Hetven évvel ezelőtt (1951 novemberében) mutatták be az amerikai mozik Mervyn LeRoy 171 perces monumentális keresztény filmeposzát. A Nero császár uralkodása idején játszódó, Henryk Sienkiewicz Nobel-díjas lengyel író 1896-ban megjelent, azonos című regényéből készült Quo Vadis ma is az egyik legszebb kosztümös film, ami a keresztény hit vállalásáról szól – és amelynek nagyszabású, filmzenetörténeti jelentőségű muzsikáját a háromszoros Oscar-díjas Rózsa Miklós komponálta.

Róma délkeleti részén, nem messze a Via Appia Antica és a Via Ardeatina elágazásától, áll egy aprócska, egyhajós kápolna, a Santa Maria in Palmis-templom, amelyről úgy tartják, azon a helyen emelték a 9. századi keresztények, ahol a Péter apostol cselekedetei apokrif irat szerint a Rómából menekülő Szent Péter ismét találkozott Krisztussal. A 2. században keletkezett apokrif szöveg alapján az apostol megkérdezte Jézust, hogy hová megy, amire a Megváltó úgy felelt: "Rómába tartok, hogy újra keresztre feszítsenek". A Nero császár kereszténygyűlölete elől menekülő Szent Péter erre elszégyellte magát, és visszafordult, majd nem sokkal később kereszthalált halt – de mert nem tartotta magát egyenlőnek Krisztussal, így saját sugallatára, fejjel lefelé feszítették meg.

A Santa Maria in Palmis-templomban ma egyaránt látható annak a kőnek a másolata, amely a legenda szerint a Péter apostolnak megjelent Krisztus lábnyomát hordozza (az eredeti, vélhetően a hazatérés pogány istenének adományozott ókori kegytárgy a San Sebastiano alle Catacombében került elhelyezésre), és Henryk Sienkiewicz mellszobra. A Nobel-díjas lengyel író római emlékműve nem is találhatott volna méltóbb helyre, elvégre egyik leghíresebb, a Nero-féle keresztényüldözések idején játszódó regényének címe épp azt a találkozást (illetve Péter Krisztushoz intézett latin kérdését: "Quo vadis, Domine?") idézi, amelynek helyén ma az apró templom is áll.

Igaz, a Quo Vadis megírásakor Sienkiewiczet nem csupán keresztény meggyőződése vezérelte: a korábbi műveiben a lengyelek szabadságszeretetét bemutató írót a hazáját "fogva tartó" orosz cár cenzorai jóformán eltiltották a hazafias, nemzeti tárgyú regényektől, így olyan témát keresett, amelyben általánosabb érvénnyel emelheti fel szavát a zsarnokság ellen.

Az apokrif ihlette történet középpontjában a hanyatló Rómába hazatérő Marcus Vinicius (a történelmi konzul kitalált fia) áll, aki beleszeret Lygiába, a lugiak királyának túszként tartott lányába, s akiről hamar kiderül, már áttért a keresztény hitre. Márpedig a római arisztokrácia támogatását egyre kevésbé élvező, a plebs körében kenyérrel és cirkusszal népszerűséget szerezni igyekvő Nero császár – Róma lángba borulása után (Kr. u. 64.), bűnbakot keresve – halálbüntetést szabott ki "a káros, új babonának hódoló népségre" (ebben az időben, az első keresztényüldözés alatt szenvedett vértanúhalált Péter és Pál apostol is).

A Quo Vadis a szerelem és a keresztény hit erejének, az istenhit felvállalásának, valamint a klasszikus római erényeket pusztulásba döntő hatalmi őrület nagyregénye (nem véletlen, hogy sokan ma is úgy gondolják, ezért a művéért, s nem kiemelkedő, szabadságpártoló epikai életművéért kapott 1905-ben Sienkiewicz irodalmi Nobel-díjat) – amelyet a regény keletkezésével azonos időben megszületett új művészet, a film is hamar felfedezett magának. A Quo Vadis-t Ferdinand Zecca már 1901-ben vászonra vitte, s eddig féltucatnyi feldolgozás született a regényből, legutóbb, 20 éve az egyik legjobb lengyel rendező, Jerzy Kawalerowicz forgatott belőle filmet (a regény szellemiségéhez talán leginkább hű feldolgozást).

