2025.12.23.

Az 1975-ös a szentév zárása előtt nem sokkal, december 14-én, tíz esztendővel azután, hogy kölcsönösen feloldották a kiközösítést, VI. Pál pápa váratlanul a földre borult a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka képviselője előtt. Andrea Tornielli írása.

Ebből az ötven évvel ezelőtti gesztusból mára csak egy megfakult fénykép maradt.

 

A pápa tett valami célzást személyes titkárának, Pasquale Macchinak: „Bármit is teszek, ne akadályozz meg benne, segíts inkább…”

December 14. volt, az 1975-ös szentév lezárásának előestéje, és VI. Pál pápa éppen a Sixtus-kápolnában emlékezett meg arról, hogy tíz évvel azelőtt kölcsönösen feloldották a kiközösítést. A szentmisén I. Dimitriosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka képviseletében jelen volt Meliton khalkédóni ortodox metropolita is.

A szentmise végén, még a liturgikus öltözékben, a pápa lejött az oltártól, odament Meliton metropolitához, váratlanul földre borult előtte, és megcsókolta a lábát.

„Senki nem tudott róla, hogy ezt tervezi – írta később Macchi atya –, kivéve engem, akit előre beavatott, hogy segítsek megvalósítani. Mindenkit megdöbbentett a jelenet, a jelenlévők meghatódtak, sokáig, szívből jövően tapsoltak.”

VI. Pál pápa alaposan megfontolta ezt a lépését, amelyet Krisztus gesztusa ihletett, aki megmosta tanítványai lábát, illetve felidézte azt az esetet is, amikor 1439-ben, a firenzei zsinaton az ortodox pátriárkák megtagadták, hogy megcsókolják IV. Jenő pápa lábát.

Az eset szemtanúja, Johannes Willebrands később így emlékezett: „VI. Pál pápának hihetetlen érzéke volt a szimbolikus gesztusokhoz – és a gesztusok sokszor ékesebben szólnak minden szónál… Nem csupán a személyes alázatát fejezte ki ezzel, hanem mindenekelőtt a két egyház közötti kiengesztelődést, amiről már Firenzében is megegyeztek, de mégsem valósult meg soha.”

Meliton metropolita később azt mondta VI. Pál eme gesztusáról:

Csak egy szent tudja megtenni ezt.”

Dimitriosz pátriárka a maga részéről úgy vélte: „Ezzel a gesztussal a mi tiszteletreméltó és hőn szeretett fivérünk, VI. Pál római pápa önmagát is felülmúlta, és megmutatta az Egyháznak és az egész világnak, milyen egy keresztény püspök, illetve milyen lehet – és mindenekelőtt azt, milyennek kell lennie a kereszténység első püspökének: a kiengesztelődést és az egyházaink közötti egységet, a világ egységét kell előmozdítania.”

Fontos, hogy ne felejtsük el VI. Pál pápának ezt a gesztusát. Még csak néhány hete annak, hogy İznikben találkozott XIV. Leó pápa és Bartholomaiosz pátriárka, és az egykori Niceai Zsinat helyszínén megemlékeztek az első egyetemes zsinatról.

És hasonlóan fontos, hogy ne feledkezzünk meg az egység szolgálatáról, a Róma püspökére bízott küldetésről, miközben előrefele nézünk az időben, a 2033-as jubileumra tekintve, amikor visszatérünk Jeruzsálembe, hitünk gyökereihez.

 

-----------------------------------------------------------------------------------

 

https://www.magyarkurir.hu/hirek/otven-eve-vi-pal-gesztusa-mindenkit-megdobbentett

 

 

---------------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

 

Mi történt Nikaiában? – Az első egyetemes zsinat története és teológiája

 

 

 

2025.12.23.

 

November 27-én XIV. Leó pápa apostoli látogatásra indul Törökországba és Libanonba. Egyéb programjai mellett a Törökország észak-nyugati részén fekvő, Isztambultól mintegy 130 kilométerre elhelyezkedő İznikben, az egykori Nikaiában Bartholomaiosz pátriárkával együtt megemlékezik a Nikaiai Zsinat 1700. évfordulójáról.

