2018.10.20.

Vannak véletlenek Rómában is, amikor olyan eseménnyel találkozol, amire nem számítasz. Kellemes meglepetésként ért, miközben október 15-én délután a zsidó negyedben kószáltam, hogy pont akkor értem oda a Teknősbékák kútjához, a Fontana delle Tartarughe -hoz, amikor végzős hallgatók babérkoszorúval a fejükön, diplomával a kezükben a tér jobb oldalán levő épületből boldogan özönlöttek ki, s vették az irányt a híres szökőkúthoz, hogy életük ezen eseményét fotókon is megörökítsék.
A plusz látvány nekem is érdekes volt, s bár 2012-ben már írtam nektek részletesen a Teknősbékák kútjáról, és a hozzá fűződő legendáról, most úgy gondolom, hogy érdemes feleleveníteni a régi emlékeket, sőt egy nagyon jó leírást találtam Adorján Fannitól, fogadjátok szeretettel.

Adorján Fanni: Római szökőkutak
Fontana delle Tartarughe
https://romaiszokokutak.weebly.com/fontana-delle-tartarughe.html
http://orokvaros.network.hu/blog/roma-kozossegi-oldala-hirei/megtisztitjak-romaban-a-hires-teknosbekak-kutjat

Adorján Fanni:Fontana delle Tartarughe

Az olasz tartarughe szó jelentése teknősök. Ez a késő olasz reneszánsz szökőkút nevét a felső medencén egyensúlyozó bronzteknősökről kapta.

A Fontana delle Tartarughe a Piazza Mattein áll, Róma történelmi belvárosában. A Mattei családról kapta a nevét a tér, ez a befolyásos család birtokolta az ott álló palotákat.

IV. Pius pápa 1561-ben elhatározta, hogy teljesen felújíttatja az Aqua Virgo vízvezetéket. A feladatot az akkori pápai építészre bízta, Giacomo della Portára (1532-1602). Giacomo della Porta nevéhez fűződik Róma több híres szökőkútjának megépítése, Michelangelo tervei alapján a Szent Péter Bazilika dómjának befejezése, és több római főtemplom homlokzatának újjáépítése. 1570 augusztusában fejezték be a vízvezeték felújítását, majd Della Porta és a rómaiak eltervezték, hogy tizennyolc új szökőkutat építenek az új vízvezetékre kötve. 1572-ben kezdte a Piazza del Popolo szökőkútjával. Majd megépítette a Piazza Navona két híres szökőkútját (1574-1578), a Piazza della Rotondán levő szökőkutat, és a Pantheonnal szemben állót (1575).

A legelső, 1570-es terv alapján az új szökőkutat a Piazza Guideán lévő Marcellus színház közelében helyezték volna el, egy piac mellett a római gettóban. Azonban Muzio Mattei, a bizottság egyik tagja mindenképpen ragaszkodott hozzá, hogy az ő palotái elé kerüljön, hogy így még szebb lehessen lakhelye. Befolyását kihasználva elérte, hogy a szökőkutat a Piazza Mattei-re építsék, és cserébe vállalta, hogy lekövezteti a teret és a forrás tisztán tartásáról is gondoskodik. A szökőkutat eleinte egyszerűen Fontana delli Mattei-nek nevezték vagy Fons Mattheiorum-nak.

A Fontana delle Tartarughe azon kevés szökőkutak közé tartozik, amelyeket nem egy pápának építettek, hanem egy privát ember számára. A Mattei család bankárokból és politikusokból állt. A gyökereik egészen régre, a korai római Papareschi családra visszavezethetőek, akiknek az ősei között volt II. Ince pápa (1130-1143). Az 1350-es években a család a Sant Angelo kerületbe költözött, ahol hat házat építtettek egy tömbbe, ezt Isola Matteinek nevezték.
Bár a római gettóban éltek, ami a történelmi zsidó negyed, a Mattei család római katolikus vallású volt. Amikor IV. Pál pápa elhatározta, hogy egy falat építtet a gettó köré 1555-ben és börtönbe zárja a zsidó népet, a Matteik kulcsot kaptak a falhoz.