Ám hiába nyúlt Sienkiewicz regényéhez Kawalerowicz vagy a bibliai filmek koronázatlan királya, Cecil B. DeMille (A kereszt jele, 1932), a mai napig a leghíresebb feldolgozás Mervyn LeRoy 1951-es, 8 Oscar-díjra jelölt filmje (a gála történetének egyik legnagyobb tévedése, hogy egyetlen díjat sem kapott, de főként két mulasztás szembetűnő: sem a Nero császárként brillírozó Peter Ustinov, sem a nagyívű, autentikus zenét komponáló Rózsa Miklós nem kapott díjat).

Mervyn LeRoy közel háromórás eposza nem csupán látványos cirkuszi jelenetei, korhű kosztümei és díszletei, barokk festőket idéző beállításai és szemet gyönyörködtető Technicolor-színvilága (operatőr: Robert Surtees), pazar színészgárdája vagy lenyűgöző zenéje miatt lett hamar népszerű. A film olyan korban született, amikor a szerelmi történet, a keresztény üzenet és a kardozós-szandálos kaland összekapcsolására rendkívül nyitott volt az amerikai közönség, a történet ugyanis tökéletesen illeszkedett a második világháború utáni Egyesült Államok önképéhez: a jó szükségszerűen győz a rossz felett, mert bár sokan halnak mártírhalált, a zsarnok végül elbukik, s a szerelmesek hittel telve tekintenek a jövőbe.

Az 1950-es és 1960-as években aranykorát élte a keresztény ihletésű epikus film – s e filmáradat egyik motorja épp a Quo Vadis lett: a film akkora közönségsikert aratott, hogy bevételével egymagában visszarántotta a nézőket elszipkázó televízió miatt meggyengült hollywoodi oroszlánt, a Quo Vadis-t gyártó Metro-Goldwyn-Mayer stúdiót a csőd széléről. Nem véletlen, hogy a Quo Vadis sikere után viszonylag hamar készültek el az olyan nagy kiállású, kosztümös keresztény kalandeposzok, mint például A palást (1953, r.: Henry Koster) és folytatása, a Demetrius és a gladiátorok (1954, r.: Delmer Daves), az ugyancsak az MGM égisze alatt forgatott Ben Hur (1959, r.: William Wyler), vagy a szintén Nobel-díjas író (Pär Lagerkvist) regényét felhasználó Barabás (1961; r: Richard Fleischer).

Az egyre látványosabb filmek korában LeRoy alkotása már leginkább színészeinek és Rózsa Miklós zenéjének köszönhetően hívja fel magára a figyelmet. Sőt, ami a színészeket illeti, az egyszerre nevetséges és félelmetes őrült zsarnokot, Nerót alakító Peter Ustinov alakítása időtállóan zseniális (pedig a film tobzódik a korabeli sztárokban: a Marcus Viniciusban a klasszikus római erényeket megtestesítő, a kereszténységben újjászülető Robert Taylor, a szép és erkölcsös Lygiát alakító Deborah Kerr, az ókori szellemességet Petroniusként megjelenítő Leo Genn, vagy a Szent Pétert átszellemülten alakító Finlay Currie).

A mai néző számára talán bántóan elavultnak tűnik a vetített háttérben lángoló Róma filmtrükkje, de Ustinov megszállott éneke rögvest feledteti e megporosodott képalkotói eljárást – csak ebben a jelenetben úgy alakítja a pökhendi ripacsot, hogy közben maga nem válik azzá. Összetett alakítása a teátrális mozdulatok és a jelzésértékű apró gesztusok széles spektrumán mozog, leásva a Róma hamvain új várost, Neropolist tervező gyermeteg zsarnok sötét lelkének legmélyére (s hogy mennyire pitiáner bűnözőnek látja LeRoy a császárt: gyáva halálának jelenetében a rendező parádésan idézi saját, húsz évvel korábbi műfajteremtő gengszterfilmje, A kis cézár fináléját).