 

Valószínűleg mindenkinek más jut eszébe, ha a 325 májusában összehívott Nikaiai Zsinatról hall. Bizonyosan vannak, akik elsőként a zsinati hitvallásra gondolnak, amelyben az a keresztény hit szempontjából kulcsfontosságú megállapítás szerepel, miszerint a Fiú „egylényegű” az Atyával. Biztosan vannak, akik előtt elsőként Konstantin császár alakja rajzolódik ki, az első uralkodóé, aki fontosnak tartotta a kereszténység ügyét a Római Birodalomban. Mások talán mindenekelőtt a zsinat teológiai vonatkozásait idézik fel magukban, az úgynevezett ariánus vitát, amelynek során az alexandriai egyház súlyos kérdésekkel szembesült a Szentháromságba vetett hittel kapcsolatban. És nem zárható ki, hogy akadnak, akik különösen fontosnak tartják a húsvét közös időpontjának kérdését, amelynek a zsinat beható figyelmet szentelt. Ráadásul ezek csak az első, talán kézenfekvő képzettársítások, és ezeken kívül még sok-sok minden fontos lehet az első egyetemes zsinattal kapcsolatban.

 

A zsinat kulcskifejezése, a Fiút és az Atyát egymással „egylényegűnek” állító homousziosz olyan alapot fektetett le, amely a mai napig közvetlenül meghatározza a keresztény hitet.

 

A zsinat utáni évtizedek során (bár nem azonnal, hanem csak a 350-es évektől) kiemelkedő egyházatyák egész sora törekedett annak kimutatására, miért nélkülözhetetlen, hogy a Krisztusban emberré váló Fiú ne másféle lényegű legyen, mint az Atya, vagyis miért elengedhetetlen, hogy maga is isteni természetű legyen. Az Atya és a Fiú egylényegűségének legfőbb tagadóját az egyiptomi Ariusban látták, aki ilyen módon bevonult az ókeresztény egyház legfőbb eretnekei közé.

 

Az ókeresztény teológusok egyik alapvető meggyőződése az volt, hogy az emberiség nem lenne megváltva, ha Ariusnak lenne igaza: hogyan is tudna egy teremtmény megváltani más teremtményeket?

 

Krisztusnak Istennek kell lennie ahhoz, hogy megmentse az elveszett embereket, és semmi reményünk nem lenne a megmenekülésre, ha Krisztus merő teremtmény lenne, s ebből a szempontból az sem sokat segítene, ha egészen különleges teremtmény vagy valamiféle különös isteni lény volna. A nikaiai hit minden keresztény ember sorsát közvetlenül érinti: ha nem fogadnánk el a zsinat hitét, a megmenekülés távlatát utasítanánk el magunktól. Nem csoda hát, hogy egyetlen ősi keresztény egyház sem létezik, amely szembe helyezkedne a Nikaiai Zsinattal – miközben a későbbi zsinatokról már nem mondható el ugyanez, hiszen Efezus (431) és Khalkédón (451) már súlyos szakadásokat hozott magával a kereszténység szövetében.

 

Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy a keresztény egység ügyének szempontjából is különleges jelentősége van Nikaiának, és az idei év során a megemlékezések, konferenciák, tudományos munkák és egyházi találkozók homlokterében rendre megtalálható volt az ökumenikus kérdés.

 

Annak ellenére, hogy a nikaiai homousziosz egészen elevenbe vágóan érinti a keresztény gondolkodást és a keresztény életet, meglepően keveset tudunk magáról a zsinatról. Nem maradtak fenn hivatalos jegyzőkönyvek a tanácskozásról, sőt jó okkal feltételezhető, hogy eleve nem is készültek ilyenek. Még azt sem tudjuk, hogy pontosan mi volt az oka az összehívásának. Annyi bizonyos, hogy a megelőző évben, 324 telén helyi zsinatra került sor Antióchiában, és ennek résztvevői már ekkor eldöntötték, hogy a közeljövőben ismét zsinatot tartanak, mégpedig Ankürában. Csakhogy Konstantin császár közbeavatkozott, és az ankürai tanácskozást Nikaiába helyeztette át, mégpedig háromféle megfontolásból.

