak december 3-tól december 5-ig.

BESZÉLGETÉS KISS JULIANNA ZONGORAMŰVÉSSZEL

2020.01.03.
Mi a különbség a tökéletes játék és az igazán megragadó zenélés között? Mi kell ahhoz, hogy egy zenei verseny építse a résztvevők személyiségét? Kiss Julianna zongoraművészt, Bonis Bona díjas zenepedagógust, a Danubia Talents nemzetközi zenei verseny létrehozóját kérdeztük. A verseny 2018-as győztesei január 4-én újévi koncertet adnak a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban.

Mire számíthat a közönség a koncerten? Kik lesznek a fellépők?
A Danubia Talents 2018-as győztesei közül kerülnek ki az előadók. Puskás Máté 16 éves, Chopin-, Liszt- és Bartók-darabokat zongorázik majd. A versenyen olyan technikával, hangszínnel és zeneiséggel játszott, ami igazán megragadta a zsűrit. Puporka Jenő 17 éves, ő Schubert-, Weiner-, Bach- és Bottesini-műveket ad majd elő nagybőgőn. A versenyen nemcsak technikailag kiválóan uralta hangszerét, hanem zeneileg is értelmezte és értette darabjait. Végül Kiss Zsuzsanna és Máté Hanna játszanak majd ritkán hallható négykezes zongoraműveket, köztük Poulenc és Ligeti egy-egy szerzeményét. De lesznek a műsorukban vidám, az újévi hangulathoz illő darabok is.

Mi a helyes megfogalmazás: ön a Danubia Talents nemzetközi zenei verseny alapítója, fő szervezője, művészeti vezetője, megálmodója – vagy mindez egyszerre?
Művészeti vezetője vagyok, és természetesen az egyik alapító tag Kiss Mária és Moravcsik Attila mellett, akikkel együtt álmodtuk meg a versenysorozatot.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------------

Hogyan támadt az ötlet, hogy létrejöjjön a Danubia Talents?
Zongoratanár vagyok, mindig voltak ügyes növendékeim, akikkel lehetett versenyezni itthon és külföldön. Olaszországban járva találkoztunk támogató jellegű zenei versenyekkel, és úgy gondoltam, hogy itthon is létre kell hozni egy ilyen típusú versenyt.

Mitől támogató egy verseny? Vagy kérdezhetem úgy is: a Danubia Talents miben más, mint a többi zenei megmérettetés?
A versenyt több előadói kategóriában – például zongora, vonós, fúvós, kamara, ének, harmonika – öt korcsoport számára írjuk ki gyermekkortól felnőttkorig, felső korhatár nélkül. Más versenyektől eltérően nincs konkrétan meghatározva, hogy mit kell játszani, csak azt írjuk elő, milyen hosszú lehet a műsoridő. A támogató jelleg megnyilvánul abban is, hogy a 6-10 éves résztvevők mindenképpen támogató díjazásban részesülnek, hogy zenei tanulmányikat örömmel folytassák. Az idősebb versenyzőknek koncertlehetőségeket és más szakmai lehetőségeket biztosítunk, így próbáljuk őket segíteni pályájukon.

Úgy tudom, a harmadik, második és első díj mellett úgynevezett abszolút első díjat is adhat a zsűri, de ezt csak a legkiemelkedőbbek kaphatják…
Igen, abszolút első díjat az a versenyző kap, aki nemcsak tökéletesen játszik, hanem van benne valami plusz, amitől mindenkinek a tekintete rá szegeződik. 2017-ben három ilyen díjat adtunk ki, 2018-ban a váci versenyen négyet. Az abszolút első díj pénzjutalommal és koncertlehetőséggel is jár, a 2018-as római versenyen pedig a Casio cég egy különdíjat, egy digitális zongorát is felajánlott az abszolút első díjas magyar versenyzőnek, Puskás Máténak. Igyekszünk koncertlehetőséghez juttatni a többi díjazottat is. 2018-ban például az Erasmus program keretében több magyar versenyző volt kint Olaszországban egy nemzetközi kulturális rendezvényen, ahol zenével mutatták be Magyarországot. Szállásukat, útiköltségüket az Erasmus fedezte. Rómától 40 kilométerre, egy gyönyörű kis faluban koncerteztek, kapcsolatokat alakítottak ki, visszavárják őket a nyári fesztiválra.

