2023.09.30.

Találkozások, Pilinszky-Reigl, csillapíthatatlanul…

1947/48-ban a Római Magyar Akadémia a különleges, inspiráló és emlékezetessé váló találkozások színterévé lett. Így ismerkedett itt össze Szőnyi István ifjú növendékével Reigl Judittal és három másik festővel, Bíró Antallal, Böhm Lipóttal és Zugor Sándorral, az elsőkötetes költő Pilinszky János.

Közös éjszakai beszélgetéseik jelentették a száz éve született nagy magyar festőnő leghíresebb képe, a Csillapíthatatlanul szomjazzák a végtelent keletkezéstörténetének kiindulópontját.

Ahogyan ennek emlékét Reigl Judit visszaidézte:

„Éjszakákat beszélgettünk Pilinszkyvel, helyesebben, mi hallgattuk, ahogy ő beszélt. Pilinszky megértette és tudatosította bennünk azt a világvégét, amit a háború alatt átéltünk. Valószínűleg szavai hatására rajzoltam le magamat és barátaimat, mint az Apokalipszis lovasait, amit később meg is festettem Párizsban, és ami talán a legsikerültebb képem lett.”

Pilinszkyt többen is lerajzolták ösztöndíjas társai közül, Zugor Sándor ceruzarajza pedig, amely összehajtva utóbb egészen New Yorkig jutott el a festővel, máig megtekinthető. A költő viszonozta a gesztust, méghozzá egy kézirattal, emlékezetből írva le Francia fogoly című versét, amelyhez ezt az ajánlást fúzte:

„Sándornak: Fájdalomdíjként a sok házigazdai virrasztásért. 1948. Róma.”

E művész dokumentumok pedig nemcsak a személyes rokonszenvről tanúskodnak, de általánosságban arról is, hogy az Újhold folyóirat irodalmárai és Szőnyi növendékei Rómában és Budapesten is hamar egymásra találtak. Zugornak egyébiránt Weöres Sándor is ajánlott egy verset, melynek kéziratában Reigl Juditnak is jutott sor.

 

Reigl, Bíró, Böhm, Zugor

 

Az említett festők, akik magukat bizalmasan négy apostolként emlegették, már itthon, Szőnyi mellett összekerültek. A két idősebb művész, Bíró és Böhm tanársegédként dolgozott, a mester mellett, Reigl és Zugor pedig a negyvenes évek elején került tanítványként Szőnyi főiskolai osztályába. Tanáruk ajánlása mellett a parasztpárti politikus, az író Veress Péter pártfogása is segítette kijutásukat Rómába.

 

 

Kardos Tibor így jellemezte őket a minisztériumnak küldött jelentésben:

„Kedvezményezett festőink Bíró Antal, Reigl Judit, Zugor Sándor, Böhm Lipót általános meggyőződés szerint figyelemre méltó tehetséget mutatnak. Különösen Reigl Judit és Böhm Lipót kezd kibontakozni. Az olasz ég és a táj szín- és formajelenségei talán még nagyobb hatást tesznek rájuk, mint a nagy mesterek művei. Bár becsületükre legyen mondva, hogy a vezetések legbuzgóbb hallgatói és szemlélői, és minden tekintetben méltóan fogják fel ittlétüket. Tele vannak színproblémákkal, kereséssel. Rengeteg vázlatot készítenek.”

 

A keresésben egészen Szicíliáig jutottak, ahol az autóstoppolás és az utcai portrérajzolás után rájuk köszöntött a jólét.

 

Újra Reigl visszaemlékezését idézve:

„1948 elején Ceram herceg meghívta Cataniába a Római Magyar Akadémia művészeit egy két hétig tartó ünnepségre, amelyet a szabadságharc századik évfordulója alkalmából rendeztek. Úgy fogadtak bennünket, mintha hercegek lettünk volna. Végül három és fél hónapig maradtunk. Vásároltak is tőlünk képeket, ami nekünk égi ajándék volt.”

 

 

Hantai Simon, Bíró Zsuzsa

 

Szőnyi főiskolai osztályából mások is megfordultak Rómában ezekben az években: Hantai (később már Párizsban Hantal) Simon és felesége Bíró Zsuzsa (Bíró Antal huga). Ők mindössze három hónapot töltöttek az olasz fővárosban, de megfordultak Sienában, Firenzében és Ravennában is, különösen a trecento és a quattrocento festészetének hatásait építve be művészetükbe. Majd tovább indultak Párizs felé, ahová eredetileg ösztöndíjasként reméltek eljutni, de ahol utóbb végérvényesen megtelepedtek. Mert ha mégoly szoros kapcsolatokat ápoltak is itthon más fiatal baloldali-kommunista alkotókkal, Hantaiék helyesen mérték fel, hogy művészi útkeresésük, kísérletezések számára 1948 után vajmi kevéssé nyílt volna tér a szovjetizált Magyarországon.