 

Erről szóló levelében Konstantin így fogalmaz: „Eleinte egyetértés uralkodott abban, hogy a püspöki zsinatnak a galatiai Ankürában kell összegyűlnie, de most számunkra számos okból úgy tűnik jónak és alkalmasnak, hogy a bithüniai Nikaiában gyűljön össze. Egyrészt azon püspökök miatt, akik Itáliából és Európa többi részéről érkeznek, másrészt a levegő jó összetételére tekintettel, és azért is, hogy szemtanúként és résztvevőként közel lehessek az eseményekhez.”

 

De vajon miért volt ennyire fontos a császárnak a zsinat?

Ez az a kérdés, amelyben nem látunk pontosan. Többféle elképzelés létezik, és mindegyik mellett szólnak bizonyos érvek. Tény például, hogy 324 őszén Konstantin császár levélben marasztalta el Alexandrosz alexandriai püspök és Arius alexandriai presbiter nyílt vitáját, amely Krisztus személyéről szólt. Ám a császár egyúttal mellékes kérdésnek is nyilvánította a Krisztus és az Atya viszonyát érintő teológiai problémát, és azzal bízta meg Córdobai Hosiust, hogy mindenképpen tegyen rendet az alexandriai egyházban. Hosius azonban kudarcot vallott, amit még kínosabbá tett a császár számára, hogy 324 telén Antióchiában nemcsak Ariust ítélték el, de Konstantin támogatóját, Caesareai Euszebioszt is. Az egyik magyarázat szerint a zsinat éppen azért került át Ankürából Nikaiába, mert Anküra püspöke, Markellosz híres volt Arius-ellenességéről, és a császár el akarta kerülni az újabb konfrontációt a vitázó felek között, nem utolsósorban pedig Euszebiosz érdekében is tenni kívánt valamit. E magyarázat értelmében tehát a zsinatot nem Konstantin hívta össze, hanem csupán egy eleve rögzített tanácskozás helyszínét változtatta meg. Mivel valóban nem maradt fenn olyan irat, amelyben a császár elrendelte volna bármilyen zsinat összehívását, valóban sokféle találgatásra van lehetőség – természetesen nem a rendelkezésre álló történelmi forrásoktól függetlenül. A Nikaia kérdésében jelenleg az egyik legnagyobb tekintélynek számító chilei Samuel Fernández például úgy véli, hogy eredetileg Hosius állt elő az újabb zsinat ötletével Antióchia után, a császár pedig azért döntött Nikaia mellett, mert nem akart távol maradni Nikomédiától, a császári rezidenciától.

Ezzel párhuzamosan olyan feltételezések is léteznek, amelyek szerint mégiscsak maga Konstantin hívta össze a tanácskozást Nikaiába. Egyesek szerint azonban azért, hogy megünnepelje uralkodásának húszéves évfordulóját, de azért is, mert nagyszabású eseményt akart szentelni a 324-ig vele együtt uralkodó Licinius fölött aratott győzelmének. Valóban elképzelhető lenne, hogy Nikaia a császár önünneplésének eseménye lett volna eredetileg? Nem könnyű egyetérteni ezzel a nézettel, és a zsinat lefolyása nem is erősíti meg ezt a feltételezést. Számos történész közben azt próbálja kideríteni, hogy a császár miként vélekedett magáról az ariánus vitáról, vajon egyetértett-e Ariusszal, vagy vele ellentétesen vélekedett-e. Ezek a töprengések csak látszólag öncélúak, hiszen az egész nikaiai esemény megértésének szempontjából egyáltalán nem lényegtelen, hogy milyen keretben helyezzük el a zsinati tanácskozásokat és döntéseket.

