Steven Saylor harmadik Róma-nagyregénye az ókori Róma történetét mesélik el a Pinarius család szemszögén keresztül. A történelem legfontosabb pillanatait mutatja be rendkívül izgalmas cselekményvezetéssel.

Kr. u. 165: a Római Birodalom fejlődése eléri csúcspontját. Beköszönt az egyetemes béke – a Pax Romana – korszaka Britanniától Egyiptomig, Galliától Görögországig. Marcus Aurelius tartja fenn ezt az aranykort, aki legalább annyira filozófus, mint császár. A Pinarius család műhelye aranyozott szobrokkal és hatalmas, márványból faragott emlékművekkel járul hozzá a város ékesítéséhez. 

Ez a művészet és a józan ész kora. Csakhogy a történelem nem áll meg. Az elkövetkező évek háborúkat, járványokat, tűzvészeket és éhínséget hoznak. A történelem legjobb császárait a legrosszabbak követik. Végtelen hullámokban támadnak a barbárok, akik egészen Róma városáig merészkednek. Katonák kaparintják meg a hatalmat, és a legmagasabb ajánlatot tevőnek adják a trónt. 

A birodalomban kitör a káosz. Mindeközben a Pinarius család fennmarad, és ez javarészt a fascinumnak köszönhető, a Rómánál is régebbi talizmánnak, számtalan nemzedékük misztikus örökségének. Végül még nagyobb katasztrófa sejlik fel a láthatáron. Bizonyos szekták a társadalom pereméről veszélyes, lázító gondolatokat terjesztenek. Meggyőződésük, hogy mindenki csak egy istent imádhat, az ő istenüket. Keresztényeknek nevezik magukat. Egyes császárok megtűrik őket, mások kegyetlenül leszámolnak velük. 

Aztán az egyik császár felfoghatatlan lépést tesz. Felveszi a kereszténységet. Constantinusnak hívják, és az általa elindított forradalom örökre megváltoztatja a világot. Saylor százhatvan évet és hét generációt felölelő, az ókori Róma legélénkebb alakjait felvonultató eposza életre kelti az emberiség történelmének egyik legmozgalmasabb és legmeghatározóbb fejezetét, amelynek eseményei máig hatást gyakorolnak ránk. 

A római történelemből tudjuk azt, hogy a tömeges migráció nyugtalanságot és káoszt eredményez – mondja Steven Saylor, az ókori történelmi regények hazánkban is népszerű sikerszerzője, akit a texasi Austinban értünk el. Legújabb – és mint az író lapunknak adott interjújában érzékelteti, talán legutolsó – regénye, a Dominus százhatvan évet ölel fel a császárság korából, és nemrég jelent meg magyarul az Agave Könyvek gondozásában.

Szőcs László interjúja:

– Súlyra is nehéz, ötszáz oldalas kötet a Dominus. Megírni is nehéz volt?

– Az összes regényem közül ez volt a legnehezebb és a leginkább időigényes, a kutatást és az írást is számolva. Az elsődleges történelmi források töredékesek és gyakran megbízhatatlanok. Az egyik legfontosabb forrás, a Historia Augusta (Császárok története) időnként teljességgel fikcióba fordul át, történészek köteteket írnak róla, és konferenciákon igyekeznek megállapítani, mi benne a valós és a valótlan. Ezért a kommentárokon és az elemzéseken is át kellett rágnom magamat. Constantinus esetében számos forrás keresztény szerzőktől származik, akik szentként próbálják bemutatni, ami nem könnyű olyasvalaki esetében, aki számos közeli rokonát meggyilkolta. Ahogy mondják, a történelmet a győztesek írják, a kutatónak viszont mindig szkeptikusnak kell lennie. A könyv ötszáz oldalán hatalmas időszakot kellett lefednem, és számos szereplőt vonultatok fel, valaha létezőket és kitaláltakat is. Ebből lélektani utazás épül fel, amely a pogány Rómával kezdődik és nagyon másutt, a keresztény Rómánál, a világ fővárosként már hanyatló Rómánál végződik. Számos technikai nehézségbe ütköztem, korábban nem is lettem volna képes megírni ilyen regényt.

– Részletekbe menően törekedett a történeti hűségre? 

– A Dominus szinte minden apró részletéhez történeti források adják az alapot. Ennek egyszerűen az az oka, hogy az igazság rendszerint érdekesebb, mint amit ki tudnék találni. Gondoljon arra, amikor Galénosz, az orvos mákléborogatást helyez fel, de hová is? – Marcus Aurelius császár hátsójára. Ez valóban megtörtént. Soha nem jutott volna eszembe ehhez fogható! A pogány Római Birodalom kereszténnyé átalakulása önmagában lenyűgöző, de kevéssé jól megértett történet, pedig sorsfordító volt a világ szempontjából. Ismeri a közmondásos áldást: „Élj nyugalmas időkben!”? Nos, a Dominus időszaka éppen ennek ellenkezője: Rómát ellenséges támadások, járványok, politikai káosz és egyéb problémák sújtották.

– Mi hozza ön szerint közel Róma történelmét az olvasókhoz?

– A források és a romok. Rengeteg mindent tudunk a rómaiakról, hogy mit ettek, mit láttak a színházban, milyen isteneket és istennőket imádtak, kiket és hogyan szerettek – ezzel kapcsolatban számos botrányos részlet is fennmaradt a császárokról. Ellátogathatunk Pompejibe vagy Aquincumba, szó szerint azokon a köveken lépkedhetünk, amelyeken a rómaiak is jártak. 

– Ezek európai romvárosok. Mi keltette fel egy texasi fiatalember érdeklődését Róma iránt?

