2024.05.25.

A Katolikus Egyház 210 éve, 1814. május 24. óta ünnepli a Mária, a Keresztények Segítsége ünnepét. S bár jól tudjuk, hogy nemzetünk ősi Nagyboldogasszonyi hite, mélyen hatott a nyugati kereszténység Mária-ünnepeire, de hogy e csupán 210 éves Mária ünnepnek mi a köze a Magyarok Nagyasszonyához, s Petőfi hőséhez, János vitézhez, épp a mai napon, arról a magyar huszártörténelem mesél nekünk...

Május 24-e annak a Radetzky huszárezrednek, s ezen belül is Horváth Nepomuki János huszárkapitánynak állít emléket, aki a Napóleon által elfogatott VII. Piusz pápát épségben Rómába kísérte, s akiről Petőfi 1844-ben, a János vitéz című verses meséjének főszereplőjét megformálta. 

A felvilágosult Nagy Francia Forradalom ugyanis nemcsak Franciaországban támadta a katolikus hitet, de még Rómát is bevette, hogy véget vessen a pápai államnak, hogy azt kifossza, a bíborosokat szétkergesse, s a katolikus egyház fejét, VI. Piusz Pápát pedig elfogassa, Franciaországba hurcolja, s „Szent Péter örökségét”, a pápai trón helyét pedig köztársasági kormánnyal felváltsa. Az idős, beteg VI. Pius pápa, azonban a Párizsba hurcolása során meghalt. A Habsburg Birodalom fennhatósága alatt álló Velencébe menekülő Bíborosi kollégium, azonban új pápát választott VII. Piusz személyében, ki velencei száműzetése közepette, a Szent György templomban tett fogadalmával, „elfoglalta” Szent Péter trónját.

Az időközben megváltozott politikai viszonyok miatt, az új pápa 1800. június 3-án, a felszabadított Rómába, a magyar huszárok segítségével eljutva, valóságosan is felülhetett Szent Péter trónjára. Napóleon ugyanis „a köd havában”, vértelen államcsínnyel magával ragadta a hatalmat, megdöntve ezzel az agressziót örökölt, ám továbbra is agressziót gyakorló Direktórium kormányzó hatalmát. Napóleon azonban engedékenyebb volt a kereszténységgel szemben, mint a vallástalan forradalmi elődei, s pragmatista vezetőként, igyekezett az egyházat megtartva ugyan, de azt az állam szolgájává tenni. 

A „korzikai farkas”, azaz Napóleon egyházat korlátozó rendelkezéseit azonban az új pápa VII. Piusz bár teljes egészében ellenezte, mégis úgy vélte, ha elfogadja Napóleon koronázási ceremóniájára való meghívását, majd ott a fejére illeszti a császári koronát, talán sikerül megegyeznie az önmagát „az ókori Róma örökösének” tartó császárral Róma, s az Egyház ügyeit illetően. Tévedett. Nem egy, két dologban is.... A történet jól ismert... Napóleon – egy új világkorszakot teremtve az uralkodás tekintetében - a koronázási ceremónián kikapta VII. Pius kezéből a császári uralkodói jelvényt, Nagy Károly koronájának a másolatát, és a Római Birodalmat megidéző, arany babérkoszorút viselő feje fölé emelte azt a saját kezével, jelezve ezzel ország, s világ előtt az állam és az egyház új viszonyát, valamint azt, hogy az egész világ urának tekinti magát. Ráadásként pedig bevette Rómát: csapataival elfoglalta az Örök Városban Szent Péter földi otthonát, hogy a római kereszténység központját, a Pápaság intézményét Párizsba tegye át.  

