2021.05.11.
Krutsay Miklós dr. felajánlja, hogy szívesen válaszol a Rómát érintő, e-mailen vagy levélben feltett kérdésekre:

Cím: 8400 Ajka, Csokonai u. 5

miklos.krutsay@gmail.com

Ráadásként a templomokról szóló könyve beszerzésében is segít.

Az 1930-ban született, Ajkai Kórházban dolgozó Krutsay főorvos nemcsak kiváló patológus, de művészettörténeti ismereteivel együtt a római templomok szakavatott ismerője is. Róma templomairól jelentek meg könyvek, de nincs még egy olyan, mint amit ő írt, amiben Róma 700 templomából 344-et ismertet. Dr. Krutsay Miklós:Római templomok, pápák, szerzetesek. Timp Kiadó. Budapest, 2009.
Pontosítok, még több templomról van szó, hiszen 2017-ben egy cikkben, ami a Róma Közösségi Oldal blogjai között 2017.február 13-án jelent meg, tett egy kiegészítést; Krutsay Miklós dr.: Róma elfelejtett templomai címmel.

Róma nem kevés!- templomáról lehet tőle titkos információt szerezni, de természetesen nem csak a templomokról, hanem bármely Rómát érintő kérdésről.
Folyamatosan kapunk tőle cikkeket,ebben a hónapban négy cikkét olvashatjátok:

Róma ókori fürdői
http://orokvaros.network.hu/blog/roma-kozossegi-oldala-hirei/krutsay-miklos-dr-roma-okori-furdoi
A Sant’Andrea delle Fratte templom Rómában
http://orokvaros.network.hu/blog/roma-kozossegi-oldala-hirei/krutsay-miklos-dr-a-sant-andrea-delle-fratte-templom-romaban
A római gettó
http://orokvaros.network.hu/blog/roma-kozossegi-oldala-hirei/krutsay-miklos-dr-a-romai-getto
és Néhány szó a cosmatákról
http://orokvaros.network.hu/blog/roma-kozossegi-oldala-hirei/krutsay-miklos-dr-nehany-szo-a-cosmatakrol

Köszönjük Dr.Krutsay Miklósnak a sok segítséget, amit eddig kaptunk tőle.

Mindenkit arra biztatok, hogy kérdezzetek bátran!!!

Találtam róla egy cikket, amiből megtudhatjuk, hogy 2017-ben 87 évesen hogyan dolgozott az Ajkai Kórházban. Szerencsére azóta is ott dolgozik, mert szeret akár önkéntesként is dolgozni. Jó egészséget kívánunk neki.

-----------------------------------------------------------------------------------

Önkéntes munka Ajkán

Dr. Krutsay Miklóssal, az ajkai Magyar Imre Kórház még ma is minden nap aktív munkát végző, 87 éves patológus főorvosával múltról, jelenről és jövőről beszélgettünk.

ORVOSOK LAPJA 2017/6.

2021.05.11.
https://pathology.hu/uploads/files/OL_2017_06_KRUTSAY_MIKLOS.pdf

16ORVOSOK LAPJA 2017/6.SZAKMAI OLDAL

– Főorvos úr, milyen pecsétszámmal és mióta dolgozik orvosként?

– A pecsétszámom 14.163, ha jól emlékszem. Pár éve odaadtam az adminisztrátoroknak a pecsétemet. Megbízom munkatársaimban. 1954-ben végeztem a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, 1957-ben szakvizsgáztam kórbonctanból, majd pár évtizeddel később, 2003-ban, már 73 éves fejjel citopatológiából.

– Miért és hogyan lett orvos?

– Elsősorban azért lettem orvos, mert a természettudományos tárgyak iránt érdeklődtem. A fizikát, a kémiát és a rajzot nagyon szerettem. A háború után szedett-vedett alkatrészekből rádiót készítettem, hogy a Szabad Európa híreit tudjam hallgatni. Otthon is foglalkoztam kémiai kísérletekkel, vegyszereket csereberéltük, öntözgettük egymásba, újabb színes vegyületeket állítottunk elő. Aztán egyszer gimnazistaként, valamikor 1946-ban, ismerős orvosok révén bejutottam a kaposvári megyei kórház proszektúrájára. Nagyon kedves volt a főorvos, az ottani egyetlen patológus, dr. Prievara János. Megengedte, hogy részt vegyek a boncolásokon, onnan szövettani mintákat vegyek, azokat feldolgozzam és metszeteket készítsek. Tehát ennek a technikáját még a gimnázium alatt megtanultam. Aztán megbízott a ritka vegyszerek katalogizálásával – eközben megismerkedtem a szövettani festékekkel is. Magával ragadott a laboratóriumi munka.

