A második világháború alatt az amerikai kontinenst nem érte komoly fegyveres támadás. Ennek ellenére az Egyesült Államokban számos, a háborúval kapcsolatos probléma merült fel, amelyek elsősorban az utánpótlást érintették. A legfontosabb feladatnak az tűnt, hogy biztosítsák a különböző fronton harcoló alakulatok és a szövetséges országok utánpótlását. A hétköznapinak tűnő feladat egy idő után szokatlan, már-már rendkívüli szövetségest eredményezett a mindennapokban: az alvilágot.

Szabotőrök mindenütt

Adolf Hitler 1933-as hatalomra jutása után a németek mindenütt jelenlévő ötödik hadoszlopa az Egyesült Államokban is aktivizálta magát.

A különböző német szervezetek összevonásával létrejött Amerikadeutscher Bund 1936-os megalakulása után szinte mindennapos élménnyé váltak a nagy és szervezett németpárti demonstrációk.

Bár szerepük csökkent azután, hogy Hitler kirobbantotta a második világháborút, a köztudatban a német fenyegetés érzése nem hagyott alább. Ezt csak erősítette az a tény, hogy 1941-ben leleplezték Duquesne németeknek kémkedő körét, amelyet az Egyesült Államok történetének legnagyobb kémek ellen szerveződött pere követett.

1941. december 11-én Németország és Olaszország hadat üzent az Egyesült Államoknak, és ettől a naptól kezdve az addig lappangó ellenségeskedés hivatalossá vált.

A tengelyhatalmak legfontosabb katonai törekvése az volt, hogy az Atlanti-óceánon keresztül történő ellátmányozást megakadályozzák, vagy olyan mértékben visszavessék, hogy az megrendítse Nagy-Britannia helyzetét.

Karl Dönitz tengernagy tengeralattjáró-háborúval akarta mindezt elérni, és úgy számolt, hogy a németeknek 800 ezer tonnányi szövetséges hajót kell elsüllyeszteniük egy hónapban ahhoz, hogy sikerrel járjanak.

Természetesen nemcsak a tengeren lehetett az utánpótlás szállítását hátráltatni, hanem a kikötőkben is. Ezek számítottak az amerikai logisztika legsérülékenyebb pontjainak, hiszen egy-egy apróbb fennakadás is több ezer tonna hadianyagot késleltethetett.

Fordulópont

Dönitz tengeralattjáró-háborúja igen komoly veszteségeket okozott a szövetségeseknek, akik egy nagy és látványos veszteséget is kénytelenek voltak elszenvedni: 1942. február 9-én New York kikötőjében kigyulladt és megsemmisült a Normandie nevű óceánjáró.

A korábban francia tulajdonban lévő, ám Franciaország eleste után az Egyesült Államok által lefoglalt hajót csapatszállításra használták. Az esetről utóbb a hivatalos vizsgálat kiderítette, hogy baleset volt, mégis a kortársakban azonnal felmerült a fel nem fedezett német szabotőrök közreműködése.

Még 1942 júniusában is előfordult, hogy egy német tengeralattjáró, az U-584 embereket rakott partra Floridában, előtte pedig éppen Long Island közelében szállt partra négy német szabotőr. A veszély tehát korántsem volt elhanyagolható.

A hivatalos nyomozás során azonban a megbízott szervek kénytelenek voltak szembesülni azzal, hogy a kikötő világa nem különösebben kész az együttműködésre.

Az egyenruha láttán a törvények rosszabbik oldalán álló rakodómunkások és más kikötői elemek bezárkóztak, és inkább nem mondtak semmit, minthogy bárkit is beáruljanak.

Roscoe MacFall, akit a lehetséges szabotőrök utáni nyomozással bíztak meg, másféle segítség után nézett. A Normandie esete után ugyanis elterjedt az a hír is, hogy az alvilág követett el támadást a hajó ellen, hiszen a maffiának elegendő befolyása volt a kikötőkben ahhoz, hogy egy ilyen merényletet kivitelezzen.