 

A nagyfokú történelmi bizonytalanság pedig értelemszerűen igen sokféle magyarázat előtt nyit utat.

A zsinat összehívásának körülményeihez képest természetesen azonban még így is fontosabbak a zsinat eredményei. Azok között a problémák között, amelyekkel Nikaia foglalkozott, kortörténetieket és általánosabb érvényűeket egyaránt találunk. A kor egyik égető problémája volt az úgynevezett meletiánus szakadás. A Diocletianus-féle keresztényüldözés (303–311) után komoly kérdés volt, hogy miként lehet viszonyulni azokhoz a keresztényekhez, akik az üldözés hatására megtagadták a hitüket. Meletiosz lükopoliszi püspök elmarasztalta az alexandriai püspököt, amiért túl enyhén bánik az „elbukott” keresztényekkel, és szabálytalanul kezdett papokat szentelni, mire az alexandriai püspök kiközösítette. Nikaia orvosolni igyekezett a szakadást, és szabályokat hozott a rendezésére. Hasonló nehézséget jelentett, de már általánosabb jelentősége van, hogy a húsvétot nem mindenütt egyazon időpontban ünnepelték, ezért a zsinat – ahogyan Konstantin egyik körleveléből tudjuk – egységes dátumot kívánt rögzíteni. A legegyetemesebb jelentősége azonban természetesen a Nikaiai Hitvallásnak van. Ám a történelmi érdekességek közé tartozik, hogy a hitvallás keletkezéséről megint csak nem sokat tudunk, és csak abban a formájában ismerjük, amelyet bő fél évszázaddal később, a Konstantinápolyi Zsinaton (381) öltött.

Ezek a nagy problémakörök éppúgy megérdemlik a beható figyelmet, mint a zsinat főszereplői és utóélete.

 

---------------------------------------------------------------------------------------- 

https://www.magyarkurir.hu/hirek/mi-tortent-nikaiaban-az-elso-egyetemes-zsinat-tortenete-es-teologiaja

 

 

---------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 

 

Hortobágyi Cirill OSB főapát Leó pápa törökországi útjáról:

Erős jel, ami Isztambulban történt!

 

 

 

2025.12.23.

A nikaiai zsinat 1700. évfordulóján tartott megemlékezések új lendületet adnak a keresztény egységtörekvéseknek Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát szerint, aki Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka meghívására vett részt Isztambulban XIV. Leó pápa apostoli útjának néhány programján. A főapát hangsúlyozta: a nikaiai hagyomány ma is testvéri együttműködésre hív.

– Részt vehetett a nikaiai egyetemes zsinat 1700. évfordulója alkalmából szervezett apostoli út programjain. Minek volt köszönhető ez a megtisztelő meghívás?

– Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka meghívására utaztam Isztambulba erre a találkozóra, a szombati doxológia közös elimádkozásán és vasárnap a Szent Liturgián vettem részt a Fanarban, a Szent György pátriárkai székesegyházban XIV. Leó pápával és az egyházak vezetőivel, valamint a keresztény felekezeti világszövetségek képviselőivel együtt. 2023-ban a Pannonhalmán tartott ökumenikus konferenciának „Keresd a békét és járj utána” mottóval a béke és a vallások közötti párbeszéd volt a témája. Itt a fő előadónk Bartholomaiosz pátriárka volt. Öt napot töltött monostorunkban. Nagyon jól érezte magát, találkozott a konventtel, részt vett az imádságainkon. Meghívott viszontlátogatásra a következő évben, amikor is személyes vendégeként egy hetet tölthettem nála. Nagyon kedves alkalom volt: november 30-án érkeztem, és kérésére december 6-ig, Szent Miklós ünnepéig maradtam. Magával vitt Myrába, Szent Miklós városában ő mutatta be a Szent Liturgiát, végig ott lehettem vele. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka tanújelét adta, hogy mennyire értékeli a szerzetesközösségünket. Számontart bennünket. A pátriárka maga is szerzetes, és az ortodoxiában a szerzetesség szerepe különösen kiemelkedő.

