A Nobel-díj híre után Olaszországban hirtelen minden megváltozott: Krasznahorkai László könyvei kiemelt polcokra kerültek, felbukkantak az eladási listákon, új olvasók fedezik fel azokat. Pedig az író olasz jelenléte lassan, szinte észrevétlenül épült fel az elmúlt években. „Krasznahorkai sokáig egy szűk, előrelátó olvasói réteg szerzője volt” – mondta az Indexnek Vanni Santoni, a Corriere della Sera újságírója. A Nobel azonban mindent átrendezett: a korábban nehéznek tartott életmű ma már könnyen hozzáférhető, és láthatóan szélesebb közönséget is megszólít.

Az irodalmi Nobel-díj hírének bejelentése óta többször jártam Olaszországban, és minden alkalommal tudatosan kerestem fel könyvesboltokat. Bolognában a Feltrinelli üzleteiben, majd más nagyobb és kisebb könyvesboltokban is ugyanazt tapasztaltam:

kivétel nélkül feltűnően nagy, önálló polcokat rendeztek be Krasznahorkai László köteteiből.

Nem eldugva, nem a „nehéz irodalom” hátsó sorában, hanem szemmagasságban, kiemelve, sokszor a friss sikerlisták közelében.

Dallamos, szinte hipnotikus

A bolognai Feltrinelliben több eladóval is beszélgettem. Őszintén elmondták, hogy korábban egyikük sem olvasott még Krasznahorkaitól, de ez – ahogy fogalmaztak – „most biztosan meg fog változni”. Tapasztalatuk szerint az olvasók többsége eddig nem ismerte a szerző nevét, ugyanakkor az irodalmi Nobel-díj gyökeresen átalakítja ezt a helyzetet. 

Az emberek bejönnek, megállnak a polcnál, és kérdeznek – mondta egyikük. Ennek jeleként jelenleg húszszázalékos kedvezményt adnak minden Krasznahorkai-kötetre, kifejezetten azzal a céllal, hogy közelebb hozzák az olvasókat ezekhez a könyvekhez. A sikerlistákon is megjelentek a művek: a Megy a világ és a Sátántangó is felkerült az eladási toplistára. 

Más élményem volt a librerie.coop egyik üzletében, ahol az eladóhölgy már bele is kezdett a Sátántangó olasz kiadásába. Azt mondta, meglepte, mennyire élvezhető a szöveg olaszul.

A mondatok hosszúak, de van bennük valami dallamos, szinte hipnotikus. Ez a világ – bármennyire sötétnek vagy zártnak tűnhet elsőre – közel áll hozzám, és a visszajáró olvasók is örömmel merülnek el benne.

Egyetértett abban is, hogy Krasznahorkai eddig inkább a nagyon felkészült, szépirodalomban jártas olvasók szerzője volt. „Olaszországban általában a Premio Strega körüli könyvekre figyelnek a legtöbben, de ez semmit nem von le a Nobel-díj súlyából. Pontosan tudjuk, mit jelent ez az elismerés. Az eladási adatok pedig egyértelműek: a könyvek gyorsan fogynak.”

„Lehet, hogy nehéz lesz, de érdekel”

Örömmel tapasztaltam, hogy az irodalmi Nobel‑díj 2025‑ös bejelentése óta nemcsak a könyvesbolti polcok lettek tele Krasznahorkai László köteteivel, hanem maga az olasz fordítások kínálata is meglepően gazdag. Több fontos művet adtak ki olaszul:

• a Sátántangó (Sátántangó),
• az Ellenállás melankóliája (Melancolia della Resistenza),
• a Megy a világ (Avanti va il mondo),
• a Háború és háború (Guerra è Guerra),
• valamint a Báró Wenckheim hazatér (Il ritorno del barone Wenckheim).

A polcok előtt állva több olvasóval is szóba elegyedtem, akik éppen Krasznahorkai köteteit lapozgatták. „Nem ismertem korábban, de ha valaki Nobel-díjat kap, legalább bele kell nézni. Ez nem könnyű szöveg, de érzem, hogy komoly” – mondta egy harmincas éveiben járó férfi. Egy fiatal nő a Megy a világ hátoldalát olvasta:

Szeretem az olyan könyveket, amelyek nem magyaráznak mindent. Ha kicsit elveszek bennük, az nem baj.

Egy idősebb házaspár a Sátántangót forgatta:

A filmről hallottunk először. Most kíváncsiak vagyunk az eredetire is.

Egy egyetemista pedig így fogalmazott: „Most mindenki erről beszél. Lehet, hogy nehéz lesz, de épp ezért érdekel.”

Ezek a rövid beszélgetések, a gondosan berendezett polcok és az eladók lelkesedése együtt azt mutatták: Krasznahorkai László Olaszországban valóban új szakaszba lépett. Amit korábban egy szűk, beavatott olvasói kör tartott életben, az most – a Nobel-díj hatására – láthatóan kilépett a szélesebb nyilvánosság elé.

Lassan, de biztosan

Ahhoz azonban, hogy megértsük, ez a hirtelennek tűnő jelenlét valójában milyen hosszú kritikai és recepciós folyamat eredménye, érdemes visszalépni néhány évet, és megnézni, miként épült fel Krasznahorkai olaszországi pozíciója már jóval a Nobel-díj előtt. Ennek feltárásához olyan kritikust kerestünk meg, aki nem utólag fedezte fel az életművet, hanem kezdettől fogva figyelemmel kísérte azt.