Ám ezt az erőt másra is lehetett használni, MacFall pedig Charles Radcliffe Haffenden korvettkapitányt, a Harmadik Haditengerészeti Körzet tisztjét bízta meg azzal, hogy építse ki a kapcsolatot a megfelelő hivatalos szervek és az alvilág között.

A tengely meg az alvilág

A szervezett bűnözés Olaszországban természetesen gyakran belefolyt a politikába, ám önmagában ez nem jelentette azt, hogy politikai ideológiák vezérelték volna. Mussolini 1922-ben jutott hatalomra Olaszországban, és eleinte talán mérsékelt szimpátia is megnyilvánult maffia részéről a Duce felé, ám a belső ellenségek egyre csak fogytak, így egyszer csak a szervezett bűnözés került a célkeresztbe.

A Duce megbízta Cesare Morit, hogy törje le a maffiát, ehhez pedig minden törvényi felhatalmazást megkapott. Mori nem habozott, hanem intézkedni kezdett, olykor szabályos hadjáratokat indított, és a kapott felhatalmazás egyúttal azt is jelentette, hogy szabadon átléphetett a korrupt helyi rendőrök felett. A törvényes kereteket olykor átlépve mintegy tizenegyezer bűnözőnek tartott egyént ítéltek el.

Egy részük az Egyesült Államokba menekült. Bár 1929-ben Mussolini kihirdette, hogy felszámolták a maffiát, az valójában mélyebb illegalitásba vonult, és fontos következményekkel járt, hogy a szervezett alvilág ellenségévé vált a fasizmusnak.

Az Egyesült Államokba menekült olaszok hamar kiépítették a maguk szervezetét, a szesztilalomnak köszönhetően pedig meg tudtak erősödni. A New York kikötőjét, egészen pontosan a fultoni halpiacot uraló társaság feje Joseph „Zoknis” Lanza volt, és az elhárítás tisztjei március 25-én először őt keresték meg. Lanza beleegyezett az együttműködésbe, ezért a kikötő halászhajói fedett elhárítókat engedtek a fedélzetükre.

A halászhajók rendelkezésükre bocsátották a rádiót, sőt jelentették a gyanús hajómozgásokat is, mivel a munkájukból kifolyólag szinte éjjel-nappal figyelték a vizeket. Erre azért volt szükség, mivel az elhárítás tisztjei meg voltak győződve arról, hogy a német tengeralattjárók azért tudnak ilyen közel férkőzni a keleti partok vizeihez, mert titokban valakitől utánpótlást vesznek fel.

Lanza javasolta, hogy terjesszék ki az együttműködést, és úgy ítélte meg, hogy ehhez szükség van a befolyásos maffiózó, Charles „Lucky” Luciano segítségére, mivel ő sokkal inkább képes lehetett arra, hogy meggyőzze többek között a rivális ír gengsztereket. Azonban ez nem ment egyik pillanatról a másikra, ehhez további segítségre volt szükség Meyer Lansky képében.

Lansky egy zsidó származású, szerencsejátékban utazó gengszter volt, aki többek között arról híresült el, hogy tizennégy társával együtt szétvert egy náciszimpatizáns gyűlést Manhattan németek lakta negyedében. Lansky régi barátja volt Lucianónak, és közös üzleteik miatt képes volt megszervezni a kapcsolatot.

Alku az ördöggel

Luciano ekkor már egy ideje börtönben ült, és hajlott a megállapodásra. Annyit kért, hogy a közép-nyugati büntetés-végrehajtási intézményből, ahol éppen ekkoriban ült, szállítsák át egy működési területéhez közelebbi helyre, továbbá szerette volna, ha csökkentik a harminc éves büntetését, illetve az egész műveletet titokban kívánta tartani, mert félt az esetleges fasiszta érzelmű olasz társai bosszújától.

