A kép- amelyet Caravaggio 1598 és 1601 között festett- azt mutatja, hogy stílusa ekkorra már egészen kiforrott. A festő itt már nem kötődik sem az ikonográfiai tradícióhoz, sem a bibliai szöveghez; a jelenet egy római kocsmában játszódik. Máté, az adószedő, szerencsejátékot játszik, mégpedig olyan társaságban, mely csöppet sem méltó a jövendő apostolhoz. Az apródok selyemruhában, fejükön tollas kalpaggal a pikareszk regények korhely világát idézik. Meglepett arckifejezésük s a hirtelen fény váratlan eseményre enged következtetni.

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost, aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre fölkelt, és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus
tiszteletére nagy lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a bűnösökkel együtt esztek és isztok?” Jézus felelt meg nekik: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
Lk 5,27-32
A kép nem középtengelyes, nem egy tengelye van, hanem kettõ, ezért középpontja is több van. Az egyik tengely Jézus és Péter között, a másik Máté és a pénzkupac között húzódik. Így adódik egyik középpontnak a fõszereplõ, Máté; a második és harmadik középpont Jézus, illetve a pénz, mivel az asztalnál helyet foglalók mindegyike ezekhez viszonyul, odafordul az egyikhez és elfordul a másiktól, vagy megfordítva. Akik Jézus felé fordulnak, igazán mindennek nevezhetõk - az egyik dühös, a másik kíváncsi, a harmadik értetlen --, csak barátságosnak nem, a légkör pattanásig feszült. A nézõ számos erõvonalat vehet észre, ha követi a figurák pillantásának irányait; ezek vezetik a tekintetet. Ha ez aktualizálásnak tetszik, úgy egybevág a festõ szándékával, aki a vámos szereplõket saját kortársaiként, divatos 16. századi viseletben ábrázolja, mintha Jézus az 1599. év valamelyik estéjén lépne be Péterrel ebbe a szobába. Jézus ellenben, mint aki "ugyanaz tegnap, ma és mindörökké" (Zsid 13,8), és Péter, mint aki már Jézus világához tartozik, bibliai öltözékben vannak. A hívás minden idõben felhangzik.
Péter keze irányjelzõ nyíl csupán, informáló kéz: 'Ott van, õ az.'. Jézus kezének mozdulata mentes minden erõfeszítéstõl, látványos hatáskeltéstõl; egyszerû, laza, szelíd mozdulat. Máté keze pedig önmagára mutat: 'Valóban én vagyok az, akit hív?'