Már 2023-ban mondta, beszélt Ferenc pápával, és közösen tervezik a zsinat jubileumának méltó módon történő megünneplését, és már akkor említette, hogy vár engem majd erre az alkalomra. Ezúttal is jó volt megérkezni, talán túlzás lenne azt mondani, hogy „haza” –, de mindenképpen olyan ismerős helyre mentünk, ahol éreztük, hogy testvérek vagyunk.

Jó volt látni az ismerősöket is, mert többször voltunk a Fanarban (Fanar Isztambul egyik városrésze; az Ökumenikus Patriarkátust az ortodox egyházban így is szokás nevezni, görögül lámpást, világítótornyot jelent –  a szerk.), és nagy szeretettel vártak most is minket.

 

– Pannonhalma szerepe, mint hídépítő, még Szent II. János Pál pápa személyéhez kötődik. Milyen új impulzust kapott ebben a törekvésben?

– Sok szempontból újabb megerősítés volt a mostani találkozó számunkra abban, hogy az ökumenizmus feladat, az egységtörekvés nagyon fontos kihívás, amit nem szabad veszni hagyni. Megerősítő volt mindaz, amit erről hallottunk. Leó pápa beszédeiben kifejtette, hogy a Katolikus Egyház egyik prioritása a keresztények egységének előmozdítása. Ahogy fogalmazott, római püspöki szolgálata egyik központi feladata lesz az egyetemes Egyház szintjén az egység építése és annak megőrzése. Ebben mi – II. János Pál pápa felhívására – folytatjuk azt, amit elkezdtünk. Ferenc pápától is megerősítést kaptunk ebben a feladatban, most pedig Leó pápa az egységért való imádságot és tetteket kvázi minden katolikus feladatává tette. Folytatnunk kell ezt a munkát.

 

– Mire tanítanak a nikaiai hagyományok?

– A mai İznikben, a korábbi Nikaiában, a romoknál, a tó partján gyertyát gyújtottak és ökumenikus imatalálkozót tartottak. A bevezetőben Bartholomaiosz pátriárka azt mondta: az előttünk álló feladatokhoz, amelyek kihívást jelentenek a világban, szükségünk van a nikaiai atyák tanúságtételére és összefogására. A pápa ugyanezt hangsúlyozta: a világ keresztények elé állított kihívásai – az ökológiai válság, az új technológiák, különösen a kommunikáció terén, a háborús feszültségek – olyan kihívások, amelyekre csak együtt lehet választ adni.

Nincs külön protestáns, ortodox és katolikus válasz a fenyegető ökológiai válságra; a világ állapota sürgeti a tettek szintjén való összefogást.

 

– XIV. Leó pápa és I. Bartholomaiosz pátriárka közös nyilatkozatot írtak alá találkozójuk és az első nikaiai egyetemes zsinat 1700. évfordulója alkalmából. Egy-egy ilyen nyilatkozat hogyan hat a vallások közötti együttélésre?

– A nyilatkozatok nagyon fontosak. Az irányt mindig a vezetőknek kell megadniuk. Egy nyilatkozat önmagában nem old meg mindent, a hétköznapokban, ha „aprópénzre váltjuk”, az hozhat változást. Ha a vallások vezetői tudnak együtt imádkozni, és eljut a híre az emberekhez, hogy a római pápa és a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka – a kölcsönös kiközösítést VI. Pál pápa és Athenagorasz visszavonta (a közös nyilatkozatot 60 éve, 1965. december 7-én tették közzé – a szerk.) – együtt imádkoznak, közösen tekintenek a jövőbe, erősíteni akarják az együttműködést, békességben vannak, támogatják és értékelik egymást, akkor az átlagember is azt érzi: nekünk is keresnünk kell a kapcsolatot, és nem tekinthetünk fenntartásokkal a másikra. Nem szabad ítélkezni egymásról a különböző hagyományok miatt.

