A hagyományos római helyszínen, a Colosseumnál elevenedett fel a nagypéntek esti Via Crucis keresztútja, amelyet XVI. Benedeknek a családról szóló beszéde és áldása zárt.

Megtelt a Colosseum előtti tér olaszokkal és külföldiekkel, egyháziakkal és laikusokkal, akik kezükben mécsessel követték az ókori amfiteátrumtól a szemközti Palatinus-dombig haladó keresztút tizennégy stációját. XVI. Benedek pápát megérkezésekor taps és olasz nyelvű „Éljen a pápa!” kiáltások fogadták. A krisztusi passió első állomásán Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke vitte a keresztet, tőle egymás után két olasz és egy ír család tagjai vették át, a szentföldi ferences szerzetesek, egy család Burkina Fasóból, végül egy perui család. Utolsóként a Via Crucist a Palatinus-dombjáról kísérő egyházfő vette kézbe a keresztet.

Az idős pápa fárasztó húsvéti programja miatt az idén a stációk bemutatása kizárólag olasz nyelven történt a nagy világnyelveken való ismétlés nélkül. A stációkon elhangzó elmélkedések szövegét a Fokoláré mozgalom tagjai, a 91 éves Danilo Zanzucchi és felesége, a 82 éves Anna írta. A hatvan éve házasságban élő Zanzucchi házaspár az Új Család Mozgalom alapítója, öt gyermeket és tizenkét unokát neveltek fel. Elmélkedéseik témája a mai család és ennek problémái voltak: a családot sújtó betegségek, halál, anyagi nehézségek, szegénység, erkölcsi züllés, rokonokkal való ellentétek.

„A szenvedés tapasztalata nyomot hagy”

XVI. Benedek szintén a családot helyezte a keresztút végén mondott beszédének középpontjába. „Jézus keresztútja kiút nélkülinek tűnt, mégis megváltoztatta az emberiség életét és történetét. A szenvedés tapasztalata nyomot hagy az emberiségben, nyomot hagy a családban is; hányszor válik terhessé és nehézzé az út! Értetlenség, megosztás, a gyerekek jövőjéért való aggodalom, betegségek, terhek. Korunkban számos család helyzetét a munka bizonytalansága és a gazdasági válság más negatív következményei is súlyosbítják” – mondta a pápa.

Joseph Ratzinger az egymás utáni hetedik évben vezette a római keresztutat: 2005-ben még a hittani kongregáció prefektusaként II. János Pál helyett vitte a keresztet, azóta pedig már pápaként hat római keresztutat vezetett. Az egyházfő nagypéntek esti áldását adta a Colosseumnál jelen levőkre és a keresztutat rádión és televízión követőkre. Az egyházfő szombat este a Szent Péter bazilikában személyesen vezeti a húsvéti vigíliát, vasárnap délelőtt a Szent Péter téren pontifikál szentmisét, majd húsvéti beszéde után vasárnap délben Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.

-------------------------------------------------------------------------------------

-------------------------------------------------------------------------------------:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

http://mno.hu/kulfold/jezus-keresztutja-megvaltoztatta-az-emberiseg-eletet-1066800

http://www.romereports.com/palio/pope-presides-over-via-crucis-ceremony-at-colosseum-for-good-friday-english-6494.html

http://www.seattlepi.com/news/article/Pope-takes-cross-at-end-of-Colosseum-procession-3464297.php#photo-2787485

http://roma.repubblica.it/cronaca/2012/04/06/foto/la_via_crucis_2012_al_colosseo_il_percorso_del_papa_lungo_le_stazioni-32892946/1/

http://roma.repubblica.it/cronaca/2012/04/06/foto/la_via_crucis_2012_al_colosseo_il_percorso_tra_le_stazioni-32888420/1/?ref=FRAG-2

--------------------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A pápa beszéde a nagypénteki keresztúti ájtatosság végén