A szabadsághiány tényét azután a Kardos kérésére Rómából hazatérő Reigl, Zugor és Böhm esete is  érzékletesen illusztrálta, hiszen útlevelüket itthon azonnal elvették tőlük, s így mindhárman illegálisan kísérelték meg elhagyni az országot ki több, ki kevesebb sikerrel.

 

 

Zeneszerzők

 

Habár az ösztöndíjasok között korántsem a zeneszerzők alkották a legnépesebb csoportot, azért az 1947-48-ban itt megfordult muzsikusok számára szintén jelentősnek bizonyult a Rómával való találkozás élménye. Különösen, ami a fiatal Szőllősy Andrást illeti, hiszen ő egy esztendőn át a hatalmas múltú római Santa Cecilia Akadémián tanulhatott, Gottfredo Petrassi professzor mesteriskoláját látogatva.

„Már az első órákon nyilvánvaló volt, hogy az általa tanított zeneszerzői eszközök mögött egy sok évszázados kultúra értékei fénylettek fel. Nagyon erős szálak fűzték az olasz zenei múlthoz, s ezek mindegyike az ő megfogalmazásában a jövőbe mutatatott. Úgy kell zenét írni, mintha mindent előről  kezdenénk. - szokta volt mondani tanítványainak.

Így idézte fel három évtized múltán Petrassi tanítását Szőllősy,  s hogy ez a találkozás (és persze a Santa Cecilia Akadémia vonzereje) míly meghatározó volt, jól jelzi, hogy a magyar zeneszerzők következő nemzedékéből Durkó Zsolt, Jeney Zoltán és Huszár Lajos is a latin szellemiségét közvetítő olasz professzortól kívánt tanulni. De éppily fontos volt Szőlőssy számára az is, amit olasz földön  mesteriskolán innen és túl tanult:

„A lelki egyensúlyt Róma teremtette meg bennem. Ott kaptam leckét az igazi demokráciából. Itt most nem a politikai demokráciáról van szó, hanem az emberek egymással való kapcsolatáról, az együttélés, egymást tisztelés évezredek alatt begyakorolt szabályairól. „

 

 

 

Élet az Akadémián

 

A Falconieri palotában pezsgő szellemi élet zajlott ezekben az időkben, így az ösztöndíjas művészek és tudósok meghallgathatták többek között Kerényi Károly vagy Fülep Lajos előadásait, szervezett múzeumi körutakra indultak innen, s még élénkebb volt az informális társasélet. A barátságok mellett, amelyek ekkor szökkentek szárba vagy erősödtek tovább, azért ellenszenvek is akadtak: egzisztenciálisak, politikaiak és zsigeriek egyaránt. Kerényi például nem tudta megbocsátani Kardosnak, hogy őt nevezték ki az intézet igazgatójának. Mindazonáltal a légkör alapvetően derűs maradt e két kurta év során, az ugratásokban jártas Karinthy Ferenc pedig ilyen dévaj sorokkal hívta és várta Rómában barátját, az ókortudós Szilágyi János Györgyöt: „Róma kedves, érdekes város, remélem, tetszeni fog. A nők – gyengék és tripperük van, de nem baj, mert az utcák teli táblákkal, most is egy ilyen alatt állok: „Veneree-pelle-Dottore Strom-Impotenzia-Gonorrea-Sifilide…”- így kínálja áruját. Szóval jöhetsz nyugodtan.”

Ugyanannak Cini révén idézhető fel az intézeti élet egy hamvába holt próbálkozásának története is: „Meller Péter fejébe vette, alakítsunk kamaraénekkart, fönt a tetőn, Borromini loggiáján, tűző napon próbáltunk, gregoriánokat, motettákat, Dominus regnavit és hasonlók, Ági (Karinthy Ferencné) kukkot sem értett belőle, Dominus et navit bakizott, én pedig többnyire kilógtam a sorból, falsoltam, elblicceltem, nem jött össze semmiképp.”