Vanni Santoni, a Corriere della Sera olasz napilap újságírója régóta követi Krasznahorkai László munkásságát. Az Indexnek adott interjúban felidézte, hogy már akkor is olvasta és figyelemmel kísérte a magyar író műveit, amikor azokat még egy kisebb kiadó, a Zandonai jelentette meg Olaszországban. „Ez a kiadó mára eltűnt a nyilvánosság elől, de akkoriban Krasznahorkai munkássága sem kapott különösebb figyelmet az olasz kulturális élet vagy a szélesebb kritikai közeg részéről.

Az olasz olvasóközönség igazán akkor kezdett felfigyelni Krasznahorkai Lászlóra, amikor a Sátántangó a Pompiani Kiadónál jelent meg, nem sokkal azután, hogy az író elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat.

Vanni Santoni megfogalmazása szerint egy szerző pályája gyakran nem azonnal ível fel, hanem hosszú viták, kritikák és cikkek sorozata után válik igazán láthatóvá. Krasznahorkai is sokáig annak a viszonylag szűk olvasói rétegnek volt a szerzője, amelyet nevezhetnénk „előrelátó” vagy különösen érzékeny olvasóknak.

Amikor azonban a Sátántangó megjelent, majd újra kiadták az Ellenállás melankóliáját, a könyvek lassan, de biztosan terjedni kezdtek a Pompiani gondozásában. A kiadó mind a fordítás, mind a megjelentetés szempontjából kiváló munkát végzett, még akkor is, ha a klasszikus értelemben vett nagyszabású promóció elmaradt.

Ennek oka Santoni szerint részben az lehetett, hogy Krasznahorkait „nehéz szerzőnek” tartották – az ilyen írókat pedig gyakran magukra hagyja a piac. Mindezek ellenére az ismertség növekedni kezdett, részben annak köszönhetően, hogy Olaszországban egyre erősebb érdeklődés mutatkozott a közép- és kelet-európai szerzők iránt. Az újságíró úgy vélekedett, hogy ő maga is hozzájárult ehhez az érdeklődési hullámhoz különböző cikkeivel. Olyan írókról írt rendszeresen, mint Mircea Cărtărescu, Olga Tokarczuk – aki később irodalmi Nobel-díjat kapott –, Georgi Gospodinov, valamint természetesen Krasznahorkai László.

Bár leegyszerűsítés lenne egyetlen csoportba sorolni ezeket a szerzőket, hiszen különböző országokból, nyelvekből és irodalmi hagyományokból érkeznek (Magyarország, Románia, Bulgária és Lengyelország), mégis van bennük valami közös. Mindannyian rendkívül komplex alkotók, magas szintű stílussal és formakultúrával dolgoznak, és bizonyos értelemben »új metafizikusoknak« tekinthetők.

Santoni úgy véli, mind a négy szerző jelentős mértékben viszi tovább Kafka örökségét, és egyfajta olvasói „rendszert” hoztak létre Olaszországban. Ennek a rendszernek a működése is érdekes: előfordulhat, hogy egy olvasó először Cărtărescuval találkozik, majd Krasznahorkaival, vagy Tokarczuk Nobel-díja vezeti el Krasznahorkaihoz.

A Nobel-díj híre után a Pompiani kiadó maga is meglepődött, hiszen sem a Sátántangó, sem az Ellenállás melankóliája nem volt éppen elérhető. A könyveket azonban gyorsan újranyomták, és hatalmas figyelem irányult az íróra.

Santoni szerint a Nobel-díj híre után saját korábbi munkái iránt is érezhetően megnőtt az érdeklődés. A Corriere della Sera szerkesztőségében újra elővették Krasznahorkai műveit, részben azért, mert Olaszországban már a díj előtt is születtek róla alapos, megbízható kritikák. Ennek köszönhetően a magyar író neve a szélesebb olvasóközönség számára sem teljesen ismeretlen közegben jelent meg: egy egyszerű kereséssel is értő elemzések és komoly háttéranyagok voltak elérhetők.

Krasznahorkai mára Olaszországban is eljutott arra a szintre, amit az angol nyelv »household name«-ként ír le. Vagyis túllépett a szűk szakmai körökön, és a szélesebb nyilvánosság számára is ismert szerzővé vált.

A személyes ízlését illetően Santoni bevallotta, számára továbbra is a Sátántangó a legkedvesebb mű, bár az Ellenállás melankóliája sem marad el sokkal mögötte. Krasznahorkait olyan szerzőhöz hasonlítja, mint Thomas Bernhard: ugyanazokat a témákat dolgozza fel újra és újra, mintha egy sötét, sűrű masszává gyúrná őket. Éppen emiatt nehéz egyetlen művet kiemelnie az életműből: 

Ő az egyik kedvenc élő íróm. Nyugodtan kijelenthetem, hogy rajongó vagyok.

Az irodalmi Nobel-díj tehát nem a semmiből tette láthatóvá Krasznahorkai Lászlót Olaszországban, hanem felgyorsította és felnagyította egy régóta zajló recepciós folyamat eredményeit. Ami korábban egy szűk, beavatott olvasói kör ügye volt, az most a szélesebb nyilvánosság számára is hozzáférhetővé vált.

 ------------------------------------------------------------------------------------

https://index.hu/kultur/2025/12/28/krasznahorkai-laszlo-olaszorszag-vanni-santoni-irodalmi-nobel-dij-vilagirodalom-olasz-konyvesboltok-irodalom/

--------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 ----------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 ---------------------------------------------------------------------------------------

 --------------------------------------------------------------------------------------

 -------------------------------------------------------------------------------------