Kedves Testvérek! – fordult a mintegy 20 ezer hívőhöz a Colosseumnál megtartott hagyományos nagypénteki Via Crucis végén a pápa, a család problémáira összpontosítva elmélkedését. Az elmélkedésben, az imában és az énekben felidéztük Jézus keresztútját: olyan útról van szó, amely látszólag zsákutca, azonban valójában megváltoztatta az emberek életét és történelmét, megnyitotta az utat az „új ég és új föld” felé (Jel 21,1). Az egyház különösen ezen a napon, Nagypénteken ünnepli mély lelki egységben Isten Fia kereszthalálának emlékét, és keresztjében látja az élet fáját, egy új remény forrását.

A szenvedés tapasztalata nyomot hagy az emberiségen, nyomot hagy a családokon is; hányszor válik utunk fáradságossá és nehézzé, értetlenségek, megosztottságok, a gyermekek jövője miatti aggodalom, betegségek, különféle kellemetlenségek következtében! – mondta beszédében XVI. Benedek pápa. Napjainkban sok család helyzete még súlyosabbá vált a bizonytalan munkahely és egyéb negatív következmények miatt, amelyeket a gazdasági válság idézett elő.

A Via Crucis, amelyet ma lélekben végigjártunk, felhívás mindnyájunk és főleg a családok számára: szemléljük a keresztre feszített Krisztust, hogy erőnk legyen túljutni a nehézségeken. Jézus keresztje Isten minden ember iránti szeretetének legmagasabb rendű jele, bőséges válasz minden ember szeretetigényére. Amikor megpróbáltatás ér bennünket, amikor családunknak szembe kell néznie a fájdalommal, a nehézségekkel, tekintsünk Krisztus keresztjére: ott találjuk meg a bátorságot ahhoz, hogy folytassuk utunkat; ott ismételhetjük szilárd reménnyel Szent Pál szavait: „Ki ragadhat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség, üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély, vagy kard?...De mindezen diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket” (Róm 8,35.37).

A csapások és nehézségek idején nem vagyunk egyedül; a család nincs egyedül; Jézus jelen van szeretetével, támaszt nyújt kegyelmével és energiát ad neki, hogy tovább haladjon. Krisztus e szeretetéhez kell fordulnunk, amikor az emberi eltévelyedések és nehézségek azzal a kockázattal fenyegetnek, hogy megsebzik családi életünk egységét. Krisztus kínszenvedésének, halálának és feltámadásának misztériuma arra bátorít, hogy reménnyel folytassuk utunkat: a fájdalom és a megpróbáltatás időszaka, ha Krisztussal, a belé vetett hittel éljük meg, már magában hordozza a feltámadás fényét, a feltámadt világ új életét, mindazoknak a Húsvétját, akik hisznek Szavában.

Abban a keresztre feszített Emberben, aki Isten Fia, maga a halál is új jelentést és irányt nyer. Krisztus megváltotta és legyőzte a halált: „Ha a búzaszem nem esik a földbe és el nem hal, egyedül marad; de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24). Ajánljuk magunkat Krisztus Anyja oltalmába. Ő, aki elkísérte Fiát a fájdalmas úton, Ő, aki a kereszt tövében állt Fia halála órájában, Ő, aki bátorította a születendő egyházat, hogy éljen az Úr jelenlétében, vezesse el szívünket, minden család szívét a kínszenvedés misztériumától a húsvéti misztériumáig, (mysterium passionis – mysterium paschale) a felé a fény felé, amely Krisztus Feltámadásából tör elő és megmutatja a szeretet, az öröm, az élet végleges győzelmét a rossz, a szenvedés, a halál felett. Ámen.