 

 

 

Költők

 

Róma egyszerre volt (idegen) életközeg és élményforrás az ösztöndíjas magyar irodalmárok számára. Pilinszky János például sokszor és sokat fázott itt, gyakorta visszahúzódott a szobájába, és a tervezettnél előbb távozott az olasz fővárosból, mert édesanyja annyira hiányzott neki. Mindeközben azonban intenzíven átélte Itália csodáját, amit az Aranykori töredékek-nek ez a két sora is jelez: „Kimondhatatlanul jó van, ami van./ Minden tetőről látni a napot.”

A tengerélmény és Michelangelo Pietájának látása egyaránt hatott Pilinszkyre, aki húsz évvel később így értékelte római tartózkodását: „Rómában utoljára 48 elején jártam. Nagyon szerettem Rómát – később is segített a tízesztendős egyiptomi fogságot elviselni.”

Hasonlóképpen hazavitte magával Róma emlékét Nemes Nagy Ágnes is, aki 1983-ban a 70 esztendős Weöres Sándort köszöntve ezt a verset írta az egykori ösztöndíjastárs tiszteletére:

 

Római tél

Emlékszik a római télre?

(Kis jel-szeletként említem meg ezt.)

Mely úgy úszik a múltjainkban,

mint egy jegelt narancs-gerezd.

Na és a macskák ott, hosszanti csíkkal.

(Micsoda gerezd-forma sávok!)

Kérem csináljon, úgy, mint eddig is,

gerezdekből teljes, kerek világot.

 

 

Hazaindulás, poggyász

 

A Római Magyar Akadémia 1947-48-as aranykorának hazai és a világpolitikai változások vetettek véget. Rákosiék mind egyértelműbb és durvább hatalomátvétele, illetve a hidegháborús vasfüggöny leereszkedése. Az ösztöndíjasok világgá mentek, megtelepedve Európa és Amerika különböző pontjain, vagy hazatértek: ki baloldali-kommunista idealizmusát dédelgetve, ki pedig tisztán látva és nehéz érzésekkel. A Róma-élmény és a Róma emlék azonban a legtöbbjük számára meghatározó érték és erőtartalék maradt. Ahogyan azt Csorba Győző Vers Rómáról című költeményében már 1947-ben megfogalmazta.

„Majd elmegyek innét, ismét hazatérek/ de bőröm alatt viszlek haza, Róma/ halk szőke folyód s a szelidke folyóra/ hajló dombot, a szűk utcák rácsozatát,/és ha a lélek/ perzsel, vagy ha világi ítélet/csap rám, öbleidben lelek újra hazát,/ ó, Róma, szilárd anya-fészek.”

Vagy ahogyan Vas István az ugyancsak 1947-es Római rablásban az európai művelődéstörténet évezredes folyamatait verses programmá fogalmazta. „Barátaim, Nekünk mi marad más? Felel a rím: Csak ez a római rablás Mint a régi és régebbi rómaiak, Raboljunk mi is maiak. Tiszta a munka Javunkra, javunkra. Nyitva Európa sírja. Az marja, aki bírja. Az élőké lesz a haszna. Bitang, aki elmulasztja. Előtted A példa A prédálóból a préda. Hát tedd, ahogy tanultad. És rabold ki a múltat A jövőnek.”

 

 

 

Utóélet, a Triznya- kocsma

 

A Római Magyar Akadémiát 1947-48-ban benépesítő művészek és tudósok, Magyarországról emigrált és itthonról pár évente ki-kiutazó alkotók és értelmiségiek számára utóbb évtizedeken át egy magánlakás szolgált kedvelt találkozóhelyül az olasz fővárosban. Ez volt a „Triznya- kocsma.” Triznya Mátyás festőművész és Szőnyi Zsuzsa (Szőnyi István lánya) az olasz, majd a vatikáni rádió munkatársának közös otthona az Aventinus dombon. A házaspár 1949-ben telepedett meg Rómában, s teraszos lakásuk hamarosan a kis magyar kolónia és az idelátogatók törzshelyévé vált majd fél évszázadra. A Via Annia Faustinán megfordult náluk Cs.Szabó László és Márai Sándor csakúgy, mint Pilinszky, Weöres, Mészöly Miklós vagy Eszterházy Péter, s jóllehet a magyar állambiztonsági szervek kitüntetett figyelmet szenteltek a Triznya- kocsma életének, Szőnyiék évtizedeken át sikerrel folytatták kultúrmissziós tevékenységüket. A szombati összejöveteleken ugyanis, a hazai gasztronómiát képviselő rakott krumpli elfogyasztásán innen és túl, a vendégek elevenen tartották az itthoni és az emigráns magyar szellemi élet kapcsolatrendszerét. S nem mellékesen e meghitt társaséleti színtér csak tovább fokozta Róma iránti közös vonzódásukat. „Én örök, csalogató Szalontám”- becézte Rómát esszékötetében Cs.Szabó László, a személyességet összekapcsolva nemzeti kultúránk egy közös hivatkozási pontjával, s ezzel a szubjektív vallomást kiterjesztve az Örök Városért rajongó mindnyájunkra.