Muzio unokaöccsét, Girolamo Matteit jelölték ki bíborosnak V. Sixtus pápa mellé. Egy másik unokaöccse, Asdrubale Mattei pedig jelentős támogatója volt a művészetnek, figyelemre méltó művészeti gyűjteményt halmozott fel és 1598-ban ő bízta meg az építész Carlo Madernot, hogy építse meg a Palazzo Mattei di Giove-t a szökőkúthoz közel, ami 1616-ra készült el.

A Fontana delle Tartarughe-ot az építész Giacomo della Porta tervezte 1581-ben. Több szökőkútján megfigyelhetőek különböző jellegzetességek, amiket a kora ókori római szökőkutakról vett át. Az alap felépítése ennek a szökőkútnak is egy különálló medence egy talpazaton, amiből víz lövell ki felfelé majd zuhog le egy sokszögű medencébe.

A díszítés teszi különlegessé a Piazza Mattei szökőkútját. Mattei megbízta a fiatal szobrászt, Taddeo Landinit (1550-1596), hogy készítsen négy ephebét, azaz fiatal serdülő fiút ábrázoló szobrot, és nyolc delfin szobrot. Landininek ez volt az első szobrászati megbízása Rómában. Az ephebék, manierista stílusúak, és elképzelhető, hogy az a nyolc bronzfigura inspirálta Landinit a készítésükkor, amiket Bartolomeo Ammannati készített 1563-1565-ben Neptunusz szökőkútjára.
A Fontana delle Tartarughe egy négyszögletes márványmedencében áll, középen a talapzaton egy afrikai márvány, kör alakú medence található. A medence szélén körben helyezkedik el négy puttó/kerubfej, amik vizet lövellnek ki az alsó medencébe. Négy márvány kagylóhéj veszi körül a szökőkút alapját. A négy fiú a szökőkút felső medencéje köré van elhelyezve, az egyik lábukat egy bronz delfin fején nyugtatják, az egyik kezükkel lenyúlnak, hogy megfogják egy delfin farkát és a másik kezüket felemelik a medence szélének irányába. A delfinek szájából a víz a kagylóhéjakba ömlik, majd az alatta levő medencébe zuhog.

Mint minden reneszánsz szökőkút ezt is úgy tervezték, hogy az emberek ihassanak belőle. Az Acqua Virgo vízvezeték táplálta, amely Augustus császár kora óta működött, így ez az egyik legelső római vízvezeték. A középkorban ez volt az egyetlen vízvezeték, ami iható vízzel látta el a római szökőkutakat, a város többi részében pedig a Tiber folyóból származott az ivóvíz. A szökőkút kiszolgálta a teljes szomszédságot. Ivóvizet vittek belőle a környék otthonaiba a szolgálók, a családtagok, és a fizetett vízhordók. Korai metszetek azt ábrázolják, hogy a szökőkút megnyitása után, egy ókori római szarkofágot helyeztek mellé, hogy vályúként szolgáljon a lovak itatásához, és hogy elhatárolja azt a vizet az emberek ivóvízétől.

Több változtatás is történt az eredeti tervhez képest. A megvalósítás során derült fény arra, hogy a víznyomás nem elegendő ahhoz, hogy a víz látványosan törjön elő a tányéron levő delfinfigurákból.

Minden szökőkút Rómában a gravitáció felhasználásával működik. A vízforrásnak magasabban kell lennie, mint a szökőkút, és a kilövellhető vízsugár magasságát az határozza meg, hogy mekkora a szintkülönbség a forrás és a szökőkút között.
Minden szökőkútnak, ami az Aqua Virgo vízvezetékre volt kötve ugyanaz volt a problémája. A víz közvetlen forrása, a Piazza Spagnához közeli víztároló, csak 67 láb magasan volt a tengerszint felett, és mindössze 23 láb esés volt a teljes rendszerben. Emiatt a Fontana delle Tartarughe-ban csak gyengén folyt a víz.