-------------------------------------------------------------------------------------

http://www.magyarkurir.hu/hirek/csaladok-krisztus-keresztjebol-meritsenek-erot-papa-beszede-nagypenteki-keresztuti-ajtatossag-

------------------------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------------------

Keresztúti ájtatosság a Colosseumnál 2012 - Danilo és Anna Maria Zanzucchi – a Fokoláre mozgalom tagjainak elmélkedése 

I. állomás: Jézust halálra ítélik (Jn 18,38b-40)

„Én semmi vétket sem találok benne. Az a szokás nálatok, hogy Húsvétkor szabadon engedjek valakit, akarjátok-e, hogy elbocsássam a zsidók királyát? De azok újra kiáltozni kezdtek: ’Ne ezt, hanem Barabást!’ Barabás rabló volt”.

Pilátus semmi vétket sem talál Jézusban, de enged a vádaskodók nyomásának és a Názáreti Jézust halálra ítélik.

„Igen. Halálra ítéltek. Sokan, akik látszólag szerettek, meghallgatták a hazugságokat. Nem értették meg, amit mondtam, elárultak, bíróság elé állítottak és elítéltek. Halálra ítéltek, kereszthalálra, a legalantasabb halálra”.

Napjainkban is sok családban szenvednek a házastárs, a legközelebb álló személy hűtlensége miatt. Hová tűnt egymás közelségének az öröme, az hogy egy test és egy lélek vagyunk? Hová lett az „örökre”, amit megfogadtunk?

Jézus, csak Te érthetsz meg engem, csak te adhatsz erőt, hogy most én se ítélkezzek, hogy ne bukjak el gyermekeim iránti szeretetből, akik otthon várnak rám, és akik számára most én vagyok az egyetlen támasz.

II. állomás: Jézus vállára veszi a keresztet (Jn 19, 16-17)

„Erre aztán kiszolgáltatta őt, hogy keresztre feszítsék. Azok átvették Jézust és elvezették. Ő keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahegyre, melynek héber neve Golgota”.

Pilátus kiszolgáltatja Jézust a főpapoknak és katonáknak. A katonák bíborszínű köpenyt adnak rá és fejére töviskoszorút helyeznek. Megostorozzák, majd keresztet tesznek a vállára. Övéi közül sokan elszaladnak.

Ez a 2000 évvel ezelőtti történet szüntelenül ismétlődik az egyház és az emberiség történelmében. Krisztus Testét, az egyházat, ma ismét sebek borítják.

A legsúlyosabb az, Jézusom, hogy én is hozzájárultam fájdalmadhoz. Mi, házaspárok is hozzájárultunk a válladra nehezedő embertelen súlyhoz, minden egyes alkalommal, amikor nem szerettük egymást, amikor egymást vádoltuk, amikor nem bocsátottunk meg egymásnak, amikor nem próbáltuk meg újrakezdeni szerelmünket.

Elfelejtettük, amit Te mondtál nekünk, Jézusunk: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). 

III. állomás: Jézus először esik el a kereszt súlya alatt (Mt 11,28-30)

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok és meg vagytok terhelve: Én felüdítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, - és nyugalmat találtok lelketeknek. Az én igám édes, az én terhem könnyű”.

Jézus elesik. Sebesült, a kereszt súlya nyomja vállát, az út emelkedik, a tömeg zűrzavara egyre nagyobb. Az emberek kiáltoznak, lökdösődnek. Jézusunk, esésed nekünk is szenvedést okoz, mert megértjük, hogy mi vagyunk az oka, a mi törékenységünk, egész lényünk. Hány bukás történt családjainkban! Mennyi különélés, mennyi hűtlenség! Mennyi válás, abortusz, a szeretett személyek elhagyása! Jézus, segíts bennünket megérteni, hogy mi a szeretet, tanítsd meg, hogy hogyan kell bocsánatot kérni!

IV. állomás: Jézus Anyjával találkozik a keresztúton (Jn 19,25)

„Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére Mária, aki Kleofás felesége volt, és Mária Magdolna.”

A Kálvária felé vezető úton Jézus megpillantja Anyját. Tekintetük találkozik és megértik egymást. Mária tudja, hogy ki a Fia. Tudja, honnan jön és mi a küldetése. Mária tudja, hogy Jézus Anyja, de egyben leánya is. Látja, hogy Fia szenved minden idők minden emberéért. És vele együtt ő is szenved.