A hit lényegi egysége – a Szentháromságba vetett hit, Krisztus istensége – ad elég muníciót ahhoz, hogy béketeremtők legyünk, és beleálljunk a testvériség kultúrájába.

 

– A polarizált magyar társadalomba Pannonhalma bencés közössége hogyan tudja bevinni a testvériség kultúráját?

– Úgy gondolom, minden keresztény közösségnek az a feladata, hogy bármilyen polarizációt látunk, ne siessünk kétségbe vonni a másik jóindulatát és jó szándékát. Ha bizonyos kérdésekben nem értünk egyet, attól még az emberi tiszteletet meg kell adni a másiknak, és próbálni kell megtalálni azokat a területeket, ahol együtt tudunk működni.

Sok mindenben különbözünk ebben a világban, az emberi gondolkodások között is sok a különbség, de emberségében a másikat megsérteni vagy megalázni nem szabad. Keresni kell azokat a pontokat, ahol együtt lehet működni. Az elszigetelődés és elhatárolódás nem visz előre. Mi a magunk eszközeivel ezt próbáljuk tenni azokkal az ökumenikus alkalmakkal, amelyek a felekezetek közötti párbeszéd gesztusai: nagyböjti közös bűnbánati liturgiát tartunk protestánsok és katolikusok együtt itt a bazilikában. Hiszen húsvétkor Krisztus feltámadására, nagyböjtben az ő szenvedésének ünneplésére készülünk – ez minden felekezet közös titka. Ha ezekben együtt tudunk lenni, akkor más téren is könnyebben tekintjük egymást embernek, és segítő kezet nyújtunk, ha a másik bajban van, és nem érezzük a feszültséget és a különbséget.

 

– Volt személyes találkozásban része Leó pápával?

– Egészen közel ment el mellettünk, köszöntünk egymásnak, mosolygott – én is mosolyogtam. November 11-én, Szent Márton napján Rómában – 125 évvel ezelőtt XIII. Leó pápa szentelte fel a Szent Anzelm Egyetem bazilikáját, és most XIV. Leó pápát hívták meg oda – kezet fogtunk, bemutatkoztam neki. Ezért azt érzékeltem a Szentatya gesztusából, hogy felismert. Örvendetes volt Koch bíborossal is találkozni, aki többször járt nálunk, , személyes kapcsolatban vagyunk.

 

– Ön személyesen hogyan élte meg a találkozó légkörét? Mit jelent ez a magyar hívők számára?

– Nagyon szép volt megtapasztalni, hogy más a nyelv, más a hagyomány, más a kultúra: a keleti liturgia szimbólumokkal teli gazdagsága, az énekek, a ruhák, a tömjén használata – míg a nyugati kultúra inkább racionálisabb, kevésbé misztikus, ugyanakkor törekvő és erőteljes. Ez a kettő nincs ellentétben, inkább kiegészíti egymást. Talán ez az üzenete is: ne a széthúzás, hanem a bizalom és a közeledés útját keressük. Bár a kereszténység három ágra szakadt, a hit egy, a hit ugyanaz maradt. Három hagyomány alakult ki, de ugyanabban a Szentháromságban – Atyában, Fiúban, Szentlélekben – hiszünk, és ez összefog bennünket. 

Erős jel, ami Isztambulban történt! A világ mindenhol polarizálódik, egyre több ember véleménybuborékban él, ám az Egyház nem errefelé tart!

Leó pápa és Bartholomaiosz pátriárka felmutatta, hogy egyházaink a történelem jelen körülményei között készek újra a béke, a kiengesztelődés és az egység tanúságtételét nyújtani a világnak.

 

--------------------------------------------------------------------------------------

 

https://www.magyarkurir.hu/nezopont/hortobagyi-cirill-osb-foapat-vilag-allapota-surgeti-tettek-szintjen-valo-osszefogast

 

-------------------------------------------------------------------------------------

 

 ------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------------------------------------------