– Hollywood. Különösen az 1950-es, 60-as évek Hollywoodja, amely csodavilágot teremtett az olyan filmekkel, mint a Ben Hur vagy a Spartacus. Rám a legnagyobb hatást a Kleopátra tette a nagyszerű Joseph Mankiewicz rendezésé­ben és Elizabeth Taylorral a címszerepben. De le a kalappal az olasz filmgyártás előtt is. Szóval gyerekként ezek a mozik ragadtak meg, ahogy pedig felnőttem, csak elmélyült az érdeklődésem az ókori világ iránt. Ezt tanultam Austinban a Texasi Egyetemen, és ebből építkezett az én csodavilágom is, amikor regényírásra adtam a fejem.

 – Egy korábbi interjúban azt mondta, döcögős a latinja. Ma is ez a helyzet?

– Nem jobb, mint volt. Rengeteg főnevet és igét tudok, de azt ne kérje, hogy mondatot is alkossak belőlük! Szerencsémre számos tudós és fordító már nagy munkát fektetett abba, hogy szinte minden latin szöveg beleértve például a feliratokat, verseket, szakácskönyveket, leveleket és sok minden mást – angolul is a rendelkezésünkre álljon, időnként akár több változatban. 

– A nevezetességeken kívül mi emlékezteti a mai Rómában az ókorira?

– Vallási és népszokások, körmenetek például. A mai rómaiak szentek festett szobrait hordozzák körbe ugyanazokon a szűk utcákon, amelyeken a régiek az isteneikét vitték. Az ókori körmenetek persze állatáldozattal végződtek, ma pedig pasta és gelato, azaz tészta és fagylalt kerül az asztalra.

– Egyik forrásaként Kovács Péter magyar filológust említi. Ismerik is egymást?

– Nem találkoztunk, de nagy csodálója vagyok a munkásságának. A Marcus Aurelius idején bekövetkezett úgynevezett esőcsoda – amely megmentette a szomjazó római katonákat egy erődben, amelyet barbárok ostromoltak – a Dominusban is fontos szerepet kap. A legenda az idők során változott, császári propagandából keresztény példázattá lett. A megértéséhez alapvető Kovács Péter könyvének ismerete, amelyet berkeley-i otthonomtól pár lépésre, a Kaliforniai­ Egyetem könyvtárában találtam meg angolul.

– A császárság korát és a Római Birodalom bukását ma eszmetörténészek is gyakran szóba hozzák, felelevenítve a Nyugat alkonyának gondolatát, mert annyi válságjelet látnak a mai ­Európában. Egyetért velük?

– A múltról szerzett ismereteim nem tettek jobb jóssá. Életem eddigi 66 évét – számomra legalábbis – aranykorban élhettem le. Azt gyanítom, sem több, sem kevesebb válság nincs ma a világban, mint korábban volt. A világról rögtönjében megszerzett és megosztott ismereteink keltik az állandó válság illúzióját. A római történelemből tudjuk azt is, hogy a tömeges migráció nyugtalanságot és káoszt eredményez. A germán törzsek eltökéltek voltak abban, hogy áttörnek a Duna vonalán, ami az egész római történelem legnagyobb háborújába torkollott, mégpedig szegény Marcus Aurelius parancsnoksága alatt, aki csak nyugodt, filozofikus életre vágyott. A tömeges migráció ma az egész bolygónkat érinti, és valószínűleg még fokozódik is a jövőben. Tudom, hogy ez komoly ügy Magyarországon; ha a mi körülményeink persze különbözőek is, de az Egyesült Államokban is az.

– Min dolgozik most?

– Miután befejeztem a Roma Sub Rosa néven ismert detektívregény-sorozatomat, amelyben Gordianus nyomozó üldözi a bűnt, most pedig a Dominusszal a Róma és a Birodalom alkotta trilógiám befejező részét is, szívesen pihenek egy kicsit. Az elmúlt harminc évben most először nincs szerződésem és határidőm a kiadómtól, ami nagyon megnyugtató. Lehet, hogy máris nyugdíjba vonultam? Azt mondják, egy író nem mehet nyugdíjba… Meglátjuk!

– Járt már Aquincumban. Visszatér egyszer Magyarországra?

– Kétszer is jártam ott, egy remek könyvbemutató alkalmából is. A kulturális örökség nagyszerű része, ahol Marcus Aurelius is eszembe jutott, aki nemcsak a latrinát használhatta, hanem talán ott írta az Elmélkedések egy részét. Ez talán viccnek hangzik, mindenesetre számomra az ilyesfajta emberi részletek teszik élővé a múltat. Örömmel visszatérnék Budapestre, de nem dolgozni, hanem nyári vakációra. A legszívesebben az egész nyarat a Margit-szigeten tölteném, ugyanis imádok úszni és futni.

-----------------------------------------------------------------------------------

https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/2022/05/borogatas-a-csaszarnak

https://www.delmagyar.hu/helyi-kozelet/2022/04/steven-saylor-dominus

https://www.mai-konyv.hu/dominus-steven-saylor-69955?utm_source=google_shopping&utm_medium=cpp&utm_campaign=direct_link&gclid=Cj0KCQjwmuiTBhDoARIsAPiv6L9q6vc5Kodm5aFv-nCJBUSWxAlnBi0x19rDumr4dOEvHodL-b6COyIaAl_fEALw_wcB

https://www.amazon.com/Steven-Saylor/e/B000APBB76%3Fref=dbs_a_mng_rwt_scns_share

https://www.facebook.com/StevenSaylorAuthor/

--------------------------------------------------------------------------------------

 -----------------------------------------------------------------------------------------