2. Pier Paolo Pasolini - aki bár nem volt római, de nagyon értette-érezte ezt a kultúrát - a szabadság, az életöröm pogány világának továbbélését látta a külvárosi kultúrában a külső hatalomként érzett kereszténység pontosabban keresztény egyház, s az általa diktált (erkölcsi) törvények ellenében. Ha valakit érdekel ez a világ, Pasolini Utcakölykök című regénye remek bevezetés lehet a borgaták, a szegénynegyedek világába. Igaz, hogy az 1950-es évek Rómája nyüzsög e lapokon, de efféle figurák népesítik be mind a mai napig a Quadrarót, a Porta Furbát, a Tor Pignatarát és a többi külvárosi lakótelepet.

Ma pedig, a streetartttól is inspirálva, újra felvirágzóban van, pontosabban újra láthatóvá vált, ez a kultúra. A Poeti der Trullo hétfős gerillacsapata például nem csak saját negyedét, de az egész várost teleírta már verseivel, teleragaszotta matricáival, de a világhálón, a közösségi oldalakon is aktívak. A név, „A Trullo költői” persze nem a Pugliából ismert épületre utal, hanem Róma egyik külvárosának neve (melyet egy hajdan itt álló gúla formájú, trullo-szerű, római síremlékről kapott). A húszas éveikben járó fiatalok, köztük Pasolini egy utcakölyök barátjának unokája, azért róják (fújják) soraikat a valós és virtuális felületekre, mert a borgata képzeletbeli falai közé zárva más utat nem találnak arra, hogy közöljék, ami szívüket nyomja. Falak veszik körül őket, de épp a falak szolgálnak médiumul a szabadulásra.

Magukat MetroRomantikusként definiálják, olyan nagyvárosi srácok, akik nem hajlandók feladni álmaikat egy szebb jövőről. Ebben pedig épp Róma segít nekik, meglehet, perspektívátlannak, sivárnak érzik életüket, de Róma évezredes pimasz, dacos, pogány kultúrája, a falakon és a római dialektusban élő hagyomány az, amely otthonos teret kínál, s amely eszközt ad a kezükbe.

Nekünk, magyaroknak, akik szeretünk cinikus kétkedés mögé bújni efféle nagy szavak hallatán (olvastán) akár közhelyesnek, avittnak tűnhetnek ezek a fiatalok, okos fejünkkel biccentünk, félmosolyt eresztünk, mert mi ugye tudjuk... Akár megmosolyghatja az irodalmár ítész, de még a szofisztikált szlemmer is, a falra írt rímeket, lehet, hogy nincs bennük sok erudíció, rafinéria, truváj, fifika, hisz olyan keresetlen, olyan suta, olyan népies... Hm, pedig lehet, hogy nekünk is elkélne az efféle népiesség, amely nem pántlikákról, sallangokról, hanem az elementáris erőről ismerszik meg. Na jó, ez volt a retorikus fordulat zárlatként, mert persze, hogy nálunk is hallani efféle hangokat, s ottan is csak underground, föld alatti kultúra ez, mint minálunk, de...

Úgyhogy olvassuk csak a külvárosi poétákat:

http://www.poetidertrullo.it

https://www.facebook.com/ipoetidertrullo

2021.02.27.
https://olaszirodalom.blog.hu/2014/02/11/kolteszet_a_falakon

Előzmény

Válasz

Költészet a falakon
2014.02.11. 09:00 Puskás István
https://olaszirodalom.blog.hu/2014/02/11/kolteszet_a_falakon

2021.02.27.
„Aszongyák, e' mán nem a régi Róma,

aszongyák nincs mán itt, csak külföldi,

haggyad, mongyanak, amit akarnak,

lesz még Róma olyan, mint a tegnapi!”