VII. Piusz erre a meggondolatlan, erőszakos lépésre Napóleon Egyházból való kiátkozásával válaszolt, Napóleon pedig a pápa párizsi elfogatásával erre is rákontrázott. Azonban ahogy ez már csak a mesékben is lenni szokott, a telhetetlen, mértéket és léptéket nem ismerő, hataloméhes és diadalittas Napóleon csillaga egyre inkább leáldozni látszott. Vesztes európai hadjáratok, elbukott csaták sora követte egymást, s az osztrák császár, magyar király, Habsburg I. Ferenc „unszolására” négy és fél év után a Párizs melletti Fontainebleau-ben fogva tartott VII. Piuszt nemcsak szabadon engedte, hanem a pápai állam státuszát csorbítatlanul visszaállította az elbukása előtt álló francia császár.  

Ám történetünkbe itt kapcsolódnak be ismét a magyar huszárok...  

A félelmet nem ismerő Radetzky huszárok lovasszázada kapta ugyanis azt a feladatot I. Ferenc uralkodótól, hogy 1813. tavaszán, erőltetett menetben átkelve a jeges és fagyos Alpok hegyvonulatain, VII. Piusz pápát Rómába kísérjék.  

Az éjjel, s nappal is menetelő, fáradtságot nem ismerő, sem a fagyos széltől, sem a jeges hágóktól meg nem riadó, a lehetetlennel viaskodó, bátor, magyar huszárok végül két nap alatt teljesítették a veszélyes küldetést. A hintóban zötykölődő pápát és a híres magyar huszárlovakon vágtázó magyar vitézeket mindvégig a Máriás lelkület óvta, s buzdította a szent küldetésünkben.   

A legenda szerint a hidegtől, s éhségtől, valamint a veszélyes úttól elcsigázott VII. Piuszt a Radetzky huszárok híres-neves kapitányának, Horváth Nepomuki Jánosnak a szentmártoni cselekedete mentette meg a kihűléstől, ki levéve fehér huszártiszti mentéjét, betakarta azzal a didergő pápát. VII. Pius a Magyarok Nagyasszonya oltalma alatt való hazatérésének május 24-i napját, 1814-ben Mária, a Keresztények Segítsége ünnepévé tette, Horvát Nepomuki János-vitézt pedig a legmagasabb pápai kitüntetéssel: a Krisztus Lovagrend gyémánt csillagával ékesítette fel.

A rendíthetetlen akaratú, a kereszténység szent ügyét bátran vállaló magyar huszárokat pedig sosem feledte el:   

Amikor a magyarság szenvedett, a pápák álltak mellette, az ő segítségükkel nyerte vissza a törököktől fővárosát és régi határait. Most pedig a magyar fegyverek oltalma alatt vonult be az Örök Városba négyéves fogsága után népének nagy ujjongása közt VII. Pius – írta Kuhár Flóris vallástörténész pap.

A pápa emlékül egy, ma a bécsi fegyvertárban őrzött zászlót adományozott a magyar Radetzky huszárszázadnak, amelyen e felirat áll: 

Ungariae Patronae Pium comitatis ad Urbem: O felix tanto Roma sub auspicio – Boldog vagy Róma, hogy érzed a Magyarok nagyasszonya oltalmát, ki Piust a Városba kísérte.

A zászló egyik oldalán a Boldogságos Szűz, a másikon két angyal (géniusz); az egyik Rómát jelképezi, ez a magyar címert tartja, a másik Magyarországot jelképezi és a pápai koronát emeli. 

Az „igazi” János-vitéz 

A Vatikáni Könyvtár folyosóján látható az a falfestmény, amely hűen örökíti meg Petőfi János vitézének kulcsfiguráját, az igazi János vitézt, aki a hintóban alvó didergő pápára borítja fehér huszármentéjét. Az 1844-ben íródott János vitéz szépséges elbeszélő költeményének főszereplője a való életben is legendává vált. 

