A Rómában élő és dolgozó közép-kelet-európaiak integrálódásáról szól az olasz főváros indította projekt, amelyben két magyar fiatalember is szerepet kapott. Terdik Sebestyén, az örök városban idegenvezető, Simon Tamás László, kerékpáros futárszolgálat tulajdonosa.

Az új rómaiakat bemutató projekt részét képzi a kiválasztott külföldiek egy napjáról készített fotókiállítás a római metróvonal két állomásán, a központi Spanyol-lépcsőnél és a külvárosi Anagninál. A felvételeket az európai rómaiak élettörténetével könyvben is kiadták.

Az Európai rómaiak címmel indított projektet az olasz főváros a hárommilliós Rómában élő és dolgozó európai uniós bevándorlók integrációjáért, tíz "örökbe fogadott római bemutatásával, akik szerelemből, szükségből vagy kíváncsiságból érkeztek Itáliába" - olvasható a program honlapján. Az EU új tagországainak polgárairól van szó: lengyelek, litvánok, románok, bolgárok, csehek és magyarok.

A közép-kelet-európai rómaiak között van nő és férfi, idősebb és fiatalabb. Szakmájukat tekintve van közöttük építész, mentős, hentes, tolmács és pap is. Az új Európa Rómában élő polgárainak sorában Magyarországot Terdik Sebestyén és Simon Tamás László képviseli.
Az 1991 óta Rómában élő Terdik a Gregoriana katolikus egyetemen tanult, német-olasz-magyar nyelvű idegenvezetőként dolgozik. Azon ritka vezetők egyike, aki a Szent Péter alatti katakombákban is kíséri a turistákat. Szeptembertől a Római Magyar Akadémia kulturális referense.

Simon 1985-ben átúszta a Dunát és az egykori Jugoszlávián át csatlakozott a Torinóban letelepedett édesapjához. Magyar vállalkozótársával, Ruff Rolanddal a legelső római kerékpáros-futárszolgálat, a sikeres Eadessopedala tulajdonosa és futára is egyben. Amikor 2010-es szeptemberi látogatása alkalmával, Schmitt Pál államfő a római magyarokkal találkozott, a fiatal generációt Simon Tamás László képviselte.

------------------------------------------------------------------------------------------

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::.::::

 http://www.romanideuropa.it/

http://hir6.hu/cikk/58967/indul_az_europai_romaiak_projekt

http://www.romanideuropa.it/protagonista.php?prota=terdik

http://www.romanideuropa.it/protagonista.php?prota=simon

-------------------------------------------------------------------------------------------

2013.06.29.

Egy 45 éves, Marosvásárhelyen született fiatalember (Tamás-László Simon) úgy érezte, ha a világ sok-sok városában szerencsésen működik kerékpáros futárszolgálat, akkor miért ne működhetne egy Rómában is. Az ötletet egy budapesti cég sikeres tevékenysége adta. Sok hittel vethette magát a munkába, mert ma már 12 embert tud alkalmazni. Üzlettársával együtt magyarok. Van egy szerb srác is az eadessopedala cég alkalmazottai között, a többiek azonban helyi erők, amint az kiderül a repubblica videójából.

Célja - nyilvánvalóan az üzleti sikeresség mellett -, hogy 50 ezer rómait biciklire ültessen, kiráncigálva őket a autójuk kormány mögül. Lehetetlen? Lehet, hogy az, de nem rokonszenves emberünknek.

Tamás-László 1985-ben lógott meg (tehát kamaszként!) a kommunista Romániából, a román-jugoszláv határt jelentő Dunát átúszva. A videó alatti cikkben szerepel az az információ is, hogy manapság már 70 ezer olaszt alkalmaznak az országba bevándorolt vállalkozók.

http://olaszforum.blog.hu/2013/06/29/magyar_a_kerekparos_futarszolgalat_romaban

--------------------------------------------------------------------------------------------

-------------------------------------------------------------------------------------------

Sajnos kevésbé szívderítő "foglalkozást is űznek" magyar honfitársaink Rómában

2014.03.11.

------------------------------------------------------------------------------------------

Római vakáció magyar módra – megélhetési koldusok a Colosseum árnyékában

2014.03.11.

Két-három hetes turnusokban Olaszországba utazó magyar karaván, fejenként napi 40 eurós bevétel koldulásból. Munkanélküli fiatal és kertes házban lakó családapa együtt kéregetnek Róma utcáin. Kik ők, hogyan boldogulnak és mi hajtja őket?

Gábor12 évesen járt először Rómában. Most 23 éves, azóta évente többször is ellátogat az olasz fővárosba, a nyarakat pedig Olaszország észak-keleti tengerparti részén, San Benedetto környékén tölti. Első hallásra szerencsésnek gondolnánk, hogy ilyen sokat utazik, turistaparadicsomokba jár, és fiatal kora ellenére mindezt megengedheti magának. Azonban főhősünk kartondobozokon alszik és lavórban tisztálkodik. Napközben pedig a korzón térdel, több magyar társával együtt.