Ami pedig a zenét illeti: Rózsa Miklós egyenesen forradalmasította az ókori történelmi filmek kísérőzenéjét. Ugyanis míg korábban a "tógafilmekhez" leginkább gregorián motívumokból építkező zenét komponáltak, a Quo Vadis-hoz Rózsa igyekezett hiteles zenét szerezni, és görög-római zenei emlékek, illetve autentikus zsidó dalok nyomán bontotta ki a szimfonikusokkal és kórussal megtámogatott, operát idéző szerzeményét, amelynek hangszerelésénél ókori antik instrumentumokra is támaszkodott. A Quo Vadis Rózsa Miklós zenei pályafutásának fontos állomása: ekkor kezdett bele abba az antikzene-történeti kutatásba, amelynek eredményeit felhasználva igyekezett a történelmi filmeposzokhoz szerzett zenéit hitelesebbé tenni. A Quo Vadis egyik témáját (a Galba császár üdvözlésére írt győzelmi indulót) ráadásul később a főműveként számon tartott, pályafutását összegző, s harmadik Oscar-díját elhozó Ben Hur-ban is felhasználta, a híres cirkuszi fogatversenyt felvezető jelenetben.

S nem csupán Rózsa zenéje, a gyártó MGM, vagy épp a Szent Péterként és Baltazárként mindkét filmben szereplő Finlay Currie személye köti össze a Quo Vadis-t és a Ben Hur-t – hanem elsősorban pacifista szellemiségük, központi hőseik, akik eltérő társadalmi hátterük (római patrícius és katonai tribunusz, illetve gályarabságra ítélt júdeai nemes) ellenére ugyanazt tapasztalják: a Szentlélek szétáradását önmagukban.

A Sienkiewicz regényének címéül szolgáló kérdés nem csak az apokrif szövegben hangzik el, lévén az eleve János evangéliumára mutat.

Uram, hová mégy?
– kérdi Péter Jézustól az utolsó vacsorán.

Ahova megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz
– válaszolja Jézus (János 13:36).

Quo vadis, Domine?
– kérdezi az apokrif ihlette regényből készült filmben a kivégzése elől menekülő Péter, majd visszatér Rómába, ahol a cirkuszban lelket önt a kivégzésükre váró keresztényekbe: ne féljenek meghalni a hitükért. Aztán a kereszthalál által ő is követi Krisztust oda, ahová korábban nem mehetett.

A film utolsó jelenetében Marcus Vinicius, Lygia és testőre, Ursus Szicíliába tartanak. Az út mentén, a földbe szúrva, virágok által befonva áll Péter apostol pásztorbotja, amit akkor hagyott hátra, miután Krisztus ismét megjelent előtte.

Én vagyok az út, az igazság és az élet
– hangzik Jézus szava (János 14:6), ahogy a kamera megállapodik a pálcán. Ebben a jelenetben áll a vallásos eposz és a peplum keverékének üzenete. A "szandálos" kalandfilm kereteibe helyezett evangéliumi történetek meglehet, a kalanddal csábítják a nézőt, de a céljuk végeredményben az, hogy rávilágítsanak: ideje volna, hogy Krisztus hangja kiüsse az ember kezéből a kardot.

S talán nem véletlen, hogy Sienkiewicz regényének, LeRoy filmjének címe nem kérdez. A "hová mégy" állítása nem is Krisztusnak, hanem az embernek szól. Merre tartasz, ember? A harag, gőg, kapzsiság, bujaság, irigység, mohóság, lustaság és a közöny felemésztik a lelket – olyan eleven tűzben, akár az örök várost mardosó lángok, amelyek apropóul szolgáltak az első keresztényüldözéshez. Róma még mindig ég, vagy csak a lelkünk háborog?!

-----------------------------------------------------------------------------------

https://www.origo.hu/filmklub/20210521-quo-vadis-70-eves-mervyn-leroy-bibliai-filmje-henryk-sienkiewicz-regenyebol.html

-------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------