2020.11.22.

 

Róma hosszú történelme során az egyik legnagyobb, folyamatosan jelen lévő problémát a lakosság élelmezése jelentette. A rossz termés gyakran lázongásokhoz vezetett, melyek sokszor azzal a veszéllyel fenyegettek, hogy alapjaiban rengetik meg az egész birodalmat. Az éhséglázadások megelőzésének céljából Claudius császár Kr. u. 42-ben Ostiától északra egy hatalmas, mólókkal és világítótoronnyal ellátott kikötőt építtetett, ahova teherhajók ezrei szállították az élelmiszert a szélrózsa minden irányából.

Az utolsó zsák!

Egy csapat izzadt kikötőmunkás már kora reggeltől búzazsákokat cipel egy kis folyami dereglye fedélzetére. A rakodást egy felügyelő ellenőrzi, míg a feketébe öltözött „kalkulátor” gondosan számon tartja a szállítmányt: minden egyes fedélzetre felvitt zsákot egy kis pálcika jelöl. A dereglye hamarosan elindul a Tiberisen, hogy rakományát eljuttassa a Rómában várakozó egymillió éhes szájnak.

A fenti jelenetet egy Kr. u. 3. századból származó, Ostiában, Róma egykori legfontosabb importkikötőjében található falfestmény örökítette meg az utókor számára. A város kikötőjébe számtalan árucikket – olajat, bort, márványt, fémeket – szállítottak a birodalom minden területéről.

Mivel a római vezetésnek kulcsfontosságú volt, hogy kenyérrel lássa el a legszegényebb rétegeket – amely a korai császárkorban mintegy 200 ezer embert jelentett –, Ostiában a leggyakoribb látványnak a hatalmas búzaszállító teherhajók jelenléte számított.

 

Megfelelő mennyiségű ennivaló hiányában a csőcselék egyértelmű jelét adta elégedetlenségének. Még maga a császár sem tudhatta biztonságban az életét, amikor szegények tízezrei indultak meg a nyomornegyedekből, hogy élelemre vadásszanak – vagy bárkire, akin dühüket csillapíthatják. Érthető, hogy Ostia hatalmas kikötőjének megépítése Róma egyik legfontosabb – és egyben legdrágább – építési projektjévé vált.
„Ne akarja tudni!”

Ostia Rómától 30 kilométerre délnyugatra fekszik, ott, ahol a Tiberis a Földközi-tengerbe torkollik. Maga a kikötő eredetileg mindössze néhány dokkból állt; csak kis teherhajók fogadására volt alkalmas, ami a gabonabeszállítás során komoly problémákhoz vezetett.

Róma hatalmas búzaigénye miatt nagy raktárkészletekre volt szükség arra az esetre, ha rossz volt a termés a provinciákban. Mivel ehhez nem voltak adottak a megfelelő feltételek, Claudius császár Kr. u. 42-ben úgy döntött, egy korszerű, a legnagyobb hajók befogadására is képes kikötőt építtet a rossz állapotban lévő dokkok helyére.
-

-
Saját testi épségének biztosítása is ezt kívánta, ugyanis megtapasztalhatta, milyen haragra gerjed a nép a gabonaszállítmány elakadása esetén: „A csőcselék feltartóztatta a Fórum kellős közepén, átkozódtak és kenyérdarabokkal hajigálták” – számol be Suetonius római történetíró az uralkodót ért inzultusról. A császárt az sem tántorította el tervétől, hogy amikor építészeit a várható költségekről kérdezte, csak ennyit feleltek: „Ne akarja tudni!”

 

Betonnal teli óriáshajó

Az új kikötő gigantikus méretekkel rendelkezett. A 800 méter széles, 7 méter mély kikötőmedencét Ostiától 4 kilométerre északra ásták ki. Oldalsó széleit kőfalakkal erősítették meg, a kikötő bejáratához mindkét oldalon egy-egy hosszú, ívelt mólót építettek a víz alatt megszilárduló római betonból. Az építészek a kikötő bejárata elé – a téli viharoktól való megóvása érdekében – egy hatalmas hullámtörő gátat terveztek.

Suetoniustól tudjuk, hogy a hullámtörő alapjául egy gigantikus méretű hajó szolgált, amelynek rakterébe betontömböket hordtak, hogy el tudják süllyeszteni. A hajó fölé az éjszaka közlekedő hajók tájékozódásának megkönnyítése érdekében egy magas világítótornyot építettek. Ezt követően két csatornát ástak a kikötő és a Tiberis közé, hogy a hajók rakományát folyami dereglyéken Rómába szállíthassák.
-

 
-
Az építkezés végül egészen Kr.u. 64-ig tartott. Nero császár a kikötő megépülésének tiszteletére kiadott egy emlékérmet, amelyen a kikötő mellett a gátak és hajók képe volt látható.
Vadállatok Ostiában

Megnyitása után a Földközi-tenger legkülönbözőbb vidékeiről érkező teherhajók lepték el az új kikötőt, a Portus Ostiensist. Becslések szerint Róma évi 270 ezer tonna búzát importált, mely nagyrészt az új kikötőn keresztül érkezett Egyiptomból és Észak-Afrika egyéb területeiről.

A kikötőmunkások éjt nappallá téve dolgoztak, hogy a nagy mennyiségű áru Rómába jusson. A búzát nagy zsákokban, a bort és olajat nehéz cserépedényekben szállították. Egy rakomány akár 10 ezer amforából is állhatott, és meglehetősen kemény munka volt az árut a raktér fojtó melegéből kicipelni.
-

-

Egy 250 tonnányi búzát szállító hajó kirakodása 7–8 napot vett igénybe, mégis ez szinte semmi nem volt a márvány- és gránitszállítmányokhoz képest, amelyekre Róma nagyszabású építkezéseihez volt szükség. A súlyosabb rakományokhoz fából ácsolt darukat használtak.