„A testvéremékkel mentem ki először, 12 évesen.” – meséli Gábor. „Ők már egy 40-es éveiket taposó házaspár, akik évek óta kijárnak. Itthon megvan mindenük, gyerek, családi ház, állatok a kertben, dehátnormálisan fizető munkájuk, az nincsen. Mindketten dolgozhatnának fejenként talán havi 70-80 ezer forintért, azonban azt mondják, az így megkeresett összeg nem lenne elég az egész háztartásra. Ehelyett legutóbb például 3 hétig voltak Rómában, és 2000 euróval jöttek haza. Az a mostani árfolyam szerint olyan 600 ezer forint. Így élnek már évek óta, 3 hét Rómában, aztán egy kis idő itthon, Heves megyében. Van egy 15 éves gyerekük, ő vigyáz otthon a házra és az állatokra, és néha a nagymama is átjön segíteni, amíg ők, a szülők kint vannak Olaszországban. Azt mondják, nekik még így is megéri.”

Alapvetően szezonális „üzletágról” beszélünk, hiszen az időjárási viszonyok nagyban meghatározzák a pénzkeresési lehetőségeket, bár a legelszántabbak egész évben ingáznak Olaszország és Magyarország között. Azt, hogy pontosan hány emberről lehet szó, az érintettek nem tudták pontosan megbecsülni. „Több százan lehetünk Rómában, ebből én 20-25 magyart ismerek csak a saját környékemen belül, pedig a városnak viszonylag kis szeletében vagyok járatos. Róma óriási, mi pedig többnyire egy adott környéken töltjük az időnket, és nem nagyon hagyjuk el azt a zónát.” Annak a csoportnak, akikkel kapcsolatba kerültem, a fiatalabb, huszonéves korosztálytól kezdve egészen negyven év körüli tagjai is vannak. Laza rokoni szálakkal összefűzött és baráti kapcsolatokon alapuló társaságról van szó, akik többnyire Budapestről és Észak-Magyarországról utaznak két-háromhetes turnusokban, és alig beszélnek olaszul. Az, hogy időről időre mennek „Olaszba”, sokuknak már életformává vált.

Dolce vita kontra kőkemény valóság

Mielőtt mi is kedvet kapnánk egy ilyen rendhagyó római vakációhoz, nyilvánvaló realitásként a komfortzónánkat érintő kérdések tömkelege merül fel. Hol alszanak ezek az emberek? Hogyan tisztálkodnak? Hogyan maradnak egyáltalán életben egy idegen országban ők, akik a megélhetés e – magyarországi viszonylatban nem is olyan rosszul fizető – formáját választják?

Mikor a lakhatásról és a tisztálkodásról kérdezem, a karaván egyik tagja így emlékezik vissza: „6-8 éve még álltak a Tevere partján, azon a helyen, amit a helyiek csak Terasznak neveztek, szóval még álltak a régi kartonházak. Ezekben szinte csak magyarok laktak. Ott főztek, ott mostak, mindenféle kényelem megvolt. Azóta azokat a házakat már lebontották, de a magyarok nem tűntek el.”

A legfontosabb tényező valószínűleg az ő esetükben is a közösség megtartó ereje. Bár nappal mindenki a saját helyén, lehetőség szerint egyedül tevékenykedik, a nap végére az egy csoportba tartozó magyar ismerősök rendszerint összegyűlnek, és közösen beszélgetnek, boroznak. Így az éjszakákat sem töltik egyedül. A házaspár például lakókocsiban alszik, de olyanok is vannak, akik mindennap reggel háromnegyed 6-kor kelnek, mert a szupermarket, aminek az éjszakára lezárt és elkerített teraszán alszanak, reggel 8 órakor nyit, így viszonylag korán el kell hagyniuk a helyszínt. Pár leterített kartondobozzal ágyaznak meg, a helyi Caritas szervezet pedig takarót biztosít számukra. A tisztálkodást 2-3 naponta, lavórban oldják meg, de elmondásuk szerint Rómában van lehetőség „közös zuhanyzásra” is. Ha pedig beköszönt a jó idő, az ebből a szempontból sok mindent megkönnyít. Olyankor a legtöbbjük elhagyja Rómát, és inkább a tengerparti üdülőtelepek városait választja. Ez több okból is előnyös: egyrészt a tisztálkodást a tengerparton intézhetik, másrészt a külföldi turistaáradat az üzletnek is kedvez.

Napi 30-40 eurós átlagkereset

Bármilyen furcsán hangzik is, a római kéregetők, vagy ahogyan ők nevezik saját magukat, a „tarhások” mindennapjai szinte ugyanolyan meghatározott rend szerint zajlanak, mintha ténylegesen dolgozó emberek lennének. „Nekünk is megvan a napi rutinunk. Én például reggelente ugyanúgy megiszom a „napindítócappuccinómat”, mint bármelyik tősgyökeres római, aztán kimegyek a korzóra pénzt keresni, esténként pedig egy internetkávézóba beülve tájékozódom az itthoni történésekről. Átlagosan napi nyolc órát kéregetek, de gyengébb napokon van, hogy túlóráznom kell, és tíz óra lesz belőle. Napontanagyjából 30-40 euró fix bevétellel lehet számolni, de ha szerencséd van, vagy találsz egy jó helyet, akkor ennél jóval több is lehet. Húsvétkor például rengeteg ételt is adtak az olaszok. A nap végére annyi kajám volt, hogy nem fért bele a hátizsákomba.”– meséli tapasztalatait a csoport egyik tagja. Munkaeszköze mindössze egy kis kartontábla, melyen az „Éhes vagyok, kérek egy kis segítséget az élethez” – felirat olvasható, olaszul. De olyan társa is van, aki a feliratos tábla mellett kutyákkal az oldalán próbálkozik, mert az évek során kitapasztalta, hogy úgy többet adakoznak a járókelők.