Mondanom sem kell, mit jelent egy fiatal magyar zongoristának személyesen megnézni Tivoliban a Villa d’este szökőkútjait…

A Római Magyar Akadémiával is nagyon jó a kapcsolatunk, ők is felajánlottak koncertlehetőséget a díjazottaknak, továbbá a zsűri tagjai is.

A fiatal tehetségek felfedezése, ösztönzése mellett a magyar zenei hagyományok megismertetése is a Danubia Talents célja. Érdeklődnek a külföldiek a magyar zenekultúra iránt?
Érezhetően igen. Legtöbbjük úgy válogatja össze a versenyműsorát, hogy legyen benne magyar szerző műve. A legtöbben nem egy-két napra jönnek, hanem körülnéznek a Duna-kanyarban, a fővárosban, sokan elmennek például a Liszt-múzeumba vagy a Bartók emlékházba.

Miért éppen Váchoz kötődik a verseny?
Az a szempont vezetett, hogy ne minden Budapesten legyen. Én Budapesten élek, de sokszor koncerteztem Vácon, és több ismerősöm lakik ott. A város Duna-parti fekvése, történelmi múltja miatt is érdekes. Fontos, hogy könnyen megközelíthető Budapestről, ez nagy könnyebbség a külföldi résztvevőknek. Ami egy kis gondot jelent: a szálláshelyek száma. 2018-ban több mint 160 versenyző érkezett Vácra 17 országból, nem kis feladat elszállásolni őket. Érdekes, hogy eleinte több külföldi résztvevő volt, mint magyar, mostanra nagyjából fele-fele az arány.

Vác mellett 2018-ban már Rómában és Bécsben is volt Danubia Talents. Hogyan sikerült kilépni a nemzetközi porondra?
Egy kicsit nekem is hihetetlen ez az egész, ugyanis nem állnak mögöttünk tőkeerős támogatók. A római verseny megszervezésében a Római Magyar Akadémia sokat segített. A bécsi verseny gondolata már egy ideje foglalkoztatott, tavaly sikerült megszervezni több mint ötven résztvevővel. Remélem, mindkét fővárosban lesz folytatás. A versenyek mellett kurzusokat és nyári zenei tábort is szervezünk.

Anyagilag mennyire önfenntartók? A nevezési díjak mellett milyen más bevételi források jöhetnek szóba?
Nagyrészt önfenntartók vagyunk. Nagyobb szponzori támogatást eddig nem kaptunk, de keressük a lehetőségeket, és minden segítségnek örülünk. Nagyszerű lenne például, ha egy szimfonikus zenekar folyamatosan együttműködne díjazott szólistáinkkal.

A zsűritagok verbuválása mennyire nehéz?
Általában örömmel jönnek a művészek zsűrizni. Van néhány állandónak mondható zsűritagunk, például a japán Rintaro Akamatsu zongoraművész vagy Csáki András gitárművész. Zongorában én vagyok az állandó pont, de mindig változik egy kicsit az összetétel, többször volt olasz, spanyol zsűritagunk is.

Hallani időnként olyan hangokat, hogy a versenyzés nem jó, mert megterheli a gyerekeket, egyébként is idegen a művészettől. Mi a véleménye erről?
Én úgy látom, hogy a gyerekekben eleve van egy versenyszellem. Ha ezt jó értelemben aknázzuk ki, akkor az segíti őket.
Persze fel kell készíteni a fiatalt a versenyzésre: tudnia kell, hogy az mivel jár. Nem mindegy, hogyan dolgozza fel akár azt, hogy nyer, akár azt, hogy nem nyer. De egészségesen kezelve a verseny előrevisz mindenkit.

A római abszolút győztes zongoristánál, Puskás Máténál is ezt látom. Ő korábban három Danubia Talents versenyen is elindult, de az motiválta, hogy abszolút győztes legyen, amit most el is ért. Nagyon akart fejlődni. Vácon is kiválóan zongorázott, de legutóbb Rómában már benne volt az a plusz, ami talán korábban hiányzott.