A világ minden emberének, de különösen nekünk, családoknak, Jézus találkozása Anyjával a Kálvária felé vezető úton mindig rendkívül időszerű esemény. Jézus megfosztotta magát Anyjától, hogy mindnyájunknak, nekünk, házaspároknak is legyen egy mindig mellettünk álló, készséges anyánk. Hányszor fohászkodtunk közbenjárásáért, gyermekeinkért, hányszor kértük anyai oltalmát! És Mária hányszor hallgatott meg bennünket, hányszor éreztük anyai szeretetének vigaszát!

Minden család keresztútján Mária a csönd példaképe, aki a legszaggatóbb fájdalomban is új életet támaszt. 

V. állomás – Cirenei Simon segít Jézusnak vinni a keresztet (Lk 23,26)

„Miközben elvezették, megállítottak egy bizonyos cirenei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után”.

Talán cirenei Simon mindannyiunkat képvisel, amikor hirtelen ránk tör egy megpróbáltatás, egy betegség, egy váratlan, olykor nehéz kereszt? Miért éppen engem sújt a baj, miért éppen most? Az Úr arra hív, hogy kövessük Őt, nem tudjuk, hogy hová és miként.

Sok család megerősítheti közvetlen tapasztalata alapján: nem használ semmit, ha fellázadunk. Megéri, hogy igent mondjunk Neked, mert Te vagy az egek és a föld Ura.

Te végtelen szeretettel szeretsz bennünket, távolba látó szeretettel, amely nyomorúságunkon is túlmutatva, üdvözíteni akar bennünket, hogy Veled örökre boldogok lehessünk.

Cirenei Simon emlékeztet arra a sok önkéntesre, akik a világ számos részén nagylelkűen segítik a szenvedőket. Ez az állomás arra tanít, hogy alázattal fogadjuk el a segítséget, ha szükségünk van rá és mi is segítsünk másoknak, követve Cirenei Simon példáját.

VI. állomás: Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát (2Kor 4,6)

„Isten ugyanis, aki azt mondta: ’A sötétségből támadjon fény’, világosságot támasztott a mi szívünkben is, hogy fölragyogjon nekünk Isten dicsőségének ismeret Jézus Krisztus arcán”.

Veronika – egy az asszonyok közül, akik kísérik Jézust. Megérezte, hogy ki Ő, szereti Őt és Vele együtt szenved. Látja feldúlt, vérző és eltorzult arcát, amely így is szelíd és alázatos. Veronika nem tudja elviselni a látványt: egy kendővel megpróbálja letörölni arról az arcról a vért és az izzadságot.

Életünkben talán nekünk is volt alkalmunk arra, hogy letöröljük a szenvedők könnyeit. Talán egy kórteremben egy terminális állapotban lévő beteget ápoltunk, segítettünk egy bevándorlónak, vagy egy munkanélkülinek, meghallgattunk egy börtönfoglyot.

Lassanként tudatára ébredünk a földön élő minden ember méltóságára. Minden személy, szép vagy csúnya, tehetséges vagy nem, az anya méhében az első pillanatoktól kezdve, vagy már idős korában, Téged képvisel, Jézus. Sőt, minden testvérünk Te vagy. Amikor Téged szemlélünk szinte megsemmisülve a Kálvárián, megértjük Veronikával együtt, hogy minden emberben Téged ismerhetünk fel. 

VII. állomás: Jézus másodszor is elesik a kereszt súlya alatt (1Pt 2,24)

„Vétkeinket testén fölvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnnek és az igaz életet éljük”.

Jézus másodszor is elesik a Kálvária felé vezető szűk úton. Teste legyengült a szörnyű éjszaka után, a kínzások következtében, a kereszt súlya alatt. Jézusra mérhetetlen nagy súly nehezedik, olyan belső és mély fájdalom, amely minden lépésnél egyre jobban érződik.

