Az ír posta új bélyeget bocsátott ki Hugh O’Flaherty pappá szentelésének 100. évfordulója alkalmából.

A Vatikán Kánonjogi Intézetének vezetője, inkognitóban pedig a nácizmussal szembeni katolikus ellenállás jelentős alakja volt. Az ír papot a vatikáni Pimpernelként emlegették, mert 6500 személyt, zsidókat és szövetséges katonákat mentett meg Rómában a második világháború alatt.

Hugh O’Flaherty ír pap a Római Kúriában betöltött pozícióját felhasználva rejtegette a náci erők elől menekülőket – zsidókat és dezertált olasz katonákat – Róma 1943. szeptemberi megszállásától 1944 júniusáig. Becslések szerint 6500 személyt mentett meg. Kolostorokban, gazdaságokban, magánházakban, a Vatikán lakóhelyiségeiben, még Castel Gandolfóban is bújtatta, mielőtt biztonságosabb helyre csempészte őket. 

A második világháború idején esténként sokszor a Szent Péter-bazilika lépcsőjén állt, a félhomályban. A német megszállók pedig, akik nem léphettek be a semleges vatikáni területre, dühösen csak nézhették, ahogy O’Flaherty fogadja a menekülteket.

A németek számára O’Flaherty rejtélyes és provokatív figura volt, Rómában ő volt a „legkeresettebb” ember az SS számára. Az ír pap segítői hálózata egyházi feletteseinek engedélye nélkül jött létre, bár XII. Piusz pápa végül rájött, hogy mi történik a Vatikán falain belül. O’Flaherty éjszakánként álruhában elhagyta a Vatikánt, hogy felkesse azokat az embereket, akiknek segített.

Herbert Kappler, a Gestapo ezredese, az SS római biztonsági szolgálatának parancsnoka több sikertelen kísérletet tett O’Flaherty elfogására, elrablására és meggyilkolására. Állítólag egyszer a Gestapo egy merénylőcsoportja elfogott négy svájci gárdistát a Szent Péter-bazilikában, akik aztán néhány jugoszláv menekülttel együtt megleckéztették a németeket, és kiutasították őket a Vatikán területéről.

A második világháború után XII. Piusz pápa pápai prelátussá nevezte ki Hugh O’Flahertyt.

A világháború után Herbert Kapplert életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték – többek között a Fosse Ardeatine-i barlangoknál történt mészárlásban való közreműködése miatt. Hugh O’Flaherty volt az egyetlen látogatója a Róma melletti Gaeta börtönben. Az ír pap minden hónapban meglátogatta. 1959-ben pedig megkeresztelte a katolikus hitre tért Kapplert.

A „vatikáni Pimpernel” nevet a Vörös Pimpernel nevű fiktív regényalakról kapta, aki a történet szerint a francia forradalom idején merész angol arisztokrataként álruhák és bátor akciók segítségével mentette meg a francia nemeseket a guillotine-tól.

Hugh O’Flaherty Írországban, Cork megyében született. Családja később Killarney-be költözött, ahol apja a város golfklubjának igazgatója volt.

O’Flahertyt 1925-ben szentelték pappá Rómában. Ezt követően Egyiptomban, Haitin, a Dominikai Köztársaságban és Csehszlovákiában látott el diplomáciai szolgálatot a Vatikán képviseletében. Visszatérve Rómába újra a Római Kúria szolgálatába állt.

Betegség miatt 1960-ban hazatért Írországba. Cahersiveenben, nővére otthonában halt meg 1963. október 30-án.

Az ír életrajzi lexikonban többek között ezt olvashatjuk: „a pápai nuncius titkára volt az észak-olaszországi szövetséges hadifogolytáborokban, O’Flaherty elkezdett segíteni zsidóknak, disszidenseknek, dezertált olasz katonáknak és másoknak, akik az olasz fasiszta kormány elől menekültek”.

---------------------------------------------------------------------------------------

https://www.magyarkurir.hu/kitekinto/belyeget-adtak-ki-masodik-vilaghaboruban-ezreket-megmento-vatikani-pimpernel-emlekere

-------------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------

-------------------------------------------------------------------------------------

Bíbor és fekete

2025.11.07.