A római hatóságok egyelőre szemet hunynak

A legtöbb olyan olasz nagyvárosban, amely világszinten is jelentős turistaforgalmat bonyolít le – például Veronában, Velencében vagy Firenzében – a helyi lakosság és a turisták érdekeit szem előtt tartva a hatályos jogszabályok értelmében tilos az utcán a kéregetés. Ezzel szemben Rómában mintha reneszánszát élné a megélhetés, vagy inkább élni akarás e régtől ismert fajtája. A városvezetés és a polgármester, Gianni Alemanno jövőbeni törekvései közé tartozik, hogy az Örök Városban is betiltsák az utcai koldulást, sőt, a tervek szerint azt is megtiltanák, hogy a koldusok ételmaradékok után kutassanak a kukákban. A katolikus egyház álláspontja szerint azonban a koldulás intézménye szegről-végről az alapvető emberi jogok közé tartozik, és nem lehet törvénnyel tiltani.

Akárhogy is, Rómában jelenleg még nem szabnak ki büntetést a kéregetőkre. Ennek eredményeképpen több száz koldus kéreget a forgalmasabb utcákon, és ezt a „piaci rést” használják ki a magyar csoport tagjai is. „Persze, majdnem minden nap szembetalálkozok egy rendőrrel. Van, amelyik csak rosszallóan mosolyog a képembe, aztán olyan is akad, amelyik bevisz a kapitányságra. Ez azonban többnyire csak formalitás: elkérik a személyi igazolványomat, megkérdezik, hogy miért vagyok a városban, mire én kézzel-lábbal és az évek során rám ragadt, korlátozott olasz szókincsemmel elmagyarázom nekik. Néha hozzáteszik, hogy minél előbb hagyjam el a várost, de általában 5-10 perc után már mehetek is vissza az utcára. Nem tudnak velem mit csinálni, és úgy tűnik, nem is nagyon akarnak.” – számolt be egyikük arról, hogy a gyakorlatban hogyan alakul a római hatóságok és a kéregetők viszonya.

„Nyugaton még koldulni is jobban megéri, mint dolgozni Magyarországon”?

Az Európai Unió teljes jogú tagjaiként már mi, magyarok is élvezzük a személyek szabad áramlásának üdvös hatásait. Útlevél nélkül utazhatunk az Unió határain belül, és elviekben munkát is egyenlő esélyekkel vállalhatunk. Vannak azonban olyan potyautasai is az Uniónak, akik nem jelennek meg semmiféle állami nyilvántartásban. Mivel a magyar államnakés a célország államapparátusának is csak azokról a személyekről van tudomása, akik hivatalosan bejelentkeztek egy másik országban dolgozni vagy állást keresni, ezekről a potyautasokról rendszerint nem sokat tudunk.

Ami közös bennük, az a magyarországi kilátástalanság érzése. „Nekem semmi bajom nincs az itteni olasz viszonyokkal. Itt legalább tudom, hogy miért csinálom mindezt, és a nap végén kétszer annyi pénz lapul a zsebemben, mint amennyiért Magyarországon napi 15 óra fizikai munkát kellett végeznem.” Arra a kérdésre pedig, hogy miért nem próbálnak inkább itthon munkát keresni, a 23 éves Gábor a következőt válaszolta: „Próbáltam én munkát keresni Magyarországon is. Egy Miskolc környéki kis faluban lakom. Hajnali négykor kellett kelnem, hogy beérjek tömegközlekedéssel reggel a munkahelyemre, és este 11 óra után értem haza. 430 forintos, vagy ha úgy tetszik, másfél eurós órabérben pincérkedtem,karácsony este és szilveszter éjjel is dolgoznom kellett. Majd az ünnepek végeztével közölte a főnököm, hogy a próbaidőm lejárt, és sajnos többet nem tart igényt a munkámra. 430 forintért.” Egyrészt elgondolkodtató, hogy a dolgozó magyarok nagy részének még azt a szintet sem éri el az átlagkeresete, mint egy olaszországi koldusé. Másrészt kérdés, hogy mikor és ki által veszett el azoknak az embereknek a méltósága, akik egy másik ország utcáján térdelve várják, hogy valaki segítsen rajtuk.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

http://globspot.hu/sztorik/romai-vakacio-magyar-modra-megelhetesi-koldusok-a-colosseum-arnyekaban/

------------------------------------------------------------------------------------------------