– A Pécsi Orvostudományi Egyetemen teljesen egyértelmű volt, hogy patológus lesz – vagy elcsábította valamely másik szakma?

– Hiába akartam volna pl. szülész lenni – oda az elosztáskor a párttagok, a jó káderek kerültek. A jövedelmezőbb szakmák azokat találták meg, akiknek jó „kórelőzményük” volt. Nekem maradt a patológia – de ezzel teljes mértékben elégedett voltam. Végzés után a nagykanizsai kórházba kerültem, aztán Szekszárd következett. Nagykanizsán ugyanis, központi gyakornokként, fennállt annak a lehetősége, hogy a minisztérium bármikor megvonja a támogatást – nekem viszont biztos állásra volt szükségem. Pécsett leszakvizsgáztam Romhányi professzornál, és éppen akkor hirdetett meg a szekszárdi kórház egy patológus alorvosi állást. Ez az állás, a nevével ellentétben, előkelő pozíciónak számított akkor. A hierarchia ugyanis úgy nézett ki, hogy központi orvosgyakornok, segédorvos, segédorvos szakképesítéssel, alorvos, adjunktus és osztályvezető. Ezzel az alorvosi pozícióval a ranglétrán mindjárt kettőt léptem előre, és friss szakorvosként gyakorlatilag én vezettem az osztályt. Kovács V. Károly osztályvezető főorvos úr ugyanis közvetlenül nyugdíj előtt állt, ráadásul igazgatóhelyettes is volt, így nem nagyon ért rá az osztállyal foglalkozni, én pedig meg akartam kímélni a rutinmunkától.– Innen mégis hamar továbblépett...– Éppen akkor, 1957 második felében, volt egy olyan minisztériumi elképzelés, hogy csak az osztályvezetők maradjanak tartósan a kórházban, a többi orvos pedig előbb-utóbb menjen ki körzetbe. Ez ugyan őrült ötlet volt, de nem lehetett mit tenni. Elkezdtem figyelni az újságokat, és 1958 elején megjelent egy hirdetés: patológus osztályvezető főorvost kerestek Keszthelyre. Jelentkeztem, meg is kaptam az állást, és megint kettővel feljebb ugrottam a ranglétrán.

– Patológiai szempontból milyen állapotban voltak akkor, az ötvenes években ezek a kórházak?

– Nagykanizsán, amikor friss orvosként elkezdtem dolgozni, nem létezett szövettan. A főorvos, dr. Péró Csaba csak boncolt, de nem végzett szövettani munkát. Így a saját szakvizsgám érdekében is meg kellett szerveznem a kórszövettant. Amikor Szekszárdra kerültem, a proszektúra két szobából állt: volt a főorvosi szoba, meg egy másik, kis szoba, ahol a két asszisztens, a két boncmester meg az alorvos szorongott. A hűtő nélküli boncterem a kórház mellett, egy „kulák”, államosított, nádfedeles parasztházában volt. Új módszerekkel kezdtem el foglalkozni, hogy a hematoxilin-eozin festésnél előbbre jussunk. Keszthelyen megint siralmas körülmények közé kerültem, mert a boncterem a pincében volt, ahová nem jutott el a vízvezeték és a csatorna – így vödörrel kellett hordani a vizet. A bádoggal bevont boncasztal felett egy csupasz villanyégő lógott. A laboratórium is a végletekig szerény volt, a szövet-tani eszközök teljesen hiányoztak. Megint az elejéről kellett kezdeni mindent. Romhányi professzor, aki ismerte a helyzetet, azt mondta munkatársainak: „Krutsay a kór-bonctan aszkétája”. Ám Szutrély Antal igazgató úr, aki megszervezte az állást, rendkívül segítőkész volt. Én lettem ott a második főorvos, mert elődöm néhány hónap után otthagyta ezt a helyet. Az igazgató segítségével felfejlesztettem az osztályt. Rövidesen építettek bonctermet, majd laboratóriumi épületet, ahol az összekötő folyosó polcain évek során több száz múzeumi preparátumot halmoztunk fel.

