2013.09.20.

"A női ruhának olyannak kell lennie, mint egy drótkerítésnek: anélkül tölti be szerepét, hogy akadályozná az átlátást" - ma ünnepli 79. születésnapját Sophia Loren. Isten éltesse!

-

Sophia Loren, azaz eredeti nevén Sofia Villani Scicolone, 1934. szeptember 20-án született Rómában. Sophia sovány, beteges kislány volt, társai állítólag „piszkafá”-nak csúfolták. A háborús évek alatt a család nagy szegénységben élt Pozzuoliban. A háború befejezése az életüket is megváltoztatta. Sophia gyönyörű lánnyá serdült, akinek szépségére mindenki felfigyelt. Az anya elhatározta, hogy elindítja lányát a siker útján, és benevezte a közeli Nápoly egyik szépségversenyére. . A céltudatos mama kivette Sophiát az iskolából, és állandó statiszta állást szerzett neki a Cinecittàban.

A fiatal Sophia véletlenül találkozott Carlo Pontival, az akkor 40 éves producerrel, aki elhatározta, hogy sztárt csinál pártfogoltjából. Sophia első főszerepe az Aida (1953) volt, melynek sikere nyomán Loren egyre több szerepet kapott. Az igazi népszerűséget Vittorio De Sica 1954-es filmje, a Nápoly aranya hozta meg számára. Az olasz sikerek hatására Ponti úgy gondolta, hogy elérkezett az idő Hollywood meghódítására is.

A hollywoodi produkciók ellenére Sophia végül egy olasz filmmel vált igazán világhírű, elismert színésznővé. 1960-ban Vittorio De Sica felkérte az Alberto Moravia regényéből készült drámája, az Egy asszony meg a lánya egyik szerepére. Játékáért két évvel később elnyerte a legjobb női alakítás Oscar-díját. Innentől kezdve nemzetközi sztárnak számított.

A látványos, de színészileg kisebb kihívást jelentő szuperprodukciók mellett Sophia Európában is folyamatosan dolgozott. Az 1990-es években az életművéért kapott Oscar-díj keltette érdeklődést követően előbb Robert Altman csábította vissza a kamerák elé (Divatdiktátorok, 1994).

Barátnője, Audrey Hepburn halála után tovább folytatta néhai kolléganője munkáját a UNICEF jószolgálati nagyköveteként.

A magyar média 2004-ben különösen sokat foglalkozott vele abból az alkalomból, hogy nagyobbik fia, Carlo Budapesten házasodott: Mészáros Andrea hegedűművésznőt vette feleségül.

----------------------------------------------------------------------------------

----------------------------------------------------------------------------------

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10151877350984301&set=a.341833519300.152258.114666649300&type=1&theater

----------------------------------------------------------------------------------

----------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------

----

 ----------------------------------------------------------------------------------

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=649502411751288&set=a.649502371751292.1073741836.110686168966251&type=1&theater

--------------------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------------------

Bárdos Judit:

                                         Egy vérbeli olasz nő

2016.07.13.

Sophia Loren: Tegnap, ma, holnap. Fordította Wiesenmayer Teodóra. Helikon Kiadó, Budapest, 2015. 335. oldal, 3990 Ft.