Ostiába rabszolgaszállítmányok is érkeztek, a legnagyobb feltűnést pedig az Afrikából szállított, ketrecekbe zárt vadállatok: oroszlánok, majmok, orrszarvúk és elefántok keltették, amelyeket gladiátorviadalokra vittek tovább Rómába.

Látványos fejlődés

Bár a közel 900 ezer négyzetméteres kikötőmedence még manapság is tekintélyes méretűnek számítana, nagysága bizonyos szempontból hátrányt is jelentett. A hajók ugyanis rossz időjárási viszonyok között – a megerősített gátak ellenére – nagy veszélynek voltak kitéve. Már két évvel a kikötő hivatalos megnyitása előtt, Kr. u. 62-ben 200 hajó veszett oda egy viharban.

Valószínűleg ez is szerepet játszott abban, hogy a „nagy építő” Traianus császár Kr. u. 100 körül egy teljesen új, a régi mögött felépítendő kikötő létrehozása mellett döntött. Bár csak feleakkora volt, mint Claudiusé, sokkal nagyobb védelmet nyújtott a hajóknak.
 -

-
Az új kikötő rakpartjai mentén gomba módra nőttek ki a földből a viskók, de a rómaiak buzgón építkeztek magában Ostia városában is, melynek lakossága a 3. században 50 ezerről 75 ezer főre nőtt. A régi építményeket lebontották, helyükre újakat emeltek, amelyek között színházak, fürdők és 20 férőhelyes, nyilvános illemhelyek is helyet kaptak.

A városok, amelyekkel Ostia kereskedett, telephelyeket hoztak létre a városban, az átutazó vendégek és tengerészek számára pedig hotelek és kocsmák nyíltak, amelyek törzsvendégeik miatt veszélyes helyeknek számítottak. „Látod, ’mint hever kiöntött itallal a bérgyilkos, körülötte tengerészek, szökött rabszolgák, tolvajok, bakók és koporsókészítők.” – írja Iuvenalis, a római szatíraköltő egy dezertált, lezüllött katonatisztről, akire egy hírhedt ostiai kocsmában találtak rá.

Ostia lakosságának többségét bevándorlók alkottákOstia lakosságának többségét bevándorlók alkották

Ostiában a búza és egyéb áruk tárolására hatalmas raktárakat is építettek, amelyek közül az egyik még ma is áll. Az építkezési láz tetőpontját Hadrianus uralkodása alatt, Kr.u. 117 és 138 között érte el, amikor összesen 137 ezer négyzetméter nagyságú felület épült. Az összehasonlítás kedvéért: ezen a területen ma több mint ezer családi ház férne el.

 

Az egész Római Birodalom találkozóhelye

Az élénk hajóforgalom rengeteg munkalehetőséggel szolgált a kötélverők és hajóácsok számára, de mellettük egyszerű dokkmunkások, rabszolgák és hivatalnokok ezrei foglalkoztak nap mint nap az áruk és termékek kirakodásával és regisztrálásával.
-

-

A kutatók a fennmaradt feliratok és listák alapján arra következtettek, hogy Ostia lakosságának nagy része a környező, jórészt földközi-tengeri országokból érkező bevándorló volt. A kikötőváros lakosainak etnikai összetétele sokkal inkább tükrözte a Római Birodalmat alkotó népek sokféleségét, mint a főváros.
-

 
-
A település sokszínűsége a vallás tekintetében is kifejezésre jutott. A legtöbb templomot a hajózás isteneinek, valamint Ceresnek, a gabonatermesztés istennőjének szentelték, de Fortuna – a szerencse istennője – is nagy tiszteletnek örvendett. Érdekesség, hogy 1961-ben útépítők Ostiában bukkantak rá Európa első zsinagógájának maradványaira is
Ostiából kísértetváros lesz

Ostia virágzó kikötővárosa Kr. u. 300 körül gyors hanyatlásnak indult. Rómában ez a káosz időszaka volt. A császári székben egyik uralkodó követte a másikat, miközben a gazdaság is összeomlott.
-

-
A teherhajókat egy közeli kikötőbe irányították, és egyre több lakost telepítettek ki Ostiából. Az elhagyott épületek lepusztultak vagy lebontásra kerültek.

Amikor Konstantin császár Kr. u. 330-ban Konstantinápolyt tette meg a Római Birodalom fővárosának, Ostia napja végleg leáldozott; az egyiptomi búzaszállítók már az új fővárosba hajóztak. A kikötő (portus) területe annyira beépült, hogy Konstantin eldöntötte, egy önálló várost létesít a helyén.
-

-
Az 5. századra az egykor oly élénk kikötőváros önmaga árnyékává vált. A keresztények Ostia épületeit kőbányának használták: a Szent Péter-székesegyház márványának nagy részét is innen hozták.

Bár a város csillaga rég leáldozott, Claudius és Traianus kikötői pedig eltűntek, a kereskedelmi irodák és raktárak romjai még ma is arról tanúskodnak, hogy Róma városa egykor főként Ostiának köszönhette, hogy éhes szájai élelemre leltek.

 

----------------------------------------------------------------------------------------

https://mult-kor.hu/mai-szemmel-is-oriasi-meretu-volt-a-romat-eletben-tarto-ostia-kiktoje-20201116?pIdx=4

 

--------------------------------------------------------------------------------------------