Jerry London filmje J. P. Gallagher „A Vatikán Vörös Pimpernelje” című regényéből készült.

Az eredeti történetet a magyar származású, de gyermekkorától kezdve Angliában élő Orczy Emma bárónő írta, A Vörös Pimpernel címmel. Franciaországban a legvéresebb jakobinus uralom idején, 1793-ban Robespierre parancsára százával végeztek ki nemeseket, csupán a származásuk miatt. A vörös pimpernel (mezei tikszem) álnevet viselő angol arisztokrata, Sir Percy Blakeney azonban a legfurfangosabb eszközökkel sok francia nemest megmentett a guillotine-tól.

J. P. Gallagher regénye és a belőle készült film a II. világháború idején játszódik, Rómában. 1943-at írunk, amikor a németek megszállják az Örök Várost. A film fő alakja Hugh O’ Flaherty ír bíboros, a Vatikán kánonjogi intézetének vezetője. Középkorú, magas, jó kiállású ember, bokszedzéseket vesz, szereti a társaságot, és fogadásokra jár, amelyeknek ő a központi alakja. Egyes vélemények szerint inkább playboy, mint főpap, mindez azonban csak a látszat. Flaherty valójában másokért élő főpásztor, aki az egyetemes irgalom szellemében cselekszik. Több mint négyezer üldözöttet rejteget kolostorokban, magánházakban. Életmentő munkáját többen segítik: a szép özvegy, Francesca, két pap, Morrosini és Vittorio atyák, több apáca és a menekültek közül is néhányan. O’ Flaherty számára minden menekült egyforma, fajra és származásra való tekintet nélkül. Amikor a német rendőrparancsnok, Kappler parancsba adja, hogy a római zsidóknak egymillió lírát és száz font ékszert kell összegyűjteniük harminchat óra alatt, mindent megtesz, hogy sikerrel járjanak, s elsőként ő mutat példát: leveszi a nyakából a feszületet ábrázoló nyakláncát.

O’ Flaherty élete kockáztatásával menti az üldözötteket, de elutasítja az erőszakot, szigorúan ragaszkodik az ötödik parancsolathoz: „Ne ölj!” Amikor a befogadott és elbújtatott katonatisztek egyike felveti, hogy fegyveresen is harcolhatnának, és Morrosini atya egyetértőleg közbeveti, hogy a katonák „elvághatnák a telefonvonalakat. Robbanthatnának utakat, hidakat (…) Szállítmányokat”,  O’ Flaherty ellentmondást nem tűrő hangon figyelmezteti: „Morrosini testvér! Állj be közéjük, ha akarsz! Mi itt nem vagyunk partizánok, nem robbantunk vonatot (…) Tisztázzuk egyszer s mindenkorra, mi papok vagyunk, és kötelességünk segíteni mindenkin, akit veszély fenyeget, a háború áldozatain, de ölnünk azt nem szabad!”

A történet fontos szereplője XII. Piusz pápa, aki óvatosan, megfontoltan viselkedik ebben a végletekig kiélezett helyzetben. A film érzékletesen mutatja be, hogy a pápai hatalomnak, helyzetéből és küldetéséből adódóan, százszor is végig kell gondolnia, mit tesz, hiszen minden cselekedetét fokozott figyelem kíséri, baráttól és ellenségtől egyaránt. A Vatikán és a pápa – hiába a feje a világ legnagyobb egyházának – tehetetlen a mindent elborító erőszakkal szemben. XII. Piusz tisztában van azzal, hogy milyen sokan várnak segítséget a Vatikántól – a filmben többször is elhangzik, hogy a menekültek végső menedéke a Vatikán, ha senki más, de az Egyház biztosan segít az üldözötteken –, azonban tisztában van azzal, hogy ennek a segítségnek komoly korlátai vannak. XII. Piusz vallja, hogy az Egyház feladata harcolni a gonosszal, ha szembekerül vele, és bár a kompromisszum elvileg nem lehetséges, a gyakorlatban igen óvatosan, megfontoltan kell előre haladni. Ám ebben a vészhelyzetben nincs mindig idő a dolgok mérlegelésére. Előfordul, hogy azonnali cselekvésre van szükség, annak szem előtt tartásával, hogy az emberi élet szentsége mindennél előrébb való. O’ Flaherty nyíltan kimondja: „Szentatyám, látni az emberek szenvedését és hátat fordítani neki (…) Kérem Szentségedet, gondolja meg, hogy e percben négyezer embert bújtatok itt, Rómában és a városon kívül, és felelős vagyok értük!” A pápa ekkor mélyen megrendül. Feljajdul: „Olyan sokat?!” Egy pillanatra mintha habozna, majd hangjában szeretettel és az isteni gondviselésbe vetett reménnyel mondja: „Én elmondtam, amit az értelem diktál, de ön cselekedjék szíve szerint. Hallgasson a lelkiismerete szavára, és a mi Urunk vezesse és óvja minden lépését!”