Ahhoz, hogy ne okozzon ez a látványban problémát, változtattak a szökőkúton, nyolc delfin helyett csak négy került a Fontana delle Tartarughe-ra. A négy delfint, amik vizet lövelltek volna ki a felső medencébe, és amiket valószínűleg az ephebék keze támasztott volna, eltávolították és (az újrahasznosítás jegyében) egy másik szökőkútra helyezték, a Fontana della Terrinára.

Szintén változtatás az eredeti elképzeléshez képest, hogy a szobrok, a négy fiúalak és a nyolc delfinfigura a tervek alapján márványból készültek volna, azonban ahogy láthatjuk végül bronzból öntötték, ami még értékesebbé tette őket.
Picture
A felső medence peremén bronzteknősök vannak, amelyek olyanok, mintha inni sietnének. A teknősök csak később kerültek a kútra, mikor VII. Sándor pápa felújíttatta. A felújítás dátuma négy "márványtekercsen" is meg van örökítve a szökőkúton.

Valószínűleg Gian Lorenzo Bernini készítette a névadókat. A teknősök nagyon valósághűek, ha Bernini készítette őket valószínűleg élő teknősöket használt megformálásukhoz, ahogy más élőlényt megörökítő művénél is tette. A fiúalakok egészen addig céltalanul emelték kezüket a magasba, hiszen a delfinek mégsem voltak ott, ahogy eredetileg tervezte Giacomo della Porta.

A művészettörténészek különböző elméleteket mutattak be a szökőkút ikonográfiájáról, különösen a bronz alakok testtartásának furcsa kontraposztójáról és a bronz teknősök jelenlétéről, amiket csak 1658-ban helyeztek a szökőkútra.

Egyes történészek azt állítják, hogy a fiúalakoknak azért van felemelve a keze, hogy tartsák a négy bronz delfint, amiket eltávolítottak, mikor a szökőkutat megnyitották. A teknősöket tehát csak azért tették a szökőkútra, hogy megteremtsék a kompozíció egyensúlyát és értelmet adjanak a figurák felemelt kezének.
Más történészek úgy gondolják, hogy a reneszánsz római szökőkutak vagy egy-egy történetet mesélnek el, vagy egy olyan erényt jelképeznek, amit az állíttató birtokolt (esetenként csak szeretett volna birtokolni).

Más történészek úgy gondolják, hogy a reneszánsz római szökőkutak vagy egy-egy történetet mesélnek el, vagy egy olyan erényt jelképeznek, amit az állíttató birtokolt (esetenként csak szeretett volna birtokolni).

Phillip Fehl, német történész azt állította, hogy a szökőkút témája a „Festina lente”, a neoplatonikus mondás magyarul: „Siess lassan”. Szembeállítja a delfinek gyorsaságát és a teknősök lassúságát.
Anne Kristine Togstad, norvég művészettörténész úgy hiszi, hogy a fiúalakok és a teknősök mind a római és görög mitológiában szereplő Jupiter és Ganymede legendával vannak kapcsolatban. A legenda arról számol be miként szeretett bele Jupiter a helyes, fiatal pásztor Ganymedébe. Jupiter úgy szerezte meg szerelmét, hogy egy sas képét öltötte magára és felemelte Ganymedét az égbe, ahol halhatatlanná tette és az istenek poharasa lett (azelőtt egyik Júnóval közös lánya töltötte be ezt a pozíciót).

1597-ben a Mattei család megszerezte Giove területét, a Giove Jupiter olasz neve. Egy új rezidenciát építtettek közel a szökőkúthoz, amit úgy neveztek, hogy Palazzo Mattei di Giove. Házaikat Jupiter jelképeivel, Jupitert sasként ábrázoló festményekkel, szobrokkal és Ganymede ábrázolásokkal díszítették. Az alakok felemelt karja a sas által elrabolt Ganymede testtartásához hasonlít a klasszikus római ábrázolások alapján. A teknős pedig a mitológiában Jupiterhez kapcsolódik.

