2024.07.08.

A szoborcsoporthoz tartozó rövid történet: a trójai háború alatt Laokoón, Apolló papja Trója városában figyelmeztette társait, hogy ne vigyék be a görögök által a város kapuján kívül hagyott falovat. Athéné és Poszeidón, akik a görögöknek kedveztek, két nagy tengeri kígyót küldtek, amelyek Laokoón és két fia köré tekeredtek, és megölték őket. Római szempontból ezeknek az ártatlanoknak a halála döntő jelentőségű volt, mert Aeneas megfogadta Laokoón figyelmeztetését, és elmenekült Trójából, ami elvezetett Róma végső megalapításához.

Sokak által ismert, hogy a Vatikáni múzeumokban található Laokoón szoborcsoportot szinte érintetlenül 1506-ban találták a föld alatt egy szőlőben. Kevesen tudják azonban, hogy a bal kart attól a helytől néhány méterre 400 évvel később találták meg, amit Ludwig Pollak zsidó műkereskedő ismert fel. Pollak a nácik látókörébe került, deportálták és Auschwitzban megölték családjával együtt.

Az első nemzetközileg elismert zsidó tudós, műkereskedő és régész, Ludwig Pollak volt, aki attól vált ismertté, hogy azonosította Myron Athénéjának márványmásolatát, Sigmund Freud barátjaként olyan nagy gyűjtők körében tevékenykedett, mint JP Morgan, Stroganoff, Barracco. A római Colle Oppio utcáin sétálva az egyik szokásos ásatási, használtcikk kereskedők és márványmunkás-ellenőrzés során egy kőfaragó műhelyében a via delle Sette Sale-ban, észrevett és vásárolt egy márványkart, amely a közeli via Labicana ásatásaiból származott. Csalhatatlan megérzése arra késztette, hogy a leletet azonnal a Laokoónhoz, a Vatikáni Múzeumok szimbolikus szobrához tartozóként azonosította.

Bár meg volt győződve arról, hogy a magángyűjtemények, nem pedig a múzeumok őrzik az ízlés és az ókor iránti szenvedély lelkét, Pollak magas szintű szakmai etikáról tett tanúbizonyságot, amikor megértette, hogy a híres Laokoón csoport újra alakítása megérdemli a haszon kiesését. 1904-ben végezte el a Vatikáni Múzeumok első szemléjét, amelyet a leendő igazgató és barát, Bartolomeo Nogara üdvözölt: első látásra a kar túl kicsinek tűnt, és úgy gondolták, hogy a Laokoón kicsinyített méretű másolatából származhatott.

Michelangelo a Plinius által leírt szőlőültetvényből származó márványban Laokoón szobra lényegében sértetlen volt, a hiányzó részek közül kiemelkedett a bal kar. Sokáig vitatták, hogy eredetileg a váll mögé hajlították-e, vagy egy rendkívül dinamikus hősies gesztussal kinyújtották.

Egyébként az évszázadok során legalább hét kar készült a szoborcsoporthoz, ezek közül híres az Agostino Cornacchini tizennyolcadik századi változata, amely jelenleg a Laokoón tövében, az Oktagon udvarban található.

Hamar kiderült, hogy a szobortesthez viszonyított látszólagos aránytalanság a váll fokozatos eróziójának tulajdonítható, amelyet az évszázadok során végrehajtott különféle rekonstrukciós kísérletek okoztak. A Colle Oppio-i kőfaragónál talált töredéket ezért megfelelőnek ismerték el.

1906-ban, 400 évvel a Laokoón felfedezése után, Pollak úgy döntött, hogy az értékes leletet a pápai gyűjteményeknek adományozza. Ez a gesztus megerősítette a Nogarával való együttműködést, a műkereskedőnek pedig Pius pápa odaítélte a kulturális nagykeresztet.

Az első nem megtért zsidó kapott pápai kitüntetést Ez volt az egyetlen eset, amikor egy meg nem tért zsidó részesült ekkora megtiszteltetésben, és egyben azon kevés hivatalos tiszteletadás egyike, amelyet Pollaknak adtak élete során a hihetetlen felfedezésért. A prágai férfi azonban soha nem látta, hogy "karja" újra egyesül a Laokoónnal.