Ilyen és ehhez hasonló versek sokasága lepi el Róma falait a történelmi belváros százados házaitól a perifériák betondzsungeléig. Mai urbánus kontextusa a streetart, az utcák szabad és illegális művészete, mely a világ minden metropoliszában virul, s egyrészt a közösségi kommunikáció, másrészt a kortárs művészet egyik legfontosabb médiuma. A különféle technikákkal, eljárásokkal készült munkák, melyek közül csak egy a legismertebb graffiti, de mára már bőven ott burjánzik a poszter, a matrica, a stencil is, jórészt vizuális jelekre épülnek, s ha szöveges elemei is vannak, akkor a nyelvi tartalom mellett legalább olyan fontos a rajzos-színes formaiság, a szöveg képe. Másrészt a falak nyilvános információközlő – cserélő felülelét a szöveges üzenetek is bőséggel használják, akármerre járunk-nézünk, városainkban se szeri, se száma a magánéleti, politikai (szub-és pop)kulturális tartalmú közléseknek.

Viszont olyan dolgokat, amilyenek a római falakra fújt versek, igazság szerint még nemigen láttam. Sajátos metszete ez a szöveges üzenetküldésnek és az ennél többet, valamilyen művészi tartatalmat közvetíteni kívánó utcai művészetnek, mely itt nem is annyira vizuális, hanem sokkal inkább irodalmi kötődésű.

Rómában az utcai irodalomnak, költészetnek igen-igen régi hagyományai vannak, egészen az antikvitásig nyúlnak - Catullus csipős, gúnyos szövegeit ismerheti a széles magyar olvasóközönség is. A pasqullius az ókorban, majd a humanizmus után éledő klasszicista európai költészetben önálló lírai műfajként rögzült. A maróan kritikus köztéri közköltészeti forma, mely világgá kürtöli a írója véleményét csalfa szeretőről vagy csaló politikusról, egy Róma belvárosában, a piazza Navónától pár méterre ma is álló szoborról kapta a nevét, melyre évezredek óta szokás az ilyen versikékkel telerótt fecniket ragasztgatni.
Róma folklórjának, népi kultúrájának alapvető sajátossága a hatalomnak mindig ellenszegülő pimaszság, amely a magyaros kuruc virtus számára ismerős lehet, s amleyn mindig megtalálja a módját annak, hogy bár látszólag elfogadja a hatalom által rákényszerített szabályokat, de igazából fittyet hány rájuk. A XIX-XX. század dialektális költői, mint Trilussa vagy Belli, akik nem gerillakomunikációval, hanem az irodalom polgári formáival (úgymint könyvkiadás) osztották, terjesztették római népnyelven írott költeményeiket, ennek a hagyománynak a gyermekei.

Válasz

2. Rendszerint a költemény első két sora (valamint az utolsó, ami azonos az elsővel) akadt fenn a hivatalos cenzúra, illetve a fordítói öncenzúra hálóján. Eredetiben így szól:

Pedicabo ego vos et irrumabo/Aureli pathice et cinaede Furi

Az angol fordítók ezt a részt vagy meghagyták latinul, vagy egyszerűen kihúzták, legjobb esetben pedig olyan presziőz, azaz finomkodó módon ültették át angolra, hogy a végeredmény köszönőviszonyban sem volt Catullus szövegével; és ez még bőven a huszadik század második felében is bevett gyakorlatnak számított. A magyar verziókat sajnos szintén csipkekesztyűs kezek vetették papírra. Csengeri János 1901-ben kiadott fordításában így fest az a bizonyos első két sor (amelyekhez ez az érthetőség kedvéért még hozzábiggyesztettük a következő kettőt is):

Megérzitek még férfi-voltomat
Ti férfi-ringyók, Aurél s Furius,
Kik verseimből, mert kissé pikánsak,
Azt vélitek, hogy asszonyos vagyok.

Az antik költészet nagy ismerője és magyarítója, az egyébként cseppet sem prűd Devecseri Gábor sem volt sokkal merészebb (ráadásul az 1938-as első kiadásban állítólag kipontozta a trágárabb kifejezéseket)
Majd szátokba s a seggetekbe fúrom,
rongy Aurelius és te férfiringyó
Furius, kik a verseim miatt, mert
kissé pajkosak, engem elpuhultnak
véltek.

