2024.01.15.

Róma városa ihleti a Virág Judit Galéria legújabb, művészeti szenzációkat felvonultató kiállítását. Február 22-től öt teljes héten át március 28-ig ingyenesen látogathatják az érdeklődők a Róma-Budapest összművészeti tárlatot Budapesten.

 

Több száz négyzetméteren a magyar képzőművészet legnagyobb ikonjainak képeit, szobrait, műtárgyait állítják ki. Vissza nem térő alkalom ez arra, hogy a közönség a klasszikus és kortárs alkotók remekművein keresztül ismerje meg az olasz főváros hatását a hazai kulturális szcénára a XIX. – XX. században.

Többek között Aba-Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Keserü Ilona, Markó Károly, Patkó Károly, Reigl Judit és Vaszary János műveit is felvonultatja az a hiánypótló kiállítás, amely február 22-én nyílik meg a Falk Miksa utcai Virág Judit Galériában.

A Róma-Budapest tárlat és a hozzá kapcsolódó művészeti kiadvány új kutatásokra alapozva foglalja össze az 1800-tól 1948-ig tartó másfél évszázad művészeti irányzatait.

 

„Berlin és Párizs kiállítást már szerveztünk, most az európai kultúra egy újabb fellegvára, Róma következik. Az eddigi legátfogóbb képet mutatjuk be a közönségnek arról, hogy hogyan vált az olasz főváros a magyar művészet egyik leginspirálóbb helyszínévé” – mondta el Kelen Anna, a galéria vezető művészettörténésze.

„Itália festői tájai mindig is lenyűgözték az európai művészeket és írókat. A Római Magyar Akadémián számos hazai alkotó töltött el hosszabb-rövidebb időt az antik, reneszánsz, barokk emlékek tanulmányozásával” – tette hozzá Kelen Anna.

 

A kiállítás premierjén egy új tanulmánykötetet is bemutatnak, amelyet Kaszás Gábor és Szeredi Merse Pál írtak. A tipográfia – stílusosan – olasz betűtervező munkája.

A nonprofit kiállításon közel száz műtárgyat láthatnak az érdeklődők a magyar alkotók színe-javától. Magángyűjteményekből, közintézményekből kérték kölcsön ezeket az alkotásokat a szervezők, hogy erre a limitált időszakra összeálljon a tematikájában és választékában is egyedülálló program.

A Róma-Budapest tárlaton minden festmény, szobor és műtárgy valamilyen módon az örök városról és a magyar-itáliai kölcsönhatásokról, inspirációkról mesél.

 

Kiállítás: 2024. február 22. és március 28. között minden nap a Virág Judit Galériában

 

Tárlatvezetések:
Február 24. (szombat) 11 óra (Szeredi Merse Pál)
Február 29. (csütörtök) 16 óra (Kelen Anna)
Március 9. (szombat) 11 óra (Kelen Anna)
Március 21. (csütörtök) 16 óra (Kelen Anna)
Március 23. (szombat) 11 óra (Kaszás Gábor)

 

-------------------------------------------------------------------------------------

 

https://librarius.hu/2024/01/15/ot-heten-at-ingyenes-kiallitas-ahogy-legnagyobb-magyar-festok-romat-lattak/

https://viragjuditgaleria.hu/hu/

https://viragjuditgaleria.hu/hu/kiallitas/roma-budapest-kiallitas/?page_session_key=key_679901415

 

---------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 

2024.január 25.

A 18–19. század fordulóján az utazások elsődleges célpontja Róma volt. „Róma az egész világ magasiskolája” – írja a német régész és történész Johann Joachim Winckelmann, a mai értelemben vett művészettörténet-írás egyik megalapítója. (…)

Magyarországról tekintve Róma nem pusztán a képzőművészeti emlékek végtelen tárházát, a művészetek ősforrását jelentette. (…) A Winkelmann és Anton Raphael Mengs írásain pallérozódott magyar gondolkodó számára elsősorban az antik előképek nyomán kiérlelt „idealizálás” és „nemesítés” jelentette egy mű igazi értékét. Esztétikájának központi gondolata a valóság ábrázolása helyett az eszményítés volt, melyhez az ókori görög-római és reneszánsz művek ismeretén, főként azok kötött szabályrendszerének és nyelvezetének elsajátításán keresztül vezet az út. (…)

