A kereszténység elterjedése, illetve elterjesztése hosszú évszázadokig tartott. A pápa kezében összefonódó szálak együttesen messzire értek és különböző módszerekkel próbálták befogadhatóvá tenni a katolikus hitet. Szerzetesrendek, hadjáratok, hírhozók és krónikások tették a dolgukat, hol békés, hol kevésbé békés eszközökkel. Előbbit képviselte Julianus barát is, akinek nevét sokan ismerik, misszióját és felfedezéseit viszont már kevesebben.

A Domonkos szerzetesrend az 1220-as években vetette meg a lábát hazánkban, célja pedig az volt, hogy a közeli népek felé indított misszióikkal kiterjesszék a pápa hatalmát. Egyik tagjuk furcsa hírrel érkezett vissza, miszerint távol a keleti sztyeppéken magyar szót hallott, és egy olyan csoporttal találkozott, amely nem tartott a honfoglalókkal.

Később Julianus barátot és társait küldték, hogy tudjon meg többet ezekről az emberekről. Viszontagságos útjuk során csak ő jutott el a Kaukázusról keletre fekvő területre, végül a Volga mentén találkozott egy magyar nyelvet beszélő asszonnyal, aki elvezette őt Magna Hungariába.

Mint kiderült, tökéletesen megértette a nyelvüket, hiába az irdatlan távolság térben és időben. Habár nagyon barátságosan fogadták, öröme nem lehetett felhőtlen, hiszen riasztó híreket kapott, és ezek tudatában kellett hazaindulnia.

1236 utolsó napjaiban érkezett vissza szülőföldjére, IV. Béla pedig soron kívül fogadta őt. Julianus barát elmesélte, hogy pogány, földművelő ősmagyarokkal találkozott, akik jól bánnak a fegyverrel. Mivel a tatárok szomszédnép voltak, ezért összetűzések voltak közöttük, ám az ősmagyarokkal kezdetben nem bírtak el, ezért szövetségre léptek.

A verhetetlen tatár sereg pedig ekkor már tervezte európai hadjáratát, ám amikor Julianus újra visszatért volna az ősmagyarok földjére, Magna Hunariának már csak az üszkös romjait találta. Julianus ekkor már Batu kán fenyegetésével jött haza.

Julianus barát útjainak célja kérdéses volt, a magyarok felkutatása csak álca lehetett, hiszen olyan teóriák is elterjedtek, miszerint a pápa a mongolokkal való összefogást szorgalmazta volna egy szentföldi hadjárat érdekében. Ez végül nem valósulhatott meg, a tatárok pedig feldúlták Európát egészen a lengyel és a magyar királyság területéig.

Julianus felfedezéseit domonkos rendi elöljárója, Riccardus páter jegyezte le, amit „Relatio fratris Riccardi” azaz „Riccardus fráter jelentése” címen Rómába küldött a pápának.

Riccardus levele ekként emlékezik meg Magna Hungaria megtalált magyarjairól:

„Pogányok. Istenről semmi fogalmuk sincs, de bálványokat sem imádnak, hanem úgy élnek, mint a vad állatok. Földet nem művelnek, ló-, farkas- és efféle húst esznek, lótejet és vért isznak. Lóban, fegyverben bővelkednek, s a hadakozásokban nagyon vitézek.”

Julianus feljegyzései végül a vatikáni levéltárba kerültek, több mint 4,5 évszázadig, amikor a jezsuita Cseles Márton 1695-ben elő nem kereste azokat. Többen megkérdőjelezik az ősmagyar-elméletet, azonban a feljegyzések ezt támasztják alá.

Cseles páter azonban nem gondoskodott e rendkívül értékes történelmi források kiadásáról, így azok ismét feledésbe merültek.

Riccardus és Julianus beszámolói csak fél évszázaddal később váltak ismertté, miután 1745-ben Desericzky Ince piarista szerzetes ismét rábukkant a becses kéziratokra. Desericzky páter sajtó alá rendezte a dokumentumokat, amelyek végül 1748-ban De initiis ac majoribus Ungarorum című művének második kötetében könyv formájában is megjelentek.

-----------------------------------------------------------------------------------

https://promotions.hu/tortenelem-tudomany/2025/04/10/julianus-barat-osmagyarok-tatarok-papa-magna-hungaria

https://www.origo.hu/tudomany/2019/01/julianus-barat-megtalalta-magna-hungariat-es-fenyegeto-uzenetet-hozott-batu-kantol

----------------------------------------------------------------------------------------