 

 

------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 --------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 --------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ----------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ---------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 --------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 --------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 -----------------------------------------------------------------------------------------

 

 

Megérkezett Hantai Simon remekműve, csak 11 napig látható 2023

 

 

2023.10.06.

 

Az űrlap alja

Az űrlap teteje

Az űrlap alja

Hantai Simon Sárga tabula című remekművével gyarapodott a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye. A világhírű magyar-francia festő özvegyének adományaként érkezett, monumentális festmény csütörtöktől október 15-ig látható a Szépművészeti Márvány csarnokában.

“Hantai Zsuzsa fantasztikus alkotással lepte meg nemcsak a múzeumot, de Budapestet és Magyarországot is” – méltatta az adományozást a festmény csütörtöki ünnepélyes átadásán az intézmény főigazgatója.

Baán László kiemelte: Hantai Simon életművének kiemelkedő darabjával gazdagodott a Szépművészeti Múzeum, amely már 1948-ban vásárolt az akkor fiatal művésztől.

Baán László elmondta, a Sárga tabula nemcsak jelentőségét, de értékét tekintve is kiemelkedő helyet foglal el a Szépművészeti szerzeményeinek sorában: a jellegzetes, hajtogatásos, úgynevezett pliage technikával készült kép a műtárgypiacon több száz millió forintot érne.

Ez a monumentális (301 x 489 cm-es) alkotás is az Új Nemzeti Galéria megépítésének szükségességére mutat rá.

A Liget Budapest projekt keretében, az egykori Petőfi Csarnok helyére tervezett kiállítóhely megvalósítása a gazdasági válságból való kilábalást követően, előreláthatólag 2024-25-ben kezdődhet meg – közölte a főigazgató.

Geskó Judit, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze elárulta, hogy a Sárga tabula végül nem fért be abba a terembe, ahol kiállítani tervezték, ezért az épület Márvány csarnokában mutatják be a közönségnek.

Hantai Simon és a Szépművészeti Múzeum kapcsolata régi múltra tekint vissza, hiszen az intézmény már a művész 1948-as disszidálása előtt megvásárolta annak egyik önarcképét, utána azonban évtizedekre megszakadt a kapcsolat.

 

A már idős Hantait ezért mélyen megérintette, amikor a Szépművészeti ismét azzal kereste meg, hogy vásárolna tőle. A festő ezt követően nyolc művét is a budapesti múzeumnak ajándékozta, leveleket is rejtve a képekbe; ezek a munkák a Szépművészeti 2022-es Hantai-kiállításán voltak láthatók – emlékeztetett Geskó Judit.

Daniel Hantai, a művész fia és hagyatékának egyik gondozója felidézte, hogy édesapja Bián (ma Biatorbágy része) született 1922-ben, festészeti tanulmányait Budapesten, a Képzőművészeti Fősikolán folytatta. Egy 1944. március 15-én elmondott beszéde miatt a németek letartóztatták, ezért 1945 után hősként ünnepelték.

 

A következő néhány év az alkotói szabadság légkörét hozta el, Hantai azonban rövidesen úgy érezte, ismét “szűkülni kezd a tér”, így feleségével együtt 1948-ban Párizsba emigrált. Életműve nagy részét Franciaországban hozta létre, nem tekintett azonban magára sem franciaként, sem magyarként – közölte.

Daniel Hantai az adományozott képről szólva elmondta, hogy a Sárga tabula 2014-ben a budapesti Ludwig Múzeum retrospektív kiállításán volt látható, de szerepelt a párizsi Fondation Louis Vuitton által a Hantai születésének centenáriumára rendezett, nagyszabású tárlaton is.

 

Az 1980-ban készült Sárga tabulával immár teljes az ív a Szépművészetiben Múzeum gyűjteményében a fiatalkori Hantai-alkotásoktól az érett remekművekig – mondta el Daniel Hantai.

