Utolsó ítélet
(A Sixtus-kápolna oltárfala)
Michelangelo még VII. Kelementôl kapta azt a megbízást, hogy fesse meg a Sixtus-kápolna oltárfalára az utolsó ítéletet, a bejárati falra pedig Lucifer bukását. Ez talán már 1533 ôszén, véglegesen mindenesetre 1534. március 2-án történt, ô pedig elfogadta, mivel lekötelezettje volt a pápának, amiért a politikai üldözéssel szemben védelmet nyújtott számára. A pápa azonban meghalt Michelangelo Rómába érkezése után, így a kivitelezés elmaradt, s a mûvész újra Gyula pápa síremlékének végeláthatatlan veszôdségeibe merült. Kötelességérzete hajtotta erre, de II. Gyula örökösei is ösztökélhették, akik pénzükért végre látni is akartak valamit. III. Pál, az új pápa azonban ragaszkodott hozzá, hogy Michelangelo teljesítse elôdje megbízását. Condivi szerint Michelangelo még arra is gondolt, hogy megszökik a pápai állam területérôl és így vonja ki magát a hatalmas munka alól. Hasonló helyzetben volt tehát, mint a sixtusi mennyezet munkáinak megkezdéseelôtt. Ismét egy pápának tartozik hálával az utókor, mert parancsa nélkül az "Utolsó ítélet" nem jött volna létre.
Elôzôleg eltávolították Perugino három festményét, melyek a XV. század nyolcvanas éveiben keletkeztek és az oltárfalra is kiterjedô ciklushoz tartoztak, s ugyanúgy Michelangelónak két lunetta-freskóját is. Az ablakokat befalazták, a párkányokat leverték, és az így nyert falfelület felsô részét kissé elôredöntötték, hogy megakadályozzák a por lerakódását. Miután a kartonok elkészültek, Michelangelo 1536 tavaszán vagy nyár elején az állványra lépett és munkához látott, mindössze egyetlen festékkeverô segítségével. 1540 elején egy ácsmester díjazást kapott az állvány alacsonyabbra helyezéséért, ekkor tehát a freskó felsô része nyilván készen volt már. 1541. október 31-én, megint csak a mindenszentek elôtti napon, mint a mennyezeti freskók esetében, leleplezték az "Utolsó ítélet"-et. "Egész Róma,sôt az egész világ csodálattal telve, megrendülten állt elôtte". (Vasari)
Csak az óriási mû méreteinek figyelembe vételével lehet felbecsülni a teljesítmény pusztán fizikai részét, melyet az immár 60-as éveiben járó mester öt év alatt vitt véghez. A freskó 17 méter magas, 13,5 méter széles és 230 négyzetméternyi területén 391 figurát tartalmaz, közülük sok életnagyságúnál jelentôsen nagyobb. Ehhez járult még a kényszer, hogy falközelben az állványhoz kötöztesse magát (egyszer le is zuhant, és alighanem erôsen megsértette a lábát), továbbá a hatalmas méretekkel szinte a végtelenségig fokozódó nehézség, hogy a mû egésze fölött az ellenôrzést megtartsa. Ki tudja beleképzelni magát ilyen teljesítménybe, amely egyúttal a mûvészben élô valamennyi szellemi erô mozgósítását is megkívánta?