A 19. századi európai művészet egészét átható polémia, nevezetesen az idealizálás és valóságigény közötti dichotómia a festőkultuszokban vált leginkább kitapinthatóvá 1860 körül. A nagy reneszánsz mesterek Raffaello, Michelangelo, Tiziano mellett egyre élénkebb tisztelet övezte Rubenst, van Dyckot és Rembrandtot, valamint az utóbbiak realisztikusabb ízű piktúráján nevelkedett 19. századi mestereket, úgymint Arnold Böcklint, Hans Makartot vagy Munkácsy Mihályt. Jellemző ezekre a – tömegkultúrában is népszerű művészkultuszokra, hogy bennük egy történelmi korszak esszenciája nem az adott korstílus egységén, homogenitásán, mint inkább a korstílusból kitörni vágyó, az azt túlhaladni szándékozó talentum zsenialitásán keresztül válik láthatóvá. E kultuszok nyomán Róma, illetve Itália képzete is fokozatosan átalakul a közbeszédben. Az örök város emlékeiben már nem pusztán követésre méltó példákat, hanem túlszárnyalni vágyott és túlszárnyalandó teljesítményeket látott a kor művésze és közönsége.

/ Részlet a Róma-Budapest című könyvből /

 

2024.01.31.

PERLROTT CSABA VILMOS:

Csendélet Matisse-képpel és szoborral (Csendélet szoborral),

1912 körül

KMETTY JÁNOS:

Csendélet szoborral, 1913

/ Képanyag a Róma-Budapest című könyvből/

 

https://www.facebook.com/photo/?fbid=802033265302632&set=pcb.802033291969296

 

------------------------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------------------

 

2024.01.31.

A tradíció kérdése a századelőn

A nemzeti tradíció kérdése az identifikáció szempontjain túl, a művészeti mozgástér lehetőségeinek fontos elemét alkotta már az 1910-es években. (…)

A magyar képzőművészeten belül 1910 környékén kimutathatóak azok a stiláris kísérletek, melyek a tradíció újraértékelése és egyfajta klasszicizálódás felé terelték a progresszív alkotókat. A folyamat egyik leglátványosabb szimptómája a hangzatos impresszionizmus-ellenesség volt, melynek okát Fülep Lajos, a kor egyik jeles teoretikusa röviddel később így összegezte: „Az impresszionizmus határ, melyet a maga fejlődés-történetének irányában kijjebb tolni nem lehet, – melyen sohasem lehet túlmenni.” A Fülep által jelzett fordulópont tünetei akkor már jó egy évtizede látszódtak a progresszívek útkeresésében. Először talán Kernstok Károly, Pór Bertalan, Márffy Ödön, Berény Róbert, illetve a Nyolcak holdudvarába tartozó szobrászok, többek között Vedres Márk és Fémes Beck Vilmos kísérleteiben. Ők főként Paul Cézanne, Hans von Marées, illetve Ferdinand Hodler példáját követve fokozatosan a klasszikus művészet kollektív formulái felé fordultak, hogy az impresszionizmus természetelvű leképezése helyett, a képi reprezentáció új formáit kutassák. E kísérletek, szemben a természet primer látványához ragaszkodó impresszionizmussal, inkább a képzőművészet belső, immanens folyamataiból desztillált – akár primitív, akár klasszikus-antik és reneszánsz – elő- képek vizuális törvényszerűségeinek alkalmazására törekedtek.

MÁRFFY ÖDÖN: Aktos kompozíció, 1910 körül

PAUL CÉZANNE: Fürdőzők, 1874–1875

/ Részlet a Róma-Budapest című könyvből /

 

https://www.facebook.com/photo?fbid=802039751968650&set=pcb.802039785301980

 

------------------------------------------------------------------------------------

--------------------------------------------------------------------------------------

 

2024.01.31.