– Hogyan került Keszthelyről Ajkára?

– Az 1960-as évek végén az ajkai kórház a szocialista egészségügy óriási fejlesztése volt. Elődje volt a devecseri járási kórház, az új intézmény igazgatója innen szervezte meg az ajkai kórház orvosi csapatát. Nekem Keszthelyről Sümegre, Tapolcára és Devecserbe is rendszeresen kellett járnom boncolni. A devecseri kórházban kaptam ajánlatot az ajkai kórház patológus főorvosi állására. Mivel a kórház akkor 555 ággyal indult, Keszthelyen pedig csupán 190 ágy volt, örömmel elvállaltam a szakmai előrehaladást jelentő feladatot. A kórház 1972-ben kezdte meg működését. Sajnos a patológia szakszerűtlenül volt felszerelve, építészeti hiányosságok is adódtak. Évekig tartott, míg az osztályt belaktuk, sok mindent kellett átépíteni, házilag elő-állítani vagy utólagosan beszerezni. Most is látható az irodánkban egy beépített szekrény, amiért 10 évig kellett küzdenem, hogy elkészüljön...– 1972 óta mi változott az ajkai kór-házban?– Akkoriban ezt a kórházat nívósabbnak tartották, mint a veszprémi megyei kórházat. Ez bizonyos féltékenységet szült a két intézmény között. Jó nevű szakemberek érkeztek, jó gárda alakult ki. Az első években két kandidátus is volt a főorvosok között, Veszprémben egy se. A megyei pártbizottságról is hozzánk jártak, nem Veszprémbe. Igazgatónk pártember, Papp János megyei első titkár vadásztársa volt. Sajnos, ezt a kapcsolatot inkább saját pozíciójának biztosítására, mint a kórház fejlesztésére használta fel. A mai helyzetről nem szívesen nyilatkozom, hiszen nem vagyok benne az igazgatásban. Úgy látom, a kezdetek óta sok minden visszafejlődött – a takarékosság és a „struktúraváltás” jegyében. A rendszerváltás óta mindent a megyei kórházba akarnak telepíteni, hogy ki lehessen mondani: a kisebb kórházakra nincs szükség.

– Biztosan leszűrte ennyi idő alatt, hogy mitől működik jól egy kórház..

– Egy kórház jó működéséhez három dologra van szükség: legyen jó képességű, szakmaszerető orvosi és ápolói gárda, legyen megfelelő műszerezettség és felszerelés, valamint legyen közel a lakossághoz. Ez utóbbit a központosítás hívei nem szokták figyelembe venni. Ha ez a három tényező adott, akkor lehet jó kórházat létrehozni, kórházat jól működtetni.

– Hogyan változott az elmúlt fél évszázadban a patológia világa?

– Óriási fejlődés ment végbe az orvostudomány e területén is. Az egyszerű szövettani festések mellett elterjedtek az immun hiszto-kémiai eljárások. Ezek bizonyos szövetelemeket, például a nyirok-sejtek bizonyos típusait képesek elkülöníteni egymástól, és a ritka daganatok eredetét is könnyen lehet tisztázni ezekkel. Csak az a baj, hogy az immunsavók nagyon drágák – sokszorosan drágábbak, mint a hagyományos eljárások vegyszerei, mégis ezek tekinthetőek korszerűnek. Természetesen mi is végzünk ilyen vizsgálatokat, de szűkös anyagi lehetőségeink miatt nem olyan sok-félét, mint nagyobb helyeken. A nagyobb kórházak, egyetemek olyan molekuláris patológiai eljárásokkal dolgoznak, amelyekről mi nem is álmodhatunk. Ennek pedig nem csak anyagi feltételei vannak - az ilyen módszerek működtetése egész embert kíván – az pedig itt nincs.

– Miért dolgozik még ma is, 87 éves korában nap mint nap?