Nálunk egészen a 21. századig kellet várni, hogy egy kortárs magyar költő és fordító, Csehy Zoltán végre igazságot szolgáltasson a 16. carmen első két sorának. Erre alighanem már maga Catullus is elégedetten csettintene:

Szétk.rom farotok, ti meg lesz.ptok.

Aurelius, te köcsög s te parázna Furius!

és a folytatás

Tán mert sok buja sort találtatok csöpp
könyvemben, buja lettem és puhány? Nem!
Tisztán éljen a múzsa papja, ámde
attól verseiben lehet parázna!
Mert úgy lesz ragyogó, mesés a vers, ha
elpuhult, buja és nem épp erénycsősz!
Hogyha egy konya farkat is fölállít,
mely nem egy kamaszé, de szőrös állú
vének lába között fityeg busongva!
Olvastátok ezernyi csókomat, s még
most sem tartotok épp elég keménynek?
Szétkúrom farotok, ti meg leszoptok.

Csengeri és Devecseri fordításait például a Litera oldalán lehet elolvasni, a szószerinti (tehát nem műfordítói igénnyel készült), ám így nyersen is nagyon ütős angol fordítást meg itt; az I will sodomize you and face-fuck you, cocksucker Aurelius and bottom bitch Furius felütés alapján valószínűleg kevesen gondolnák, hogy az ókori római költészet egyik remekéről van szó.
https://nlc.hu/szabadido/20200904/catullus-vers-kolteszet-tragar-vers/

Előzmény

Válasz

Olyan trágár verset írt az ókori római költő, hogy sokáig le sem merték fordítani
2020.09.04.
Catullus hírhedt költeménye még a huszadik század derekán is fejvakarásra késztette a fordítókat: a rázós részeket inkább kihúzták vagy kipontozták, jobb esetben elfinomkodták vagy egyszerűen csak meghagyták latin nyelven.

https://nlc.hu/szabadido/20200904/catullus-vers-kolteszet-tragar-vers/
Caius Valerius Catullus volt a késő Római Köztársaság talán legnagyobb költője, a görög formák avatott kezű mestere, egyúttal merész újító, akit elsősorban a rejtélyes Lesbiához szóló szerelmes versei miatt szokás ismerni, de írt ő mindenfélét a himnuszoktól a gúnyiratokig. Már a maga korában is igen népszerű volt, és fénye még a későbbi évtizedekben-évszázadokban sem kopott: Ovidius és Petrarca egyaránt nagyra becsülte, akárcsak John Milton vagy épp Ady Endre.

Akadt azonban egy költeménye, amelyik alaposan zavarba hozta a műfordítókat, legalábbis az angol és a magyar nyelvterületen egészen biztosan, de azért gyanítjuk, hogy mondjuk a németeknél vagy a franciáknál is hasonló volt a helyzet. A 16. carmenről van szó, egy dühös és meglehetősen obszcén invektíváról, amelyet az ifjú költő két kortársának, Furiusnak és Aureliusnak címzett. Előbbi fiatalember, azaz Marcus Furius Bibaculus ugyancsak költői babérokra tört Rómában, utóbbi meg talán azonos a Marcus Aurelius Cotta Maximus Messalinus nevű római szenátorral, a bűnük pedig alighanem az volt, hogy mindketten (vagy legalábbis Furius biztosan) összeszűrték a levet Catullus szép, mézszájú férfiszeretőjével, Juventiusszal, valamint nyilvánosan becsmérelték a költő műveit. Catullus tehát gyakran és élvezettel gyalázta és fenyegette őket több versében is, de a 16. carmenben aztán tényleg a csúcsra járatta a legútszélibb és legszórakoztatóbb primitívséget.