 

 ------------------------------------------------------------------------------------

 

https://librarius.hu/2023/10/06/megerkezett-hantai-simon-remekmuve-csak-11-napig-lathato/

https://www.szepmuveszeti.hu/hantai-simon-remekmuvevel-gyarapodott-a-szepmuveszeti-muzeum-gyujtemenye/

https://magyarnemzet.hu/kultura/2023/10/hantai-remekmuvet-kapott-a-szepmuveszeti

https://www.youtube.com/watch?v=P3ab_kPxGqU

 

---------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 --------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 ------------------------------------------------------------------------------------

 

Megnyílt a Műcsarnok centenáriumi Reigl Judit-kiállítása

 

2023.10.11.

Párizs és Berlin mellett szülőhazája is több kiállítással emlékezik meg az idén 100 éve született Reigl Juditról. A centenáriumi év eseményeinek megkoronázásaként – jelentőségét, komplexitását és méretét tekintve – a budapesti Műcsarnok kínálja a világhírű festőművész hét évtizedes alkotói életútjának legátfogóbb bemutatóját.

 

A Műcsarnok a Kálmán Makláry Fine Arts Galériával együttműködve nagyszabású centenáriumi kiállítással tiszteleg a világhírű festőművész, Reigl Judit életműve előtt. A bemutatásra kerülő, több mint 80 Reigl Judit festmény mellett a Második párizsi iskola olyan kiemelkedő alkotóinak művei szerepelnek a tárlaton, mint Jean Dubuffet, Hans Hartung, Jean-Paul Riopelle és Jean Degottex.

Reigl Judit 1923. május 1-jén született Kapuváron. 1945-ben végezte el tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, majd 1946-48 között a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként bejárta egész Olaszországot. 1950-ben Párizsba emigrált, ahol a következő években szürrealista munkáival sikert sikerre halmozott. A párizsi szürrealisták akkori kiállítóhelyén, a Galerie à l’Étoile scellée-ben 1954-ben rendezett első önálló kiállításán figuratív és absztrakt műveket is bemutatott. André Breton egy neki írt levélben így méltatta a művészt: „Ön olyan eszköztárral rendelkezik, amely lenyűgöz engem, és biztos vagyok benne, hogy hatalmas dolgokra képes.”

Reigl a szürrealizmustól indulva, a totális automatikus írást létrehozva, a gesztusfestészeten át a teljes absztrakcióig jutott. Életművének korszakai egymásra épülve, sokszor egymást átfedve, szorosan összefüggenek. Találkozása a háború utáni Párizsban a kortárs művészettel, különösen Max Ernst, André Masson és Roberto Matta munkásságával arra ösztönözte, hogy bővítse alkotói eszköztárát: kaparta, dörzsölte vásznait, egymáshoz préselte és lenyomatolta őket.

 

A Műcsarnok kiállítása a római ösztöndíjas évek alatt készült, eddig múzeumban nem látott művekkel indul. Az alkotói korszakok között kiemelt számban mutatjuk be a Robbanás sorozatot (1955–1957), melynek darabjainál ipari festékpor és lenolaj keverékét dobta a vászonra, és a festékhalmokat egy hajlított függönyrúddal, olykor machetével kente szét. A Dominancia-központ (1958–1959), a Tömbírás (1959–1965) sorozatok a gesztusfestés folyamatának fizikalitását terjesztették ki. A Guano sorozatban (1958–1965) megjelenik a nyomhagyás, a rétegzés, amint a festőnő átdolgozta és újrahasznosította korábbi vásznait, melyekkel műtermének padlóját védte. A Tömbírás egyik vásznán Reigl egy emberi torzó megjelenésére lett figyelmes. A vászonra dobott festék sűrű rétegeiből árnyékként előbukkanó antropomorf formák vele maradtak mindvégig, és Ember című sorozatának (1966–1972) fő motívumaivá váltak. A Folyamat (1973–1985) sorozatban érdeklődése ismét a gesztus tér- és idődimenziója felé fordult. Az 1980-as évek második felében visszatért az emberi alakhoz, kitartóan folytatta a testek és a terek vizsgálatát (Bejárat-Kijárat, 1986–1988; Szemben, 1988–1990; New York 2001. szeptember 11., 2001–2002).

A kiállítás utolsó szekciójában az alkotó papírra készített gesztusai szerepelnek.