A klasszikus hagyományok felértékelődése radikálisan írta át a látás és az alkotás gyakorlatának konvencióit. A Nyolcak új referenciákat kerestek a festmény önálló létjogosultságának bizonyítására. Ezt a kutatómunkát a képi nyelv törvényeinek tanulmányozása jelentette, amely immár nem a tárgyi valóság látványszövetéből, hanem elvontabb képi fogalmak és formulák, mint például kompozíció, szerkezet, tektonika, architektúra, valamint eszközök, úgymint a vonal, a forma és főként a szín karakterológiájából indult ki. E minták kifogyhatatlan tárházát pedig épp a múzeumi gyűjtemények jelentették, melyek nemcsak Cézanne, Hans von Marées, Ferdinand Hodler, Aristide Maillol vagy éppen Pierre Puvis de Chavannes számára szolgáltattak példákat, hanem sok magyar követőjük számára is. Az úticél pedig nem csupán Párizs, illetve a Louvre volt: a korábban csak rövid stúdiumokra vállalkozó művészek egyre hosszabb kirándulásokat tettek Itáliában is. A neós mozgalom képviselőinek – így például Iványi-Grünwald Béla, Pór Bertalan, Berény Róbert, Kernstok Károly, Vedres Márk, Fémes Beck Vilmos – tanulmányútjai pedig már részben a festészeti és szobrászati tradíció újrafelfedezésének jegyében teltek. (…)

A felértékelődő tradíció jelentősége, illetve a Nyolcak kutatómunkájának lényege végül az összes progresszív törekvésre rányomta bélyegét az 1910-es években. Nemcsak a városligeti festők – többek között Uitz Béla, Nemes Lampérth József, Kmetty János, Erős Andor – tevékenységére, hanem Perlrott Csaba Vilmos, Dobrovits Péter által vezetett Hetek csoportjának munkásságára, illetve az évtized végén szerveződő Szőnyi-kör festészetére is.

NEMES LAMPÉRTH JÓZSEF: Háttal álló női akt, 1916

/ Részlet a Róma-Budapest című könyvből /

 

https://www.facebook.com/photo/?fbid=802045851968040&set=a.566263475546280

 

----------------------------------------------------------------------------------------

 

2024.02.01.

A huszadik század első felének jellegzetes avantgárd irodalmi és művészeti mozgalmainak sorát a futurizmus nyitotta meg 1909-ben. A futurista mozgalmat egy személyben Filippo Tommaso Marinetti olasz költő indította el, A futurizmus megalapítása és kiáltványa című manifesztumával, amelyet 1909. február 20-án a nagy példányszámban megjelenő párizsi Le Figaro című napilap címoldalán közölt. Marinetti a századforduló francia szimbolista költői közegéből érkezett, azonban a futurizmus létrehozásával egy gyökeresen új művészet mellett tette le voksát. (…) Költők és írók mellett 1910-ben festők is csatlakoztak Marinetti mozgalmához. Az Umberto Boccioni, Carlo Carrà, Giacomo Balla, Luigi Russolo és Gino Severini alkotta futurista festőcsoport a Poesiában közölte manifesztumait, valamint intenzív kísérletezésbe kezdett, hogy megalkossa a futurista vizuális művészetet. Eredményeiket 1912 tavaszán egy nagyszabású utazó kiállításon mutatták be, amely Párizsban, Londonban és Berlinben is hatalmas sajtóvisszhang mellett került megrendezésre. A futurista festők, részben a párizsi kubisták képszerkesztési eredményeire építve, részben pedig a mozgás és a dinamika vizuális megjelenítésének technikáját kifejlesztve több nagy méretű – több méteres – vásznat festettek.

A futurizmus a századfordulón indult modernista magyar festőkre és írókra – a Nyolcakra és a Nyugat körére – nem volt jelentősebb hatással, ellenben az 1910-es évek közepén színre lépő, Kassák Lajos körül csoportosult avantgárd csoport esetében a kapcsolat sokkal egyértelműbben kimutatható.

A képen: Luigi Russolo, Carlo Carrà, F. T. Marinetti, Umberto

Boccioni és Gino Severini a Le Figaro párizsi szerkesztősége előtt, 1912. február 9.

/ Részlet a Róma-Budapest című könyvből /

 

https://www.facebook.com/photo?fbid=802216248617667&set=pcb.802200858619206

 

 

-------------------------------------------------------------------------------------

 

2022.02.01.