A nácizmussal meggyűlt a baja. 1933. április 19-én Hitler születésnapja alkalmából találkozóra került sor a Palazzo Zuccariban, a történelmi-művészeti tanulmányokra szakosodott német intézet székházában: „Hitler a Hertzianában (!!!) A zsidó Henrietta Hertz alapítása!!!!” -írta naplójában. Valójában el sem tudta hinni, hogy Rómában egy számára oly kedves helyen ilyen ünnepségre kerüljön sor, amelyet alig húsz évvel korábban gyűjtő és emberbarát barátja alapított. 1935-ben, még a faji törvények előtt, kizárták a Hertziana Könyvtárból, amelynek mindig is gyakori látogatója volt.

Ettől a pillanattól kezdve Pollak a hivatalos római-német körökben mindenütt első kézből tapasztalta meg a megvetés és a sértés epizódját. 1938 után a Német Régészeti Intézetben is akadályozták. Még inkább a művészet és az irodalom iránti szeretetében keresett menedéket, különös tekintettel szeretett Goethére, akinek saját költségén egy olasz és német nyelvű kötetet akart dedikálni. Sok kolléga is elhagyta: csak néhányan, köztük Denis Mahon művészettörténész, akinek a barokk művészet a szenvedélye volt, továbbra is gyakran fordult hozzá. Az Örök Város elvesztette azt a barátságos melegséget, amely arra késztette, hogy 1893-ban fogadott hazájának válassza.

Mindazonáltal a végsőkig nem volt hajlandó elhinni, hogy a Gestapo eljön, hogy elvigye, megsértve a Piazza Santi Apostoli-i Palazzo Odescalchiban található otthona magánéletét. Azokat a figyelmeztetéseket sem hitte el, amelyeket láthatóan zsidó barátoktól kapott. Bartolomeo Nogara közvetítésének köszönhetően Pollak és családja számára is biztosítottak menedéket a Vatikánban. 1943. október 15-én egy autó jött érte, hogy biztonságos helyre vigye a Tiberis túloldalára. Ezt a felkérést azonban nem fogadta el.

Másnap reggel a hetvenöt éves Ludwig két gyermekével, feleségével és ezer másik római zsidóval együtt a náci körözés áldozatai lettek. Úticél: Auschwitz.

Nogara nagyon keményen dolgozott a végsőkig, hogy megmentse az életét. Nemcsak korábban avatkozott közbe, amikor Pollakot értesítették arról, hogy elvihetik otthonából, hanem elfogása után is, sikertelenül.

„Néhány évtizeddel ezelőtt a Pollak-történetet itt, a Hertziana Könyvtárban szőnyeg alá söpörték” – ismeri el Tatjana Bartsch a könyvtárban.  „Most intézetünk változtat a szabályzatán. Nem vagyunk vétkesek abban, ami annyi zsidóval történt, de nem tudjuk eltörölni ezt a sötét korszakot. Pollak tanulmányozása során arra gondoltam, hogy ha nem emlékezhetünk rá úgy, hogy elmegyünk a sírjához imádkozni, akkor legalább helyet biztosítunk neki az emlékezetünkben."

Emiatt 2022-ben a Hertziana fotókönyvtár vezető-helyettesének kezdeményezésére, aki az intézeten belül adománygyűjtést hirdetett, emlékükre négy botlatókövet, kis sárgaréz táblás köveket helyeztetett a Palazzo Odescalchi elé, ezeken rajta van Ludwig Pollak, a felesége, Julia és gyermekeik, Wolfgang és Susanna Pollak születési és halálozási dátumai.

Szintén jelentős a Hertziana Könyvtár mappái között a „Stolperschachtel / Stubbling box” jelenléte, fekete címkével, amelyen a fehér felirat látható: „Ludwig Pollak. Született Prágában 1868-ban, deportálták és meggyilkolták Auschwitzban 1943-ban”.

Pollak története és emléke is megelevenedik a Laokoónban. A zsidó műkereskedő jóvoltából a híres szobor visszakerült hozzánk hiteles üzenetében: „nem hős, aki kinyújtott karral, győztes formában szembeszáll a halállal, hanem egy reménytelen ember, aki, karba tett kézzel védekezik egy szörnyeteg támadása ellen, mint Pollak.

https://www.vaticannews.va/it/vaticano/news/2024-05/segreti-musei-vaticani-braccio-laocoonte-ludwig-pollak-nogara.html

https://galerie.biblhertz.it/it/nuovo-edificio/

 -----------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------