A 250 éve, 1774. május 10-én, Ráckevén született, „jobbágyból lett, világlátott huszárkapitány”, hamar megözvegyült édesanyja második férjétől kapta a Nepomuki nevet. Azonban a nemsokára szintén megboldogult mostoha apa után, a fiatal Jánost anyai nagybátyja nevelte tovább, akinek Juliska nevű szépséges leányába rögvest bele is az ifjú. A 19 éves fiatalember 1793-ban állt be huszárnak a haza szolgálatára, amikor is minden településnek három újoncot kellett kiállítania a hevesen mozgolódó francia forradalomtól és a jakobinus diktatúrától tartó osztrák-magyar hadseregbe.

A számtalan hősies cselekedetet végrehajtó, önzetlenül védelmező, a katonai ranglétrán gyorsan emelkedő bátor fiatal húszár őrnagy - mint a mesében – bejárta Európa távoli szegleteit, megtanult németül, olaszul, s franciául is. A vitézségért ezüstsarkantyús csizmát kapó János vitézt Ezüst Vitézségi Éremmel, az Armadia Nagykeresztjével, a szicíliai Szent György Lovagrend Aranykeresztjével, végül a pápa által adományozható legmagasabb elismeréssel a Krisztus Rend Gyémántkeresztjével jutalmazta meg a Jósors. 

Horváth Nepomuk János huszonkét évi katonai szolgálat után 1815-ben nyugdíjazását kérte. Ekkor mindössze 41 éves volt. Milánóban még megfestette saját portréját, majd hintón visszament szülővárosába, Ráckevére.  

Elsőként egykori szerelmét, Piringer Juliskát kereste, aki közben férjhez ment Gáspár János vízimolnárhoz, és szeretettel nevelte szintén János névre hallgató egyetlen fiacskáját. A kapitány lelkében eltemette a régi szerelmet, de életük hátralévő részében szoros barátság fűzte őket egymáshoz, amit 1845-ben írott végrendelete is tükröz.

A Krisztus Lovagrend és a Szent György Rend lovagja végrendeletében az ő szépséges, szerelmetes Juliskájára hagyta a Krisztus Rend Gyémánt csillagát, s Juliska kisfiára pedig az ezüst sarkantyús csizmáját. 

A hős János vitézt, Horváth Nepomuki Jánost szíve és az ő Iluskájával be nem teljesült szerelme húzta haza Ráckevére, ahonnan lelke 175 évvel ezelőtt távozott a csillagok közé.

S ahogyan a mesében lenni szokott, János, a vitéz az égben azóta is ezüstsarkantyús csizmájában, táltos lovának a nyergében, szépséges Iluskájával az ölében azóta is rója a győzhetetlen Radetzky huszárok csillagporos útját... 

 -------------------------------------------------------------------------------------

https://www.origo.hu/itthon/2024/05/rakay-philip-boldog-vagy-roma

https://csizio.blogstar.hu/2024/05/23/-boldog-vagy-roma-hogy-erzed-a-magyarok-nagyasszonya-oltalmat-/125658/

http://dkjozsef.blogspot.com/2017/05/janos-vitez-es-vii-piusz-papa.html

https://www.magyarkurir.hu/hirek/vii-piusz-papa-magyar-megmentoi

 -------------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------------

A Salone Sistino után következő hosszú, nyugati folyosó (Galleria Clementina) termeinek falán VII. Piusz pápa uralkodásának epizódjai vannak megörökítve. Az utolsó teremben – az újonnan kialakított lejárati lépcsővel egyvonalban – látható az a jelenet, amikor a napóleoni száműzetésből visszatérő VII. Piuszt köszönti Róma népe. A pápa hintója mögött látszik egy magyar huszár alakja, aki nem más, mint Horváth Nepomuki János, a Radetzky-huszárezred tisztje. Az ő egysége kísérte a pápát a Taro folyótól Rómáig, és szolgálataiért a legmagasabb kitüntetést, a Krisztus-rendet kapta. A huszárkapitány – aki a hagyomány szerint János vitéz alakját is ihlette – a ráckevei temetőben nyugszik, kitüntetését pedig a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban őrzik.

 -------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------