– Legfőképp azért, mert szeretem ezt a munkát. Amikor egy éve a főhatóság a „hiányszakmák támogatása-ként” visszavonta a közalkalmazotti jogviszonyomat, akkor önkéntes segítő lettem, hogy tovább dolgozhassak. Itt áll rendelkezésre a megfelelő informatikai felszerelés, a vegyszerek, a laboratóriumi eszközök, amiket mind-mind én szereztem be, és még mindig úgy érzem, hogy ez az én osztályom. Még akkor is, ha hivatalosan nem, csak önkéntes, ingyenes segítőként kötődöm hozzá. A kórháznak pedig jó ez a helyzet. Szeretek dolgozni, elfogadnak, megengedik, hogy elvégezzem a patológiai munkát. Emellett hat folyóiratba írok rendszeresen, nem csak szakmai, hanem újabban művészettörténeti cikkeket is. Hobbiként elektronikus készülékeket barkácsolok, néha orgonálok.

– Hogyan tartja ennyire jól magát?

– Engem a munka tart megfelelő kondícióban. Felkelek minden nap 6 órakor, fél 8-tól fél 4-ig dolgozom. A kötelezettség tudata hozzászoktatja az embert a rendszerességhez, és nem engedi, hogy lógjak. Vannak fel-adatok, amelyeket el kell végezni, ha már elvállaltam. Szerencsére egészségileg is jól vagyok, mert nem ittam, nem züllöttem, és normális életet éltem. Még soha sem voltam táppénzen. Viszont tavaly operáltak veserákkal. Mint annyi minden, ez is véletlenül, egy más okból készült CT-vizsgálatnál derült ki. Gyorsan kivizsgáltak, és egy kisebb, modern műtéttel megoperáltak. Azóta rendben vagyok. Talán a munka hosszú élet titka. Mindig úgy alakul, hogy megtalálnak a feladatok, és a kötelezettségeim éltetnek. De talán fontos a mértékletesség is. Sose sportoltam hivatásszerűen, nem akartam megmászni a Himaláját, körülszaladni vagy átúszni a Balatont. Sose jártam gépkocsival a munkahelyemre, minden nap lesétálom a lakásom és a kórház közötti utat.

---------------------------------------------------------------------------------------

Göblyös Péter: Dr. Krutsay Miklós: Római templomok, pápák, szerzetesek

2021.05.12.

A könyv mottója: „Róma mindnyájunk hazája”,Lászai János kanonok síremlékén olvasható Rómában, a San Stefano Rotondo templomban,a magyarok nemzeti templomában. Valóban,Róma mindnyájunk hazája, de Rómába nem„utazni” kell, csak „zarándokolni” szabad, kellő alázattal és fogékonysággal a város megszámlálhatatlan csodája iránt. Aki Rómát igazán átélte,annak kell, hogy legyen egy „saját” Rómája, valami, amit csak ő fedezett fel, ami csak az ő saját élménye, ami az útikönyvekben benne sincs. Ehhez segít hozzá Krutsay Miklós kiváló könyve. Műfaja monográfia, és mindaz benne van, amit Rómáról, annak templomairól tudni lehet, illetve, ami a templomokhoz asszociálódik.

Ennyivel több egyszerű útikalauznál. Római Vademecum,melyben minden Rómával kapcsolatos adatnak utána lehet nézni. A szerzőt, doktor Krutsay Miklóst az orvosolvasóknak nem szükséges bemutatnunk: érdekes témákat precízen kidolgozó pathológiai tárgyú dolgozatait évtizedek óta érdeklődéssel olvashatjuk. A könyv bizonyítja: Róma a szerzőszemélyes szenvedélye, és évtizedek alatt széleskörű műveltséggel összegyűjtött ismereteinek egy részét tudományos igényességgel foglalja össze művében. Az előszó kifejezi a könyv célját, szerkezetét,majd Róma történetéről olvashatunk rövid összefoglalást.

Ezután következik a könyv legértékesebb fejezete: Róma templomainak ismertetése. Ennek kezdetén a templomokról általános tanácsokat olvashatunk: nyitva tartás, öltözködés, fototechnikai javaslatok. 131 oldalon keresztül Róma körülbelül 700 temploma közül 344, főleg a belvárosban található templom betűrend szerinti ismertetése következik, tömören,rendszerezetten. Megadja a templomok és a hozzájuk tartozó lelkészségek pontos házszámát, tájolását. Alapos adatokat olvashatunk az egyestemplomok történetéről, kiemelve a magyar vonatkozásokat, majd a művészeti ismertetés következik. A szerző éles szemmel vesz észre olyan érdekes részleteket, amelyek egyetlen más útikönyvben sem szerepelnek, és amelyek a felületes szemlélő figyelmét fel sem keltenék.