Scheiber Hugó 1932-ben, ötvenkilenc éves korában kapott lehetőséget Marinettitől arra, hogy Rómában a futuristákkal közösen mutassa be munkáit. A budapesti festőművész már a századfordulótól kezdve dolgozott, stílusát pedig számos irányzat egyesítésével alakította az évtizedek folyamán. (…) Scheiber az 1920-as években színpompás, dekoratív, absztrakcióba hajló nagyvárosi jeleneteket, szórakozó polgárokat, kabarékat és jazz-zenekarokat festett, amelyek tökéletesen leképezték a féktelen húszas évek közhangulatát. A budapesti kiállításairól megjelent kritikákban Scheiber műveinek rendszeresen visszatérő jelzőjévé vált a futurizmus, és még az 1940-es években is a „magyar futurizmus apostolaként” hivatkoztak rá a sajtóban. (…)

Scheiber egyedüli magyar művészként, önálló kollekcióval szerepelt a római Palazzo Adrianában megrendezett Első nemzeti futurista művészeti kiállításon. Huszonnégy képből álló kollekciójából Marinetti többet is Rómában tartott, és ezek a továbbiakban is többször szerepeltek nagy, csoportos futurista kiállításokon. Ezek közé tartozott – a műtárgyjegyzék tanúsága alapján – Scheiber Mussoliniről készített, Duce című festménye, amelyről sajnos reprodukció nem maradt fenn. A Futurismo című lapban megjelent műtárgyjegyzék alapján lehetséges egyes festmények azonosítása: például A macska című kép, valamint a táncosnőket ábrázoló Jelenet is szerepeltek a római tárlaton. A kiállított képek között volt Scheiber egyik jazz-zenészeket ábrázoló képe is, amely – a sajtóbeszámolók szerint – a kiállításra Marinetti kíséretében ellátogató Viktor Emánuel király tetszését is elnyerte. Kihagyhatatlan módon szerepeltek képek Scheiber önarckép-sorozatából, valamint bohóc-arcképei közül is. Az előbbit egy, a kiállításban készített fotográfián láthatjuk, utóbbi pedig a Futurismo folyóiratban közölt reprodukción maradt fenn.

/ Részlet a Róma-Budapest című könyvből /

 

https://www.facebook.com/photo/?fbid=802207518618540&set=pcb.802207568618535

 

 --------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------------------------------------------

 

2024.02.01.

“Van valami könnyen érthető Scheiber futurizmusában. (Mert itt tulajdonképpen megifjodott futurizmusról van szó.) Olyan széles jókedv hahotázik mozgalmasan szabdalt képein, hogy ez mindenkit megfog, akinek a nagyváros életigenlése iránt csak némi érzéke is van. Magasvasút, fényreklám, bártáncosnő, cocktailkeverő, dzseszzenész, forgalmi rendőr s miegyéb járja pattogó, kápráztató kánkántáncát szemünk előtt, oly sokrétű ritmusban és oly ízlésesen tagolt tarkaságban, hogy nemcsak mulatunk, de gyönyörködünk is.” - Rabinovszky Márius művészettörténész

Scheiber festészete, ahogyan arra a korabeli itáliai kritikusok és művészek is felhívták a figyelmet, leginkább a futurizmus második hullámának (secondo futurismo) művészeivel mutatott rokonságot. A „magyar futurista” művész alkotásai kifejezetten otthonosan érezhették magukat Enrico Prampolini, Gerardo Dottori és – leginkább – Fortunato Depero festményei között a római kiállításon. A legnagyobb tetszést mégis inkább a párizsi és berlini jazz-szcéna, illetve a Paul Colin párizsi plakátrajzoló munkái által inspirált jazz- zenészeket és táncosokat ábrázoló munkái arattak. Scheiber hazatértét követően a legfrissebb futurista „felfedezés”, az aeropittura madárperspektíváját is beépítette saját eszköztárába, és a továbbiakban is hű maradt a Marinetti által is elismert futurista-expresszionista stílusához.

/ Részlet a Róma-Budapest című könyvből /

2024.02.01.

 

https://www.facebook.com/photo/?fbid=802262115279747&set=pcb.802262161946409

 

---------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

------------------------------------------------------------------------------------

---------------------------------------------------------------------------------------

 

A Római Magyar Akadémia kurátora

2024.02.01.