Válasz

Római költők antológiája
2018.10.26.
pdf-ben letölthető
http://honlap.eotvos.elte.hu/wp-content/uploads/2016/02/antologia.pdf

Válasz

http://mirabilia.blog.hu/2017/08/21/valaki_mas_varosa
2017.10.22.
Kemény István: XX évszázad, "B" változat


Minden út a halálba vezet.
Megdöbbentem és csak várok,
Róma körül sötétzöld övezet:
Könnyű eltéveszteni a Várost.
Minden út a halálba vezet,
Minden úton autókaravánok.

Fenyvesek, indokolt rémület:
Ez nem Róma széle, biztos.
A sztráda aljában lakott üreg,
Az autók zöme horpadt és piszkos,
Egy egész évszázad jött itt közbe,
Ez nem Róma széle, biztos.

A benzint, ha elbújt vagy elfolyt,
Itt már nem tölthetjük újra,
Itt most az működik, ami megvolt -
Végelátható szürke túra.
Őrült kissrácok dobálják a konvojt
S ez az évszázad kezdődik újra.

Csak most rosszabbak a feltételek,
Megdöbbentem, és csak várok:
Minden út a halálba vezet,
Könnyű eltéveszteni a Várost.
Róma körül zöld méregövezet -
A két óceánig tart a Város.

Válasz

Valaki más városa 5.
2017. szeptember 29. - Puskás István

A többi tényleg csak részlet, kérdés, dehát a részletekben, a kérdésekben lakik.

2017.10.22.
FRANCISCO DE QUEVEDO Y VILLEGAS (1580–1645)

RÓMA


Utas, ki az Örök Várost elérted végre,
de Rómában Rómát hiába keresed:
a körfal, nézd, ledőlt már rég és szétesett,
s az Aventinus lett a város síremléke,


romsor a Palatinus, hol a hatalom székelt,
szobrok, medáliák és csarnokok helyett
vesztett csaták nyomát látod, s a meredek
lejtőn tört köveket találsz, nem dicsőséget;


a Tiberis, amely árjával büszkén mosta
Róma márvány lábát, sírja szélén ül mostan,
s hulló könnyei közt búcsúztatóját zengi –


mondjad, Róma, hová lett hírneved, csodás
szépséged? Az ember szétnéz s megérti: semmi
sem maradandó itt, csupán a változás.

(Faludy György fordítása)
http://mirabilia.blog.hu/2017/09/29/valaki_mar_varosa#more12910224

Válasz

Puskás István: Valaki más városa 4.
2017.10.22.
Ez egy olyan vers, amit Róma mindig elővetet; elég csak a város emléke is, kivált, ha hidegre fordul az idő.

Van úgy, hogy más szavait olvasva azt hiszem, könnyen összeáll a kép egy emberről (vagy többről), egy helyzetről, egy helyről. Látni vélem azt a pulóvert, a jeges termet, ahogy belengi a füst, még a piros poharat és a csikorgó ruhát is - na de felmenni a Pantheonra? Számomra itt hasad fel a szöveg, hogy, akár a jég rianása, visszafelé is szétfeszítse a szavakat, hogy megnyissa az űrt.

Nemes Nagy Ágnes: Róma



A magasnyakú, fekete pulóver,

a hajad, mint spanyol fiúk haja,

s előtted, piros bakelit-pohárban,

egy tinta-lila csokor ibolya. –



Kövér ecsettel kenték ezt a képet.

Be kár, hogy látszik rajta a lehellet,

mely szád körül, mint cigarettafüst jár,

belengve a jeges palota-termet.

Kint január. Csikorog a kötélen

a ruha, míg a bóra ráncigálja,

és odalent, a szökőkutakon

a jégcsapok szikrázó körszakálla.



Jaj, megfagyunk, jaj, csontig vág a fény

lóg a szögön a hazai szalonna,

s mint mikor felmentünk a Pantheonra,

úgy szédelgünk a szoba közepén.
http://mirabilia.blog.hu/2017/09/19/valaki_mas_varosa_147

Válasz

3.Költészet a falakon
2014.02.11. 09:00 Puskás István
itt: 2017.07.21.
Magukat MetroRomantikusként definiálják, olyan nagyvárosi srácok, akik nem hajlandók feladni álmaikat egy szebb jövőről. Ebben pedig épp Róma segít nekik, meglehet, perspektívátlannak, sivárnak érzik életüket, de Róma évezredes pimasz, dacos, pogány kultúrája, a falakon és a római dialektusban élő hagyomány az, amely otthonos teret kínál, s amely eszközt ad a kezükbe.