Jézusunk, olyannak látszol, mint bárki más, aki tévedett az életben és most fizetnie kell tévedéséért. Úgy tűnik, hogy elfogyott testi és lelki erőd és újból elesel.

Azonban Te ismét talpra állsz, értünk, mindnyájunkért, hogy bátorságot adj az újrakezdéshez. Szereteted nagyobb a mi gyengeségeinknél, mindig befogad és megért bennünket.

Bűneink, amelyeket magadra vállaltál, agyonnyomnak téged, de irgalmasságod végtelenül nagyobb nyomorúságainknál. Igen, Jézusunk, neked köszönhetően ismét talpra állunk. Tévedtünk, hagytuk, hogy elámítson bennünket a világ, talán azért, hogy halljuk: van még valaki, aki kíván bennünket, aki azt mondja, hogy szeret minket. Olykor nehezen teszünk eleget házastársi elkötelezettségünknek, a hűségnek, elveszítjük a kezdeti lendületet. Minden rutinná vált, kedvünk lenne elmenekülni.

De megpróbálunk ismét talpra állni, anélkül, hogy engednénk a legnagyobb kísértésnek; annak, hogy ne higgyük: a Te szereteted mindenre képes.

VIII. állomás: Jézus szól Jeruzsálem síró asszonyaihoz (Lk 23, 27-28)

„Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok, sírjatok inkább magatok és gyermekeitek miatt”.

Jézus azokban a tragikus pillanatokban szólni kíván, azt akarja, hogy a jeruzsálemi asszonyok, lányok ne csak sajnálkozzanak, hanem térjen meg szívük. Ismerjék be, hogy tévedtek, kérjenek bocsánatot és kezdjenek új életet.

Fásultság vagy tudatlanság, önzés vagy félelem miatt hányszor hunyunk szemet a valóság előtt! Nem akarjuk észrevenni közeli és távoli testvéreink szenvedését, tovább éljük kényelmes életünket, szitkozódunk a rossz és a rosszat okozók miatt, de nem változtatunk életünkön. Nem teszünk semmit azért, hogy a dolgok megváltozzanak, hogy leküzdjük a rosszat és megvalósuljon az igazságosság.

Jézus, add, hogy szavaid felrázzanak bennünket, adjanak abból az erőből, amely az evangélium tanúságtevőit hatja át. Gyakran a vértanúk, apák, anyák vagy gyermekeik, vérüket a Te véreddel egyesítve megnyitották és ma is megnyitják a jó felé vezető utat a világban.

IX. állomás: Jézus harmadszor is elesik a kereszt súlya alatt (Lk 22, 28-30a)

„Ti viszont kitartotok velem megpróbáltatásaimban. Ezért nektek adom az országot, mint ahogy Atyám nekem adta, hogy asztalomnál egyetek és igyatok országomban”.

A felfelé vezető út rövid, de Jézus gyengesége a végsőkig fokozódott. Testileg-lelkileg kimerült. Érzi a főpapok, a tömeg gyűlöletét, mintha a múlt és jelen elnyomása miatti elfojtott haragjukat Jézusra akarnák ömleszteni. Jézus azonban végső erejét összeszedve ismét feláll és folytatja rettenetes útját a Golgota felé. Számos testvérünk világszerte szörnyű próbákat áll ki, mert követ Téged, veled együtt halad a Kálvária felé, és elesik az üldöztetés miatt, ami kétezer éve sújtja Testedet, az egyházat.

Gyakran a jóléttől elkábultan élünk, ahelyett, hogy minden erőnkkel elköteleznénk magunkat az emberiség felemelésére. Családjaink is részét alkotják ennek a fellazult szövetnek: a jólét válik az élet egyetlen céljává. Gyermekeinket szoktassuk hozzá a józansághoz, az áldozathozatalhoz, a lemondáshoz. Adjuk meg nekik a lehetőséget, hogy sikerélményeik lehessenek a sportban, a közösségi életben, de ezek a tevékenységek ne csak arra szolgáljanak, hogy valamivel kitöltsék idejüket és mindent megkapjanak, amit csak kívánnak.

