A Ludovica Albertonit ábrázoló márványszobor a San Francesco a Ripa templomban nincs közvetlen veszélyben, de a kápolnába csak a bejáratánál vont szalagkordon mögül pillanthatnak be az érdeklődők. A templom egy másik kápolnája és a sekrestye sem látogatható, de maga a templom továbbra is nyitva áll a betérők előtt.

A Boldog Ludovica Albertini című alkotás a halálos ágyán vallási extázisban ábrázolja az egyház által halála után boldoggá avatott Ludovicát. A fehér márványszobor Bernini egyik utolsó munkája volt, 71 esztendős korában kezdett bele a műbe. Az utóbbi hónapokban egyre növekvő aggodalom övezi az olasz műkincsek állapotát.

Bernini barokk kompozíciói a szobrászat, az építészet és a festészet ötvözetei egy műalkotáson belül. A szoborcsoportjain megjelenő színpadiasság kikerülhetetlen hatást gyakorolt a későbbi generációk szobrászaira.

Azonban több évtizeddel Bernini művei előtt készül Stefano Maderno hasonló indíttatású, szintén Rómában található Szent Cecília szobra,
ahol a mártír úgy fekszik, mintha a régi római, felfedezett sírhelyén lenne.
Bernini életében és munkásságában a miszticizmus különböző változataival lehet találkozni. Boldog Ludovica Albertoni halála című szobra mintha bepillantást engedne a hívőnek a szentéletű hölgy hálószobájába, aki így tanúja lesz haláltusájának a vörös jáspis terítővel övezett, rendezetlen ágyon. A szobor élő, gesztikuláló színésznő benyomását kelti, a túlzóan realisztikus vízió azonban allegória is.
Bernini a halála után száznegyven évvel, röviddel boldoggá avatása után faragta a haldokló Boldog Ludovica szobrát. Miért a halálos ágy volt a ferences rendhez tartozó asszony életének leginkább megragadandó eleme?
Választását egyfelől a szoborban megjeleníthető miszticizmus indokolja, másfelől a szobrásznak az a szándéka, hogy a hívőben misztikus hangulatot és extázist keltsen. A mű azt a bizonyos szellemi állapotot tükrözi, amelyet a megváltáshoz vezető útnak tartottak, az
extázis e pillanatáról a XVII. század misztikusai írtak. Pierre de Bérulle úgy fogalmaz a halálról, hogy a „misztikus nász” színtere a Vőlegénnyel. Ezek a kifejezések emlékezetnek a régi alkimisták nyelvezetére, csakúgy, mint a kor másik misztikusának, Benoît de Canfeldnek szavai, aki Isten mennyasszonyának nevezi az ember lelkét, ami minden teremtménnyel
össze
akar olvadni, folyékonnyá válni, és ezzel betetőzve, megsemmisülni.
Boldog Ludovica Albertoni szobra a halálos ágy témájában a fokozott szellemi állapotot olyan erőteljes testi tünetekkel mutatja be, hogy a testi extázis benyomását kelti. Hogy létre jöjjön a spirituális nász illúziója, ezeket a fogalmakat igazán szét sem választja, a kettő határán kíván egyensúlyozni a látszólag erotikusan szenvedélyes ferences nővér lelkének mennybemenetelekor.