 

Reigl Judit még 90 éves korában is alkotott. 2020. augusztus 6-án hunyt el.

A párizsi művészeti közeget és a szemléletmódbeli rokonságot a Második párizsi iskola több kiemelkedő képviselőjének – közöttük számos a magyar származású művész – festményei idézik meg. A Második párizsi iskola vagy Nouvelle École de Paris nem egy művészeti iskola, hanem egy helyhez és egy adott időszakhoz kapcsolódó művészeti csoportosulás összefoglaló neve. A hely Párizs, a korszak 1945 és 1965 közé esik, amikor a második világháborút követő években a városban több mint 350, nonfiguratív műveket alkotó művész élt és dolgozott. A kiállítás ezen részében Bíró Antal, Braun Vera, Fiedler Ferenc, Hantai Simon, Kallós Pál, Kolozsváry Zsigmond, Anton Prinner, Rozsda Endre, Szóbel Géza, Vajtó Ágota, Jean Dubuffet, Hans Hartung, Jean-Paul Riopelle és Jean Degottex műveit mutatjuk be.

 

Reigl Judit alkotásai a kezdetektől erős párhuzamot mutattak a vezető kortárs francia és amerikai művészek műveivel. 1964-ben ugyanazokkal a festőművészekkel szerepelt csoportos bemutatkozáson a Solomon R. Guggenheim Múzeumban, mint 2022-ben a Shape of Freedom, International Abstraction after 1945 című kiállításon a potsdami Barberini Múzeumban és a Ways of Freedom: Jackson

Pollock to Maria Lassnig című tárlaton a bécsi Albertina Modernben, illetve jelenleg a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA).

A Műcsarnokban látható Reigl Judit 100 ̶ Reigl Judit és a Második párizsi iskola című grandiózus tárlatra – ugyanúgy, mint az említett kiállításokra – műveket kölcsönzött a világhírű svájci megagyűjtő és mecénás, Jean Claude Gandur (Fondation Gandur pour l’Art, Genѐve). E meghatározó magángyűjteménybe Makláry Kálmán műkereskedő közreműködésével kerültek Reigl Judit festmények.

Reigl Judit alkotásait a Műcsarnok impozáns termeiben 2005-ben a Kálmán Makláry Fine Arts Galériával közösen megrendezett első hazai életmű-kiállítása után kezdték el újra értékelni. Ezt követően a festőművész ismertsége viharos gyorsasággal ívelt fel. Művei a legjelentősebb magán- és közgyűjtemények egyéni és csoportos tárlatain ugyanúgy szerepelnek, mint az állandó kiállításaikon, többek között a New Yorki-i Metropolitan Múzeumban (MET), a Modern Művészetek Múzeumában (MoMA), a Guggenheim Múzeumban, a párizsi Pompidou Központban és a londoni Tate Modernben.

A Műcsarnokban közel 1700 négyzetméteren megvalósuló tárlat számos különlegességet kínál a látogatóknak: eddig lappangó műveket, jelentős külföldi gyűjteményből kölcsönzött alkotásokat, valamint Magyarországon még nem szerepelt festményeket.

A kiállítás támogatója a a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány.

A kiállítást kétnyelvű katalógus kíséri, melyben három tanulmány elemzi Reigl Judit munkásságát.

A bevezetőben Szegő György a Párizsi iskola (a két világháború közt Párizsba emigrált művészek) és a Második párizsi iskola kapcsolatát vizsgálja, a névadás indító okait, a művészek szemléletbeli rokonságát a huszadik századi történelem tükrében.

Berecz Ágnes New Yorkban élő művészettörténész esszéje a Reigl-életmű alkotói látásmódjának formálódását és alkotástechnikai módszereit elemzi.

Makláry Kálmán tanulmánya a Második párizsi iskola magyar származású művészeinek hátteret adó párizsi galériás közeg szerepét elemzi, valamint a New York-i iskola (amerikai absztrakt expresszionisták) hatását.

Kurátor: Makláry Kálmán, a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria tulajdonosa

Kurátorasszisztensek: Dekovics Dóra és Tulipán Zsuzsanna (Műcsarnok), Soós Éva (a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria vezetője)

 

A sajtóanyag a katalógus három szerzője, Berecz Ágnes, Makláry Kálmán és Szegő György írásainak felhasználásával készült.

 

https://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=79443

 

 --------------------------------------------------------------------------------------

 

 ------------------------------------------------------------------------------------