Nekünk, magyaroknak, akik szeretünk cinikus kétkedés mögé bújni efféle nagy szavak hallatán (olvastán) akár közhelyesnek, avittnak tűnhetnek ezek a fiatalok, okos fejünkkel biccentünk, félmosolyt eresztünk, mert mi ugye tudjuk... Akár megmosolyghatja az irodalmár ítész, de még a szofisztikált szlemmer is, a falra írt rímeket, lehet, hogy nincs bennük sok erudíció, rafinéria, truváj, fifika, hisz olyan keresetlen, olyan suta, olyan népies... Hm, pedig lehet, hogy nekünk is elkélne az efféle népiesség, amely nem pántlikákról, sallangokról, hanem az elementáris erőről ismerszik meg. Na jó, ez volt a retorikus fordulat zárlatként, mert persze, hogy nálunk is hallani efféle hangokat, s ottan is csak underground, föld alatti kultúra ez, mint minálunk, de...

Úgyhogy olvassuk csak a külvárosi poétákat:
http://www.poetidertrullo.it

https://www.facebook.com/ipoetidertrullo
http://olaszirodalom.blog.hu/2014/02/11/kolteszet_a_falakon

Előzmény

Válasz

2. Róma folklórjának, népi kultúrájának alapvető sajátossága a hatalomnak mindig ellenszegülő pimaszság, amely a magyaros kuruc virtus számára ismerős lehet, s amelyn mindig megtalálja a módját annak, hogy bár látszólag elfogadja a hatalom által rákényszerített szabályokat, de igazából fittyet hány rájuk. A XIX-XX. század dialektális költői, mint Trilussa vagy Belli, akik nem gerillakomunikációval, hanem az irodalom polgári formáival (úgymint könyvkiadás) osztották, terjesztették római népnyelven írott költeményeiket, ennek a hagyománynak a gyermekei.

Pier Paolo Pasolini - aki bár nem volt római, de nagyon értette-érezte ezt a kultúrát - a szabadság, az életöröm pogány világának továbbélését látta a külvárosi kultúrában a külső hatalomként érzett kereszténység pontosabban keresztény egyház, s az általa diktált (erkölcsi) törvények ellenében. Ha valakit érdekel ez a világ, Pasolini Utcakölykök című regénye remek bevezetés lehet a borgaták, a szegénynegyedek világába. Igaz, hogy az 1950-es évek Rómája nyüzsög e lapokon, de efféle figurák népesítik be mind a mai napig a Quadrarót, a Porta Furbát, a Tor Pignatarát és a többi külvárosi lakótelepet.
Ma pedig, a streetartttól is inspirálva, újra felvirágzóban van, pontosabban újra láthatóvá vált, ez a kultúra. A Poeti der Trullo hétfős gerillacsapata például nem csak saját negyedét, de az egész várost teleírta már verseivel, teleragaszotta matricáival, de a világhálón, a közösségi oldalakon is aktívak. A név, „A Trullo költői” persze nem a Pugliából ismert épületre utal, hanem Róma egyik külvárosának neve (melyet egy hajdan itt álló gúla formájú, trullo-szerű, római síremlékről kapott). A húszas éveikben járó fiatalok, köztük Pasolini egy utcakölyök barátjának unokája, azért róják (fújják) soraikat a valós és virtuális felületekre, mert a borgata képzeletbeli falai közé zárva más utat nem találnak arra, hogy közöljék, ami szívüket nyomja. Falak veszik körül őket, de épp a falak szolgálnak médiumul a szabadulásra.


http://www.poetidertrullo.it

https://www.facebook.com/ipoetidertrullo

Előzmény

Válasz