November 16-án a Vatikánban, amikor az egyetemes egyház a Jubileumot és a Szegények Világnapját ünnepli, a VI. Pál terem étteremmé alakult, és – akárcsak az elmúlt kilenc évben – vasárnapi ebéd fogadta a hajléktalanokat és a szegényeket. XIV. Leó pápa elődjéhez hasonlóan, a szegényekkel ült egy asztalhoz ezen a napon.

„Nagy örömmel gyűltünk össze ma délután ebédre, a Szegények Napján, amelyet szeretett elődünk, Ferenc pápa annyira kívánt. Szívből jövő taps Ferenc pápának” – ezeket a szavakat mondta Leó pápa a vacsora előtt.

„Ezt az ebédet, amit most kapunk, a Gondviselés és a Szent Vince Közösség, a Vincések nagylelkűsége ajánlja fel, akiknek szeretnénk megköszönni. És ez egyben évforduló is: 400 éve született alapítójuk. Elkísérnek minket, szolgálnak az asztalnál. Jókívánságokat kívánok mindannyiótoknak, papoknak, apácáknak és laikus önkénteseknek, akik szerte a világon annyi szegényen és különféle rászorulókon segítenek.”

Az előcsarnokban minden vendéget egy személyes higiéniai csomag várt, benne egy kis panettonéval. A vincések által bőségesen megterített körasztalokat a világ minden tájáról érkezett szegények ülték körül: Róma Primavalle negyedéből, Nigériából, Ukrajnából, Lazio peremvidékéről, Kubából és Barcelonából.

Egy fiatal Szeretet Misszionáriusa nővér – aki cumisüvegből etetett egy újszülöttet – a főváros külterületén lévő otthonukról beszélt, ahol anyák a gyermekeikkel rövid időre menedéket találhatnak. 

Tucatjával vonultak a felszolgálók; az első fogást rántott hús követte, desszertként pedig babà (nápolyi eredetű, rumos szirupban áztatott desszert, gyakran tejszínhabbal, vaníliakrémmel vagy gyümölccsel díszítik – a szerk.) került az asztalra. Volt „nagyon finom” gyümölcs is, amelyből a pápa az ebéd végén arra buzdította a vendégeket, hogy vigyenek haza magukkal.

„Egészségi állapotom miatt elvesztettem az állásomat. Nem sokkal azelőtt kezdtem dolgozni egy étkezdében, de nem volt megfelelő biztosításom, és különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül elküldtek. Hatvanéves vagyok, boldogulok, nem könnyű, de fontos számomra a méltóság, mindig mosolyogni kell.” A munkanélküliségről szóló történetek szinte mindenhol megtalálhatók: az állás elvesztése bekövetkezhet a válságba került dél-olaszországi gyárakban; vagy a szülő elhunytával megszűnt az ápolási díj, amely addig a megélhetést biztosította a gondozó gyermeknek.

Sokan találnak más lehetőséget: segítő szolgálatokat, olyan helyeket, amelyek lehetőséget adnak az újrakezdésre és a társadalmi visszailleszkedésre. Nem könnyű, de megpróbálják. A Gondviselés végzi a többit. Így történt például Assisiben, ahonnan egy csoport érkezett a ferences szerzetesek által vezetett Ferenc Pápa Háza nevű befogadóközpontból.

Egy kísérő a függőségekről, betegségekről, elhagyásokról mesélt. Néha ezek olyan összetett problémák elegyét alkotják, amelyek maga alá temetik az embert, aki így az utcára kerül. És akkor még a történeteiket sem tudják elmesélni, mert a szavak elakadnak. „Az élet értelme az, hogy segítsünk másoknak. A szegények az Evangélium megtestesülései” – mondja a kísérő, visszhangozva a pápa aznapi szentmisén elhangzott beszédét,  hogy a szegények nem csupán egy szociológiai kategória.

Egy szomáliai nő a Vatikántól pár lépésnyire lévő Dono di Maria otthonban (Mária ajándéka) éveken át végzett szolgálatára emlékezett vissza. (A Dono di Maria egyházi fenntartású hajléktalanotthon a Vatikán közelében, amelyet II. János Pál pápa ajándékozott Teréz anyának  1988-ban. A Szeretet Misszionáriusai nővérek vezetik, és rászorulóknak nyújt szállást, ételt és lelki támogatást – a szerk.) 1977-ben, alig tizenkét évesen érkezett Rómába, ahol a nővérekkel való kapcsolat hozta közelebb a katolikus hithez, és 2010-ben XVI. Benedek pápa keresztelte meg a húsvéti virrasztáson a Szent Péter-bazilikában. Most súlyos betegséggel küzd, de nem veszítette el a humorérzékét és a munkakedvét.

Lembergből származik az az ápolónő, akinek unokatestvérei az ukrán fronton harcolnak. A honvágy hatalmas. „Megyünk tovább, mit tehetünk? Nem tudom, hogy a háború tovább fog-e folytatódni, hogy valaha visszatérhetek-e hazámba” – mondta.

Cserkészek, Caritas-munkatársak, szerzetesek és laikusok: a rászorulók mellett állók is összegyűltek a teremben, ahol minden hovatartozáson túl az egységet is ünnepelték. A pápa asztalánál ülő vendégek között volt egy nő, aki egy Pinokkió történetét felidéző képregényt hozott magával, és amelyet a pápának ajándékozott. Jelen volt egy Elefántcsontpartról származó fiatalember is, keveset beszélt, nem katolikus: „Mit számít, itt jó, mert otthon érzem magam, Calabriából jövök ...”. Nem messze tőlük néhány nő ült, akik Chiclayóból, Peruból érkeztek több mint húsz éve. A pápát Rómában ismerték meg: „Özvegy vagyok, velem van az anyám és a lányom, aki orvosi kezelés alatt áll. Sok éve kérünk szociális lakást, most előrébb kerültünk a jogosultak listáján, reméljük, hogy sikerül. A hit segít nekünk, Jézusért élek. Szerencsére vannak jó emberek, jószándékú emberek.”

Az étkezés végén a pápa áldása zárta a találkozót, amelyben köszönetet mondott mindenkinek, különösen Tomaž Mavrič CM atyának, a vincések (lazaristák) generálisának és Konrad Krajewski bíborosnak, a pápai alamizsnásnak.

------------------------------------------------------------------------------------

https://www.magyarkurir.hu/hirek/egy-asztalnal-papaval-szegenyek-ebedje-vatikanban

https://www.facebook.com/photo?fbid=1428638089270707&set=pcb.1428644599270056

---------------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------