Sofia Scicolone (művészneve később Sophia Loren lett) a társadalmi hierarchia legmélyéről jött. Amikor édesanyja hazavitte házasságon kívül született gyermekét, a haldokló csecsemőt, és nagyszülei befogadták, további nélkülözések vártak rá. 1943-ban, Pozzuoliban, Nápoly mellett a nagy létszámú család tagjai még sokat éheztek, fáztak, féltek, a vasúti alagútba menekültek a bombázások elől. A hihetetlen nélkülözések után a vékony kislánynak még sok akaraterőre, rendíthetetlen kitartásra volt szüksége ahhoz, hogy bekerüljön a Cinecittába. Napokig állt sorba egy-egy statisztaszerepért. Ezekből a mélységekből hihetetlen magasságokig jutott. Kétszeres Oscar-díjas, számos más díjat nyert, majdnem száz filmben játszó, ünnepelt világsztár lett és a dúsgazdag Carlo Ponti felesége. De közben az maradt, aki volt: ambiciózus, öntörvényű nő, aki a maga útját járja a pályán és a magánéletben egyaránt. Szorgalmas, munkabíró. Lelkiismeretesen készül a forgatásokra, nem éri be azzal, hogy majd a hírneve lendíti tovább. Nem felelt meg a klasszikus szépségideálnak, nem volt szabályosan szép, de ragaszkodott a különbözőségéhez: nem volt hajlandó például plasztikai műtétnek alávetni magát. És minden ízében olasz maradt, amerikai világsztárként is, Cary Grant, Clark Gable, Gregory Peck, Marlon Brando, Richard Burton, Antony Quinn, Paul Newman partnereként is. Ha tehette, nápolyi dialektusban, vagy olaszul beszélt (bár kiválóan megtanult angolul), olasz konyhát vezetett, és olasz rendezőit, színészpartnereit, munkatársait érezte igazán közeli barátainak. Még a nagy olasz filmszerepeket (De Sica: Házasság olasz módra; Egy asszony meg a lánya; Tegnap, ma, holnap; Ettore Scola: Egy különleges nap) követő első hollywoodi sikersorozata után is hazament Olaszországba. Azután újabb nehéz évek következtek: Ponti válási nehézségei, a házasságuk körüli médiabotrányok, az emberrablás veszélye, mely az ólomévekben Pontit fenyegette. Végül az adóhatóságok (világsztárok esetében gyakori) zaklatásai elől költöztek Párizsba, majd Amerikába. De még ekkor is, amikor pedig tudta, hogy börtönbüntetés vár rá, elutazott Rómába, mert nem tudta elképzelni, hogy ne mehessen többé haza, szeretett Itáliájába.

Memoárjában minderről, magánéletéről, szerelmeiről, házasságáról, gyermekei születéséről részletesen beszámol.  Engem azonban nem ez nyűgözött le, hanem a mód, ahogyan mindezt elmeséli, formailag az unokáinak szánt emlékezésként. De nem ez az eredeti benne, hanem az egyszerűség és az öntörvényűség. (Élettényeit egyébként ismerjük már, többek közt Bertrand Meyer-Stabley Az igazi Sofia Loren című könyvéből.) A szakmáról, a filmszínészi munkáról is éppoly részletesen ír, mint a magánéletről és a pletykákról (pedig ez utóbbiak is érdekesek: Omar Shariff anyjának padlizsánja, Marquez felbukkanása Rómában a rendező harmadik asszisztenseként és hasonló epizódok). Hogyan dolgozott rendezőként Vittorio De Sica, aki csalhatatlan ösztönnel hozta ki a legjobbat mindenkiből, és ugyanaz a Sica színészként, akivel együtt játszva, improvizálva féktelen nápolyiakká váltak. Csaknem húsz filmet készítettek együtt. Azután csatlakozott hozzájuk Marcello Mastroianni és Armando Trovaioli zeneszerző is. A színésznő játszott Alessandro Blasetti, Mario Soldati, Dino Risi filmjeiben. Ezekről írva képet ad az olasz film neorealizmus utáni korszakáról, az olasz komédiáról. Szeretettel ír a korszak nagy színésznőiről, Alida Valliról, Lucia Boséról, Silvana Manganóról, Anna Magnaniról. Chaplin azzal nyűgözte le a színésznőt, amivel De Sica: egyszerre volt színész és rendező. Hihetetlen igényességgel kidolgozott és előjátszott minden részletet a színészeinek. Képzelőereje és zenei tehetsége is hatalmas volt. (Loren Chaplin utolsó filmjében, A honkongi grófnőben játszott.)

Eszményi színész-memoár: sokat megtudunk belőle a színészi munkáról, a film világáról, a munkatársakról. Lebilincselő olvasmány.

                                                                       Élet és irodalom, 2016. július 1. 20. o.

---------------------------------------------------------------------------------------------