X. állomás: Jézust megfosztják ruháitól (Jn 19, 23)

„Jézus keresztre feszítése után a katonák fogták ruháit és köntösét. Ruháit négy részre osztották, minden katonának egy részt. Köntöse varratlan volt, végig egy darabból szőve”.

Mint minden halálra ítéltet, Jézus is levetkőztetik, hogy megalázzák, hogy megsemmisítsék. A közöny, a megvetés, a nemtörődömség az emberi méltóság iránt egyesül a kapzsisággal, a magánérdekkel.

A te köntösöd azonban varratlan volt, egy darabból szőve. Most ruhátlanul állsz azoknak kiszolgáltatva, akik nem tartják tiszteletben az emberi méltóságot.

Hányan szenvednek ma is a személy iránti tisztelet hiányától. Mi is, saját szabadságunkra hivatkozva, megsértjük mások szabadságát. Jézus, aki hagyja, hogy így mutatkozzon az akkori és a mai emberiség előtt, felhívja figyelmünket a személy nagyságára, arra a méltóságra, amelyet Isten adott minden embernek, és amelyet semmi és senki soha nem sérthet meg, mivel minden ember Isten képmása. A mi feladatunk, hogy előmozdítsuk a személy és teste tiszteletét. Nekünk, házaspároknak különösen is az a feladat jutott, hogy összekapcsoljuk ezt a két alapvető és egymástól elválaszthatatlan valóságot: a méltóságot és a teljes önátadást. 

XI. állomás: Jézust a keresztre szögezik (Jn 19, 18-19)

„Keresztre feszítették őt és vele együtt két másikat: azokat kétfelől, középen pedig Jézust. Pilátus táblát is készíttetett és a kereszt fölé erősíttette. Ez volt ráírva: „Názáreti Jézus, a zsidók királya”.

Csak elképzelni tudjuk Jézus szenvedését a kegyetlen és rendkívül fájdalmas keresztre feszítéskor. Belépünk a misztériumba: az emberré lett Isten miért hagyja, hogy egy fára szegezzék és rettenetes fizikai és spirituális fájdalmak között felemeljék a földről?

A válasz csak egy lehet: szeretetből. A szeretet törvénye az, ami arra késztet, hogy életünket a másik javáért adjuk. Ezt bizonyítják azok az anyák, akik a halált is vállalták, hogy világra hozzák gyermeküket. Vagy azok a szülők, akik háborúban, terrorista merényletben veszítették el gyermeküket és úgy döntöttek, hogy nem állnak bosszút.

Miközben szemlélünk Téged a kereszten, mi, családok, házaspárok, és gyermekek megtanulunk szeretni, táplálni magunkban a befogadást, amely önátadás, amely tud szenvedni és a szenvedést szereteté tudja átalakítani. 

XII. állomás: Jézus meghal a keresztfán (Mt 27, 45-46)

„A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség támadt az egész földön. Kilenc óra tájban Jézus hangosan fölkiáltott: „Éli, Éli, Lámmá szábáktáni?” Vagyis: Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem?”

A hirtelen felszálló kiáltás istenkáromlás? A halálra ítélt a zsoltár szavait kiáltja? Hogyan fogadjunk el egy olyan Istent, aki panaszkodik, aki nem tudja, nem érti, mi történik? Isten emberré lett Fia érzi, hogy meghal, magára hagyatva Atyjától?

Jézus, Te, a Szent, hasonlóvá váltál hozzánk, hogy megtapasztald bűnös mivoltunkat, az Istentől való távolságot, az Isten nélküliek poklát. Megtapasztaltad a sötétséget, hogy elhozd nekünk a világosságot. Elfogadtad a fájdalmat, hogy nekünk add a Szeretetet. Kipróbáltad a kizártságot, az elhagyatottságot, felfüggesztve az Ég és a Föld között, hogy befogadhass bennünket Isten életébe.

