2020.01.21.
John Keats az angol romantika kiemelkedő alakja volt. A Spanyol lépcső lábánál található az a ház, ahol 1821-ben meghalt a nagy költő. Az épület jelenleg Shelley és Keats múzeumként működik.

Keats, számos másik romantikus költőhöz hasonlóan élénken érdeklődött Itália iránt, Róma pedig, ha úgy tetszik, már akkor is a félsziget Szent Grálja volt, amelyre nagyon sokan kíváncsiak voltak. Mindazonáltal Keats nemcsak a város szépsége miatt jött ide, hanem azért is, mert tuberkulózisa volt. Az orvosai abban bíztak, hogy az enyhébb időjárás és a napfény majd meggyógyítja. De tévedtek. Keats, alig három hónap alatt az érkezése után elhunyt.

A múzeum két angol költő nevét viseli, Keats mellett Shelley nevét is, azért, mert mindkettejüket Rómában temették el.
Keats ebben a házban hunyt el, de mivel Shelley is páratlan költő volt, a múzeum az ő emlékét is őrzi.

Keats 1821-ben 25 éves korában hunyt el, Shelley egy évvel később, 21 esztendősen távozott az élők sorából.
1903-ban felmerült, hogy a házat átalakítják szállodává, de ezt végül sikerült megakadályozni.

----------------------------------------------------------------------------------------------

https://24.hu/fn/gazdasag/2005/03/10/piazza_di_spagna/
http://osteriadagiggi.com/?utm_source=tripadvisor&utm_medium=referral
https://www.tripadvisor.co.uk/Restaurant_Review-g187791-d4296233-Reviews-Osteria_da_Giggi-Rome_Lazio.html

---------------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------------------

Piazza di Spagna

Ezt a gyönyörű és bonyolult római teret Spanyol Lépcsőként emlegetjük általában, mert erről híres elsősorban és ez dominál a maga fantasztikus, még a barokk kacskaringós fantáziavilágban is elképesztő elrendezésű lépcsőkompozíciójával.

A lépcső két oldalán mindkét saroképület nevezetesség. A jobb oldali Casina Rossában élt és halt meg 1821-ben az angol líra romantikusainak egyik legnagyobbja, John Keats („Óda egy görög vázához”), majd egy év múltán Itáliában fulladt a tengerbe a másik óriás (és barát) Shelley („Óda a nyugati szélhez”).

A nekik szentelt emlékmúzeum és könyvtár zarándokhely lett.

Amikor, részben miattuk is, a XIX. század második felében fölfedezték maguknak Rómát az angolok, és főként e tér környékét valósággal ellepték, két angol hölgy tarthatatlannak vélte, hogy Rómában sehol nem lehet inni egy rendes teát. És a lépcső másik oldalán 1893-ban megalapítottak egy teaszalont, mely az egyik dáma neve után azóta is Babingtonnak neveztetik, és fogalom Rómában, akárcsak a Caffé Gréco, egy ugrásra innét. A teaszalon ódon és nagyon angol, valószínűleg semmi nem változott 1893 óta.

A teakínálat természetesen elképesztő és jó, lehet enni is, az előkelő környezethez illően méregdrágán. Egy jó teát kortyoltunk hosszasan, és hozzá kértünk egy csodás csokoládé mousse-t, benne keserűcsokoládé darabkákkal. Kár, hogy az angolosan unalmas egyenruhájú olasz pincérnőkben nyilván az a kép él a szigetországbeliekről, hogy szálkásak és kellemetlenek. Mindenáron hitelesek akarnak lenni.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------------

Ámde bennünket leginkább szemben egy kis sarki vendéglő kötött le, Giggi a neve, a Luigi becézése (tehát Lajcsi Vendéglője). Egyszer betévedtünk hirtelen éhségünkben. És rendeltünk párommal egy-egy Fettucini all’ astice nevezetű olasz remeket: nagyon zaftos homáros spagetti, ha meg nem sérteném e nemes tengeri lényt, azt mondanám, hogy homárpörkölt. Csakis ezt, áthágva mindenfajta ötfogásos olasz konvenciót: a csupa idegennel zsúfolt környék arra is jó, hogy ezt fintor nélkül elfogadják. Nahát kérem!

Most Keats és Shelley ódai hangvételére volna szükségem. A spagetti állaga. A bonyolult fűszerezésű homáros lé, melyben tocsog. A nagyollóval páncélostul a tetejére szabdalt homárdarabok. Tehát: Óda Giggi homárpörköltjéhez. Elég annyi, hogy ezután mindennap visszatértünk a környékre valami műalkotást elodázhatatlanul megtekinteni, hogy a „Lajcsi”-ba betérjünk. Már második alkalommal kívülről fújta pincérünk: „Grappa, astice, rosso di casa, espresso, limoncello. Si?” Si!

-----------------------------------------------------------------------------------------