A trianoni döntést követő kulturális és művészeti élet újjászervezésének egyik fő, a kormánykörök által is támogatott hivatalos bázisa Róma, pontosabban az 1926-ban alapított Római Magyar Akadémia lett. Az intézmény igazgatóját, illetve kurátorát, Gerevich Tibort a korszak egyik legbefolyásosabb és egyszersmind legellentmondásosabb figurájaként tartja számon a hazai művészettörténet-írás. (…)

Gerevich kulturális missziójának origója a nagyrészt saját elképzelései alapján életre hívott Római Magyar Akadémia volt. „Szívügyévé” elsősorban azért válhatott ez az intézmény, mert mind az esztétika, mind pedig az alkotás gyakorlata felől nézve Itália modern törekvéseiben látta meg a hazai művészet megújításának egyetlen lehetséges módját. Gerevich egész életművét, szakmai programját ez az idea hatotta át, melynek két legfőbb egységét a tradíciókeresés, illetve a művészeti hagyományok korszerű újraélesztése jelentette.

• Gerevich Tibor portréja

• Gerevich Tibor római ösztöndíjasok társaságában a Palazzo Falconieriben

• Műterembelső a Római Magyar Akadémián, 1930 körül

• Az első ösztöndíjas évfolyam a Palazzo Falconieri teraszán, 1929

/ Részlet a Róma-Budapest című könyvből /

 

https://www.facebook.com/photo/?fbid=803297598509532&set=pcb.803297695176189

 

 

-------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

 -------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------

 

 

-------------------------------------------------------------------------------------

 

2024.02.01.

Gerevich a Novecento jelenségeihez hasonló törekvéseket már egészen korán, idehaza is felfedezhette a Cézanne, Marées, illetve Hodler piktúráján pallérozódó Szőnyi-kör művészetében. „...harmóniát teremtő, hallatlan belső képi kohéziót felmutató, szilárd, lehatárolt vizuális struktúrái”-k, „az individuum etikus választásának dokumentumai”-ként hathattak Gerevichre. Szőnyi, Patkó, Korb, Aba-Novák tisztaságot kereső alkotásainak minden egyes mozzanata mögött ott érezhette a küzdelmet a kiérlelt egyensúlyért és a letisztult kompozícióért. Arra a dualizmusra figyelhetett fel az Árkádia festőkben, mely az olasz Novecento képviselőinek is sajátja volt: „A modern olasz művészet dualista: a testet, Isten teremtményét áhítatos megbecsüléssel, természeti megjelenésének méltóságában érzékíti meg, s ihletének lelkét leheli belé.”

• Patkó Károly: A Római Magyar Akadémiában (Szalonban), 1931

• Patkó Károly: Akrobaták, 1930 körül

• Patkó Károly: Nárciszok és narancsok, 1931

/ Részlet a Róma-Budapest című könyvből /

 

https://www.facebook.com/photo?fbid=803302278509064&set=pcb.803302358509056

 

 

 

 -------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

 ------------------------------------------------------------------------------------

2024.02.02.

Az art deco, az új tárgyilagosság, illetve az avantgárd törekvések iránti erősebb kötődésük miatt a fiatalok nem egy esetben kényszerültek stílusuk, esetleg frivol hangvételük „lecsendesítésére”. (…)

Nehezebb átmenet tanúi lehetünk például Kontuly Béla esetében. Ahogy harmadik személyben megfogalmazott visszaemlékezéseiben írja: „Róma erősen összezavarta. Hónapok teltek, és a munkához alig nyúlt, legfeljebb egy-két tájképet festett, amelyben összegezni próbálta, hogy mit akart.” Zavarából elsősorban az 1930-as Velencei Biennálén megismert Casorati piktúrája billentette ki. Ugyan az ekkor kialakított sematizáló formaképzése még nem nyerte el sem a kurátor, sem a közönség tetszését, újabb, 1935 körül készült vallásos témájú vásznai már pontosan fedték Gerevich esztétikai elveit. Festői programjában ez idő tájt „a konstruktív képszerkesztés, a véletlennek, esetlegesnek kiküszöbölése, lezárt, szinte építészeti formák keresése [...], általában a kép felépítése a cél.”

• Kontuly Béla: Önarckép, 1932

• Kontuly Béla: Szamovár csészével, 1935

• Kontuly Béla: Virágárusnők, 1932

/ Részlet a Róma-Budapest című könyvből /

https://www.facebook.com/photo/?fbid=803361735169785&set=pcb.803361781836447

 

-----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ------------------------------------------------------------------------------------

 

--------------------------------------------------------------------------------------