Az ismertetések terjedelme a templom jelentőségének megfelelő, a Szent Péter Bazilikával például 10 oldalon keresztül foglalkozik. Az ismertetett templomok csaknem mindegyikéről fényképeket is közöl, ezek saját felvételei. Az érdekesebb templomok alaprajzát is megadja. Az egyes templomoknál röviden ismerteti azoknak a szenteknek és pápáknak az életrajzát, akiknek a templomhoz valamilyen közük van. Megadja, hogy az egyes templomokat melyik szerzetesrend gondozza. Az egyéb vallások templomait is ismerteti. A templomok közelében lévő világi műemlékekről szintén megemlékezik.

Külön fejezetben térképvázlatban ismerteti Róma 22 kerületét, és felsorolja Róma mindazon utcáját, ahol templom van. Újabb fejezetben csoportosítja a templomok nevezetességeit: építészeti stílusukat, építészeti elemeiket: legszebb kupolák,campanilék stb. Szerzők szerint csoportosítja a legjelentősebb freskókat, képeket, szobrokat, mozaikokat. Rangjuk szerint is felosztja a templomokat: nagybazilikák, kisebb bazilikák, bíborosi címtemplomok, nemzetek, foglalkozások, testületek saját templomai. A világi érdekességek is megtalálhatók a könyvben: Róma „beszélő szobrai”, kútjai, obeliszkjei, katakombái. A város híres dombjait szintén felsorolja. Tömör, pontosan összefoglalt fejezetek tudósítanak a szentté avatások, pápaválasztások menetéről. Felsorolást olvashatunk a Rómában eltemetett pápákról,uralkodási idejük szerint és névsorban is, címereikkel együtt.

A könyv a Vatikánba szintén betekintést nyújt: érdekes adatok szerepelnek a vatikáni fegyveres testületekről, az egyházi lovagrendekről, a pápai kitüntetésekről.Hosszabb fejezet foglalkozik Róma szerzeteseivel. Bevezetőként a szerzetesség alapelveit foglalja össze, majd részlegesen ismerteti a Rómában működő férfi szerzetesrendeket, összesen 95 félét. Ezek túlnyomó többsége hazánkban teljesen ismeretlen. Függelékként 50 szerzetesrend öltözékét ismerteti, saját színes rajzaival. Különösnek tűnik, hogy csak a férfi szerzetesrendek-kel foglalkozik, az apácarendekkel nem, ez azonban érthetővé válik, ha figyelembe vesszük az apácarendek áttekinthetetlenül nagy számát.A könyv megértését segíti az előforduló egyházi és művészeti szakkifejezések szabatosan megszerkesztett kislexikona. A mű értékét tovább fokozza, hogy útikalauzként is használható: Róma látnivalóit 19 útvonal szerint csoportosítja, így téve lehetővé, hogy az „Örök Város” egyházi és világi nevezetességeit logikus rendben, minél hiánytalanabbul lehessen meg-tekinteni. Egy-egy útvonal bejárása körülbelü ljó fél napot vesz igénybe, a művelt, érdeklődőturista menetsebességére — és némi szerencsére— számítva. A tájékozódást Róma internetes tér-képeinek felsorolása könnyíti meg.

A felhasznált irodalom mennyisége szintén impozáns: 145 mű, melyek között 250 éves alapmű és a legfrissebb irodalom egyaránt szerepel. A név-és tárgymutató 5 oldalt tesz ki. A könyvet a TIMP Kiadó jelentette meg és a Gyomai Kner Nyomda a rá jellemző igényes, jól olvasható nyomdatechnikával készítette el. A szükségszerűen kisebb képek is tiszták, kellően részletdúsak. A könyv elérhető áron szerezhető be, és ajándéknak is kiválóan alkalmas. Ajánljuk a művelt olvasóknak,akik Rómáról a lehető legtöbbet kívánják meg-tudni. Nem fognak csalódni! (TIMP Kiadó,Buda pest, 2009)

https://vigilia.hu/pdfs/Vigilia_2011_02_facsimile.pdf#page=81

-------------------------------------------------------------------------------------