Múlt szombaton a Vatikánban tankoltam, ahol harmadával olcsóbb a benzin a Szentszék alkalmazottainak, a kevesebb adó miatt. Reggel hétkor a Perugino kapun mentem be, hogy a Szent Márta ház és a bazilika között álló töltőállomáson tankoljak. Fizettem, majd indultam vissza a Városba.

Előttem a vatikáni sarki csendőr, kedvesen tiszteleg, majd a körforgalom előtt kötelezően fékezek: vesztemre, mert hátulról enyhén belémszalad robogójával egy jóember. Tompa puffanást hallok és egy reményvesztett „Mamma miát”. Megállok, kiszállok, nálam még horpadás sincs, csak festéknyom, de az ő új kismotorja könnyebben megsérült. Félreállunk s a tisztelgő csendőr máris intézkedik, mire a Gendarmeria Vaticana kocsija két percen belül megérkezik. Dokumentumok kerülnek elő bőségesen, majd az „esetről” faggatnak engem és a robogós urat, aki mögött a felesége is a mopeden ült.

Az eset maga nem komoly, de a helyszín felette az: a Vatikánállam területén vagyunk, ötven méterre Ferenc pápa otthonától. Akár az ott strázsáló két svájci gárdistát is tanúnak lehetne hívni, de a magyarázkodásra inkább a szegény robogós szorul. Szegényke szorul is javából, de nem ismeri el a vétkességét, hanem a fékezésemet okolja a balesetért. Az egyik csendőr magyarázza neki, hogy bizony „az atyának” meg kellett állni kötelező erővel, mert éppen jött egy autó a körforgalomban.

A robogós nem enged, így kihívják az ispettorét, vagyis a felügyelőt. Ő kicsit késik, vagy húsz percig várunk, mire egyszer csak megjelenik, zajtalanul felbukkan egy vatikáni mini elektromos autóval. Újból esetmagyarázat, mire az ispettore a videókamerákhoz fordul. „Lekérem a jelenetet” – szól és telefonálni kezd. Közben telik az idő…, sokszor jártam már itt, nagyon jól ismerem a helyszínt, de eleddig „esetem” még nem volt.

Csendben imádkozom, hogy minél előbb vegyék fel az adatainkat és hogy szegény robogós barátom enyhüljön meg. Erősen neheztel és társalogni se akar. Fohászkodom lelki békéjéért, kicsit horpadt masinájáért, közben pedig arra gondolok, hogy milyen lehetett a helyszín ezer évvel ezelőtt, Szent István korában, hiszen éppen előttem a hely, ahol a magyarok zarándokháza egykoron állott 1030-tól fogva. Persze akkor gyalog jártak, vagy lóháton és körforgalom sem volt!

A Szent Péter bazilika ilyenkor meglehetősen forgalmas, mert minden rendű papok és szerzetesek haladnak serényen a Szent Márta házzal szemközti Porta della Preghierán, az Imádság kapuján keresztül a bazilikába. Reggeli kegyelmi nagyüzem!

Közben az ispettore megkapta a videókamera kérdéses jelenetét és hívja a robogós urat. Csendben beszélnek, de azért kihallom a „multa” szót. Ez a szó minden olasz ember rémálma, mert bizony büntetést jelent. Az ispettore bizonygatja neki, hogy nemcsak balesetet okozott, hanem szabálysértést is elkövetett. A robogós először megriad, aztán enged és megenyhül, kicsit könyörgőre is fogja, hogy a család, meg a gyerekek…, de a felügyelő ragaszkodik a regulához. A robogós most már szóba áll velem, segítségemet kéri, de szabódva említem, hogy nekem nincsenek „kapcsolataim” és nagyon sajnálom, hogy fékeztem, mert egyébként minden másképp lett volna.

Amig az ispettore a dokumentumokat ellenőrzi, addig a robogós elmondja, hogy ő bizony a Vatikáni Múzeumok egyik biztonsági őre, éppen oda igyekezett szombat délelőtti műszakra. Érzem, hogy felenged és lassan a bizalmába fogad. Ő is sajnálja az esetet, ne is haragudjak rá. Majd a biztosítótársaságaink elintézik egymás közt, a multát pedig szépen kifizeti. Én szívesen segítenék neki ebben, fel is ajánlom, mire barátságosra fogja az egészet: azt a balesetet ő csinálta és vállal érte mindent. Telefonszámot cserélünk és biztosítjuk egymást közelségünkről és együttérzéseinkről. Végül meghív a Vatikáni Múzeumba, csak hívjam a számán, ő lejön értem és bevisz. Nagyon jó, köszönöm, de ugye gyalog megyünk!? – mondom neki huncutul. Az ispettore is hallja ezt és oldottan derülget rajta.

De hát mi is történt? Korán reggel koccantunk egyet, aztán összebarátkoztunk a Vatikánban. A találkozás végül olyan gyorsan pozitívra váltott, hogy már szinte gyanús volt: ha egy kicsit maradok, végül még meghívnak ebédre! Ciaó, ci vediamo, szia, viszlát! - és elköszönünk. Amikor kihajtok a Perugino kapun a Vatikánból, azért még arra is gondolok, hogy időnként - csak úgy biztonság kedvéért - nem ártana fékezéskor hátra is nézni!

PS: A fényképekről! A „tettes” persze óvatosan gyalog visszatért a tett színhelyére és képeket készített ma délután az esetről és a környékről. Hogy mire is jó egy kis koccanás? Hát talán egy kis kiruccanásra a Vatikánba! Tessék, lássátok!

https://www.facebook.com/photo/?fbid=1227995826001190&set=pcb.1228012079332898

----------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------