Az operák mellett tér jut a balettnak is, Csajkovszkij A hattyúk tavával és Roberto Bolle olasz balettművész egyéni estjével.

http://karpatinfo.net/kultura/2011/06/16/kezdodik-nyari-operaideny-olaszorszagban

http://roma.repubblica.it/cronaca/2011/07/06/foto/il_lago_dei_cigni_a_caracalla-18754343/1/

Az Aida megérte az 50.előadást:

http://roma.repubblica.it/cronaca/2011/08/01/foto/caracalla_50_volte_l_aida-19873006/1/

----------------------------------------------------------------------------------------------

Magát a kis szerep ledobja a színpadról – BOROSS CSILLA

2011. október 30.

Szenzációs római debütálása után, egyre több helyre hívják a magyar szopránt, aki tavaly megkapta a legjelentősebb cseh színházi elismerést is. Boross Csillával beszélgettünk Riccardo Muti tekintetéről, Tosca csókjáról és az éneklés szenvedélyéről. INTERJÚ

Az interjú eleje olvasható:

 Megénekeltette a közönséget a hazafias Riccardo Muti

Lett szakmai folytatása a római beugrásnak?

 Négy Nabucco volt márciusban, amit a televízió rögzített, és a legnagyobb videómegosztón is megtekinthető. Az előadások után felkértek, hogy a Római Opera nyári játszóhelyén, az ókori Caracalla termái színpadán énekeljek három Toscát júliusban, és tárgyalunk a további lehetőségekről is. Elképesztő, hogy kint mennyire fontosak a művészek, a Tosca előtt öt nagyinterjút kértek tőlem, közöttük egy tévéset. Olasz közönségnek énekelni egészen speciális dolog. Náluk az opera még a hétköznapi kultúra szerves része. A gyerekek is ismerik az áriákat, szinte ez az anyanyelvük. A Nabucco rendezőjével, Jean-Paul Scarpittával egyetlen próbám sem volt, csak a premier után tudtunk konzultálni, ugyanis kórházban feküdt, de valahogyan egyből ráéreztünk egymás rezgéseire. Az ember a pályája során megtanulja, hogy egy előadást úgy kell elképzelni, mint a rendező által megálmodott vonalat, amin mi apró pontok vagyunk. Ha egy pont nincs a helyén, a vonal is másfelé görbül. Jean-Paul olyan ember, aki meg akarja érteni a másikat, és maximálisan elfogadja a művészeket. A Nabucco után meghívott a Montpellier-i operába, amelynek ő az igazgatója. Augusztusban az általa színpadra állított Manon Lescaut-t énekelhettem. Kevés alkotóval találtam meg ennyire a közös hangot. Talán csak Yoshoi Oidával, aki a prágai Idomeneot rendezte. Korábban Angyal Máriával éreztem hasonlót, aki három éve Szegeden a Toscát állította színpadra. Sorsfordító volt az a pár előadás. Addig prűd, szűz leányzókat játszottam, és azt gondoltam, ez így is van rendjén. Aztán belecsöppentem a realitásba. Olyan dolgokat követelt tőlem, amilyet addig elképzelhetetlennek tartottam, például egy igazi csókot a partneremmel. Akkor éreztem meg a színpadi létezést, és szabadultam fel művészként. Ott tanultam önuralmat, amit minden alkalommal elő kell hívnom, hiszen nem nekünk kell meghatódnunk, hanem a közönségnek.

http://kultura.hu/main.php?folderID=1181&articleID=316856&ctag=articlelist&iid=1

--------------------------------------------------------------------------------------------