Sajnos valaki nemcsak távolról csodálta ezeket a bronzhüllőket, hanem el is lopta az egyiket 1979-ben. Azóta az eredeti hármat a Capitolium Múzeum őrzi, a szökőkutat pedig másolatok díszítik. Így biztosan nem tekinthetjük meg Bernini munkáját, ha római utunk során csak a Fontana delle Tartarughe-ot nézzük meg. Természetesen a szökőkút így is csodálatos, és az UNESCO által elismert kulturális világörökségi helyszín.
A szökőkút mindig nagy népszerűségnek és sikernek örvendett. 1588-ban az író Girolamo Ferruci a leggyönyörűbb és legtökéletesebb római szökőkútnak nevezte. Olyan művészek metszeteinek és rajzainak tárgya lett, mint Giovanni Battista Falda, emiatt gyorsan terjedt híre. 1642-ben a művész és kritikus Giovannin Baglione szintén dicsérte a szökőkút szépségét, úgy említi, mint tisztelgés az erény védőszentjének. A 17. században gyakran hibásan Raphaellonak vagy Michelangelonak tulajdonították, és ennek köszönhetően még népszerűbb és nevesebb lett.

A rövid ideig tartó puritanizmus korszakában,1853-54-ben leveleket helyeztek a fiúalakok nemi szerveire.

2003-ban vízlágyító készülékkel modernizálták a szökőkutat, hogy kevésbé rongálódjon a vízből kiváló kalciumtól.

Természetesen ehhez a szökőkúthoz is fűződik egy szórakoztató legenda. Miszerint Duca Mattei, a fiatal arisztokrata eljátszotta a vagyonát és emiatt leendő apósa úgy döntött, hogy felbontja az eljegyzést. A gróf, hogy elkápráztassa reménybeli feleségének édesapját egyetlen éjszaka alatt felépíttette a szökőkutat, amelyet palotája egyik ablakából mutatott meg szerelmének és a lány apjának. Az apuka úgy döntött, hogy ha ilyen csodára képes, akkor boldoggá tudja majd tenni a lányát. Ez után a gróf befalaztatta az ablakot, hogy többször ne élvezhesse senki sem a csodálatos látványt. Valószínűleg minden érdeklődőnek boldogan csillan fel a szeme, mikor megpillantja a palota homlokzatán a befalazott ablakot. Sajnos a palota nagyjából harminc évvel később épült, mint a Fontana delle Tartarughe, így ez alapján ez csak egy legenda. Viszont még mielőtt teljesen kiábrándulunk a történetből, tudnunk kell, hogy egyesek szerint a Palazzo Giacomo Mattei, a Mattei család korábbi rezidenciája, ami épp a szökőkúttal szemben áll, a 16. század elején épült, még a szökőkút megépülése előtt, tehát mégis igaz lehet a legenda.

Az épületben ma egy amerikai oktatási központ működik. Az udvarát szabadon lehet látogatni.

Ha esetleg elgondolkozna valaki azon, hogy milyen lehet egy ilyen szökőkút tulajdonosának lenni, még talán megtudhatja William H. és Ethel Crocker utódai elmondásából, ugyanis William és Ethel vásárolta meg az 1900-as években, Rómában készített másolatot a Kaliforniában található hillsborough-i birtokukra. Majd négy gyermekük 1954-ben San Francisco városának adományozta a szökőkutat, így azóta a Huntington Parkot ékesíti.

Négy másolatát tartják számon az Amerikai Egyesült Államokban, ezek megtalálhatóak ezekben a városokban: Bloomfield Hills, Michigan; Sarasota, Florida; San Francisco, California és Newport, Rhode Island.

A filmszerep sem maradt ki a szökőkút életéből, Anthony Minghella válaszotta filmjének egyik helyszínéül, A tehetséges Mr. Ripley című 1999-es film néhány jelenetében tűnik fel.
Írta: Adorján Fanni

----------------------------------------------------------------------------------------------

 ------------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------------