A feltételeket végül elfogadták, így Luciano látogatóit nem ellenőrizték, a csomagjait békén hagyták és szabadon tárgyalhatott az embereivel.

Az együttműködés sikeresnek bizonyult, a maffiavezér tartotta a szavát, és Albert Anastasián, egy másik maffiavezéren keresztül, elintézte, hogy New York kikötője a béke szigete maradjon a háború alatt. Igaz, ezért el kellett törni néhány kart és lábat. Ha valahol azt tapasztalták, hogy egy szakszervezeti vezető sztrájkot szervez, „elbeszélgettek” vele. Az is előfordult, hogy Hoffenden gengsztereket küldött, hogy két németgyanús figurát megvizsgáljanak. Az eredmény az lett, hogy a két említett személyről azt a jelentést kapták, hogy többet nem fognak zavarni senkit.

Hadműveleti támogatás

1943. január 14–24. között tartották a casablancai konferenciát, amelyen Churchill és Roosevelt többek között egy új front megnyitását határozták el. A kinézett helyszín Szicília szigete volt, ám a szövetségesek meglepve tapasztalták, hogy földrajzi ismereteiket alaposan fel kell javítani. Szerencséjükre éppen kéznél volt az a szervezet, amely információkat gyűjthetett a területről.

Lucky Luciano és Meyer Lansky segítségével a maffia a Szicíliáról bevándoroltak és menekültek százait irányította a haditengerészet hírszerzéséhez. Ott kihallgatták őket, ha rendelkezésükre álltak fényképek vagy más dokumentumok, bekérték, valamint részletesen be kellett számolniuk szülőhazájuk földrajzi viszonyairól. Az így összegyűjtött adatokat egy háromfős csapatra bízták, amelyet a szicíliai nyelvjárásokat ismerő Anthony J. Marsloe hadnagy vezetett, és amelynek tagja volt Paul A. Alfieri hadnagy is.

Az adatok felhasználása mellett az invázió 1943. július 9-10-én indult meg. A szövetséges csapatokkal együtt megérkezett Marsloe hírszerző egysége, amely felvette a kapcsolatot a frontvonal mögött egy brooklyni maffiózó emberével, akit Lucky Luciano csempésztetett haza Szicíliába, mivel az amerikai hatóságok rendőrgyilkosságért villamosszékbe akarták küldeni.

Az egységet vezető Alfieri megkapta a Luciano nevében kért segítséget. A helyiekkel együtt megtámadták az egyébként kevéssé őrzött olasz haditengerészeti parancsnokságot, ahol Alfieri értékes térképekre bukkant. Ezeken többek között a tengeri aknazárakat és a tengelyhatalmak parti védműveit is feltüntették. Az akcióért Alfieri később kitüntetést kapott.

A maffia és a flotta együttműködéséről, amely az Underworld (Alvilág) hadművelet nevet viselte, a parancsnokság döntése értelmében a későbbiekben nem eshetett szó, csak évtizedekkel később hullt le a lepel a különös szövetségről. Az amerikaiaknak Szicíliában később meg is gyűlt a bajuk a helyi alvilággal, mivel eleinte következetesen eltávolították a fasiszta tisztségviselőket és polgármestereket, akiket azonban gyakran a maffia emberei váltottak fel, így a második világháború után a szervezett alvilág visszaszerezhette a hatalmát.

Talán az értékes segítség is szerepet játszhatott abban, hogy Lucky Luciano börtönbüntetését rövidebbre szabták, és 1946-ban kiutasították Olaszországba. Nem maradt ott sokáig, hamarosan áttelepült Kubába, hogy onnan folytassa hatalma építését.

https://mult-kor.hu/szovetseget-kotott-mussolini-ellen-az-olasz-maffia-es-az-amerikai-flotta-20230201?pIdx=4

 -------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------