Milyennek látja a hazai zenei tehetséggondozás, egyáltalán a zeneoktatás helyzetét? Miben vagyunk erősek, és mi az, amin érdemes lenne változtatni?
Azt hiszem, a tanárképzés gyakorlati részét lehetne erősíteni. A végzős tanárjelöltek a tanítási gyakorlatra kevés időt kapnak. A tanulmányaim során én négy évig vettem részt gyakorlati oktatásban, az első félévben csak figyeltem a tanárt, ahogy tanított, aztán én is folyamatosan tanítottam tanári felügyelet mellett. Mivel mentor tanár is vagyok, és az elmúlt években szaktanácsadóként a fővárosban és vidéken is látogattam többek között kezdő kollegákat, tanárjelölteket, ezért tudom, hogy a tanítási gyakorlat a tanárjelölteknek nagyon fontos.

Ön zongoraművész is, de az előadói karriernél talán fontosabb az életében a tehetséggondozás, a tanítás. Mi motiválja?
Mindig is inkább tanárnak készültem, nehezen tudnám megmondani, hogy miért. Az biztos, hogy nem szeretném teljesen feladni a zongorázást. Egy tanárnak is fontos, hogy időnként koncertezzen, ez segíti a pedagógiai munkát is. A tanítványaim között egyébként többen vannak, akik nem készülnek zenei pályára, de a zenetanulás, a zongorázás építi a személyiségüket, örömet szerez nekik, ami a legfontosabb ebben a „munkában”.

Esetleg voltak olyan meghatározó tanárai, akik a pedagógia vagy a versenyeztetés felé indították?
Ami a versenyeztetést illeti, nem nagyon volt előttem tanári példa. Inkább a növendékeim jelezték, hogy szeretnének indulni versenyeken. Voltak köztük olyanok, akikről mások már lemondtak vagy nem vették őket komolyan. Én komolyan vettem őket, és akkor persze elkezdődött egy radikális változás, a cél érdekében a növendéknek máshogy kellett viszonyulnia a zenéhez, a gyakorláshoz.

Ha egy gyerek azt mondja, hogy tanulni akar, akkor én melléállok. Ez persze nagy munka, nagy lemondás is. Volt az életemben olyan periódus, amikor szinte semmi mással nem foglalkoztam, csak a tanítással és egy-két növendékkel, hogy elérjék álmaikat.
Minden nap több órát gyakoroltunk. Ezt úgy fogom fel, hogy hozzátartozik a zeneiskolai munkámhoz. Magántanítványokat nem vállalok, az már nem férne bele, de ha a zeneiskolában feladat van, akkor azt örömmel végzem. Nem úgy működik, hogy kettőtől hatig tanítok, aztán vége. Az óráimon egyébként nem csak egy gyerek van, hanem bejönnek többen is, figyelnek, kíváncsiak, ez eleinte furcsa volt, de mára elfogadta mindenki. A tanítványaimmal koncertekre járunk, legutóbb Bécsbe utaztunk együtt, hangszereket néztünk. Ez inspirálja őket, olyan kapcsolat van közöttük, amivel egymást is ösztönözni tudják.

Mi volt a legnagyobb személyes öröme, sikere zenetanárként?
Nagyon sok öröm van ebben. Öröm, amikor látom, hogy valaki fejlődik, eredményeket ér el, pedig néhány éve még hangszere sem volt. Nagy dolog látni, hogy a növendékek álmai megvalósulnak. És ott vannak az emberi kapcsolatok: egy olaszországi utam alkalmával éppen nagyon viharos időjárás volt kint, és egy 27 éves volt tanítványom rám írt aggódva, hogy jól vagyok-e, vigyázzak magamra. Egy másik növendékem hat éve abbahagyta a zongorázást, de nemrég egy koncerten találkoztunk, beszélgettünk, és most visszajött hozzám tanulni. Azért ezek a dolgok nagyon nagy örömöt adnak, és mindig újabb erőt a folytatáshoz.

SCHALK ENDRE KORNÉL

https://zeneigyujtemeny.wordpress.com/2019/01/02/ha-egy-novendek-tanulni-akar-en-melleallok/?fbclid=IwAR3rEX6MmnUhg22g4W9GMz7vKhGh6hOqQEbBJKYHdpi470EGw3ADRGkNEDQ

------------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------------------