Misztérium vesz körül bennünket, amikor átéljük Kínszenvedésed minden lépését. Jézusunk, Te nem tartod meg magadnak féltékenyen őrzött kincsként Istennel való egylényegűségedet, hanem szegénnyé válsz, hogy bennünket gazdaggá tégy.

A kétségbeesésnek abban a mély szakadékában hogyan bízhattad magad az Atya szeretetére? Csak Téged szemlélve nézhetünk szembe a tragédiákkal, az ártatlanok szenvedéseivel, a megaláztatásokkal, a sértésekkel, a halállal.
Jézus úgy éli meg halálát, mint ajándékot nekem, nekünk, családunknak, minden személynek, minden családnak, minden népek, az egész emberiségnek. Halála aktusában újjászületik az élet.

XIII. állomás: Jézust leveszik a keresztről és Anyja ölébe helyezik (Jn 19,38)

„Arimatei József, aki a zsidóktól való félelmében csak titokban volt Jézus tanítvány, kérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét, Pilátus megengedte. Mire az elment és levette Jézus testét”.

Mária látja Fiát, Isten és az ő Fiát meghalni. Tudja, hogy ártatlan, de magára vette nyomorúságaink súlyát. Az Anya felajánlja Fiát, a Fiú felajánlja Anyját Jánosnak, nekünk.
Jézus és Mária, íme, egy család, aki a Kálvárián éli meg és szenvedi el a végső elszakadást. A halál elválasztja őket, legalább is látszólag elválaszt egy anyát és egy fiút, aki emberileg elképzelhetetlenül egyszerre ember és Isten. Szeretetből mindketten átadják magukat Isten Akaratának.

A Mária szívében nyílt mély szakadékba most egy másik fiú lép be, aki az egész emberiséget képviseli. Mária mindnyájunk iránti szeretete annak a szeretetnek a folytatása, amelyet Jézus iránt érzett. A tanítványokban Jézus arcát látja. Értük él, támaszt nyújt nekik, segíti, buzdítja őket, elvezeti őket Isten Szeretetének megismerésére.

Álljunk meg elnémulva ez előtt a jelenet előtt: mit mond családunknak ez az Anya és ez a Fiú a Kálvárián? Megérezzük, hogy egy egyedülálló, megismételhetetlen ajándékot adnak nekünk. Bennük találjuk meg azt a képességet, hogy kitágítsuk szívünket és látóhatárunkat egyetemes távlatoknak nyissuk meg.

Ott, a Kálvárián, Jézus mellett, családjaink befogadják Isten ajándékát, egy olyan szeretet ajándékát, amely karjait a végtelen felé nyújtja ki.

XIV. állomás: Jézust eltemetik a sziklasírba (Jn 19, 41-42)

„Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig új sírbolt, melybe még senkit sem temettek. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda helyezték Jézust”.

Mély csönd veszi körül a Kálváriát. Jézus, akit a tanítványok apránként Isten emberré lett Fiaként ismertek meg, most ott fekszik halottként a kertben. Az eddig ismeretlen magányban tanácstalanok, nem tudják, hogy mit tegyenek, hogyan viselkedjenek. De éppen azokban a pillanatokban érlelődik meg bennük a hit, annak emléke, amit Jézus mondott és tett, amikor közöttük volt, és amit akkor csak részben értettek meg.

Ott kezdenek meg egyházzá válni, várakozva a Feltámadásra, a Lélek kiáradására. Velük volt Jézus Anyja, Mária, akit a Fiú Jánosra bízott. Köré gyűlnek, várakozva az Úr megnyilvánulására.
Tudjuk, hogy az a test három nap elteltével feltámadt. Jézus tehát örökre él és elkísér bennünket, Ő személyesen, földi utunkon, örömök és megpróbáltatások között.

Jézus, add, hogy kölcsönösen szeressük egymást, hogy ismét közöttünk légy, minden nap, mint ahogy megígérted: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20).