A mélyen hívő és egész életét az üldözöttek megmentésének szolgálatába állító, az erőszak ellen fondorlatosan, de békésen küzdő O’ Flahertyvel élesen szemben áll Kappler ezredes. Szemernyi irgalom sincs benne, kíméletlenül megsemmisíti mindazokat, akik szembeszegülnek vele. Számára nem léteznek isteni törvények, egyetlen célnak rendel alá mindent: hogy maximálisan érvényesítse a német érdekeket. Ám Kapplerben mégiscsak van valami becsület, vállalja a felelősséget szörnyűséges tetteiért. Amikor egyértelművé válik, hogy a németek elvesztették a háborút, ellenszenvét legyőzve O’ Flaherty bíborost kéri meg, hogy bújtassa el a családját. Ő először mereven elzárkózik ettől, de a film végén egyértelművé válik, hogy teljesítette a rómaiak ezreit legyilkoló német rendőrparancsnok kérését. Majd megtudjuk azt is, hogy Kapplert a börtönben senki nem látogatta, a családja sem, csupán egyetlen ember, O’ Flaherty bíboros, aki tökéletesen megvalósítja Krisztusnak a mindenkire – az ellenségre is – kiterjedő szeretetparancsát (Mt 5,33–38) és a szamaritánus egyetemes irgalmát (Lk 10,25–37). Még az olyan, szörnyűséges bűnöket elkövető gyilkos, mint amilyen Kappler volt is kerülhet olyan helyzetbe, amikor irgalomra szorul, s akkor ezt nem szabad megtagadni tőle. Szükség van az igazság érvényesítésére, és ez meg is történik, hiszen Kapplert a bíróság életfogytiglani börtönre ítéli. Emellett azonban szükség van a krisztusi irgalomra is. O’ Flaherty megvalósítja azt, amit Jézus így fogalmaz meg: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek” (Mt 9,13). S végül az egykori rettegett római rendőrparancsnok O’ Flaherty bíborostól veszi át a katolikus szentségeket.

Hugh O’ Flaherty bíboros élő példája a mindenkori segítőkészségnek. Élete vezérlőelve volt, hogy aki irgalomra szorul, az számíthat a segítségére. Minden korban, a legkegyetlenebb vészkorszakokban is vannak olyan emberek, akik vállalva a veszélyt, a lelkükben élő Isten szavára hallgatva cselekednek. O’ Flaherty áldozatos életútja igazolja azt, amit XII. Piusz mond neki a film végén: „Tévedtem, amikor az Egyház kincseiről beszéltem, monseigneur. Az egyház valódi kincsei, amelyek megtartják, amíg a föld forog, azok a ritka emberek, akiknek Isten megsúgja, mit kell tenni. Akárcsak neked! Az Úr áldása legyen rajtad!”

Bíbor és fekete. Amerikai–angol–olasz filmdráma, 1983., 143 perc. Rendezte: Jerry London. Írta: J. P. Gallagher A Vatikán Vörös Pimpernelje című regénye alapján David Butler. Kiadja és forgalmazza: Etalon Film Kft., 2018.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. október 28-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

https://www.magyarkurir.hu/hirek/bibor-es-fekete

------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------

Film magyarul:

https://videa.hu/videok/film-animacio/bibor-es-fekete-1983.avi-film-animacio-7ZQq7Uy2miHAAehk

-------------------------------------------------------------------------------------